hirdetés
sziklalakas1.jpg

Föld alatti nyomor Budapesten: a barlanglakások látszólag az életet, valójában a halált kínálták

Még ötven éve is laktak bennük.
Forrás: Budapest romantikája blog, Címkép: 1908. Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Kerekes J. Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 08.


hirdetés

Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus...

A sziklalakások eredete

A sziklalakások létét a török uralomnak és ezen keresztül a bornak köszönhetjük. A megszállás idején ők voltak, akik a bor megfelelő tárolásához a sziklákba – leginkább mészkőbe - vájtak barlangokat. Legtöbb esetben a nagyobb, tárolásra szolgáló mélyedés közelében a bor őrzésével megbízott vincellér számára is vájtak egy odút, mely lakásul szolgált neki és a családjának. A mészkőbányászat – különösen Budafokon vagy akkori nevén Promontoron – csakhamar túlnőtt a borászat által elvárt mennyiségen, és a kiváló, víznek is ellenálló mészkő keresett építőanyag lett Pesten majd később Budapesten is.

1932. Fortepan/Horváth Lajos

Ebben az időszakban már két legyet ütöttek egy csapásra és a mészkövet úgy bányászták, hogy eleve lakássá alakítható mélyedéseket készítsenek.

Ide eleinte a kőfejtéseken dolgozó munkások költöztek be, ám később ezeket már a normál lakások módjára adták-vették, sőt leggyakrabban bérbe adták őket.

hirdetés

Ahogy az igények nőttek, az eljárásokon is változtatni kellett. Az 1800-as évek közepén Budafok lakosságának negyede, vagyis megközelítőleg 3000 ember élt barlanglakásokban, és ehhez már nem volt elegendő a hagyományos vájási módszer nyújtotta lehetőség.

Így néztek ki a sziklalakások

Ebben az időben már kezdetleges lakótelepeket vájtak a mészkőbe, melyet egy ember magasságú, téglalap alakú mélyedéssel kezdtek. Ez lett a közös udvar, melyből minden irányba barlangokat vájtak a kőbe. Az emberek eleinte igen praktikusnak tartották a barlangot, mint lakóhelyet, hiszen falai jóval ellenállóbbak voltak az akkori – de akár a mai – házakénál is. Az elkészült barlangokon csak minimális átalakításokat kellett elvégezni, hogy élhetővé tegyék őket.

Budafoki barlanglakás kiállítás. Honismeret c. folyóirat 1976./Bach Melitta felvétele

Általában a nyílást úgy alakították át, hogy egy fa keretet és egy ebbe illeszkedő ajtót lehessen hozzá rögzíteni, a falakat fehérre meszelték és néhány lakás esetében egy kéményt fúrtak a mennyezeten keresztül a szabadba, ez utóbbi azonban ritka volt. Emellett néhány egyszerű bútorral és kezdetleges tűzhellyel rendezték be a barlanglakásokat. A padlót és a mennyezetet szinte minden esetben érintetlenül hagyták.

Ezek a lakások természetesen az áruk miatt voltak népszerűek, és ennek megfelelően a kezdetektől a legszegényebb rétegek szorultak rájuk.

Egy budafoki barlanglakás éves díja az 1800-as évek második felében 50-120 korona között mozgott, míg a közelben, a Törley gyárban vagy a Sörházban 40-60 koronás havi bért lehetett keresni.

Ma már múzeum az utolsó budafoki barlanglakás. Népszabadság, 1998. szeptember 30.

Vagyis, ha a mai számok nyelvére fordítjuk, akkor egy-két havi átlagbérért lehetett egy évre megoldani a lakhatást. Sőt egy átlagos barlanglakást már 2-3000 koronáért meg is lehetett venni (ha volt eladó), ami nagyjából négy és fél évnyi fizetésnek felelt meg. Ám a huszadik század fordulójára a lakások már inkább feketebáránynak, mintsem csodás és olcsó lehetőségnek számítottak.

Nem alkalmasak emberi életre: túlzsúfoltak voltak és közművek híján járványok alakultak ki

1910 környékén röppentek fel az első hangok, hogy

ezek a barlanglakások nem alkalmasak emberi életre és nemcsak az ott élőket, de a környezetüket is veszélyeztetik és lakhatatlanná teszik.

Nem meglepő módon kiderült, hogy éppen a legelőnyösebbnek tűnő tulajdonságok tették őket a leginkább veszélyessé. Először is olcsóságuk folytán éppen a leginkább rászoruló családok jutottak ide, akik sok gyereket neveltek, igen kevés bevétel mellett.

