GASZTRO

28 évesen, egy világhírű szállodalánc luxuséttermének élén - ez Bíró Dániel és az Anantara New York Palace közös története

Megkóstoltuk a Fehér Szalon új fogásait, és örömmel tapasztaltuk, hogy a fiatal séf már a vegán ételekbe is becsempészte saját stílusát.

Link másolása

Ha nagyon messziről indulunk, akkor Bíró Lajossal (séf, étteremtulajdonos) illene kezdeni. Valószínűleg ő sem gondolta, hogy gyerekkora óta versenyszerűen kungfuzó fia egyszer csak séfkabátot ölt, és nem sokkal később egy ötcsillagos szállodalánc konyháján álmodja majd meg a képzőművészeti alkotásnak is beillő tálakat. Pedig pontosan ez történt.

Danit sportolói karrierjéből szó szerint kiütötték, és egy hosszabb lélegzetvételű kényszerpihenő után már jobbnak látta, ha teljesen más irányba indul tovább.

Ott volt a családi minta, így logikusnak tűnt, hogy tegyen egy próbát, hátha neki is a vérében van a gasztronómia.

Elvégezte Svájcban a Culinary Arts képzést, majd első gyakorlatként Zürichbe, egy nápolyi olasz étterembe került. Saját bevallása szerint ott tanult meg igazán dolgozni. Később megfordult a Bocknál, majd a Borkonyhában, aztán az egy Michelin-csillagos londoni The Arts Clubban. Anglia után Ausztria következett, egy két Michelin-csillagos étterem Konstantin Filippounál, majd az eddigi utolsó külföldi állomás, a Park Hyatt Vienna. Aztán közbeszólt a pandémia, ami miatt hazatért Magyarországra, és a történet izgalmas fordulatot vett: beállt apja éttermébe, a Vendéglő a KisBíróhoz csapatába.

Innen kezdtük a beszélgetést Danival, az Anantara New York Palace falai között, és a gyorsan el is jutottunk a jelenig, a Fehér Szalonban betöltött, executive chef pozíciójáig.

– Határozott céllal álltál neki? A Vendéglő a KisBíróhoz konyhafőnöki pozícióját szeretted volna az elejétől kezdve?

– Én csak dolgozni akartam. Nem szerettem volna haszontalanul várakozni, így gondoltam kihasználom ezt a lehetőséget. Egy ideig csak csendben figyeltem, aztán azt éreztem, hogy ezt lehetne és kellene is jobban csinálni. Megkaptam a lehetőséget, hogy bizonyítsak, és hirtelen vezető pozícióban találtam magam. Lett egy remek csapatom, akiknek a nagy részével jelenleg is együtt dolgozom. Kezdtek egyre többen felfedezni minket, gyarapodtak a törzsvendégek is, imádták amit csináltunk. Egyre többen írtak rólunk, elindultunk felfelé... Aztán jött a háború, és ismét egy kilátástalan helyzetbe kerültünk.

– A bezárásnak pusztán gazdasági oka volt?

– Abszolút. A számlákon olyan összegek voltak, hogy egyszerűen nem lehetett pozitívra kijönni. Főleg egy ilyen kieső helyen, ahova tényleg csak a környékbeli budaiak térnek be. Oda nem talál fel egykönnyen a belvárosi turista, amiből eleve sokkal kevesebb lett akkoriban.

– A bezáráskor nem gondoltál arra, hogy irány újra külföld?

– Dehogynem! Az volt az első gondolatom.

– Hirtelen mégis egy belvárosi, ötcsillagos hotelben találtad magad. Hogy is volt ez?

– A Kisbíróban Reményik Kálmán volt az ügyvezető igazgató. Ő egyben a Vászoly Sajtmanufaktúra tulajdonosa is, és az Anantarába is szállít. Ott hallott róla, hogy az újonnan nyíló, Fehér Szalonba Wolf Andrásék keresnek executive chefet. András és édesapám pedig dolgoztak együtt jópár évet, úgyhogy a szálak könnyen összeértek.

Aztán olyan gyorsan be is indultak az események, hogy csak pár hét volt a Kisbíró bezárása, és új pozícióm felvétele között.

– Erős váltás. Könnyű volt megtalálni a helyedet és a közös hangot?

– András és én sok dologban egyetértünk, hasonlóak a gyökereink. Mindketten a magyar konyha alapjaira építkezünk. Én nagyon tisztelem őt, és folyamatosan tanulok tőle. De nem csak a kettőnk víziójának kell egyeznie.

Ez egy internacionális cég. Az ember itt megkapja a megfelelő körülményeket a munkához, de a nagy egésszel együtt kell gondolkodnia. Meg kell felelni az amerikai turistának, és az esetlegesen betérő, magyar vendégnek is.

Az étlapon egyszerre kell olyan fogásokat szerepelteti, ami a világ bármely tájáról érkező szállóvendégnek ismerős lehet, de közben a saját kreativitásomat is bele kell csempészni ezekbe a tálakba, ha kiemelkedőt akarunk letenni az asztalra. Ez nem egyszerű feladat.

– Hol tartotok most ebben a folyamatban?

– Mondjuk úgy, hogy a koncepció még mindig a casual dining. Vannak új fogások a kezdő étlaphoz képest, de ez biztos, hogy formálódni is fog még.

