hirdetés
vakcina-pixa.jpg

Felvásárolta az egyik influenzaoltás teljes hazai készletét az állam

Gyógyszertárakban és magán oltóközpontokban sem lesz kapható a négykomponensű Vaxigrip.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. október 19.


hirdetés

Sem a patikákba, sem a magán oltóközpontokba nem kerülhet a Sanofi által gyártott influenza elleni vakcina Magyarországon – írja a 24.hu a Nemzetközi Oltóközpontra hivatkozva.

A központ szerint az általuk rendelt Vaxigrip Tetra készlet már a hét elején megérkezett Magyarországra, a gyártó azonban kormányzati okokra hivatkozva megállította a kiszállítást.

A lap információi szerint százezres nagyságrendű tételről van szó, amiből sok magánszemély és cég is rendelt, de egyelőre nem tudják majd beadatni sem maguknak, sem alkalmazottaiknak.

Mint azt megírtuk, a kormány korábban arról döntött, hogy idén mindenkinek ingyenesen elérhető lesz az influenza elleni vakcina, mert ha a koronavírus mellett ebben is tömegek betegednének meg, az nagyon leterhelné az egészségügyet.

hirdetés

A Vaxigrip mellett a másik alternatíva a magyar gyártású 3Fluart, amiből jelenleg 1,3 millió van az országban, azonban sokan nem ezt választották.

A két oltóanyag között az a különbség, hogy a Vaxigrip egy négykomponensű, az adott évben fertőző vírus ellen optimalizált, hasított vírust tartalmazó oltóanyag, míg a Fluartban „elölt vírus” található – magyarázta egy háziorvos a 24.hu-nak.

Az egyelőre nem derült ki, az állam hol tervezi felhasználni a most felvásárolt készletet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szajer.jpg

Szájer József: Jelen voltam a brüsszeli házibuliban

A rendőrség által talált ecstasy tabletta viszont nem az övé – állítja.
Fotó: Elekes Andor/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

"A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam" - idézi Szájer József közleményét a HVG.

Szájer a közleménye szerint a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték. Elmondása szerint felajánlotta a rendőrségnek, hogy készüljön hivatalos drogteszt, de végül nem tesztelték.

"A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom." - írja közleményében.

Szájer hozzátette:

hirdetés

"Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre."

Ma írt arról két belga lap is, hogy az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel.

A Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka csapott le egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is, aki ezután lemondott. A helyszínen drogokat is találtak.

A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő akkor úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni - tette hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
2048px-European_Parliament_Strasbourg_Hemicycle_-_Diliff.jpg

DK: A fideszes Szájer József próbált elmenekülni egy ereszcsatornán a hatóságok elől, mert tetten érték egy illegális, drogos szexpartin?

A párt azonnali választ vár a kormánytól.
Fotó: Diliff/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Ahogy arról ma írtunk, a Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka lecsapott egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is. A helyszínen drogokat is találtak.

A HLN információi szerint a szexpartin részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is, aki ezután lemondott. A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

A Demokratikus Koalíció az ügy kirobbanása után sajtóközleményt adott ki, amiben azt írja:

"Az elmúlt napokban csak egyetlen magyar EP-képviselő mondott le mandátumáról: Szájer József."

hirdetés

Hozzátették: A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár a kormánytól és a Fidesztől, ahogy a hagyományos családmodell, a keresztény értékek és a konzervatív világszemlélet gyakorlói is biztosan szeretnék tudni a választ az alábbi kérdésre: Szájer József az a bizonyos magyar EP-képviselő?

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő úgy fogalmazott akkor: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni - tette hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szajer-jozsef-mti-koszticsak-szilard.jpg

Brüsszeli ügyészség: Szájer véres kézzel, droggal a táskájában menekült

Egy járókelő jelezte a rendőröknek, hogy látott valakit leereszkedni az ereszcsatornán – állítja a friss közlemény.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Közleményt adott ki a brüsszeli ügyészség a pénteki, brüsszeli bulival kapcsolatban, amelyen Szájer József is részt vett - írja a 444.

Az ügyészség közleménye szerint péntek este fél 10 körül kaptak bejelentést a szomszédoktól, hogy egy Steenstraat-i helyiségben valószínűleg megsértik a járvány miatt elrendelt gyülekezési szabályokat.

A rendőrség a helyszínen nagyjából 20 embert talált, közülük ketten igazolták diplomáciai mentességüket. Egy járókelő ekkor azonban jelezte a rendőröknek, hogy látott valakit leereszkedni az ereszcsatornán.

A járókelő azonosította a férfit, akinek véres volt a keze, feltehetőleg sérülés következtében.

hirdetés

A férfi hátizsákjából kábítószer került elő, és nem volt nála semmilyen, személyazonosításra alkalmas irat. A rendőrség elkísérte a lakhelyére, ahol a férfi egy diplomataútlevél segítségével azonosította magát. A közleményben egy 1961-es születésű, S. J. monogramú személyt említenek.

Az ügyészség valószínűleg a szintén 1961-es születésű Szájer Józsefre utal, aki közleményében is írt arról, hogy a rendőrség hazakísérte.

A közlemény szerint az eseményen résztvevők esetében a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályok megsértése miatt vettek fel jegyzőkönyvet, míg S.J-t a nála talált kábítószer miatt is megvádolhatják, azonban ehhez az szükséges, hogy felfüggesszék a diplomáciai és parlamenti mentességét.

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő akkor úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

Ma délután azonban elismerte, hogy részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban. Mint közleményében írta, a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Screenshot-2020-12-01-at-16.26.54.png

„Nincs két Fidesz” – Gyöngyösi Márton és Ujhelyi István is reagáltak a Szájer-ügyre

A Jobbik és az MSZP EP-képviselője szerint is hazug és képmutató a kormánypárt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

A Jobbik és az MSZP-P EP-képviselője is reagált arra, hogy Szájer József elismerte, részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban - írja a 24.hu. Az eseményt belga lapok szexpartinak nevezték, a helyszínen drogokat is találtak a rendőrök.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője az alábbiakat jegyezte meg Facebook-bejegyzésében:

"Nincs két Fidesz – Borkai és Kaleta után újabb fideszesről derült ki dicstelen módon, hogy ő bizony azokat a pártja által annyit emlegetett keresztény-konzervatív erkölcsöket magára mégsem tartja kötelezőnek. Miközben ugyanis Belgiumban Európa legszigorúbb korlátozásai vannak érvényben, a véletlenül éppen tegnap lemondott Szájer József fideszes EP-képviselőt a hétvégén azon kapta a rendőrség, hogy egy 25 fős, főleg férfiakból álló drogos orgián vett részt. Íme, ez a Fidesz a maga teljes valóságában. Drogosok és orgiázók hazug és korrupt gyülekezete, akik nap mint nap a szemünkbe hazudnak. És ha ez a mostani lebukás csak az utolsó lenne a sorban…"

Ujhelyi Isván, az MSZP-P európai parlamenti képviselője pedig felidézte, mely szavakkal búcsúztatta Szájer Józsefet a Fidesz vasárnap.

A belga lapok szerint a "szexpartin" 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is. A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

hirdetés

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő akkor úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

Ma délután azonban elismerte, hogy részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban. Mint közleményében írja, a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

A rendőrség által talált ecstasy tablettákról azt írta: "Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom".

Elnézést kért családjától, kollégáitól és a választóktól. Hozzátette, hogy a botlás személyes, azt kéri, senki ne terjessze azt ki hazájára vagy politikai közösségére.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!