hirdetés
prisztás.jpg

Fordulat a Prisztás-gyilkosság ügyében: felmentették a másodrendű vádlottat az emberölés vádja alól

Hatvani Istvánt szabadlábra helyezte a Fővárosi Törvényszék pénteken.
MTI, MTI/Fotó: Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. február 14.


hirdetés

Felmentette az emberölés vádja alól és szabadlábra helyezte a Prisztás József megölésével vádolt Hatvani Istvánt a perújítási tárgyalásban a Fővárosi Törvényszék pénteken. A felbujtás miatt elítélt Portik Tamás és a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekas Ferenc esetében ugyanakkor elutasították a perújítást.

A bíróság szerint az 1996-ban elkövetett gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett Jozef Rohác vallomása ugyan sok ellentmondást tartalmaz, de alapvetően nem ütközik a korábban megállapított tényekkel, így alkalmas Hatvani István elkövetői magatartásának kétségbe vonására.

A törvényszék hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletnek a Hatvani bűnösségét megállapító részét, és a férfit felmentette az emberölés vádja alól, egyúttal elrendelte a jogerősen kiszabott 15 éves büntetésének félbeszakítását.

A törvényszék szerint ugyanakkor a jogerős ítélet Portik Tamásra vonatkozó része nem nyert cáfolatot Rohác vallomásával, így az esetében - hasonlóan a bűnsegédlet miatt elítélt Fazekashoz - a perújítást elutasította.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-kina-halalos-aldozat.jpg

Végignézte nagyapja halálát egy kisfiú Hupej tartományban, majd magára maradt a lakásban

Shijan városában komoly lakelhagyási tilalom van érvényben a lakosságra a koronavírus miatt. A kisfiú is azt állítja, azért nem hagyta el a lakást, mert a nagyapja korábban azt mondta neki, hogy nem lehet kimenni, mert vírus van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

Bejárta a kínai közösségi médiát annak az 5-6 év körüli kisfiúnak a története, aki végignézte a nagyapja halálát Hupej tartományban, ezután pedig egyedül maradt a lakásban - írja a kínai médiára hivatkozva a Guardian.

A lap szerint a koronavírus miatt Shijan városában a háborús készültséghez hasonló intézkedéseket vezettek be, a lakosságra komoly lakelhagyási tilalom van érvényben. A Tan vezetéknevű férfi holttestére otthonában találtak rá a helyi önkormányzat munkatársai még hétfőn. A férfi mellett volt az 5-6 éves unokája is.

A kínai közösségi média szerint a férfi napok óta halott volt, a kisfiú pedig keksszel élte túl, amíg rájuk nem találtak.

Az önkormányzat szóvivője az állami médiának tagadta, hogy a férfi napok óta halott lett volna, ugyanis szerinte valóban szigorú lakhelyelhagyási korlátozások vonatkoznak a lakókra, de a város munkatársai naponta felkeresik a családokat. Lázat mérnek és arról érdeklődnek, hogy szükségük van-e élelmiszerre.

Azt is hozzátette, hogy

hirdetés

a kisfiú azt állítja, azért nem hagyta el a lakást, mert a nagyapja korábban azt mondta neki, hogy nem lehet kimenni, mert vírus van.

A férfi halálának körülményeit egyelőre még vizsgálják. A gyerek apja jelenleg egy másik tartományban van, a karantén miatt nem mehet vissza a fiához, így a kisfiút gondozásba vették.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
toth-tibor.png

Meghalt egy 15 éves békési kézilabdázó

Tóth Tibor a Békési Férfi Kézilabda Club játékosa volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

Mély fájdalommal és megtört szívvel kaptuk a hírt, hogy 2020. február 26.-án Tóth Tibor fiatal játékosunk váratlanul elhunyt

- írja Facebook-oldalán a Békési Gérfi Kézilabda Club.

A csapat nem közöl pontosabb részleteket a fiatal fiú haláláról.

Mint írják:

„Tibi 2004.10.15.-én született, még csak 15 éves volt. Egy jókedvű, szorgalmas, jólelkű gyermek volt, aki óvodás kora óta húzta fel hétről hétre a békési mezt.”

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
prison-553836_1920.jpg

Megszavazta a parlament: felfüggesztik a börtönkártérítéseket

Egyben május 15-ig új szabályt kell kidolgoznia a kormánynak.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy a hatályos jogszabályok ellenére nem fizeti ki a jogerős kártérítéseket a kormány a rossz börtönviszonyok miatt.

Most a parlament is megszavazta: június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás.

A kitűzött idő előtt legkésőbb egy hónappal a kormánynak új szabályokat kell hoznia a törvény szerint. Erre a nemzeti konzultáció válaszai alapján kell sort keríteni. A tervek szerint a kormány szeptemberre hoz olyan törtvényt, ami enyhíti a magyar börtönök túlzsúfoltságát.

A Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett javaslatot 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői szavaztak igennel, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők nemmel, az LMP képviselői tartózkodtak, míg az MSZP és a DK nem szavazott.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hoszni_mubarak.jpg

Meghalt Hoszni Mubarak, volt egyiptomi elnök

Az országot 30 évig irányító diktátor 91 éves korában hunyt el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Egy kairói kórházban hunyt el Hoszni Mubarak, az Egyiptomot 30 évig vezető diktátor. A volt elnököt 91 éves korában érte a halál, írja a CNN.

Az 1981-ben hatalomra került Mubarakot 2011-ben söpörte el az Arab Tavasz: a Tahrír téri tömegtüntetések, majd az ezekből kialakult véres összecsapások nyomán lemondásra kényszerült. A forradalom idején történt gyilkosságok miatt elítélték, végül 2017-ben szabadlábra helyezték.

Néhány héttel halála előtt megműtötték, fia szombati közleménye alapján még az intenzíven kezelték. Ma reggeli halálát ugyancsak a fia erősítette meg a Twitteren, azóta már az állami tévé is bemondta Egyiptomban.

Hoszni Mubarakról két éve terjedt el egy fotó a Twitteren, amin a George Washington Egyetem adjunktusával látható:


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!