– Ha jól tudom, bizonyos dolgokban már most sokat alakultál. Hogy állsz a "rettegett" vegán vonallal? 

– Itt bele kellett kóstolnom egy másik világba is. És őszintén szólva az utóbbi időben elkezdtem nagyon megszeretni a zöldségeket, és a velük való főzést, mert még nagyobb kreativitásra késztettek. Sok munkám van a vegán vonal fejlesztésében, és hogy most hol tartok ebben... Szerintem inkább megmutatom!

Igen, ez hús nélkül is robban

Amikor februárban a Fehér Szalonban jártunk, Dani említette, hogy a vegetáriánus és vegán fogásokkal még hadilábon áll. Személyes kedvencei között többféle húsos alapanyag található, és keményen bele kellett vetnie magát egy olyan irányvonalba, ami egészen távol állt tőle.

Az Anantara csoportnál ugyanis az alapelvek között szerepel, hogy azok a vendégek is tudjanak választani az étlapról kedvükre valót, akik húsmentesen, mi több, állati eredetű termékektől mentesen kívánnak táplálkozni.

És ez a "komfortzónából kimozdítás" a fiatal séfnek abszolút javára vált. Az új ételek között több vegán fogás is található, és egészen elképesztő ízorgiát kapunk tőlük.

Magyar babok, fermentált zöldségek és bab esszencia

"Erre az ételre azt mondanám, hogy félig leves félig nem. Itt a klasszikus bablevesnek az ízeit próbáltam tovább vinni. Van benne magyar tarkabab, fehérbab és lóbab is. Babkrémmel, felmentált fehérrépával, sárgarépával, sült zellerrel és fekete babpasztás babeszenciával egészül ki. És van mellé egy olasz, vegán kenyér, amit úgy hívnak, hogy Carta di musica. Ezen pedig lestyánpor található."

Meglepő, de ezen a ponton simán meg kell ragadni a roppanós kenyeret, és ha megtörtük, akár azzal is tunkolhatjuk a pürével keveredő bablevet. Egyfelől elképesztően intenzív ízű az egész étel, másfelől ezzel a mártogatással kicsit lazítunk is a hangulaton.

A másik vegán fogás középpontjában a hagyma áll. Ez pont egy olyan alapanyag, amit kevesen választanak központi elemként.

Egészben sült hagyma egressel, vízitormával és medvehagymával

"Én imádom a francia konyhát, és van egy kedvenc leves receptem, egy vichissoise, ami ugye egy póréhagyma alapú leves. Szóval én mindig is szerettem a hagymára építeni. Ez az étel pedig maximálisan a hagymákról szól. Nagyon én vagyok! Hús nélkül is abszolút tükrözi azt a hangulatot, amit meg szeretnék teremteni a tányéron."

Félúton

A két vegán után egy vegetáriánus fogásba is belekóstoltunk, amit egy különleges alapanyag, egy magyar szarvasgomba koronázott meg.

Puliszka kukoricával és szarvasgombával

"Remek beszállítóink vannak. Az egyikük például Pétervári József, és a TruffleOn. József fantasztikus gombákkal lát el egész évben. Tervezem, hogy egyszer majd vele tartok egy ilyen alkalommal, hogy élesben láthassam, hogy pontosan honnan jön az alapanyag.

Ez a puliszkás étel pont egy jó például rá, hogy a magyar alapokkal merre lehet tovább menni. Igazából az egész étel a tojás és a kukorica kombinációja. Alul van egy hőkezelt tojássárgája, egy kis csöves kukoricával, jakitorin leégetve, snidlinggel. És erre jön még a szarvasgomba."

A séf kedvence

Ha Dani többet nem kapna húst a keze alá, szerintünk akkor is bőven tudna mit mutatni, de azt azért képtelen letagadni, hogy még mindig egy apró madárért rajong.

Galambmell és -comb saját jus-jével, rebarbarával és nudlival

"Abszolút kedvenc szárnyasom a galamb. Amilyen pici, olyan fantasztikus íze van. És természetesen ez is magyar.

Rebarbarával szeretem felszolgálni. Van egy fermentált, meg egy cukormázas rebarbara a tálon, egy kis porral, rebarbara lekvárral, madeirai galamb jus-vel, és házi pisztáciás nudlival."

A mi kedvencünk

Erős a küzdés bennem, mert hagymáktól sem láttam még olyan csodát, mint amit a fent említett étel adott. De egy tökéletes máj... egy tökéletes májnál kevés jobb dolog létezik.

Hízott kacsamáj házi kaláccsal, eperrel és jázminnal

"A máj a Liver Kft.-től érkezik. 6%-os sóoldatban van elrakva, majd jól le van hőkezelve. Házi briós, marinált eper, friss eper és házi jázmin tea érkezik mellé."

Szóval ez a máj krémes és selymes, és a gyümölcsös savak tökéletesen kiegészítik. Bár alapvetően ez egy kezdő fogás, nálunk mégis a pont lett az i-re.

