hirdetés
szel.jpg

Feljelentést tett a Budapest-Belgrád vasút felújításának kapcsán hűtlen kezelés gyanúja miatt Szél Bernadett

A felújítás a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne, aminek megtérülését 130 és 2400 (!) év közé teszik. Ráadásul az adófizetőkkel fizettetnék meg - írja többek között.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 23.


hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a parlament kedden fogadta el a Budapest-Belgrád vasútfejlesztést elősegítő törvényt. A jogszabály biztosítja, hogy a projekt magyarországi szakaszához szükséges források rendelkezésre álljanak. A kiemelten közérdekű beruházás Budapest-Kelebia közti szakaszát 15 százalékban a magyar fél finanszírozza, 85 százalékban a kínai biztosítja a forrásokat. A hitelt a Kínai Export Import Bank folyósítja, ennek a hitelszerződésnek a megkötését teszi lehetővé a törvény.

A mintegy 1000 milliárd forintba kerülő beruházás vélhetően 130 év alatt térülhet meg. Pontos adatokat nem tudni, a projekttel kapcsolatos dokumentumokat azonban tíz évre titkosították.

Most Szél Bernadett független képviselő a közösségi oldalán bejelentette, hogy

"Feljelentést tettem a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával. A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni."

hirdetés

Mint írja: "Kezdésnek kiemelem, már bőven fizetjük a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát. A kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis csak 2020-ban a kormány csak erre a beruházása 143 milliárd forintot szán."

A politikus azt is felveti, hogy " „A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás iratainak nyilvánosságáról. Az tehát a dolog egyik fele, hogy a kínai kommunista párt diktál a kormánynak, miközben ők minket tele szájjal hazaárulóznak, de mindeközben mi — a magyar adófizetők és választópolgárok —

nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Mondom: fizethetünk, de nem kérdezhetünk."

A beruházás árairól, körülményeiről úgy vélekedik: "A vasútvonal felújítása a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne (szakértői becslések szerint 3,6-4 milliárd forint körüli kilométer-árral), holott nem építésről, hanem felújításról van szó, azaz alig kell kisajátításokkal számolni, és a vonal kifejezetten könnyű, alföldi terepen halad, alagútépítésekre sem lesz szükség. Az eddig nyilvánosságra került, az ismert paraméterek alapján készült szakértői számítások 130 és 2400 (!) év közé teszik a projekt várható megtérülését. Ez a gyakorlatban a soha meg nem térülés kategóriája, ilyen kilátások mellett sem a magántőke, sem egy bank nem finanszírozná a beruházást. Ezért is tolják ránk, adófizetőkre, gondolván, hogy nekünk esélyünk sincs tiltakozni. Én meg azt mondom, ne hagyjuk ezt annyiban!"


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
deak-6-Copy-1.jpg

Több ezren vettek részt a Deák téri késelés miatti tüntetésen

Felvételeinken látható, hogy a tiltás ellenére is sokan gyűltek össze.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Több ezren vonultak fel Budapesten, hogy megemlékezzenek a Deák téri kettős gyilkosság áldozataira.

Ezzel párhuzamosan a Mi hazánk mozgalom az ORÖ székháza elé tervezett demonstrációt, melyett a rendőrség betiltott. Az ott összegyűlt tömeg később csatlakozott a Deák téri megemlékezőkhöz.

Sokan gyűltek össze a Deák téren, ahová az Újpest szurkolói szerveztek megemlékezést. A rendőrök nem avatkoztak közbe, bár a tömegben többen is maszk nélkül jelentek meg, és a távolságtartás sem volt biztosított.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint

hirdetés

több ezren is voltak

a csütörtökön 18 órakor kezdődött megemlékezésen. Sokan gyertyát, mécsest gyújtottak az elhunytak emlékére.

VIDEÓ: A helyszínről

Péntek hajnalban a Deák Ferenc téren több ember összeverekedett, két embert megkéseltek, mindketten a helyszínen meghaltak.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
myka-stuffer_huxley.jpg

Továbbadták autista kisfiukat az influenszer szülők, mert nehezebb volt vele az élet a vártnál

Saját gyerekeik mellett túl nagy kihívás volt az örökbefogadott kicsi a párnak, akik egyébként többek között családi tanácsokat is adnak YouTube-csatornájukon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Myka Stauffer, ohioi édesanya és vlogger valamint férje, James egy videóban tudatták, hogy új szülőt keresnek öt és fél éves, örökbefogadott kisfiuknak - írja a BuzzFeed News.

