hirdetés
feet-619399_960_720.jpg

Fontos módosítás jöhet a babaváró hitelnél: könnyítenek a feltételeken

Jó hír azoknak, akik július legelejére várják a gyereküket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.


hirdetés

Újabb fontos részlet derült ki a július 1-től igényelhető babaváró hitellel kapcsolatban. Azt már korábban megírtuk, hogy mi kell ahhoz, hogy jogosultak legyenek a párok, melyik banknál milyen feltételek mellett lehet igényelni a támogatást. Nemrég pedig kiderült az is, hogy CSOK-hitelt és babaváró hitelt sem kaphat az, aki rajta van az adóslistán.

Most egy újabb aspektus került előtérbe, amely akár módosítással is járhat.

A babaváró hitelről szóló rendeletben ugyanis az szerepel, hogy csak az a gyerek számít bele első gyerekként a gyerekszámba, aki úgy születik meg, hogy már megkötötték a szülei a kölcsönszerződést a babaváró hitelre. Ezzel szemben a hivatalos kommunikációban a Csalad.hu-n az jelent meg, hogy az a gyerek is számít, aki az igénylés beadása után, de még a szerződés megkötése előtt születik - szúrta ki az Index.

A folyamat továbbra sem egyszerű: az igényléshez szükséges tb-jogviszony-igazolást (legalábbis az érintett pénzintézetek tudomása szerint) csak a NEAK adhatja ki. Ők viszont július 1-je előtt ezt nem kezdik meg, így a bankok sem tudnak elébe menni a dolognak, ami tovább nyújthatja a családok pénzhez jutásának idejét.

hirdetés

A hivatalos állásfoglalás szerint

a gyermekek születésével kapcsolatos rendelet még nem lépett hatályba, keresik a megoldást, hogy a kérdéses időszakban születő babák se maradjanak ki.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nyugdijpremium-nyugdijkiegeszites.jpg

Nem minden nyugdíjas kap novemberben nyugdíjprémiumot

A frissnyugdíjasok hiába várják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A bankszámlákon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést november 12-én, kedden írják jóvá.

Ám lesznek, akik ezt nem kapják meg.

A kormány közleményben tudatta, hogy

hirdetés

idén ősszel lesz nyugdíjprémium.

Azzal indokolták a döntést, hogy "az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért".

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint. A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mercury-nasa.jpg

Átvonult a Merkúr a Nap előtt hétfőn délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

2019. november 11-én a kora délutáni órákban figyelhető meg az idei év egyik várva várt csillagászati eseménye, a Merkúr bolygó átvonulása a napkorong előtt - írja az Időkép.

Magyarországról csak a jelenség első fele lesz megfigyelhető, mivel a maximum előtt nem sokkal a Nap lenyugszik. A teljes jelenség a Kárpát-medencétől jóval nyugatabbra, Dél- és Közép-Amerikából, illetve Észak-Amerika keleti részéről követhető végig. A NASA is követi a jelenséget, itt a link, ahol ti is bekapcsolódhattok.

hirdetés

Az idei teljes átvonulás 5 és fél órán át fog tartani.

Budapestről nézve ebédidő után lesz érdemes az eget kémlelni: a külső érintés 13.35:26 -kor, a belső 13.37:07 -kor észlelhető, a napnyugta 16.13-kor következik be. A belépés után hazánkból több, mint két órán át figyelhetjük, amint a Merkúr lassan vonul a Nap közepe felé, napnyugta idejére majdnem elérve a korong közepét (ez 16.19:48-kor következik be).

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy csakis megfelelő védelemmel, szűrővel nézzünk a Napba, ellenkező esetben súlyos szemkárosodást okozhat.

Legutóbb 2016. május 9-én lehetett ezt a jelenséget megfigyelni, és legközelebb 2032. november 13-án lesz látható - írja a portál.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
holtan-talaltak-fehersisakos.png

Holtan találták a Fehér Sisakosok alapítóját Isztambulban

James Le Mesurier halálának oka ismeretlen. A többi önkéntessel Szíriában mentéssel és orvosi segítségnyújtással foglalkozó férfit a múlt héten kémkedéssel vádolta meg az orosz külügyminisztérium.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Holtan találták isztambuli otthona közelében James Le Mesuriert, a szíriai Fehér Sisakosok nevű szervezet alapítóját.

A férfi halálának oka egyelőre ismeretlen.

Le Mesurier a Mayday Rescue nevű szervezet vezetője is volt, ők képezték ki a Fehér Sisakosokat.

"Halála már csak azért is nagyon furcsa, mert a férfit − aki korábban a brit hadsereg tisztje volt − a múlt héten kémkedéssel vádolta meg az orosz külügyminisztérium' - írja az Index.

hirdetés

A szír kormány és Oroszország szerint a szervezet "a lázadókat segítette" a harcban, és "dzsihádista szervezetek ügynökei". A szervezet aktivistáit tavaly januárban az izraeli hadsereg menekítette ki Szíriából, mivel életveszélyben lettek volna volna a szír kormányerők bevonulása után.

Le Mesurier november 8-án posztolt utoljára Twitteren, bejegyzései a jelenlegi szíriai katonai beavatkozással, illetve egy templom ellen intézett támadással foglalkoztak.

A Fehér Sisakosok nevű szervezetet James le Mesurier alapította 2014-ben.

Az önkéntesek főleg orvosi segítségnyújtással és bombázások utáni mentéssel foglalkoznak.

A szervezet székhelye Londonban van, aktivistái pedig - mintegy háromezren - Szíria azon részein tevékenykednek, amelyek nem a damaszkuszi kormány, hanem különböző lázadó szervezetek ellenőrzése alatt állnak.

A damaszkuszi kormányzat és szövetségesei terroristáknak tekinti őket, míg az Egyesült Államok és több nyugat-európai kormány pozitívan ítéli meg tevékenységüket.

A szervezet 2016-ban alternatív Nobel-díjat kapott.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
varfolde-megismetelt-onkormanyzati-valasztas.jpg

Megint eredménytelen lett az önkormányzati választás Várföldén

Ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen.
MTI - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A megismételt önkormányzati választáson sem állapítottak meg eredményt Várföldén. A hírről az MTI számolt be.

Nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság vasárnap a Zala megyei Várföldén, mert az október 13-i szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen.

Szunyogh István, a bánokszentgyörgyi közös hivatalhoz tartozó Várfölde jegyzője felidézte, hogy

azért kellett megismételni a polgármester- és képviselő-választást, mert október 13-a előtt néhány hét alatt több mint ötven százalékkal növekedett a bejelentett lakcímmel rendelkezők száma.

hirdetés

Az ismétlésről a Pécsi Ítélőtábla döntött.

A jegyző hozzátette: az október 13-i voksoláshoz képest ugyan kisebb arányban, de ezúttal is sokan voltak olyanok szavazni Várföldén, akik valójában nem élnek a településen.

A névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot vasárnap, többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében.

Visszalépés nem volt, ezért az október 13-i voksoláshoz hasonlóan két polgármester- és tíz képviselő-jelöltre lehetett szavazni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!