A Fehér Szalon elsősorban a hotel vendégeit kényezteti, de külsősöket is örömmel fogadnak. Viszont mindenképpen be kell jelentkezni előre, az alábbi elérhetőségek egyikén:

+36 1 886 6111

[email protected]

Nyitvatartás:

keddtől szombatig 18:00 - 00:00 óráig

hétfőn és vasárnap zárva

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
5 nápolyi stílusú pizzéria, ami Budapestre hozza Olaszországot
A nápolyi pizzának könnyű rákapni az ízére, ha friss és minőségi formában kerül elénk.

Link másolása

A nápolyi pizzák virágkorukat élik Budapesten. És a kezdeti próbálkozásokhoz képest, mára már valóban top minőséget árulnak több helyen is.

Ezeket a pizzákat nem érdemes a vastagtésztás, feltétnehéz társaikhoz hasonlítani. Teljesen más élmény.

Ha igazán frisset, és igazán jót kóstol belőle az ember, határozottan függőséget okoz.

Most a teljesség igénye nélkül, öt kedvencünket mutatjuk meg nektek ebben a cikkben. Te próbáltad már az összeset?

A.Kemencés Pizza

Most szándékosan nem a belvárossal kezdek. A A.Kemencés Pizza Rákospalota egyik kiemelkedő gasztroszereplője.

2017-ben a Volkswagen-Dining Guide díjátadó gálán elnyerték a legjobb street food helynek járó díjat, és sikerük azóta is töretlen.

Fatüzelésű kemencéjükben, 500 fokon sülnek készre a pizzák, mindössze 90 másodperc alatt.

És bár a tészta nyújtása, feltétekkel megpakolása és sütése összesen 3 percet vesz igénybe, a teljes munka jóval tovább tart, hiszen első lépésként minimum 48 órán keresztül kelnek a kiporciózott tésztagombócok.

A többség egyetért abban, hogy ez a fajta pizza frissen az igazi, így A.Kemencés Pizzánál nem vállalják a kiszállításból adódó minőségromlást. Ide bizony el kell menni!

Így ha haza is viszi magával az ember a zsákmányt, legalább vethet rá egy pillantást, miközben frissen kikerül a sütőből.

Ha pedig pizza helyett inkább egy kézműves hamburgerre fájna a fogunk, a Fő út 8 szám alatt, AT. Burger Prime néven már egy street foodos helyet is üzemeltetnek.

Cím: 1152, Fő út 39.

Fotó: Pintér Árpád
Fotó: Főmenü
Fotó: Bikádi Zoltán

Forni di Napoli

Tavasszal jártam a Forni di Napoli Szent István körúti egységében, amiről ITT olvashattok bővebben. Imádtam minden percét, így teljesen természetes volt, hogy ebben a válogatásban is helyet kapnak.

Azóta eltelt több mint fél év, kettőt pislogtam, és már nyitottak is egy új helyet a Bazilika mellett, az Október 6. utcában.

Arról, hogy mennyire profik, és mennyire autentikusan készítik a pizzákat, a közelmúltban begyűjtött elismerések is árulkodnak:

A Forni di Napoli Bazilika is megkapta az APN (Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület) minősítést. És két pizza séfük, Damu László és Nagy Gábor is APN diplomát szerzett.

A személyzet szaktudása mellett a Morello Forni Kemence, és az eredetvédett, olasz alapanyagok garantálják azt, hogy ha hozzájuk térünk be, az pontosan olyan, mintha Nápolyba pizzáznánk.

A kemencét azért is érdemes kiemelni, mert ez egy forgótányéros, gázos kemence, amiben egyszerre akár 9 pizza is elfér. Ezzel gyakorlatilag garantálni tudják a kiegyensúlyozott minőséget, és egy nagyobb asztaltársaságnak sem kell egymás pizzájára várni.

Cím:

1051, Október 6. utca 19.

1055, Szent István körút 9.

APN (Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület) minősítés

A Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület 1998 júliusában született meg azzal a céllal, hogy átértékelje és megőrizze a nápolyi folklór és kultúra egyik szimbolikus hivatását: a Pizzaiuolo-t. Az egyesület célja, hogy megvédje a pizzasütő hivatást, mely mindenekelőtt művészet is, és a tudást olyan fiataloknak adja át, akiknek kedvük és tehetségük van ehhez a mesterséghez. Hiszen a pizza nem egyszerűen kóstolandó étel, hanem egy nép identitásszimbóluma.

Moto Pizza

Talán az egyik legizgalmasabb dolog Budapesttel kapcsolatban, hogy a nápolyi pizzázók sem egy kaptafára épülnek. Vannak az erősen olaszos, a kicsit elegánsabb, meg stílusosan laza helyek.

A Moto pizza mindhárom egysége abszolút a lazább, fiatalosabb vonalat képviseli.

Ide nem kell helyet foglalni, csak be lehet rohanni két program között egy ebédre, vagy rá lehet melegíteni egy baráti sörözésre.

A legújabb egység a Rákóczi téren található, és óriási ablakainak köszönhetően, teljesen együtt lüktet a körúttal és a térrel. A személyzet is mosolygós, laza fiatalokból áll, és határozottan jólesik el-elkapni, hogy ők is imádják a saját pizzájukat.

Az ablak mellett helyet foglalva egy Mate és egy Salúmi mellett érzem én igazán, hogy milyen sokszínű és remek ez a város.

Persze a te pizzád lehet a Tartufó, a Prosciutto vagy a Bufala is, csak enged el magad, és élvezd!

Cím:

József körút 34.

Madách Imre út 8.

Bartók Béla út 46.

Donna Mamma Pizza Napoletana

Ha lenne külön nápolyi pizzériák közötti marketing verseny, én a Donna Mamma Pizza Napoletana csapatát tenném az első helyre. Náluk mindig történik valami, és a törzsvendégek ennek aktív részeseivé is válhatnak.

Van például Donna Mamma Pizzabérlet, aminek kiváltása után a 11. pizzára a vendégük vagy, de nemrég nagyot mentek Magyarország első, AI által tervezett pizzájával is.

A napokban pedig összeállt az idei Közösségi pizzájuk, aminek minden elemét a Facebook népe szavazta meg.

Ez alapján a havi ajánlat most náluk egy piros alapra kerülő olasz ragu, amit lilahagyma, gouda és ropogós parmezán chips koronáz.

A minőségről meg annyit, hogy a Donna Mamma Budapest Magyarország második, AVPN elismeréssel rendelkező nápolyi pizzériája.

Cím: 1088, Rákóczi út 1-3.

AVPN elismerés

A True Napolitan Pizza Association (Associazione Verace Pizza napoletana, AVPN) egy non-profit szervezet, amelyet 1984 júniusában alapítottak Nápolyban.

Küldetése az igazi nápolyi pizza (verace pizza napoletana) népszerűsítése és védelme Olaszországban és világszerte.

Digo

A Digo hosszú évek óta hozza a minőséget. Ők ott voltak az első között, és nem hogy nem koptak ki, de csak egyre nagyobbra nőttek.

Meghódították a Balatont, és a fesztiválokra is évek óta szállítják a bombabiztos nápolyi pizzát.

Ugyanakkor értenek ahhoz is, hogy hogyan kell bisztró hangulatú pizzériát csinálni, jó borokkal, koktélokkal és letisztult belső térrel.

Nem akarom ismételgetni magam, de persze a Digónál is ott van minden alap: hosszú kelesztés, fatüzelésű kemence, eredetvédett alapanyagok.

Már két randikompatibilis helyet is üzemeltetnek a városban. És nem lepődnék meg, ha tartogatnának még meglepetést a jövőben.

Cím:

1075, Kazinczy u. 32.

1146, Állatkerti krt. 3.

Szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
A legszebb hortobágyi palacsinta csak egy érv a sok közül, amiért el kell menned a Zazie-ba
Az új városrész megérdemelt már egy törzshelygyanús bisztrót. Bíró Dániel menüje még vonzóbbá teszi a Kopaszi-gát környékét.
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. november 14.


Link másolása

A legtöbb étterem törzshely szeretne lenni. Olyan találkozóhely, ahova örömmel, és gyakran járnak vissza az emberek. Ahol a reggeli, ebéd vagy vacsora után igazi beszélgetések is folynak. Ahol nappal előkerülnek a laptopok, határidőnaplók, és inges férfiak vitatják meg a stratégiát. Ahol estére lelazul mindenki, és a borospoharak koccanása mellett vidám beszélgetések folynak.

Minden étterem azt szeretné, hogy élénk társasági élet folyjon a falai között, de a Zazie egyedi adottságaival valóban alkalmas is erre.

A Lágymányosi-öböl környéke az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül. Megépült az új városrész, a BudaPart, és annak monumentális, központi eleme, a MOL Campus.

Így elsősorban az új lakókat, a környéken dolgozó, több mint 10.000 irodistát, és a toronyból nyíló, páratlan kilátás miatt érkező turistákat szolgálja majd ki a földszinten nyílt Zazie Bistro&Bar.

A 130 férőhelyes étterem rendkívül tágas, és óriási ablakainak köszönhetően a külvilág és a belső tér határai szinte elmosódnak.

Ha a Campus belsejéből közelítjük meg, először egy lazább, közösségi tér hangulatát keltő részben találjuk magunkat. Az itt található pultnál akár egy reggeli péksüteményt vagy kávét is felmarkolhatunk elviteles formában, de dolgozni is beülhetünk a méretes fa asztalok mellé. Aztán ahogy hogy haladunk beljebb, úgy lesz egyre elegánsabb, bisztrósabb hangulatú a tér.

Én az ebédidő végén érkeztem, így még láttam a bejárathoz közeli pulton elhelyezett péksüteményeket is, és körülöttem többen még a business lunch ételei közül válogattak.

Ha valamiért, ezért egyszer biztosan visszatérek majd, mert a heti ajánlatban egy előétel, egy leves, három főétel és két desszert közül is lehet szabadon válogatni, és az ár-érték arány is jónak tűnik.

2 fogás 3630 forint, 3 fogás pedig 4240 forint.

Ha korábban érkeztem volna, akkor a villásreggeli ajánlataiba is belevethettem volna magam. A bécsi roppanós virsli mellett a lazac bowl, a gofriszendvics és a sült banán is izgalmasan hangzik.

De tekintve azt, hogy a séf Bíró Dániel, az első benyomást az à la carte vacsora alapján akartam meghozni.

