hirdetés
CatchMain.jpg

Fricska a bürokrácia és az amerikai hadsereg orrára kiváló színészekkel - megnéztük George Clooney 22-es csapdája-sorozatát

B.M. képek: YouTube - szmo.hu
2019. június 18.


hirdetés

A probléma az, hogy nagyon egyforma színészeket választottak ki,

az első 1-2 részben nem feltétlenül tudjuk, ki kicsoda. Amivel nincs is igazán baj, legalább újra lehet nézni a sorozatot – kipróbáltam, megéri. A szereplők egyébként folyamatosan fogynak, ahogy halad előre a háború, néha egész abszurd módon haláloznak el Yo-Yo körül. Yossariant se érezzük a 6 rész alatt 100%-ig biztonságban, nem az a tipikus főszereplő, próbál menekülni, megtagadni a parancsot, mindent megtesz, hogy kiszabaduljon ebből a speciális, klausztrofób pokolból.

A könyvet sajnos nem olvastam, de a sorozat után megnéztem a ’70-es klasszikust, és azt kell, hogy mondjam, nagyon visszafogták magukat a készítők. Az eredeti film még jobban elrugaszkodott a valóságtól, és groteszkebb volt, mint jelen kritikánk tárgya. Mivel a 6x1 óra sokkal több teret adott a történet elmesélésére, mint a sima két óra, így sokkal több történést ki tudtak fejteni. Ugyanakkor

a hosszabb játékidő több lehetőséget adott a művésziesebb, melankolikusabb pillanatoknak,

amik ugyan számomra nem voltak irritálók, de tény, hogy a sok lassítás, merengés sokakat zavarhat.

A látványvilág teljesen elfogadható, néha kilóg kicsit a zöld háttér, de nem vészes. A helyszín, az atmoszféra nagyon erős, az olasz tengerpartok, kis városok, még a pánikoló helyi lakosokkal együtt is nagyon szépek. Nálam ami feltette a pontot arra a bizonyos i-re, az a zene volt. A korszak zenéiből válogattak és használták őket háttér-aláfestő-átvezetőzenének. Ezek az 30-as, 40-es évek zenéi rengeteg pluszt adnak, segít az amúgy rettenetesen abszurd sorozatot kicsit autentikussá tenni.

Remek szórakozás a sorozat. Hangulatos, nagyon elvont, néha már-már kafkai szinten groteszk, vicces, drámai és hatásos kis miniszéria. Nem hasonlítható egy Csernobil-féle gyomroshoz, sokkal inkább egy „utólag elgondolkozol azon, amit láttál”-típusú dráma, szerethető színészekkel, kiváló alapanyagból. Érdemes elolvasni a könyvet is. A sorozat elérhető az HBO GO kínálatában.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
rtl-hirado-tv2-tenyek-1000x583.jpg

Rövidebb lesz az RTL Híradó, új hírműsort indít a TV2 a médiatörvény miatt

Már július 29-től megváltozik a két kereskedelmi csatorna hírműsorainak rendje.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



Változások lesznek az RTL Klub és a TV2 hírműsoraiban is az új médiatörvény miatt - írja a SorozatWiki.

A nemrég elfogadott törvénymódosítás előírja, hogy jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatók (RTL Klub, TV2, M1) esti híradói augusztus elsejétől maximum 45 perc hosszúak lehetnek. Viszont megengedi, hogy bulvárosabb tartalom is megjelenjen a hírműsorokban, és nem tiltja a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására" alkalmas, pornográf tartalmú, szélsőséges, és indokolatlanul erőszakos tartalmakat, feltéve, ha a médiaszolgáltatás titkosított formában tartalmazza a műsorszámot, és a titkosítás feloldásához olyan kódot használnak, amely garantálja, hogy 18 éven aluli néző nem láthatja az adást.

Azonban úgy tűnik, a két legnagyobb kereskedelmi csatorna nem várja meg az új törvény életbe lépésének időpontját, és már július 29. hétfőtől módosítják az esti hírműsoraikat.

Az RTL Híradónál csak annyi lesz a változás, hogy

az elmúlt másfél hétben megszokott 53 perces műsoridő helyett mostantól már csak 45 perces lesz, azaz 8 perccel rövidebb.

Viszont ugyanennyi idővel hosszabbra nyújtják a Híradó után következő Fókusz magazinműsort, amely július 29-től pontban 19 órakor kezdődik majd.

A TV2-nél ennél nagyobb lépésekre készülnek: kettébontják a Tényeket és új hírműsort indítanak.

A megszokott időpontban, 18 órakor indul majd a Tények, de az eddigi 60 helyett csupán 25 perc hosszú lesz. Ezt követően 18.30-kor Tények Plusz névvel egy új hírműsor indul.

Utóbbi - csakúgy mint most a Tények - 19 óra körül ér véget, így az esti szórakoztató műsorok időpontját nem érinti a változás - írja a portál.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
1-33.jpg

Ennyi dráma két életre is elég - Hulk, azaz Mark Ruffalo 800 meghallgatáson járt, mielőtt befutott

Megálmodta, hogy agydaganata van. Nem gyúr, nem extra jóképű, és csak jóra használja a hírnevét generációjának egyik legnagyszerűbb színésze.
fotó: Instagram - szmo.hu
2019. július 19.



