hirdetés
foldkerules-cim.jpg

Fél év alatt kerülte meg a Földet a magyar jegyespár: 38 ezer kilométert autóztak, két óceán felett repültek át

János és Zsófi saját kocsijukkal szelték át Ázsiát és Észak-Amerikát, abban aludtak és tisztálkodtak, közben pedig több ezer fotót és videót készítettek.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 23.


hirdetés

Peterdi János és menyasszonya, Tóth Zsófi gyerekkoruk óta ismerik egymást, hét éve vannak együtt.

Mindig is szerettek utazni, a tavalyi év második felében pedig eddigi legnagyobb kalandjukat teljesítették: pontosan fél év alatt ténylegesen megkerülték a Földet, az összes hosszúsági fokot keresztezve.

Élményeikről és a megélt nehézségekről is meséltek.

– Mikor jutott eszetekbe, hogy meg kellene kerülnötök a Földet?

János: Az első nagyobb szabású utunk 2014-ben volt, amikor Interrail bérlettel csináltunk egy Európa-túrát. Egy hónap alatt nagyon sok helyen jártunk Párizstól délre, vadkempingezéssel, sátorral, minimális pénzből. Onnantól kezdve koncepció volt, hogy minél nagyobb területeket járjunk be a lehető legolcsóbban. Három évvel később Skandináviát fedeztük fel egy lakóautós túrán, három hét alatt 9000 kilométert megtéve.

hirdetés

Így tehát Európa északi és déli részét is kipipálhattuk, ezután adta magát, hogy a következő cél még nagyobb szabású legyen. Először Afrikát szerettük volna körbejárni, de ezt az útvonal veszélyessége miatt elvetettük. Végül arra jutottunk, hogy Közép-Ázsiát szeljük keresztül, és ha már addig eljutottunk, nem fordulunk vissza, hanem az egész Földet megkerülve Észak-Amerikán keresztül jutunk haza.

– Mennyi ideig terveztétek az útvonalat, és mi lett végül a nyerő?

Zsófi: Januárban vettük meg az autót, amit az ázsiai szakaszon használtunk, ezt persze át is kellett alakítani. Egy 20 éves Mitsubishi terepjáróról van szó, amibe a rakteret megfelezve be lett építve egy ágy, alulra egy gázpalack és 100 liter víz több tartályban, valamint egy széf is.

Ezután álltunk neki a tervezésnek, de mellette végig dolgoztunk is, mivel 9 hónapra kiköltöztünk Németországba, hogy így teremtsük elő a szükséges pénzt. Így annyira sokat azért nem foglalkoztunk vele, inkább csak a vízumok miatt kellett eldönteni, pontosan milyen országokat akarunk érinteni. A konkrét látnivalók jó része viszont spontán módon, az úton alakult.

János: Szerettük volna az út minél nagyobb részét szárazföldön megtenni, viszont volt egy nagyjából 3000 kilométeres szakasz Szibériában a Bajkál-tótól Vlagyivosztokig, ami autóval nagyon sok időbe telt volna, ráadásul az egyébként kétségtelenül gyönyörű erdőkön kívül más látnivaló nagyon nincs arrafelé. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezen a szakaszon inkább repülővel megyünk, az autót pedig ismerőseink hozták vissza Magyarországra.

Irkutszkból átrepültünk Dél-Koreába, fél év alatt egyedül itt fizettünk szállásért, de ezt is csak azért, mert egy tájfun miatt veszélyes lett volna a szabad ég alatt aludni. Innen pedig át a Csendes-óceánon Seattle-be, ahol vettünk egy másik autót. Ezt szintén felszereltük egy ággyal, és három hónapra nekivágtunk Amerikának.

