hirdetés
xfakt.png

Földhöz csapta mikrofonját, és üvöltözött a mentorokkal az X-Faktor egyik versenyzője

Dallos Bogi véleménye elszabadította a poklot a műsorban, végül Gáspár Laci tett rendet a stúdióban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 19.


hirdetés

Az X-Faktor mentorai sok mindent láthattak már a műsor berkein belül. Mindannyian csak reménykedni mertek, hogy a tavalyi mirjamos eset nem ismétlődik meg. A műsor tavalyi évadában Radics Gigihez vágta hozzá az egyik versenyző a mikrofont, miután értékelte a nő produkcióját.

Ezúttal Dallos Boginak szólt a mikrofonhajítás, azt követően, hogy kijelentette: az előadás ízléstelen volt. A korábban mulatós zene terén tevékenykedő Szajkó Tímea a tegnap esti adásban Loca Pantera művésznéven mutatkozott be. Dallos Bogi értékelését követen egyik pillanatról a másikra szakadt el nála a húr. Üvöltözni kezdett, és a földhöz csapta a mikrofont, majd a zsűri asztalához lépett, ahol kikérte magának az értékelés jogosságát, és a tehetségkutató női mentorát fennhangon sértegette.

„Mondjátok meg, melyik énekes hozott ide színvonalat?”

hirdetés

– hangzott el az egyik mondata, amit heves gesztikulálás követett. Gáspár Lacinak kellett leállítania a magából kikelő versenyzőt, miután magától nem volt hajlandó befejezni a rögtönzött jelenetet. Laci megemelte a hangját, és kiküldte a stúdióból. Ezt követően Loca Pantera kiviharzott a színfalak mögé.

„Ijesztő volt, hirtelen odajött hozzánk. Megrémültem, mert rám haragudott, velem kezdett el kiabálni”

– mondta el Bogi a Blikknek.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ed.jpg

Dobó Kata egy hasonmásról hitte azt, hogy Ed Sheerannel találkozott – vagy óriásit trollkodott

Most akkor ez direkt volt, vagy tényleg ennyire benézte?!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

Dobó Kata örömmel újságolta közösségi oldalán, hogy az ismert énekessel futott össze a reptéren, ám ebben úgy tűnik, hogy már ő sem egészen biztos. Annyi fix, hogy valakivel lefényképezték, aki nagyon úgy néz ki, mint Ed Sheeran.

Két lehetőség látszik: vagy a zenésznek volt olyan napja, amikor kicsit nem hasonlított önmagára, vagy egy fiú trollkodott egy nagyot a magyar celebbel. És az sem biztos, ő vajon tudatában volt-e ennek.

Ha az ember visszanézi a szerkesztési előzményeket, hamar kiderül, hogy az #oazegyaltalan hashtag, meg az első sorban szereplő sejtelmes "vagy nem" is később került be a szövegbe - szúrta ki az Index, vagyis a nagy örömködésbe beleszólhatott néhány kommentelő, akik szerint ez nem is Ed Sheeran.

hirdetés

Szerinted mi történt valójában?


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kondak.jpg

Felkenődött egy autóra a Jóban Rosszban színésznője – teljesen kettétört a biciklije

Kondákor Zsófi maga számolt be az ijesztő balesetről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 10.


hirdetés

Autóval ütközött biciklizés közben Kondákor Zsófi - írja a Blikk. A lap azt is hozzáteszi: a színésznő végül komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

"Most hogy sikerült felkenődnöm egy autóra és kettétörnöm szegényt, azt hiszem egy pillanatra megállok, és átgondolom a dolgokat. Egy ideig azt hiszem maradok a futásnál..."

- tette hozzá Kondákor Instagram oldalán.

A Jóban Rosszban lelkes kerékpáros, korábban új, bringás szerelésével is elbüszkélkedett követőinek.

hirdetés


KÖVESS MINKET:





hirdetés
csobotadel.jpg

Csobot Adél: „Párterápiaként tekintettünk a Nyerő Párosra”

A sztárpár nehezen viselte, hogy ilyen sok ideig távol voltak a gyerekektől, de élvezték, hogy kicsit kettesben lehettek. Az énekesnő mesélt arról is, hogy mik a távolabbi elképzelései.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

Mint azt megírtuk, az idei Nyerő Páros tévés vetélkedőt Csobot Adél és Istenes Bence nyerték meg.

A páros elárulta, hogy néha nehezen viselték a gyerekeik, Nátán és Ádin hiányát, bár korábban viccesen azt mondták, hogy azért vállalták a műsort, mert így egy kicsit kettesben lehettek.

Az X-Faktorban feltűnt énekesnő, Csobot Adél a nlc.hu-nak elárulta, hogy egyfajta párterápiaként kezelték a vetélkedőt, bár mind a ketten nagyon szeretnek játszani és versenyezni is.

"Tudtuk, hogy csak egymásra számíthatunk, és hogy olyan napok elé nézünk, ahol csak mi lehetünk, gyerekek nélkül. Társasági lények vagyunk mindketten, így szívesen 'vegyültünk' a többiekkel, és viszonylag sok emberhez sikerült közelebb kerülnünk"

hirdetés

- mesélte.

A műsor készítése közben félt attól, hogy hogyan bírja majd ki ennyi ideig a gyerekei nélkül. De izgult azért is, hogy milyen lesz másokkal együtt élni, hiszen voltak olyanok is, akiket addig nem ismert személyesen.

A vetélkedőben való szereplése óta azonban érdekes változást is tapasztalt. A visszajelzések szerint sokak véleménye megváltozott róla:

"Hiszek abban, hogy jó ember vagyok, jó értékrenddel, és kíváncsi voltam, vajon az, hogy a műsorban ennyire megnyílunk, milyen hatást vált ki a nézőkből. Tudom, hogy sokan konkrét véleményt formáltak rólam, ami nem mindig volt pozitív, és örömmel tölt el, hogy a műsor óta azt érzékelem, hogy sokan megszerettek, és sokan másnak látnak már, mint korábban"

- mondta a lapnak.

Azt sem titkolta, hogy ha a fiai nagyobbak lesznek, akkor szeretne majd újra visszatérni a színpadra, még akár azt is el tudná képzelni, hogy az X-Faktorban vállaljon valamilyen szerepet:

"Minden olyan műsorban szívesen megmutatom magam, amiben azt gondolom, hogy önazonosan és hitelesen tudok szerepelni... Hosszú távú terveim között természetesen szerepel, hogy újra elkezdjek dolgozni, és újra megtaláljam önmagamat – önazonosan, egyszerre anyaként és dolgozó nőként."


KÖVESS MINKET:





hirdetés
gabi.jpg

Tóth Gabi porból készült bolognaival lepte meg mesterszakács párját

A biztos siker érdekében a fiatalabbik Tóth-lányt telefonon keresztül édesanyja segítette a darált hús megpirításában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Tóth Gabi éppen várandós, ennek kapcsán árult el egy-két érdekességet róla párja, Krausz Gábor. Borsnak adott interjújából kiderül: Gabi nem egy konyhatündér, többnyire párja, vagy anyukája főz helyette. Ha mégis főzne, akkor néha porból teszi, viszont nem nassol terhessége alatt.

Ennyi információt az énekesnő étkezési szokásairól feldolgozni sem egyszerű, de Krausz tett még rá egy lapáttal. Kiderült: egy alkalommal a biztos siker érdekében a fiatalabbik Tóth-lányt telefonon keresztül édesanyja segítette a darált hús megpirításában.

„Gabi nem konyhatündér, de sok mindent el tud készíteni. Leveseket, palacsintát, és szendvicseket például kiválóan. De mióta együtt vagyunk, leszokott a főzésről.

hirdetés

Ahogy én sem énekelek előtte, ő sem mer előttem főzni. Jót mosolyogtam, hogy porból akart főzni, de nem vagyok álszent, mindenki csinál ilyet otthon” – mondta a Borsnak Krausz Gábor, aki hozzátette: Gabi mostanában savanyú ételeket kíván.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!