hirdetés
bankszamla-zarolt-felmillio.jpg

Félmillió számlát zároltak - lejárt a banki azonosítás határideje

Az összes nem azonosított számla 80 százaléka passzív, vagyis nem használt számla. Ezek jó részét érdemes volna megszüntetni.
Forrás: MTI, Portfolio, Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Október végén lejárt a banki azonosítás határideje.

A Bankszövetség hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott:

félmillió számla esetében nem történt meg az azonosítás.

hirdetés

Az is kiderült, hogy csak 20 ezer olyan ügyfél van, aki aktívan bankol, mégsem végezte el az adategyeztetést.

Az ügyfél azonosítás a digitális világra való felkészülés egyik fontos eleme, a határidő lejárt, a bankoknak kötelessége volt letiltani azokat, akiknek nem sikerült az adategyeztetés a bankjával - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, aki beszélt arról is, hogy három csoportba sorolhatók azok az ügyfelek, akik nem végezték el az adategyeztetést.

Az összes nem azonosított számla 80 százaléka passzív, azaz nem használt számla, melyek jó részét érdemes volna megszüntetni.

Akadnak, akik évente csupán egyszer, vagy néhányszor használják a számlát, pár tízezer ügyfél lehet, aki ide tartozik, és nem azonosította magát.

A harmadik csoportba tartoznak kb. húszezren, akik nem reagálnak a banki értesítésekre.Ők azok, akik napi szinten használják a számlukat, de a banki értesítések ellenére nem egyeztették az adataikat.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
komlosi-dome.jpg

Eltemették a csecsemőt, akit egy nejlonzacskóba csomagolva hagytak magára

A gyermek családjáról továbbra sem lehet tudni semmit, a rendőrség nyomravezetői díjat is kitűzött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Eltemették azt a csecsemőt, akit október végén egy nejlonzacskóba csomagolva hagytak magára Tótkomlóson.

A város lakói egy szál fehér virággal rótták le kegyeletüket a Komlósi Döme névre keresztelt kisfiú sírjánál.

Bár senki nem ismerte, mégis nagyon sokan részt vettek a szomorú szertartáson.

A rendőrség továbbra is félmillió forint nyomravezetői díjat ajánl annak, aki bármit tud a gyermek családjáról. A helyieknek sincs semmi elképzelésük, de azt mondják, egész biztosan nem helybéliekről van szó.

hirdetés

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tetvek.jpg

Tetveket fotóztak egy MÁV-vonat ülésén

A vasúti kocsit azonnal kivették a forgalomból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Szerdán töltötték fel a Facebookra az alábbi fotót, ami a hozzá mellékelt leírás alapján a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekedő egyik zónázó vonaton készült.

A feltöltő szerint a képen ruhatetvek láthatók, amelyek a fejen élő társaikkal ellentétben betegséget is terjeszthetnek – írja az Index.

A lap megkereste az ügyben a MÁV-ot, választ tőlük ugyan nem kaptak, de olvasóik jelezték nekik, hogy az Elegem van a MÁV-ból! nevű Facebook-csoportba a cég az alábbiakat írta:

Kedves Utasaink! 2019.12.11-én a jelzést követően kollégáink azonnal kisorozták a csoportban jelzett szerelvényt (vonatszám: 2866) vizsgálatra és fertőtlenítő tisztításra. A kocsik átvizsgálása során munkatársaink nem találtak sem élő sem elhullott rovarokat. Ha a jövőben hasonló esetet tapasztalnak, arra kérjük Önöket, hogy azonnal értesítsék a jegyvizsgálót, aki intézkedni tud a kifogásolt kocsi lezárásáról és mielőbbi kisorozásáról, fertőtlenítéséről.

hirdetés

Norbert Papp

A Nyugati-Cegléd vonal zónázójának egyik ülésén fotózta egy utastárs. Ruhatetű (vérszívó parazita) a fejtetűvel ellentétben betegségeket is terjeszt. (Pl. Kiütéses tífuszt) Mérete 2-4mm szinte csak...


KÖVESS MINKET:






hirdetés
aiello.jpg

Meghalt Danny Aiello amerikai színész, a Keresztapa II., a Kojak és a Volt egyszer egy Amerika sztárja

86 éves volt.
MTI - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.

A 86 éves korában elhunyt színészt A keresztapa II., A jónevű senki, a Kojak, a Tisztesség ára, a Volt egyszer egy Amerika, a Kairó bíbor rózsája, a Holdkórosok vagy a Jákob lajtorjája című filmekben is láthatta a közönség, de színházban is játszott és számos televíziós produkcióban is szerepelt.

Aiello 35 éves korában jegyezte el magát a színészettel. Soha nem járt színiiskolába vagy egyetemre, első filmszerepét több ajánlat visszautasítása után vállalata el - emlékeztetett rá a The Hollywood Reporter.

hirdetés

Hatgyermekes olasz bevándorló családban született New Yorkban. Miután apja alig volt otthon, vak édesanyja nevelte fel őt és a testvéreit. Első filmszerepét 1973-ban a Bang the Drum Slowly című sportfilmben alakította Robert De Niróval együtt. Egy évre rá már A keresztapa II-ben játszotta a gengszter Tony Rosatót.

Egy interjújában 2011-ben arról beszélt, hogy rákbetegségben elhunyt színész fia, Danny Aiello III. halála után még fontosabb lett számára a színészet, mert ez némiképp el tudta vonni a figyelmét gyászáról.

Gyönyörű hangja volt, ő énekelte Lasse Hallstrom Az igazi című romantikus drámájában a Fly Me to the Moon című számot. Több dzsesszalbuma is megjelent, köztük 2004-ben az I Just Wanted to Hear the Words című lemez, amely a kilencedik helyre jutott a Billboard dzsessz toplistáján. Sokan emlékeznek rá Madonna 1986-es zenés videójából: a Papa Don't Preach című klipben ő játszotta az énekesnő apját.

Öt éve I Only Know Who I Am When I Am Somebody Else (Csak akkor tudom, ki vagyok, ha valaki más vagyok) címmel adta ki memoárját.

Feleségével, Sandyvel több mint 60 évig voltak házasok, négy gyermekük született.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
foldr-k.jpg

Érezhető földrengés volt Törökbálintnál

Több környékbeli településen is észlelték a lakók.
MTI - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Kisebb földrengés volt Törökbálint térségében - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriuma pénteken kora este a Facebook-oldalán.

Azt írták: 17 óra 57 perckor a Pest megyei Törökbálint közelében keletkezett a Richter-féle skála szerinti 2,7-es földmozgás.

hirdetés

A rengést Biatorbágyon, Budaörsön, Érden, Sóskúton és Törökbálinton a lakosság is érzékelte - közölte az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Facebook

2019. december 13-án 17 óra 57 perckor kisebb földrengés keletkezett a Pest megyei Törökbálint város közelében. A földmozgás mérete 2,7 volt a


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!