hirdetés
ferenc-papa.jpg

Ferenc pápa szerint a melegeknek is joguk van családot alapítani

Erről egy dokumentumfilmben beszélt a katolikus egyházfő.
Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Ferenc pápa egy dokumentumfilmben felszólalt az azonos neműeket támogató polgárjogi mozgalmak mellett, mondván: a melegeknek is joguk van családban élni - adja hírül a Deutsche Welle.

„A homoszexuális embereknek biztosítani kell a jogot, hogy családban éljenek. Ők is Isten gyermekei. Emiatt senkit sem szabad kiközösíteni vagy szenvedésre ítélni. Szükség van törvényekre a bejegyzett élettársi kapcsolatokról ahhoz, hogy jogilag védve lehessenek”

- jelentette ki az egyházfő.

A pápa korábban Buenos Aires püspökeként a melegházasságot ellenezte, de már akkor is a homoszexuálisok regisztrált élettársi kapcsolata mellett szólalt fel. A mostani volt az első alkalom, amikor a pápa - és egyáltalán, bármelyik pápa - nyíltan kiáll a homoszexuálisok érdekeit védő szervezetek mellett.

A film rendezője, Eugene Afineevsky korábban az ukrán forradalomról és a szíriai háborús eseményekről készített dokumentumfilmeket. Mint mondta, a sötét oldal borzalmainak bemutatása után most reményt akart adni az embereknek, olyan témával akart foglalkozni, ami valamilyen szempontból felemelő lehet a nézőknek.

hirdetés



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
karacsonygergely.jpg

Karácsony Gergely a kormányról: „Alkalmazzanak inkább papagájokat, azok sokkal cukibbak, és nem kerülnek olyan sokba”

'Most éppen a kormányszóvivő irodájának szóvivője, vagyis – ha jól értem – a kormányszóvivő szóvivője érezte feladatának, hogy megszakértse Budapest iparűzési adóból származó bevételeit. Hát, nem sikerült' – írja a főpolgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán magyarázta el, hogy miért tévedett a kormányszóvivő szóvivője, mikor Budapest iparűzési adóból származó bevételeit kezdte el elemezni. A főpolgármester a végén arra jutott, hogy ő is javasol valamit a kormánynak.

"Van ennek a kormánynak 300 darab államtitkára, helyettes államtitkára, kormánybiztosa, miniszteri biztosa, ki tudja mi még, soha ennyi pénzébe nem kerültek az adófizetőknek az állami vezetők, mint a mostani kormány idején. Ebből a 300-ból, aki szembejön, annak mind van egy jó ötlete, hogy a fővárosnak mit kellene csinálnia,

aki szembejön az azonnal elkezd érteni a fővárosi költségvetéshez.

Most éppen a kormányszóvivő irodájának szóvivője, vagyis – ha jól értem – a kormányszóvivő szóvivője érezte feladatának, hogy megszakértse Budapest iparűzési adóból származó bevételeit. Hát, nem sikerült.

Összehasonlította ugyanis a város szeptember 30-ig beérkező tavalyi és idei bevételeit, és láss csodát, megállapította, hogy az idei alig valamivel kisebb. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy a cégek egy részének tavaly év végén még egy körben kellett még adót fizetni, amit idénre már eltörölt a kormány. Ha így nézzük, máris 40 milliárddal kevesebb bevétele van a városnak. A szóvivők szóvivőjének az is elkerülte a figyelmét, hogy a közösségi közlekedés jegybevétele a felére csökkent, de az is, hogy a drámain csökkenő bevétele ellenére a kormány idénre több mint a kétszeresére, jövőre, pedig több mint a háromszorosára emelte a Fővárosi Önkormányzat által befizetett adót.

hirdetés

Itt az ideje, hogy ne csak a kormánynak legyenek javaslatai a fővárosnak, hanem mi is tegyünk javaslatot a kormánynak. Minek ennyi szóvivő, ha úgysem mondanak igazat? Alkalmazzanak inkább papagájokat, azok sokkal cukibbak, és nem kerülnek olyan sokba.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
london.jpg

Jövő héten nyithatnak a boltok és a szabadidős létesítmények, de megerősítik a készenléti rendszert Angliában

Tömeges tesztelés is indul, miközben az egy hónapos szigorú korlátozásoknak köszönhetően máris meredeken csökken a koronavírus-járvány nagy-britanniai terjedési üteme.
MTI - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

A jövő héten a brit kormány eredeti terveinek megfelelően kinyithatnak a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és a szabadidős létesítmények azokban az angliai országrészekben, amelyek nem a legmagasabb szintű koronavírus-készenléti fokozat hatálya alatt lesznek - jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy a járvány megfékezését célzó készenléti rendszert a kormány megerősíti.

A november 5-én elrendelt, négy hétre szóló intézkedéscsomag értelmében az Angliában élők jelenleg csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat. Ezenkívül mindenki csak egy, vele nem azonos háztartásban lakó emberrel találkozhat szabadtéren is, a nem egy fedél alatt élők pedig nem látogathatják egymást lakásaikban, még a családtagok sem.

Mindemellett a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, a szabadidőközpontok, az edzőtermek, a mozik, a fodrászatok, a szépségszalonok, a pubok, a bárok és az éttermek jelenleg zárva tartanak.

Johnson hétfői ismertetése szerint ez a korlátozás ér véget december 2-án, az eredetileg tervezett időpontban, a kormány nem hosszabbítja meg az intézkedés időtartamát. Ugyanakkor

az ismét életbe lépő, korábban már alkalmazott, háromfokozatú készenléti rendszert több elemében megerősítik.

hirdetés

Ennek értelmében a legenyhébb, egyes fokozatú járványkészültség hatálya alá sorolt térségekben élőktől is azt kéri a kormány, hogy ha lehetséges, otthonról dolgozzanak.

A második készenléti szint érvénye alá tartozó országrészekben a vendéglátóhelyek csak kiadós mennyiségű étellel együtt szolgálhatnak fel szeszes italt.

Azokon a területeken, amelyeken a kormány a legmagasabb, harmadik készenléti szintet lépteti érvénybe, a zárt terű szórakozóhelyeknek, a szállodáknak és egyéb szálláshelyeknek be kell zárniuk, csakúgy, mint az összes vendéglátóhelynek, bár az utóbbiak elvitelre és házhoz szállításra felvehetnek ételrendelést.

Johnson közölte ugyanakkor, hogy

az egyes és a kettes készenléti szintű térségekben ismét lehet majd közönség előtt sportrendezvényeket és előadásokat, valamint üzleti rendezvényeket tartani zárt és szabadtéren egyaránt, de a nézők, illetve a résztvevők létszámát korlátozni kell.

Az egyes készültségi fok hatálya alatti országrészekben a stadionok férőhelyeinek legfeljebb az 50 százalékára, illetve négyezer fő számára lehet belépőjegyeket értékesíteni, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb nézőszámot.

A kettes készenléti szintű térségekben szintén 50 százalék a kihasználható kapacitás, de ez legfeljebb kétezer nézőt jelenthet.

Ahol a hármas készültségi szint lesz érvényben, ott továbbra sem lehet közönség előtt sportrendezvényeket tartani.

A brit miniszterelnök kijelentette azt is, hogy

az oltások és a gyorstesztek kifejlesztésében elért legutóbbi áttöréseknek köszönhetően tavaszra várhatóan már nem lesz szükség olyan mértékű korlátozásokra, amilyeneket az ország az idén kénytelen volt elviselni.

Johnson közölte: az otthoni beteggondozást végzőket már hétfőtől heti rendszerességgel koronavírus-szűrésnek vetik alá 30 percen belül eredményt mutató gyorstesztekkel, az év vége előtt pedig az idősotthonok minden egyes lakója két-két látogatót fogadhat, és e látogatók hetente két szűrésen eshetnek majd át.

Mindemellett a legmagasabb, hármas készültségi szint alá tartozó térségekben tömeges tesztelési program kezdődik, és azokra, akiknek lelete negatív, az általánosan érvényesnél enyhébb korlátozások vonatkoznak majd - mondta a brit kormányfő.

A friss adatok szerint máris meredeken csökken a koronavírus-járvány nagy-britanniai terjedési üteme.

A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 136.814 új fertőzöttet szűrtek ki országszerte, 40.504-gyel, csaknem 23 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kunetz.jpg

Kunetz a vásárlási idősávokról: „Ennek önmagában így semmi értelme sincs”

Szerinte át lehetne venni a német példát, ahol az ajtóban számolják, hány vásárló mehet be egyszerre. És kötelező a maszk és a távolságtartás is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a kormány újra bevezeti az idősek vásárlási sávját a koronavírus-járvány újabb védekezési eszközeként.

A hírt sokan felháborodással fogadták, mert szerintük ez nem megoldás, főleg úgy, hogy az idősek a nap többi részében is bemehetnek az élelmiszerboltokba, patikákba, drogériákba.

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az intézkedésről a Facebook-oldalán azt írja:

"Most bevezeti a vásárlási idősávot, a nyugdíjasoknak, akik egyébként ettől függetlenül bármikor vásárolhatnak.

hirdetés

"Ennek önmagában így semmi értelme sincs, azonkívül, hogy még többen fogják a kormányt a megfelelő helyre kívánni.

Ugyanis nem az idősáv fogja megvédeni az időseket, hanem a maszkhasználat (ami már legalább az üzletekben kötelező) és persze a távolságtartás. Ez utóbbit pedig nem idősávokkal lehet eredményesen elérni, hanem annak korlátozásával, hogy egységnyi légtérben hány fő tartózkodhat egy adott időpillanatban".

Úgy véli, van erre jó példa:

"Bizony, ahogyan akár Németországban is, kint áll egy ember és számol. Míg akik be akarnak jutni, azok egymástól megfelelő távolságra, maszkban várnak, akkor ha teltház van. Ez sokkal célravezetőbb, mint a vásárlási idősáv.

Na meg persze az is az lenne, ha végre kötelezően bevezetnék a maszkhasználatát legalább a felsősök körében, valamint a munkahelyeken is. A home office-ról már nem is beszélve, amit ahol lehet haladéktalanul be kellene vezetni.

Leginkább is érintve az állami, közigazgatási munkahelyeket, mint fő gócpontokat".


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
istockphoto-641599702-612x612-1.jpg

Az Iszlám Állam arra kényszerítette a kisfiút, hogy fenyegesse meg Trumpot, most hazatért Amerikába

„Édes megkönnyebbülés a hazatérés” – így fogalmazott a most 13 éves Matthew, akit 8 évesen vittek Szíriába, ahol nevelőapja csatlakozott az ISIS-hez.
fotó: iStockphoto - szmo.hu
2020. november 23.


hirdetés

Matthew 8 éves volt, amikor édesanyja és nevelőapja 2015-ben Szíriába vitte. A látszólag hétköznapi amerikai család a török határ menti Sanliurfa tartományon keresztül lépte át az Iszlám Állam határát.

"Nagyon sötét területen futottunk át. Éjszaka volt, sok véletlenszerűen elszórt szögesdrót volt mindenhol... csak arra gondoltam, hogy futnom kell" - mondta Matthew a BBC-nek.

Az ISIS fővárosának számító Rakkában telepedtek le, ahol a fiú nevelőapja katonai kiképzést kapott. Mesterlövész lett. Az akkor 8 éves Matthew is mindent megtett, hogy beilleszkedjen.

"Amikor először voltunk Rakkában, a belvárosban voltunk. Elég zajos volt, többször hallottunk lövéseket és robbanásokat, de azokat messziről."

Aztán két év múlva, 2017 elején a fiú édesanyja kétségbeesett levélben kért pénzt Matthew Amerikában élő nővérétől, hogy segítsen neki és a fiúnak elmenekülni Szíriából, a levélhez mellékelt néhány felkavaró videót is Matthew-ról.

hirdetés

Az egyikben Elhassani - a nevelőapa - arra kényszerítette a fiút, hogy szereljen össze egy öngyilkos övet, és el kellett játszania azt is, hogyan fogadná az amerikai mentőket, majd hogyan robbantaná fel őket és magát is.

Egy másik videóban a rokonok azt látták, hogy Matthew 1 perc alatt szétszed egy megtöltött AK-47-est, szintén mostohaapja utasítására.

"Olyan fiatal voltam, hogy szinte semmit sem értettem az egészből" - mondta a fiú.

2017 augusztusára Rakka már romokban hevert, de az Iszlám Állam még mindig küzdött, Matthew-t arra kényszerítették, hogy egy videóban hadat üzenjen Amerikának és az elnökének, Donald Trumpnak.

"Ez a csata nem fog véget érni Raqqában vagy Moszulban. A te országodban fog véget érni ... Tehát készülj fel, mert a harc még csak most kezdődik."

Ezt a szöveget kellett megtanulnia az akkor 10 éves fiúnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!