Dani beleszületett a gasztronómiába. De nem elégedett meg annyival, hogy csak Bíró Lajos fiaként emlegessék.

Elvégezte Svájcban a Culinary Arts képzést, majd Zürichbe, egy nápolyi olasz étterembe került. Később megfordult a Bocknál, majd a Borkonyhában, aztán a londoni, egy Michelin-csillagos The Arts Clubban. Dolgozott Ausztriában, egy két Michelin-csillagos étteremben Konstantin Filippounál, majd a Park Hyatt Viennában. Hazatérése után pedig a Vendéglő a KisBíróhoz séfje lett, majd az Anantara New York Palace luxushotelben került executive chef pozícióba.

Daninak fiatal kora ellenére jól körvonalazható stílusa van. Büszke a családi hagyatékára, és ételei sok esetben még gyerekkori emlékeiből ihletődnek, ugyanakkor a francia konyhatechnikát tekinti alapnak. Kreációin érezni, hogy több ország esszenciáját szívta már magába. Nem riad vissza a fúziótól, vagy hogy egy alap fogást a saját szájízére igazítson.

Mer karakteresen fűszerezni, magyar ételt ázsiai alapanyagokkal kombinálni, de a végén mégsem érzi azt az ember, hogy az étel meg lett erőszakolva, vagy hogy teljesen ki lett tekerve.

Általánosságban elmondható, hogy szebb, frissebb, izgalmasabb lesz egy klasszikus, magyar étel is a keze alatt.

Négy fogást kóstoltam az étlapról, amit amúgy adagok tekintetében túlzás lenne másnak is ajánlanom. Itt egy klasszikus előétel-főétel-desszert hármassal tökéletesen tele is leszünk.

Erdélyi pisztrángtatár, hajtogatott karalábé, citrusok

A hal karalábéval, salottahagymával, olívaolajjal, lime-mal és egy kis rizsecettel van bekeverve. Mellette található dashi (azaz japán alaplé), citrom - lime gél, kaporolaj, friss kapor és fermentált karalábé korong.

Ez az étel tökéletes példa arra, hogy hogyan jelennek meg úgy az ázsiai ízek a tányéron, hogy közben ismerős marad az összkép, egy magyar ember számára is.

(4580 Ft)

A palacsinta abszolút tradicionális, paprikás szósszal van tálalva, meg olívaolajas tejfölhabbal, és piros olajjal. A tetejére jönnek még paprikák és petrezselyem. És a különlegesség, hogy a töltelékébe és a palacsinta tetejére is kerül egy kis csirketepertő.

A hortobágyi egy remek étel, de több buktatója is van. Az egyik, amivel párszor szembetaláltam már magam, a lapos, vagy egyenesen csúf tálalás. Mondhatnánk, hogy nem könnyű vele, de nézzük csak meg ezt a palacsintát. Ezek szerint így is lehet.

Ízében mindent hoz, amit a klasszikus hortobágyiban is imádunk, de kapunk még egy kicsit mélyebb, csirkésebb ízt, és egy kis extra textúrát.

(3420 Ft)

Préselt csirkecombfilé, krémes burgonyapüré és uborkasaláta

A szuvidált, préselt csirkecomb le van rotírozva egy kis vajjal, kakukkfűvel és fokhagymával. Ezután egy kis csirke jus-vel meg van kenve, és utána kap egy fűszeres - törökmogyorós szórást és friss snidlinget. Mellé érkezik egy barnavajas burgonyapüré és egy üvegesített uborkasaláta.

Csak annyit mondanék, hogy: nem mertem szólni, hogy nem szeretem a csirkecombfilét. Aztán kiderült, hogy így nagyon is szeretem.

Ez az étel talán azt az embert is ki tudja mozdítani a komfortzónájából, aki a vasárnapi hús-köret-savanyú háromszögben gondolkodik, csak kicsit egyszerűbb verzióban. Neki üzenem: Ne félj az újtól, ez ízleni fog!

(4280 Ft)

Vattacukorfészek, madártej, madártoll

Vaníliás vattacukor fészekben bújnak meg a tojásfehérje habból formázott tojások. A tojásokon pihen még egy csokoládéból készült madártoll, kerül rá egy kis sós karamellel, és erre öntik rá az aszalnál a hagyományos madártejet.

A madártej Nagy Gergő cukrászséf nevét dicséri, és természetesen nem csak a szemnek esik jól ez a desszertköltemény.

(1940 Ft)

Ki merem jelenteni, hogy a Zazie-ban van most a város egyik legjobb bisztró konyhája. Ráadásul ár-érték arányban is abszolút top. Kár lenne kihagyni!

Ha pedig arra jártok, mindenképpen nézzetek fel a SkyDeck Kilátóteraszra is. A mesés látvány már most is garantált, de nemsokára még egy új helyjel bővül a komplexum...

Cím: 1117, Dombóvári út 28.

zaziebistro.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Egy este alatt három bomba helyen is jártunk a Gozsduban: Vicky Barcelona, Meshuga és Jardín Cocktail Bar
Meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba. Elmondjuk mik voltak a tapasztalataink!

Link másolása

A Gozsdu udvar egészen speciális módon élt az emlékezetemben. A húszas éveimben nem telhetett el úgy szórakozással töltött, budapesti éjszaka, hogy ne fordultam volna be a Király utcáról, minimum egy röpke kitérőre. Aztán ahogy teltek az évek, kinőttem a városi hajnalokból, így a Gozsdu sem volt már akkora barátom.

Pár nappal ezelőtt aztán újra visszamerészkedtem egy estére, és talán magamat leptem meg a legjobban vele, hogy mennyire máshogy, mégis milyen jól szórakoztam.

Mert a Gozsdu udvar gasztronómiában is erős, és meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba.

Vicky Barcelona

Az estét a Vicky Barcelonában indítottuk. Ez a hely 2015 óta meghatározó szereplője a belvárosnak, és a péntek esti tömeget elnézve, az érdeklődés az elmúlt években sem lett kisebb irántuk.

A mediterrán életérzés már akkor elkap, amikor belépek az ajtón. Élénk zene, halvány fények, sok fekete és bordó. Mint egy színdarab, amiben minden vacsoravendégnek jut szerep.

Alig teszem le a kabátomat, már érkezik valami sárga ital, egy feles pohárban. A felszolgáló arcán akkora mosoly van miközben megkínál vele, hogy eszembe se jut elutasítani, és a társaság többi tagja sem tiltakozik. A pohárban egy kellemes, trópusi ízvilágú koktél lapult, éppen csak a hangulatot rúgja be.

Pont kellett is ez ahhoz, hogy kicsit bátrabban fussuk át az étlapot, és merjünk pár kockázatosabbnak tűnő döntést is hozni. És ha már így nekikezdtünk, egy kancsó sangría sem tűnt rossz ötletnek.

Fotó: Vicky Barcelona

A menüt nyugodtan nevezhetjük fúziós, spanyol konyhának. A tradicionális ételek szinte minden esetben kiegészülnek egyedi hozzávalókkal.

Ez azért klassz, mert tudod, hogy mit rendelsz, de közben van némi meglepetésfaktor az extra ízek miatt.

Szerintem egy hely konyháját a legegyszerűbb ételein keresztül lehet a legjobban felmérni, így elsőként a padron paprika és az olívabogyó felé nyúlok. És majdnem dobok egy hátast a székről (ebbe lehet, hogy a bor is besegített), amikor realizálom, hogy mindkettő milyen elképesztően tökéletesen van fűszerezve.

A patatas lehetne még egyszerű étel, de itt maracuja - chili habbal és füstölt mascarpone krémmel érkezik. Így lesz egy sült krumpliból, igazi gasztroélmény.

Innen aztán egyre messzebb merészkedünk: spanyol szalámik és sajtok kerülnek az asztalra, majd sült cukkini és calamari. A szószok és mártogatósok minden ételnél különösen izgalmasak.

Emlékezetes maradt még a croquetas, azaz a kéksajtos és burgonyakrémes sült golyó, és a gambas, ami datolyával és szalonnával burkolt garnélanyárs.

De volt egy étel, ami annyira extra és új élményt adott, hogy számomra a feledhetetlenek sorába emelkedett: a neve Endívia torony.

Endívia levelek fekete-cseresznye vinaigrette-ben tálalva, eperrel, kecskesajttal és kandírozott pekándióval.

Kicsit sós, kicsit savanyú, de leginkább édes. Magos és friss. Roppan, aztán krémesen lágy. És közben irtó szexin néz ki. Saláta még soha nem volt ilyen meggyőző.

A Vicky Barcelona számunkra most csak a bemelegítő fogás volt, de abszolút megértem, ha valaki itt is ragad, és egy ponton akár táncra is perdül, hiszen szerdán és csütörtökön élő zenével, pénteken és szombaton pedig latin partyval várnak.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1072 Dob utca 16.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 01:00

péntek, szombat: 18:00 - 05:00

Chef: Michael Levy

Meshuga

Én a Vicky Barcelonánál nem igazán tudtam volna elképzelni lazább helyet a városban, míg ezen a bizonyos estén át nem értünk a Meshugába.

A jó zene, a hangulatvilágítás, és a modern enteriőr rengeteget ad hozzá a hangulathoz, és eszméletlenül furcsa azt látni, hogy ennek az egésznek a személyzet is szerves része.

Nem erőltetett jópofizás fogad, hanem felszabadult, vidám emberek az asztaloknál, és a pult mögött egyaránt.

Külföldön rengetegszer érezhetjük ezt a pezsgést, de magyarként, Magyarországon nagyon furcsa megtapasztalni.

Amikor egy újabb köszöntőital után a séf, Yoav Abid az asztalunkhoz lép, már teljes nyugalommal bízzuk rá magunkat: mutathat bármit, amit ő jónak lát, biztos működni fog.

Hiszen a Meshuga menüje Tel Aviv mediterrán, fúziós gasztronómiáján alapszik. Szóval az izraeli konyha mellett garantált a játékosság is.

Fotó: Meshuga

És itt jött a második, váratlan meglepetés.

Hatalmas kóstolótálon érkezett elénk az összes, jellegzetes alapanyag: a padlizsán, a tahini, a joghurt, többféle hal és fűszerek kavalkádja. De ezeket olyan kreatívan kombinálták, hogy minimum Michelin ajánlásért kiáltanak.