Háromszor jelölték Oscar-díjra, számtalan remek rendezővel dolgozott együtt, és az utóbbi években a Bosszúállók-franchise egyik vezető alakja annak ellenére, hogy éveken át főként kisebb költségvetésű független produkciókhoz adta a nevét. Sokszínű a karrierje, és sokan nem tudják róla, hogy sokáig komoly személyes dráma árnyékolta be a magánéletét. Összegyűjtöttünk pár érdekességet a Hulk alakítójáról.

Küzdelmes gyermekévek

Mark Ruffalo 1967-ben született a Wisconsin állambeli Kenoshában. Boldog gyermekkora volt, de nem nehézségek nélküli. Diszlexiás volt, ami azt jelentette, hogy hiába volt intelligens, az olvasás fájdalmasan küzdelmes volt a számára. Ezen kívül figyelemzavaros is volt, azaz ADD-vel diagnosztizálták, amitől csak még jobban szenvedett az iskolában, és amikor a tanulásra került a sor.

Nem verekedett, inkább birkózott

Nem csoda hát, hogy inkább a fizikai területen találta meg önmagát. Mivel édesapja háromszoros birkózóbajnok volt a városban, ő is kacérkodni kezdett a sportággal, és általános és középiskolai éveiben is birkózott, sőt, versenyekre járt több államban. Ez a tapasztalata aztán nagyon jól jött akkor, amikor egy gyilkosságot elmesélő, valós történet alapján készült Foxcatcherben hivatásos birkózót kellett alakítania (ennek a filmnek köszönheti az egyik Oscar-jelölését is).

Ha elesett, felállt, és felállt újra

#TBT

824.3k Likes, 7,785 Comments - Mark Ruffalo (@markruffalo) on Instagram: "#TBT"

A küzdés, a nehézségekkel való találkozás úgy tűnik, Ruffalo egész életét végigkísérte. Állhatatos személyisége segítette át a kemény időszakokon. Egy, a Moviemaker magazinnak adott interjújában elárulta, hogy 800 (!!) meghallgatáson vett részt, mielőtt befutott volna filmszínészként.

Egy évtizeden keresztül bárpultosként dolgozott

Sok sztár élettörténetében hasonló motívum, hogy pincérként, éttermi/kávézói alkalmazottként keresték a kenyerüket, míg a nagy lehetőségre vártak. Ruffalo azonban nem pár hónapot, vagy évet, hanem egy egész évtizedet töltött a bárpult mögött, míg felelősséggel otthagyhatta a melót, hogy átnyergeljen a színészetre. A bárpultosoknak egyébként nem árt, ha jó a humorérzékük, a szociális és kommunikációs képességeik, tehát nem volt hiábavaló ez az évtized sem. Végül egy Kenneth Lonergan nevű drámaíró fedezte fel egy véletlen találkozás során, és kezdte felkérni a munkáiban való szereplésre.

Agytumorral műtötték

Éppen kezdett komolyabb filmekben szerepelni és eljött a várva várt siker, amikor a színészt agydaganattal diagnosztizálták 2002-ben. Szerencsére a daganat jóindulatú volt és gyorsan eltávolították, ám a betegség következtében Ruffalo arca részlegesen lebénult. Mégis sikerült teljesen felgyógyulnia, a karrierje pedig még nagyobb sebességgel indult be, mint valaha. 2003-ban már Az élet nélkülem című drámában játszott Sarah Polley oldalán, 2004-ben pedig mellékszereplő volt minden idők egyik legegyedibb szerelmes filmjében, az Egy makulátlan elme örök ragyogásában. Az agydaganatra egyébként úgy derült fény, hogy Ruffalo megálmodta - majd elment az orvoshoz, hogy vizsgálják meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
The-Lion-King_dt1_still_1-1.jpg

Már a látvány miatt megérte - megnéztük Az oroszlánkirályt

A Disney A dzsungel könyve után most elkészítette Az oroszlánkirály élethű feldolgozását is. A filmnek már a gondolata is megosztotta a nézőket, de kollégánknak tetszett.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. július 17.



Még be sem mutatták Az oroszlánkirály fotórealisztikus, számítógéppel animált feldolgozását, az internetet máris elöntötte a fanyalgás. A fanyalgók jobb esetben újságíró kollégák, akik legalább látták az elővetítésen a filmet, rosszabb esetben mezei rajongók, akik még nem is látták, legjobb esetben is csak az előzetesek alapján alakíthatták ki véleményüket.

A magam részéről nem értek egyet a fanyalgókkal.

Jó, persze, egy remake mindig előítéletet ébreszt az emberben. Főleg, ha olyan legendás animációs filmről beszélünk, mint az 1994-es Az oroszlánkirály. Nem titkolom, én is vegyes érzelmekkel ültem be a sajtóvetítésre. Ez a Disney egyik utolsó nagy klasszikusa abból a korból, amikor még eseménynek számított egy-egy új animáció megjelenése a mozikban. Ne feledjük, ekkor még nem voltak mesecsatornák Magyarországon, de másutt sem nagyon (a Cartoon Network 1992. október elején indult), ami pedig a mozit illeti, a Disney egyik konkurenciájának számító DreamWorkst 1994-ben hozták létre, tehát egyidős Az oroszlánkirállyal. A Pixar ugyan létezett, de az első egész estés animációjára (a Toy Storyra) 1995-ig kellett várni.

A Circle of Life véleményem szerint minden idők egyik legjobb filmes betétdala. Ezúttal nem Szulák Andrea, hanem Peller Anna énekelte magyarul. És szégyen vagy sem, az ismerős zenével és a gyönyörű, természetfilmeket idéző képsorokkal tulajdonképpen engem ott és akkor megvettek. Időutazás "on". Azt nem mondhatom, hogy vissza a gyerekkorba, hiszen 94'-ben már 18 voltam. Ezt a készítők is tudják. Mármint nem azt, hogy 94'-ben hány éves voltam, hanem hogy ezzel a kezdéssel nem hibázhattak nagyot. A cikk írása közben olvastam egy interjút a rendezővel, Jon Favreu-val, aki valami nagyon hasonlót mondott:

„Ha meglátom a feljövő napot és meghallom a kezdő zenét, azonnal várakozás ébred bennem.”

Magáról a történetről nincs nagyon mit mondani, hiszen 80-90%-ban megegyezik az eredetivel. Ami persze rögtön felveti a kérdést, hogy akkor mi értelme az egésznek. Számomra a csodálatos látvány az, ami miatt azt mondom, örülök, hogy elkészült ez a változat. Külön tetszik, hogy természetfilmekhez illő türelemmel hagy a rendező egy-egy átkötő jelenetet végigfutni – amikor a Zordon barlangjába tévedő egérkét követjük, vagy amikor a hangyák szorgoskodását figyeljük. Sokan kevesellték az állatok mimikáját. Én erre csak azt tudom mondani, amíg nem olvastam az erre vonatkozó kritikákat, ez eszembe sem jutott. A film nézése alatt egyáltalán nem volt ilyen téren hiányérzetem.

Azt sem lehet mondani, hogy ne lenne más ez a film, mint az eredeti változat. Hiába a szinte azonos történetvezetés és szöveg, az élethű hatású kidolgozásnak van egy furcsa eredménye: a 2019-es változat komolyabbá vált. Bár a rajzfilmben is megvannak ugyanazok az ijesztő és/vagy szomorú pillanatok, az idei animáció mégis képes ezeket eltávolítani tőlünk. Azzal, hogy a 2019-es változatban hús vér(nek tűnő) élőlényekkel történik ugyanaz, sokkal valódibb az élmény, s így a kiváltott érzések is erősebbek. A hiénák például sokkal félelmetesebbek lettek. Bár itt sem nagy IQ-bajnokok, közben azért látszik, hogy mégiscsak erős, félelmetes ragadozókról van szó, akik szemrebbenés nélkül felfalnák Simbát és Nalát. Ugyanakkor szerintem ez megmutatja ennek a technikának a korlátait is:

egy Hófehérke vagy Lilo és Sticht ugyanilyen élethű kivitelben már inkább tűnne horrorfilmnek.

Arról se feledkezzünk meg, hogy eltelt 25 év, vagyis több olyan generáció is felnőtt azóta, akiknek a régi változat már nem alapélmény, sőt, vannak olyanok is, mint az én fiam, akiknek ez lesz „Az” oroszlánkirály.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tomcruise-Copy-1000x618.jpg

Egyszerűen hihetetlen, hogy Tom Cruise nem öregszik - kijött a Top Gun 2 trailere

És egy nap alatt már majdnem 10 millióan nézték meg.
Metro - szmo.hu
2019. július 19.



Tom Cruise-ról mostanában elég ellentmondásos híreket hallhattunk. Például azt, hogy Justin Bieber kihívta őt egy nyilvános bunyóra Twitteren, de az 57 éves szupersztár nem reagált a merész húzásra.

Vagy azt, hogy Tom megtiltotta volt feleségének, Nicole Kidmannek, hogy részt vegyen közös fogadott fiuk, Connor esküvőjén, mivel a színésznő válásukkor elhagyta a szcientológus vallást is.

Most viszont Hollywood egyik legidőtállóbb nagyágyúja olyasvalamivel állt elő, amiben - valljuk be - ő az egyik legjobb. Kijött ugyanis az 1986-os filmklasszikus, a Top Gun folytatásának első előzetese.

A film címe Top Gun - Maverick (Maverick volt a beceneve a Cruise által játszott, fiatal, szemtelen és ambíciózus vadászgép-pilótának az első részben).

A sztár elárulta, hogy rajongói harminc éve nyüstölik a vadászgépes filmlegenda folytatásáért, ezért "ideje volt, hogy szállítsam nekik."

A filmet, amely 2020-ban kerül a mozikba, a Paramount Pictures jegyzi, Joseph Kosinski rendezi, és elképesztő sztárparádé vonul fel benne.

A filmben szereplő sztárokért és a trailerért kattints.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x