KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Magyar fiatalok, akik jobbá teszik a városukat

Jót tenni menő - egy sereg debreceni fiatal szokatlan akciókkal segít mosolygósabbá, élhetővé tenni a várost.
Fotók: Facebook - szmo.hu
2015. március 23.


Link másolása

"
Hétköznapi emberek vagyunk, mint Te. Olyanok akik nem várnak arra, hogy valaki más jobbá tegye a világot, kezünkbe vesszük a dolgot.

Szerintünk jót tenni nem csak jó, de menő is. Szeretnénk egy szebb világot, és tudjuk, hogy ha mi nem teszünk azért, hogy szebb legyen, nem várhatjuk el mástól sem."

Ezekkel a szavakkal mutatkoznak be a Debreceni Hősök a saját honlapjukon. A csoportot tavaly év végén alapította pár debreceni fiatal, azzal a feltett szándékkal, hogy mindennapi hőstettekkel teszik jobbá városukat. Ők úgy voltak vele, hogy nem sajnálkoznak, panaszkodnak, helyette inkább megteszik, amit a maguk erejéből és a maguk módján meg tudnak tenni egy mosolygósabb Debrecenért, és az ott élőkért.

kezdet

Ezzel a képpel kezdődött minden...

gyerekott1

A Debreceni Hősök átadják az összegyűjtött ajándékokat a Reménysugár Gyermekotthon kis lakóinak

gyerekott2

Az ötlet Gismó fejéből pattant ki, aki saját Facebook-oldalán indított el egy gyűjtést a Reménysugár Gyermekotthon kis lakóinak. Ebből nőtte ki magát aztán a Debreceni Hősök csoportja, ami mára mozgalommá fejlődött, Facebook-oldallal, honlappal, és jó pár sikeres akcióval a háta mögött. A hagyományos jótékonysági és önkéntes megmozdulásokat új köntösbe bújtatják, megpróbálják a maguk és mások számára is szórakoztatóvá tenni.

Farsangkor például szuperhősöknek öltözve buzdítottak a véradásra, illetve adtak maguk is vért, nőnap alkalmából pedig a Szent Erzsébet Otthon idős lakóit örvendeztették meg. Szeretnék, hogy egyre többen ébredjenek rá, mit is jelent tenni másokért a hétköznapokban. Trendivé szeretnék tenni a hősködést, hogy minél többen döbbenjenek rá: jót tenni menő.

nonap-viagoelott

"Sorakozó" a virágosztás előtt, nőnapon az idősek otthonában

nonapcsop

nonapoleles

Szerintük ilyen egy hétköznapi hős

• figyel másokra

• felismeri, ha lehetősége van segíteni

• pozitívan, konstruktívan közelíti meg a dolgokat

• megbízható, számíthatnak rá az emberek

• panaszkodás helyett megoldást keres

• másoknak inspiráló példát mutat a hétköznapokban

nonapneni

nonap1

Legutóbbi nagy akciójuk a március 20-án szervezett első Hősítő Buli, amit a Dharma klubban rendeztek meg. A Next Day, az Orange Sofa és a Mikrokidman zenekarok fellépését nem egy szimpla koncert volt, a több mint félszáz fős önkéntes szervezőcsapat rengeteg meglepetéssel színesítette az estét. A legfontosabb persze az volt, hogy a Debreceni Hősök a DE KK ÁOK Infektológiai és Gyermekimmunológiai Tanszékének ajánlották fel a koncert bevételét, ahol olyan gyerekek eszközeire fordítják a pénzt, akik velük született betegségük miatt nagyon sok időt töltenek a kórházban.

Jelenleg közel száz önkéntes dolgozik a Debreceni Hősök csapatában, de rátok is számítanak, ha szívesen tennétek a városért. Egyszerűen írjatok a Debreceni Hősök Facebook-oldalára, hogy kik vagytok, és miért szeretnétek hősködni velük, és ők majd felveszik veletek a kapcsolatot.

ver1a

A Debreceni Hősök vért adnak

ver2

ver3

ver4

És hogy mit szeretnének elérni a Debreceni hősök? Erről így vallanak: "Rövid távon azt, hogy Debrecenben minél több hős legyen. Kicsit hosszabb távon pedig azt, hogy Debrecen a hősök városa legyen. Még tovább tekintve azt szeretnénk, hogy a többi városnak jó példaként szolgáljunk, és máshol is induljanak el hőscsoportok, aztán ha már az egész ország hősködik, jöhet Európa, majd az egész világ. :)" Kívánjuk, hogy sikerüljön!

Forrás: civishir.hu, Starity

Ha tetszik, amit a Debreceni Hősök csinálnak, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk