hirdetés
nyiregy-baleset.png

Fiatal anyuka halt meg a nyíregyházi mentőbalesetben - párja már a lánykérésre készült

A 31 éves Heninek esélye sem volt túlélni az ütközést, szerelme, a sofőr zúzódásokkal megúszta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 15.


hirdetés

Szörnyű tragédia történt hétvégén Nyíregyházán: mentővel karambolozott egy autó, a balesetben egy 31 éves nő meghalt.

A baleset a Pazonyi út és a Törzs utca lámpás kereszteződésében történt. A Renault Cliót vezető sofőr nem vette észre a megkülönböztető jelzést használó mentőautót, eléhajtott a kereszteződésben, írja a Blikk. A lap úgy tudja, a szürke autó zöld jelzésen haladt, amikor ütköztek.

Nemcsak a kocsi, de a mentőautó is totálkáros lett, még a kerekei is kitörtek a helyükről.

A Blikk megszólaltatta a Renault sofőrjét, Dominikot, Henrietta párját. Azt mondta: a mentő nem használta a szirénáját, csak a fényjelzést, ezt pedig nem is látták.

hirdetés

Ő maga zúzódásokkal ugyan, de túlélte a balesetet, azonban

szerelme a helyszínen meghalt. Mint kiderült: meg akarta kérni a kezét.

Lánya halálhírére Heni édesanyja sokkot kapott, a nő testvére pedig teljesen kikészült, miután a baleset helyszínén holtan látta, mondta el a lapnak egy ismerősük.

Heni korábban néhány évig házasságban élt kislánya apjával, ám később elváltak. A férfi Angliában volt a tragédia pillanatában, de volt párja halálhírére azonnal hazajött.

A rendőrség eljárást indított, egyelőre vizsgálják, kinek a hibájából történt a baleset. A mentők arról tájékoztatták a Blikket, hogy kollégájuk vasárnap este egy sztrókos esethez sietett, az autóban használta a megkülönböztető jelzést.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
niedermuller.png

„Nemzetáruló szemétláda” – trágár dolgokat írtak hackerek Erzsébetváros honlapjára

Hétfő délután kétszer is feltörték a kerület honlapját, és pocskondiázták a polgármestert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

A VII. kerület új vezetése épphogy elkezdte nyilvánosságra hozni a korábbi években megkötött szerződéseket, akciójuk nem maradt bosszú nélkül.

Az erzsébetvárosi jegyző kedden délelőtt tett feljelentést, miután hétfőn kétszer is feltörték az önkormányzat honlapját, mocskolódó üzeneteket írva ki az új polgármesterről, a DK-s Niedermüller Péterről.

hirdetés

"Niedermüller, te egy tolvaj kommunista vagy, egy nemzetáruló szemétláda"

- állt az oldalon az Index felvételei szerint.

Azóta az oldal karbantartás alatt van, nem elérhető. A polgármester a honlap felfüggesztése mellett döntött, elejét véve a további hacker-próbálkozásoknak. Akkor lesz újra elérhető, ha sikerül megfelelően levédeni.

"Az önkormányzati cégek szerződéseiről van szó, ami nyilvánvalóan bizonyos érdekeket sérthet. Lehet azt mondani, hogy ez véletlen, és nekem nincs is különösebb üldözési mániám, de azért ez mégiscsak furcsa egybeesés" - kommentálta az eseményeket Niedermüller.

Bár pályája során hozzászokott a "zsidó kommunista" színvonalú gyalázkodáshoz, úgy érzi, Erzsébetvárosnak most nem erre van szüksége, ezért már megtette a kellő intézkedéseket a hackertámadás ügyében.

"Megfelelő szakemberek vizsgálják, hogy ki fér, férhet hozzá az önkormányzat elektronikus felületeihez, és bízom benne, hogy a hatóságok is teszik a dolgukat, hiszen noha a levelezésem kiadásával fenyegettek meg, nekem azonban nincs titkolnivalóm, ellenben az önkormányzat a lakosság érzékeny adatainak is kezelője, és kötelességem megvédeni ezeket."

A polgármester megválasztásakor teljes transzparenciát és elszámoltatást ígért, ehhez híven vizsgálja át a kerület gazdasági ügyeit, melyeknek nyilvánosságra hozatala szálka lehet bizonyos embere szemében.

Az átvilágítás egy részét Czeglédy Csaba végzi, amit nemcsak a kormánymédia is kifogásolt, de az ellenzéki oldal pártjai között is okozott némi feszültséget.

Közvetlenül a hackertámadás előtt hozta nyilvánosságra Niedermüller, hogy sok ügyvédi irodának több száz millió forintot fizetett ki az önkormányzat, csak azt nem tudni, mire, a szerződésekből ez nem derül ki egyértelműen, a megbízás tárgya ugyanis szóbeli tanácsadás volt. Egy ügyvédi irodának 2018 januárja és 2019 októbere között 260 millió forintot fizettek ki.

Niedermüllernek ez nem szegi kedvét. Azt ígérte, az átvilágítások folytatódnak.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kozutkezelo.png

Baseballütővel verte a szabálytalan kamionos az őt megállítani próbáló jelzőőrt

Társa sietett segítségére, őt pedig kis híján fellökte a kamionnal. Szerencsére ép bőrrel megúszták, de nemcsak bennük, a családjukban is mély nyomot hagytak a történtek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Instagramjára került ki egy történet arról, hogyan keveredtek a szikszói mérnökség dolgozói összetűzésbe egy kamionossal, miközben jelzőőr irányította a forgalmat.

"A tilos jelzés ellenére a kamionos megpróbálta kielőzni az álló sort, mire jelzőőrünk, Tamás, a jármű elé lépett, hogy a szabálytalan előzést megakadályozza. A kamionos az ablakot lehúzva egy műanyag baseballütővel verni kezdte Tamást. Géza, a brigádvezető társa segítésére sietett, mire a sofőr kis híján fellökte őt a kamionnal"

- számolnak be az esetről, aminek rendőri intézkedés lett a vége.

Szerencsére a kollégák épségben megúszták a felbőszült kamionos akcióját, de, ahogy fogalmaznak a posztban, "az esetet nemcsak bennük, családjukban is mély nyomot hagyott". Géza 11 éves kislánya másnap egy cetlivel búcsúzott munkába készülő apukájától, amin az állt:

hirdetés

"Kedves Apa! Vigyázz magadra, legyen szép napod! Puszi: Dóri"


KÖVESS MINKET:





hirdetés
keseles.png

Megkéselték, de nem szólt a szüleinek a lány, inkább lefeküdt aludni - órákon belül meghalt

A 15 éves orosz lányt valószínűleg az egyik osztálytársa szúrta mellkason.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Verekedés tört ki egy jekatyerinburgi osztály tagjai között, melynek végén az egyik fiú mellbe döfte osztálytársát. Elizabeth Kindsfater ezek után még valahogy hazajutott, és anélkül, hogy elmesélte volna otthon a történteket, egyenesen felment a szobájába aludni, számol be a tragikus estéről a The Sun.

A 15 éves lányt valamivel később eszméletlenül találták az ágyában, a szülők azonnal segítséget hívtak, de már késő volt: Elizabeth röviddel a kórházba szállítását követően meghalt.

A rendőrség egy 16 éves fiút vádol a késeléssel. Az orosz hatóság szóvivője szűkszavú volt a nyomozást illetően:

"Egyelőre azt feltételezzük, hogy az áldozat és az elkövető közötti ellenségeskedés fajult odáig, hogy a gyilkos kést rántott. A gyanú szerint a lány megsértette a fiút, aki a szóváltás során mellbe szúrta őt."

hirdetés

A vizsgálat során az is kiderült, hogy a veszekedésben részt vevő fiúk közül többen alkoholt fogyasztottak a tragikus estén, köztük a későbbi gyilkos is.

Néhány hete egy kanadai iskolában késeltek meg egy 14 éves fiút. A borzalmas esetet ráadásul a gyerek édesanyja a helyszínen nézte végig:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
megallo.png

Háttal a megállónak szerelték fel a digitális menetrendjelzőt Kecskeméten

'Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a menetrenddel a tábla túloldalán tájékoztatjuk kedves utasainkat' - írják a tábla megálló felőli oldalán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Nem mindegy, honnan nézik az utasok az új, digitális menetrendi táblákat Kecskeméten. Ugyanis van olyan hely, ahol a megállónak háttal szerelték fel az eszközt, derül ki az RTL Klub híradójából. A tábla hátuljára pedig figyelmeztető szöveget írtak, hogy a túloldalon olvasható, mikor jön a busz, egész pontosan ezt:

"Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a menetrenddel a tábla túloldalán tájékoztatjuk kedves utasainkat"

A híradónak nyilatkozó utazók közül volt, aki érdekesnek, más szánalmasnak vélte a megoldást. Egyikük szerint különösen esős időben lenne jó a fedett megállóból figyelni a menetrendet.

Az önkormányzat szerint megfelelő a kijelző elhelyezése. Egy komplex fejlesztés részeként vásároltak 77 darab utastájékoztatót, az eszközök összesen több mint 115 millióba kerültek.

hirdetés

KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!