Zsófi: Főként nemzeti parkokra koncentráltunk, Wyoming, Utah, Arizona, Nevada és Kalifornia érintésével. Utána a déli államokat (Új-Mexikó, Texas, Louisiana, Alabama) átszelve jutottunk el a keleti partra, Floridában lementünk egészen Key Westig, ami a legdélibb pont. Otthagytuk az autót, ezután sátraztunk két hetet, majd felbuszoztunk New Yorkba egy laza 34 órás úttal. Innen Párizsba repültünk, ahova kocsival elénk jöttek a barátaink. Hazafelé még síeltünk egy hetet Ausztriában, így végül napra pontosan az indulás után fél évvel, december 12-én érkeztünk meg Magyarországra.

János: Érdekesség, hogy gyakorlatilag egy napot fiatalodtunk, mivel abban az irányban kerültük meg a Földet a dátumválasztó vonalon keresztül.

– Az út költségei hogy alakultak?

János: Nagyjából 1500 euró volt az összes repülőjegy kettőnknek, az üzemanyagköltség pedig 10 ezer kilométerenként kb. 1000 euró. 19 ezer kilométert tettünk meg Közép-Ázsiában és 17 ezret Észak-Amerikában, vagyis olyan 3500 eurót költöttünk benzinre.

A fennmaradó kiadásokkal együtt (étel, ital, egyebek) nagyjából 6 millió forintra jött ki a teljes út, a két autó árát is beleszámolva – viszont a terepjáró azóta is megvan, szóval azt voltaképpen leírhatjuk ebből.

Két főre, fél évre számolva ez szerintem elég jó ár, de hozzátartozik, hogy szinte végig saját magunkra főztünk egy kempingfőző és egy gázpalack segítségével.

– Adódtak-e necces szituációk, például betegség, vagy az autó meghibásodása, esetleg feltörése?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
piliscsev_harmath-9-1.jpg

Mint egy festmény, olyan a nógrádi kamillaföld

Már a virágmező is fantasztikus látvány, erre pont belefut a képbe egy őz...
Fotók: Harmath Beáta - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Mekkora esélye van annak, hogy egy illatozó kamillamezőn egyszer csak "átrepül" egy őz. Kecsesen, és pont akkor, amikor a fotós elmerülten koncentrálva készíti a virágmezős képet.

Magyarország csodás tájakat rejt, és nem is kell messzire utazni érte. Fedezzétek fel ti is! Ehhez adunk egy kis kedvcsinálót most:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyit-5.jpg

Festői táj, gazdag élővilág, látványos vidék: ez Tápiószentmárton és környéke, amely felfedezésre vár

Itt született Kincsem, egy mítosz szerint itt állt Attila hun király fából készült palotája, és innen került elő a híres szkíta aranyszarvas is. Egy videóban most ezt a varázslatos vidéket ismerheted meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 30.


hirdetés

Pest megye egyik szépséges vidékét talán kevesebben ismerik, ritkábban jut eszünkbe, hogy ezt a tájat is fel kéne fedezni. Pedig rengeteg gyönyörű hely, gazdag természeti látnivaló várja az idelátogatót.

Scheffer János természetfilmjében elkalauzol Tápiószentmártonra és környékére. Ráadásul a tavaszi hónapokat örökítette meg, amikor minden virágzik, ezer színben tündököl, az állatok is sokkal aktívabbak.

A számára legszebb pillanatokat mutatja meg a Hársas-völgyben, a Bereg-völgyben, a Tápió-mentén, a Nagy-Nádasban és a Homok-erdőkben.

VIDEÓ: Tápiószentmárton és környéke tavasszal

Tápiószentmárton nevéhez több különlegesség is kapcsolódik. A település az őskor óta lakott hely volt, ezt a határában 1923-ban feltárt fejedelmi sírból származó pajzsdísz, a szkíta aranyszarvas is tanúsítja. A település első ismert okleveles említése a 15. század derekáról származik. A területet akkor a Pányi-Gáldi család és Werbőczy István birtokolta. Későbbi birtokosai közül a legnagyobb hírnevet a Blaskovich família szerezte. A jó nevű család tagjai közül is kitűnt Blaskovich Bertalan, aki a 19. század első évtizedeiben részt vett a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurora című folyóirat megindításában (1822), és jelentősen támogatta a hazai lóversenyzést. Fia, ebecki Blaskovich Ernő mezőgazdász alapította azt a híres ménest, amelyben a Kincsem nevű versenykancát is nevelték.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Jonathermal2.jpg

Sok termálfürdőben árcsökkenéssel indult a szezon

A legtöbb helyen kevesebb medencét lehet használni és a vendégek száma is korlátozott, ezért sokan kedvezményekkel várják a látogatókat. De nem mindenki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

A termálfürdők jelentős része megnyitott május folyamán, viszont a megszokotthoz képest általában kevesebb medencét használhatnak a vendégek. Nagyon sok fürdő emiatt csökkentette az árait, de a belépőárak emelésére is találni példákat.

A koronavírus-járvány alaposan keresztülhúzta a hazai termálfürdők idei terveit. A fürdők többsége 2-2,5 hónap zárva tartást követően május folyamán megnyitott, ugyanakkor az új szabályok jelentős korlátokat jelentenek a járványhelyzet előtti időszakhoz képest. Zárva maradtak a fedett fürdőegységek, valamint a legtöbb helyen a gyógyvizes medencék is. Az utóbbiakat csak azokban a fürdőkben tudták megnyitni, ahol hatósági engedéllyel rendelkeznek a gyógyvíz fertőtlenítőszeres kezeléséhez.

A termalonline.hu megvizsgálta, hogy mindez milyen hatást gyakorolt az újranyitó fürdők árazására. A jelenlegi helyzetben ugyanis az áremelés és az árcsökkentés is indokolható.

A belépőjegyárak mérséklése felé hat, hogy a legtöbb fürdőben a korábbi strandszezonokhoz képest kevesebb medencét nyitottak ki. Ugyanakkor az áremelést indokolhatta, hogy a fürdők területére a megszokott vendégszámnak csak a fele engedhető be. Ráadásul a szigorú higiéniai szabályok, a folyamatos fertőtlenítés többletköltséget jelent. Azaz egyszerre kell a forgalmuk csökkenésére és a kiadásaik emelkedésére számítani.

Ez a kettősség az egyes termálfürdők árazási gyakorlatában is látszik. Sok fürdő mérsékelte a belépők árát, de a korábbi jegyárak tartására és áremelésre is akadnak példákat.

hirdetés

Árcsökkentő termálfürdők

A belépőjegyárak csökkentése terén a Gyulai Várfürdő az éllovas, de ez indokolt is. A május 30. óta újra látogatható fürdőben ugyanis csak három szabadtéri medence áll a vendégek rendelkezésére, ami június folyamán az úszómedencével bővül. Ennek megfelelően egységes, 990 forintos jegyárat vezettek be, 6 év alatt pedig ingyenes a belépés. Ez jelentős engedmény, hiszen korábban egy felnőtt belépő 2600, a diák és nyugdíjas napijegy pedig 2200 forintba került.

Időleges akciót hirdetett a kehidakustányi Kehida Termál. Náluk maradtak az árak, viszont június 5-ig 20 százalékos kedvezményt kínálnak. Viszont sok más fürdővel ellentétben szinte mindegyik medencét beüzemelték.

Az Egri Termálfürdőben jelenleg csak négy szabadtéri medence és jó időben a csúszdák működnek, emiatt csökkentették az áraikat. A szezon előtt egy felnőtt belépő 1900 forintba került, most viszont 1500 forint. A gyermek, diák és nyugdíjas jegyek árát pedig 1600-ról 1300 forintra mérsékelték.

Hasonló döntést hozott a mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdő. Náluk hat szabadtéri medence érhető el és a gyógyvizes medencék egyelőre nem üzemelnek. Az előszezonban egy felnőtt belépő 2400, a nyugdíjas napijegy 2200 forintba került. Ehhez képest a strandidény áremelkedést szokott hozni, most viszont a két említett jegytípus árát 1900 és 1600 forintra csökkentették.

A kiskunmajsai Jonathermál fürdőben is még nélkülözni kell a gyógyvizes medencéket. Ezt úgy kompenzálták, hogy a délutáni jegyárak vannak érvényben. Ez egy teljes árú napijegy esetében 2600 helyett 2200 forintos, a nyugdíjas belépőknél 2200 helyett 2000 forintos árat jelent.

A Zalakarosi Fürdő már korábban meghirdette a nyári belépőárait. Igaz, akkor még nem tudták, hogy a beltéri medencéket, illetve a gyógyvizes medencéket nem tudják megnyitni. Ettől függetlenül egész széles a strandi medenceválaszték, de azért az árakat is mérsékelték. Egy felnőtt napijegy 3900 forint helyett 3700 forintba, a 3 órás jegy 2950 helyett 2800 forintba, a diák belépő pedig 2800 helyett 2650 forintba kerül.

Áremelésre is akadnak példák

A hajdúszoboszlói Hungarospa még a járványhelyzet előtt publikálta a nyári jegyárait. A strandon az előszezonban egy teljes árú belépő 2200 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 1800 forintba került volna. Júliusban és augusztusban ez 500, illetve 400 forinttal lett volna drágább. A május 29-én megnyitott fürdőben végül egységes és a fentieknél egy kicsit magasabb árat határoztak meg egészen szeptember 30-ig. A felnőtt belépő 2800, a nyugdíjas és diák jegy pedig 2300 forintba kerül. Igaz, a 15 szabadtéri medencéből 14-et lehet használni.

Akik utoljára a járványhelyzet előtt jártak az Igali Gyógyfürdőben, azok most magasabb árakkal találkozhatnak. Ez a felnőtt belépőnél 2350 helyett 2600 forintos árat, a 60 év felettieknél pedig az 1950 forintos ár helyett 2200 forintos belépőt jelent. Ugyanakkor náluk minden szabadtéri medencét megnyitottak, köztük még a gyógyvizes medencéket is. Ráadásul Igalon évek óta változatlanok voltak az árak, a 10 százalék körüli idei emelést még jóval a koronavírus érkezése előtt határozták el.

A budapesti fürdők közül a Palatinus jegyárai nem változtak a tavalyi szezonhoz képest, azaz egy teljes árú jegy hétköznap 3200, hétvégén 3600 forintba kerül. Kisebb áremelést látni a Paskál fürdőnél, ahol a hétköznapi 2800 forintos felnőtt jegyár idén 2900 forintra, a hétvégi 3000 forintos ár 3200 forintra nőtt. A Pesterzsébeten található fürdő esetében a tavalyi nyitáskor egy alapzónás teljes árú jegy hétköznap 2800, hétvégén 3000 forintba került. Ezt idén 2900, illetve 3200 forintra emelték.

Címkép illusztráció, fotós: Okolicsányi Zoltán

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gorogorszag.jpg

Hivatalos: Görögországba is mehetnek a magyarok nyaralni június 15-től

Most 29 országból várnak utazókat, de később továbbiak is felkerülhetnek a listára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 29.


hirdetés

Újra megindulhatnak a turisták Görögországba.

Június 15-től 29 országból fogadnak látogatókat

- ezt pénteken jelentették be Athénban. A kormány ezzel is enyhíteni szeretné a koronavírus világjárvány okozta pénzügyi károkat.

A görög turisztikai minisztérium szerint az engedélyezett országokból érkező utazók közvetlen járatokkal léphetnek be Görögországba, Athénba és Thesszalonikiba. A miniszter szerint a listát július 1-jén kiterjesztik más országokra is.

"Célunk, hogy minden turistát fogadjunk, aki legyőzte félelmét és szeretne elutazni országunkba" - mondta Harry Theoharis idegenforgalmi miniszter a tévében.

hirdetés

A bejelentett 29 ország: Albánia, Ausztrália, Ausztria, Észak-Macedónia, Bulgária, Németország, Dánia, Svájc, Észtország, Japán, Izrael, Kína, Horvátország, Ciprus, Lettország, Libanon, Új-Zéland, Litvánia, Málta, Montenegró, Norvégia, Dél-Korea, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Finnország - írta az apnews.com.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!