Több kedvencünk is lett az este alatt. A Sashimi névre hallgató volt az egyik.

Ennek az alapját a stone bass típusú hal adja, ami mellé érkezik retek és avokadókrém. A szója vinaigrette és az égetett citrus kellemes fanyarságot ad neki, és a tetejére kerülő gyömbérmorzsa egy kis csípősségről is gondoskodik.

Ezen kívül erősen ajánlott a "Fish Cigar", ami tulajdonképpen egy hallal töltött ropogós tésztarúd, amit joghurtba és egyfajta shakshoukába mártogathatunk. De a zöldfűszeres - tahinis - mandulás karfiolért is szívesen visszamennénk.

Az ételek mellett pedig a hangulat végig eszméletlenül felszabadító volt. A felszolgáló, a konyhai személyzet és a pultos is hosszan társalog veled, ha igényled, és válik az estéd szerves részévé.

Soha nem találkoztam még olyan séffel, aki ilyen közvetlenül forog az emberek között a vendégtérben, miközben a konyhába visszatérve művészien kreálja meg a fogásokat.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1075, Holló u. 12-14.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 00:00

péntek, szombat: 18:00 - 01:00

Séf: Yoav Abid

Jardín Cocktail Bar

A Jardínba 11 után értünk át. Ezen a ponton már nem óvatosan összekoccanó poharakat lát itt az ember, hanem ölelkező, táncoló és egymással incselkedő arcokat.

Az ülőhelyeket úgy kell vadászni benn, így arról első körben le is tettünk.

Még szerencse, hogy a hely előtt is van pár asztal, így itt tehettük fel az este végére a pontot, pár egészen extrém koktéllal.

Normál esetben biztos hosszabban diskuráltunk volna az italok mögött rejlő koncepcióról, de nem fogok hazudni nektek, mi kissé kapatosan a körítésre mentünk, és a legőrültebb tálalásokhoz ragaszkodtunk. Így került elénk végül egy fürdőkád és egy sütit majszoló szörny is.

After a hard day

Mezcal, tequila, eperszirup, tabasco és szecsuáni bors elegye. Egyszerre édes, krémes és csípős. Talán ez volt a legőrültebb ital, amit az este folyamán kóstoltunk. Elsőre fura, de mégis itatja magát.

Magnum

Fekete dió bitter, whisky, amaretto és pisztácia szirup találkozása. Jégkrém hatás, pohárba zárva. Elegáns, csajos ital.

Cookie Monster

Vanília vodka, mogyoró likőr, kávélikőr, espresso és csokoládé szirup rejtőzik ebben a vicces bögrében. Alkoholba se mártogattam még ezelőtt Oreot, de ha valahol, hát ezt is a budapesti éjszakában illik elkezdeni.

Facebook

Instagram

Cím: 1072, Dob utca 16.

Nyitvatartás:

hétfőtől péntekig: 18:00 – 01:00

szombat, vasárnap: 18:00 – 02:00

Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki régen csak észvesztő szórakozásra használta a Gozsdut, aztán mostanra belenőtt abba a szerepbe, hogy nyitott legyen ennek az udvarnak a gasztro kínálatára is.

A Vicky Barcelona, a Meshuga és a Jardín a turisták mellett nekünk is szól. Egyszerre biztonságos terep, és megdöbbentően új élmény. Ha utazni nincs idő, hát adjunk egy estét a meditterán vonalnak Budapest szívében.

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Húsimádóként életem pizzáját ettem egy vegán étteremben
Magyarország első és egyetlen növényi alapú specialty pizzázójában a kiváló olasz alapanyagok, a biokémiai szemlélet és a fatüzelésű kemencében sütés együtt adják ki a tészta-orgiát a szádban.
Tóth Noémi - szmo.hu
2023. november 30.


Link másolása

Nincs szó semmiféle PR-cikkről, sem sajtóeseményről: egyszerű mezei vendégként léptem be a terézvárosi Vegazzi Specialty Pizzeria ajtaján, majd újságírói minőségemben léptem ki onnan, mondván: erről a helyről bizony mindenkinek tudnia kell. Számomra eleve csodaszámba ment egy olyan hely létezése, amely kovászos és tejmentes pizzát kínál, mivel sokféle ételintoleranciával élek, úgyhogy a hagyományos pizzáról már szinte le is mondtam több évvel ezelőtt. Léteznek persze erőtlen próbálkozások, de a növényi alapú sajthelyettesítőket én nemes egyszerűséggel gasztronómiai zsákutcáknak hívom, amilyen ablakgitt-ízük van. De sebaj, ott van nekem a hús:

az a típus vagyok, akinek a csülök meg az oldalas olyan attribútum, akár Tritonnak a szigony, úgyhogy a Vegazzi vegán jelölése inkább elriasztott elsőre, mintsem hogy hívószó lett volna, de már az étlap olyannyira izgalmasan hangzott, hogy úgy voltam vele: oké, győzzetek meg.

A nápolyi pizzáikat mindig frissen nyújtják és sütik, ezért kicsit több ideig kell várni rájuk, mint egy gyorsétteremben, de megéri. Már ránézni is öröm a vastag szegélyű, újvonalas, canotto stílusú pizzáikra, beleharapva pedig hihetetlenül légies és foszlós. Ez nem az a pizzéria, ahol meghagyod a szélét, az tuti.

Csodák csodája nem hiányzott az általam kóstolt verziókról a hús, a füstös kávés BBQ pizzájuk pedig maga volt az intenzív ízélmény, hiszen akadt benne többek között whiskey, laskagomba és étcsokoládé is. Konkrétan felhördültem, annyira durva „gasztrobbanást” okozott a számban.

Egyébként aki magyaros pizzára vágyna, annak is kedveznek a gabonakolbászos, rizsfölös Ungheresével.

Elkaptam később egy mini-interjúra Preyer Györgyöt, aki egyszerre tulajdonos, pizzaiolo és felszolgáló is, aki nem rest odamenni egyesével a vendégekhez, hogy meséljen pár érdekességet az ételekről.

Olvastam, hogy kezdetben egy kizárólag házhoz szállítással foglalkozó vegán pizzázót szerettél volna, erre lett belőle egy beülős vegán pizzéria, amelyben eldőlt, hogy sosem lesz elviteli lehetőség, hiszen a nápolyi kemencében sült pizza frissen a legfinomabb. Mit kell tudni a pizzériában található, óriási kemencéről? Miért pont erre esett a választás és hogy kell vele bánni?

– A pizzázóban található kemence egy Acunto Mario Forni. Ezt a kemencét Nápolyban készítették és onnan szállították ide, majd itt építettük be az étterembe. Ez az eszköz egy 2,4 tonnás kombi kemence, amelyben fával és gázzal is van módunk fűteni. A választásunk pedig a nagy súlya és az egyedi formája miatt esett rá. Minél nagyobb egy kemence súlya, annál „erőszakosabban” képes sütni, hisz főleg nem a nyílt láng, hanem a kemence belső burkolata által sugárzott hő is süti a pizzát, és minél nagyobb a kemence súlya, ez annál erősebb hőleadást és hőtartást is jelent egyszerre. Hogy kell vele bánni? Erre egy nápolyi fornaio (pizzasütő) szavait hadd idézzem: „Tíz év, mire megtanulsz kemencében sütni.”

Amögött áll valamilyen személyes história vagy indíttatás, hogy az étterem 100%-ban vegán?

– Én vegán vagyok, tehát nem jöhetett szóba állati eredetű összetevő.

Az alapanyagok szinte kizárólag Olaszországból érkeznek. Melyek azok az autentikus alapanyagok, amelyekhez nem lehet itthon hozzájutni, és tényleg ennyi pluszt hozzáadnak a pizza ízéhez, értékéhez, hogy megéri külföldről hozatni?

– A tésztakészítésre biokémiai folyamatként tekintek, és minden tekintetben a tészta képességeivel elmegyek a falig. Érlelés és hidratáció tekintetében főleg. Hogy kiszámíthatóan, szinte laborkörülményeknek megfelelően tudjak bánni a tésztával, így olyan megbízhatóan állandó minőségi mutatókkal bíró lisztek kellenek, amelyeket főleg az olasz malmok képesek biztosítani. Emellett kiegészítő liszteknek használunk kisebb magyar kővel őrlő malmok teljes kiőrlésű lisztjeit is, de a kovászunkban van teljes kiőrlésű rozsliszt is, ugyancsak magyar malomból.

Mivel 100%-osan növényi étterem vagyunk, erősen törekedünk arra, hogy nálunk tényleg valami „mást” kapjanak a vendégek. Így van pár olyan, kifejezetten dél-olasz feltétünk, amelyeket vagy senki, vagy csak pár étterem használ, de Magyarországon egyáltalán nem megszokott. Ezeket is Olaszországból hozatjuk.

Üdítő látni, hogy a vegán pizza nálatok nem a sajthelyettesítős négysajtosat jelenti, sőt, nyálcsorgatóan izgalmas feltétek közül lehet válogatni. Mi volt az étlap összeállításakor a fő szempontod?

– Alapvető koncepciónk, hogy a pizzáink nem akarnak a megszokott dolgokra hasonlítani, hanem egyedi identitások. Ennek szellemében nem használunk a pizzáink zömén semmilyen sajt és húshelyettesítőt. Én sem szívesen fogyasztom őket, mással sem szívesen etetném meg. A zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, gabonák, magvak és csonthéjasok számtalan izgalmas variációban érhetőek el, így szakítottunk a klasszikus pizzafeltét elképzeléssel, Mindezt úgy, hogy közben nincs hiányérzet, hisz minden pizzakoncepciónk magában az, ami.

A Facebook-oldalukon kiírt hitvallásuk az, hogy „a pizzakészítés művészet és tudomány, nem csak gasztro-kísérletezés, hanem biokémia és tudatosság.” Ha a te hitvallásod pedig az, hogy imádsz jókat enni, akkor irány a pizzéria, íme az infók hozzá:

Vegazzi Specialty Pizzeria

Jókai utca 7. (Az Oktogontól két perc sétára.)

https://www.facebook.com/vegazzipizza

https://www.instagram.com/vegazzihun/

https://www.tiktok.com/@vegazzi.specialty.pizza

www.vegazzi.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: