hirdetés
terkep-1000x478.png

Folyamatosan frissülő térképen lehet követni a koronavírus terjedését

Látható rajta az is, hányan haltak meg, illetve hányan épültek fel a betegségből.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Mivel már Kínán kívül is megjelent a koronavírus, és folyamatosan érkeznek a hírek arról, hol tűnt fel egy-egy újabb beteg, a The Center for Systems Science and Engineering egy térképpel tette átláthatóbbá, mely területek érintettek.

A honlapon nem csak világtérképet, de folyamatosan frissülő adatokat is találunk arról, hogy hány regisztrált megbetegedés, haláleset és felépülés történt.

A statisztikákat az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján teszik közzé, de az amerikai, európai és kínai egészségügyi intézményekkel is kapcsolatban vannak. Az adatok néhány percenként frissülnek,

jelenleg 41 halálos áldozatot és 1354 regisztrált esetet jelez, ám 38 olyan betegről is hírt adnak, akiknek sikerült kigyógyulniuk a kórból.

A térképek alapján Afrikát és Dél-Amerikát egyelőre elkerülte a vírus, Európában eddig csak Franciaországban látható egyetlen pötty, amely a három francia beteget mutatja, az Egyesült államokban eddig Seattle és Chicago érintett 1-1 esettel.

hirdetés

A térkép ITT érhető el.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kover.jpg

„Stop propaganda!” - ezért a tábláért tiltotta ki Hadházy Ákost a parlamentből Kövér László

A másik táblára ez volt írva: „A miniszterelnöknek a majorságát!”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Amint arról mi is beszámoltunk, a Parlament október 21-i ülésén Hadházy Ákos, az LMP korábbi társelnöke egy táblával lépett az országházi pulpitus elé Orbán Viktor beszéde közben, melyen az állt: "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott". Majd elővett egy másikat is, ezen pedig az, hogy: "Stop propaganda, stop korrupció!"

A hétfői ülésre újabb táblás akcióval készült a képviselő. Alőbb Stop propaganda-feliratú táblát lógatott Hadházy Ákos Kövér László feje felé, miközben Schanda Tamás (ITM államtitkár) beszélt, ezzel kisebb felhördülést keltve a teremben.

Tintásság ügyében pont öntől nem kérünk kioktatást - kezdte reakcióját Dömötör Csaba, aki miközben a 2010 előtti kormányok teljesítményéről beszélt, Hadházy Ákos újabb táblát lógatott be Kövér mögé:

"A miniszterelnöknek a majorságát!"

hirdetés

- olvasható a táblán.

Kövér kitiltotta Hadházyt a mai ülésről, későbbi szankcionálásáról pedig tájékoztatja a házbizottságot - jelentette be Kövér.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kaleta-gabor-1.jpg

10 évre titkosították a perui magyar nagykövet ügyét

A nyilvánosság nem tudhatja meg, mi hangzott el a parlament külügyi bizottságának hétfői ülésen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Mint azt korábban mi is megírtuk, Kaleta Gábor egykori perui magyar nagykövetet tavaly tavasszal Magyarországra hozták, miután a magyar hatóságok látóterébe került egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat utáni nyomozás során. A volt nagykövet ellen tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség.

A nyilvánosság nem tudhatja meg, mi hangzott el a parlament külügyi bizottságának hétfői ülésen, amelyen az egyik napirendi pont Kaleta Gábor volt Peru magyar nagykövet gyermekpornós ügye volt - írja az Index, akik úgy tudják:

az ügyben elhangzottakat 10 évre titkosították.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
napos-ido-tengerpart-pexels.jpg

Melegrekordot hozott a Dennis vihar: 28 fok volt Franciaországban

Strandoltak is az emberek a februári nyárban.
Címkép: illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Nyárias meleg volt február 16-án, vasárnap Franciaországban: az ország délnyugati részén fekvő Oloron városában 28,3 fokot mértek, ami új februári rekord.

Az előző rekord az 1994-es 27,8 fok volt, de akkor 10 nappal később, február 26-án mértek ilyen meleget.

A szokatlanul meleg időjárás a Dennis viharnak köszönhető, mivel annak hidegfrontjának előterében délnyugat felől Európa-szerte az átlagostól jóval melegebb levegő áramlik - írja az Időkép.

De nem csak Oloronban lehetett élvezni a nyárias meleget és a napsütést. A tengerparton fekvő Biarritz településen strandoltak is az emberek:

Security Check Required

null

hirdetés

Magyarországon ugyan nem nyárra, de tavaszra jellemző időjárás van,

hétfőn akár 19-20 fok is lehet a délnyugati határ közelében lévő településeken.

Az Időkép szerint

könnyen megdőlhet az erre a napra vonatkozó melegrekord, amit jelenleg az 1998-ban Sellyén mért 18,6 fok tart.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
vecepapir-pxfuel.jpg

Több száz guriga vécépapírt loptak el késsel fenyegetőző rablók Hongkongban

Keresett hiánycikk lett a vécépapír, de már arcmaszkot és kézfertőtlenítőt is alig lehet kapni, annyira kifosztották a boltokat.
Címkép: illusztráció (PxFuel) - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy Hongkongban az emberek már szinte pánikszerűen, halomszámra vásárolnak be vécépapírból, hogy ne kelljen sokszor boltba menniük, ugyanis ott is rettegnek attól, hogy az utcán megfertőződhetnek a koronavírussal.

Az arcmaszk után most a vécépapír a második legfontosabb hiánycikk. Ennek az oka abban is rejlik, hogy különböző, légből kapott rémhírek terjednek a városban. Például arról, hogy mivel a maszkok már rég elfogytak, a vécépapír-gyártók át fognak állni a maszkok előállítására, emiatt nem lesz elég vécépapír.

Emiatt káosz alakult ki: az emberek pedig azóta is tömött sorokban állnak az üzletek előtt vécépapírért. Amint új szállítmány érkezik, azonnal lecsapnak rá, és pár óra alatt kifosztják a helyiek a készletet.

A BBC most arról számolt be, hogy

hirdetés

késsel felfegyverkezett férfiak kiraboltak egy áruszállító embert egy szupermarket előtt. Amikor a rendőrség letartóztatta az elkövetőket, több száz vécépapírgurigát találtak náluk. A helyi média 600 darab gurigáról számolt be, összesen 1695 hongkongi dollár, azaz több mint 67 ezer forint értékben.

Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, három férfit tartóztattak le, akik úgy érték el, hogy az áruszállító átadja nekik a rengeteg vécépapírt, hogy előbb megfenyegették őt.

A BBC szerint Hongkongban már

rizsből, tésztából és tisztítószerekből is egyre többet halmoznak fel a lakosok, arcmaszkot és kézfertőtlenítőt pedig már szinte nem is lehet kapni, annyira elkapkodták a boltokból.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!