Ennek következtében nem volt ritka, hogy még a legkisebb, 5-6 négyzetméteres lakásokban is akár 8-10 ember zsúfolódott össze. Emellett a barlang felépítése folytán egyetlen falon lehetett csak nyílást vágni, így, ha ritkán vágtak is apró ablakokat, huzatot nem lehetett létrehozni, vagyis a levegőcsere igen minimális volt.

1900. Budapest XI.,Gellérthegy barlanglakás a későbbi Sziklatemplom helyén. A felvétel 1874 körül készült. Fortepan /Budapest Főváros Levéltára

Szintén szóba sem jöhetett a csatornázás, lévén, hogy a lakások jóval az utcaszint alatt voltak, így legtöbbször csak egy gödröt véstek a sziklába, ami WC és emésztőgödör szerepkört is betöltött. Az így terjengő rettenetes bűz még igazából csak zavarólag hatott – a környéken lakók számára –, ám a fentiek tükrében

nem nehéz elképzelni, hogy micsoda melegágyai voltak ezek a telepek a legkülönbözőbb járványoknak.

A 1910-es években nem volt ritka, hogy a 3000 körüli lakosságból egy időben akár hatszázan is betegek voltak, ráadásul

olyan járványok tűntek fel, mint a vérhas, a tífusz, a kolera, sőt a lepra is. Emellett a napfény szinte teljes hiánya kapcsán igen gyakori volt a test torzulásához vezető angolkór is.

A sziklalakásokban még a 60-as években is laktak

Azonban a telepek felszámolása – a helyiek és kormányzat erőfeszítései ellenére - végül lehetetlennek bizonyult. Az itt lakók nem csak, hogy ragaszkodtak a lakásukhoz és az életformájukhoz, de anyagi lehetőségeik miatt, ha akartak sem tudtak volna elköltözni a barlanglakásokból.

1975. Fortepan/Balázs Lajos

A budafoki barlangi telepet így több, mint 100 évig lakták a legszegényebb rétegek és csak a szükséglakások, illetve lakótelepek nagyobb arányú megjelenésekor, az 1960-as években kezdett elnéptelenedni. Volt azonban, aki még ekkor is ragaszkodott a barlanglakásához.

Az egyik utolsó lakó 1971-ben hagyta hátra a barlangját,

mely most kiállításként az eredeti állapotában látogatható.

Ha szereted a romantikát, a múltat és Budapestet, neked írják a Budapest romantikája blogot.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szenthedvig-wikipedia.jpg

Már négyévesen férjhez adták, aztán beleszeretett a férjébe, és fellázadtak a szülői tervek ellen

Az egykori magyar királylány és lengyel királynő, Hedvig szerelmi élete nem volt túl szerencsés, de megtérítette egész Litvániát, és híres volt jótékony tetteiről.
Kovács-Tóth Noémi, Címkép: Wikipédia - szmo.hu
2020. január 21.


hirdetés

Nagy Lajos magyar király és a boszniai Kotromanić Erzsébet királyné harmadik leányaként született Anjou Hedvig magyar hercegnő 1373-ban.

A szülők jó előre gondoskodtak a vérvonalról: eljegyezték a mindössze négyéves Hedviget a nyolcéves Habsburg Vilmossal, Lipót osztrák herceg fiával. Az esztergomi érsek még össze is adta a gyerekeket egy ál-szertartás keretein belül Hainburgban.

Nagy Lajos úgy gondolta, hogy majd legkisebb lánya és leendő hites ura veszi át utána a trónt. Amikor azonban a király idő előtt meghalt, ráadásul fiúörökös nélkül, felesége, Erzsébet stratégiát váltott. A lengyel trónra szánta inkább Hedviget – akkoriban a lengyel-magyar kapcsolatok igencsak szorosak voltak –, és a másik lányát, Máriát gondolta magyar utánpótlásként.

Mivel a gyerekek, Hedvig és Vilmos tényleg egymásba szerettek, fellázadtak a szülői tervek megmásítása miatt. Hedvig 1384-ben Lengyelország királynője lett, és maradt is eme felelős pozícióban egészen 1399-ben bekövetkezett haláláig.

Vilmos próbálta elérni, hogy a gyerekkori szertartást felnőttként is minősítsék érvényes házasságnak, és együtt ülhessenek a lengyel trónra. Az egyház végül nem legalizálta a gyerek-frigyet, hiába gondolt egymásra férjként és feleségként az ifjú gerlepár.

hirdetés

A lengyelek nem akarták Vilmost a trónra, ezért a hősszerelmes hiába lovagolt ki Hedvig elé Krakkóban, megakadályozták a nagy találkozást a helyi hatalmasok. Konkrétan attól tartottak, hogy elrabolja a királynőjüket, úgyhogy a lengyelek elkergették őt a városfaltól. Utána pedig azt hazudták a tinédzser Hedvignek, hogy Vilmos végleg szakított vele, csak hogy megtörjék őt lelkileg.

Soha többé nem is láthatták egymást a szerelmesek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
773px-5_Prohibition_Disposal9_cropped.jpg

„A sátán fészke” – üvöltötte a nő, majd szétverte a kocsmát – 20 évvel később bevezették az USA-ban a szesztilalmat

Egy kocsma szétverésével kezdődött, és az amerikai törvényhozás története talán legbalszerencsésebb döntésébe torkollott.
Göbölyös N. László, fotók: Flickr - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

A történet 1899. június 5-én kezdődött. A 183 cm magas, széles vállú Carrie Amelia Nation magához vette a fejszét és berohant Kiowa város egyetlen szalonjába, a Dobson’s Bar and Saloonba. A kis kansasi ivóban békésen poharazók közül senki sem sejtette, hogy milyen szándékok vezérlik az asszonyt és a tulajdonos, Lou Dobson is csak annyit tudott mondani: „Szolgálhatok valamivel?” – mielőtt a feldühödött amazon elkezdte ripityára zúzni a berendezést, az asztalokat, székeket, biliárdokat és az italos polcokat. A vendégek rémült menekülése közben Carrie Nation percek alatt szétrombolta a helyiséget, amelyet üvöltve titulált „a pokol tornácának, a sátán fészkének”. Amikor végzett, diadalmasan feje fölé emelte a fejszét és kijelentette: „Ma Kansas, holnap egész Amerika.”

Nation asszony (1846-1911), aki első kocsmaromboló akcióját állítólag „isteni sugallatra” követte el, nevét Carry A Nation-re változtatta, hogy az önmagában is jelkép legyen. („Tarts meg egy nemzetet”). Később lapokat indított, fellépéseket is szervezet az alkoholfogyasztás ellen. Ebben a szellemben 1901-ben még William McKinley elnök meggyilkolását is üdvözölte, mert zugivónak tartotta.

A Dobson-bár szétverésével indult meg az a keresztes hadjárat, amelynek eredménye két évtizeddel később az egész világon „prohibíció” néven vált ismertté. Ivók tízezrei estek áldozatul a „mértékletesség” mozgalmának – Carrie asszony a következő években egymaga 49-et dúlt fel - míg 1920. január 7-én, több mint két éven át tartó törvényhozási vitát követően az Egyesült Államok alkotmányának 18. módosító cikkelyével, más néven a Volstead-törvénnyel, amelyet az előterjesztő Andrew Volsteadről, a Képviselőház igazságügyi bizottságának elnökéről neveztek el - életbe lépett a szesztilalom.

Pedig a mértékletesség mozgalma, ez a főleg nőkből álló antialkoholista, moralista csoport nagyon is valós problémát akart megoldani, hiszen ők szenvedtek a legtöbbet az iszákos apáktól, férjektől. Magának Carry Nationnek is két alkoholista férj jutott életében.

A 19. század végén, a 20. század elején az alkoholizmus volt a legsúlyosabb szenvedélybetegség Amerikában. És a legelterjedtebb is. Amerika és az ital úgy összetartozott, mint cowboy és lova. Az évi átlagfogyasztás minden felnőttre 7 gallon, azaz 28 liter alkohol volt. Skót whisky, bourbon, rum, gin, sör, orosz tengerészek által Kaliforniába bevitt vodka, a moonshine-nak, holdfénynek nevezett félelmetesen erős, az Appalache völgyében illegálisan desztillált szesz – minden jó volt a kiszáradt torkoknak. Ám amíg az ipari forradalom előtt a szétszórt gazdaságokban dolgozó emberek, ha berúgtak, nagy kárt nem okoztak (Mint ahogy Mark Twain írta: ha egy paraszt berúgott, legfeljebb annyi történt, hogy arccal beleesett a trágyába), a nagyvárosok, gyárak létrejötte után egy egész közösséget veszélyeztetett a szalagon részegen dolgozó munkás vagy a pohár fenekére nézegető villamoskalauz. Az amerikai értelmiség körében valóságos „divat” volt iszákosnak lenni: köztudott, hogy Jack Londont, vagy F. Scott Fitzgeraldot az ital vitte sírba, de állandó társa volt később Ernest Hemingway-nek, Henry Millernek vagy William Faulknernek is. A megoldás azonban nem a prohibíció volt.

hirdetés

Ezzel elkezdődött az ország történelmében az az évtized, amelyet erőszak, korrupció, szervezett bűnözés jellemzett, valamint olyan tömeges és nagyfokú italozás, amilyent Amerika korábban soha nem látott. Jóformán még meg sem száradt a tinta Woodrow Wilson elnök aláírásán, a törvény éreztetni kezdte katasztrofális hatását. Ömleni kezdett az illegális szesz. 1922-ben New York-ban például kétszer annyi ivó működött, természetesen titokban, mint a törvényt megelőző években.

A „speakeasy”-nek (beszélj halkan) becézett lebujokban mindenféle italt lehetett kapni. E hálózat egyetlen igazi pozitívuma a jazz terjedése és az egyes városok sajátos zenei stílusának kialakulása volt… A nagyvárosokban a korábbi jelentéktelen, főleg lopásokból, zsarolásokból, prostitúcióból és piti szerencsejátékból élő olasz, ír bandák kihasználták a nagy lehetőséget. Maffiákba tömörültek, és a szervezett bűnözés egyre nagyobb hálózatokat hozott létre.

Jellemző, hogy az alvilág királyává vált Al Capone, aki kezdő korában templomok perselyeinek kifosztására szakosodott, az illegális szeszpiac ellenőrzéséből évi 100 millió dollárra tudta felkerekíteni jövedelmét. Csak viszonyításul: akkoriban 5000 dollárért szép kertes villát lehetett vásárolni. Hihetetlen gazdagságra tettek szert a bootleggerek, akik nevüket onnan kapták, hogy kezdetben a csizmaszárba rejtve forgalmazták az italt. (Azóta a „bootleg” általános kifejezéssé vált minden illegális termékre, így nevezik például a „kalózkiadásban” megjelent lemezeket, könyveket, filmeket is.). Hamarosan már korrumpálni tudták a politikusokat, a bírákat, a rendőrséget. 1929-ben az FBI szerint ezeknek az intézményeknek a kétharmada a gengszterek szolgálatában állt. A hatalmas pénzeket hozó területek felosztásáért véres versengések folytak. A legemlékezetesebb az 1929. február 14-én Chicagóban lezajlott összecsapás volt az ír Bugs Moran és Al Capone bandája között. A Bálint-napi vérengzés néven feljegyzett eset nyomán Moran hét emberét gyilkolták meg. E leszámolást többször megfilmesítették, bekerült fekete humorként Billy Wilder Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot, 1958) című filmjébe is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tedbundy.jpg

A legembertelenebb bűncselekmények és bűnözők a kriminalisztika történetében

Mindannyian pszichopaták. Képtelenek beleélni magukat más emberek helyzetébe, érzéseibe. Ám mindig tudják, mit tesznek. Ezért nem elmegyógyintézetbe, hanem börtönbe kerülnek, ha egyáltalán lebuknak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 19.


hirdetés

Rideg, számító, kegyetlen emberek. Sorozatgyilkos az, aki két embernél többet öl meg különböző időpontokban. Ők azok, akiknek ölési vágya csillapíthatatlan. Van, amelyikük hetekig, hónapokig bírja, hogy ne öljön. De van olyan is, aki csak órákig, napokig. Mindannyian pszichopaták. Képtelenek beleélni magukat más emberek helyzetébe, érzéseibe, hiányzik belőlük az empátia szikrája is. Mindig tudják, mit tesznek. Ezért nem elmegyógyintézetbe, hanem börtönbe kerülnek, ha egyáltalán lebuknak. Felkavaró Fókusz-riport.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
pompeii-4053847_1920.jpg

Üveggé vált a férfi agya a vulkánkitörésben

Az i. sz. 79-ben, Pompeiiben történt természeti katasztrófa egyik áldozatának agymaradványait találták meg.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 24.


hirdetés

A New England Journal of Medicine magazinban közzétett cikk szerint a Vezúv robbanásában elpusztult Pompeii egyik lakójának maradványait még 1960-ban találták meg, de csak később vették észre, hogy az áldozat koponyájában az agymaradványok nem elszappanosodtak, hanem üvegesedtek - írja a Fox News.

Kutatók most rájöttek, hogy a szerencsétlenül járt 25 éves férfi testének zsírszövetei az óriási (több mint 500 fokos) hő hatására meggyulladtak, majd a lehűlés után következett be az üvegedés.

Fotó: Pier Paolo Pertone

Az ősi agymaradványok megmaradása is nagyon ritka, de üvegesedett emberi agyat most találtunk először - nyilatkozta a lapnak az esetről szóló tanulmány szerzője, Pier Paolo Petrone. Hozzátette: az áldozat minden bizonnyal álmában halt meg, és más emberi maradványokban eddig egyelőre nem találtak hasonló leletet.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!