Staufferéknek több YouTube-csatornájuk, és több mint 700 ezer követőjük van. Myka többek között anyasággal kapcsolatos tanácsokat is ad videóiban.

2017-ben úgy fogadták örökbe a kínai kisfiút, Huxleyt, hogy már volt három saját gyerekük. Azóta egyébként még egy született.

Huxleyról azonban kiderült, hogy agytumora volt, és autizmust is diagnosztizáltak nála. Ők mégis úgy döntöttek, hogy vállalják a gyereket. Nem is jártak vele rosszul: hatalmasat nőtt a nézettségük, sok szponzori szerződést is tudtak kötni.

hirdetés

AZ újabb videóikban Huxley már nem szerepelt, és a pár kénytelen volt bevallani:

továbbadták más örökbefogadóknak a kisfiút, mert a vártnál nehezebben bírtak vele.

Myka azt mondja, megszakad a szíve, és ahogy fogalmaz, „500 százalékosan megbukott anyaként”, de úgy érzi, nem volt más lehetősége, és tudja, hogy Huxley jobb helyre került, mert új anyukájának profi egészségügyi tapasztalatai vannak.

an update on our family

Thank you for all of your love, prayers and support.... We love Huxley with all of our heart and always will.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szel-bernadett.jpg

Szél Bernadett: „Jön a rabszolgatörvény 2.0”

A képviselőnő szerint brutálisabb lesz, mint az első törvény volt, a kormány egy salátatörvényben rejtette el a változtatásokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

„A kormány a friss, 247 oldalas salátatörvényben rejtette el a rabszolgatörvény első változatánál is brutálisabb rabszolgatörvény 2.0-t” - írja Facebook-oldalán Szél Bernadett, független parlamenti képviselő. Azt állítja,

„miniszteri jóváhagyással, egyoldalúan elrendelve, évekre gyakorlatilag egy cég rabszolgájává teszik az embereket”.

Szél idézi a törvénytervezetet is: „A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter engedélyezheti, hogy a munkáltató új munkahelyteremő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot – az Mt. vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakra figyelemmel – legfeljebb huszonnégy hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.”

Szerinte ez több hetes, megállás nélküli munkavégzést, ki nem fizetett túlórákat jelent, valamint visszafizetési kötelezettséget a le nem dolgozott órákra a keret lejárta előtti felmondás esetén.

Ráadásul „ezentúl Palkovics László egyszemélyben dönthet arról, hogy egy munkáltató egyoldalúan alkalmazzon 24 havi munkaidőkeretet.”

hirdetés

A volt lmp-s politikus szerint „úgy lesz vége a veszélyhelyzetnek, hogy nem lesz vége, és

úgy vesztik hatályukat a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek, hogy törvények formájában tovább élnek.”


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
dzsudzsak.jpg

Dzsudzsák Balázs diplomáciai mentesség vagy egyedi engedély miatt úszhatta meg a karantént

Az RTL Híradó annak járt utána, milyen szabályok alapján mentesült a focista a karantén-szabályok alól, hogyan kapott diplomataútlevelet, és milyen feladatokat látott el ezzel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Mint arról beszámoltunk, Dzsudzsák Balázst a külügyminisztérium május 6-án hozta haza az Egyesült Arab Emirátusokból diplomataútlevéllel. A szabályok szerint neki is két hetet karanténban kellett volna töltenie, mint a többi külföldről hazatérő magyar állampolgárnak.

Ám a futballista még a 14 nap letelte előtt elhagyta otthonát, ezt fotók bizonyították, melyek egy étterem teraszán készültek a sportolóról. A békésen iszogató Dzsudzsákról készült képeket Orbán Viktor posztolta ki a Facebookra.

Most úgy tűnik, hogy van rá magyarázat, hogy miért nem kellett neki is karanténban lennie.

Diplomáciai mentesség vagy egyedi engedély miatt úszhatta meg a karantént Dzsudzsák Balázs

hirdetés

- legalábbis erre enged következtetni az a levél, melyet az RTL Híradó a rendőrségtől kapott.

Bizonyos esetekben van mód arra, hogy mentesülhessen valaki a karantén alól. Például az ingázók, a mezőgazdasági munkát végzők, az egyedi engedéllyel rendelkezők, és a diplomáciai mentességet élvezők is. Mivel Dzsudzsákról kiderült, hogy van diplomataútlevele, így valószínű, hogy ennek köszönhetően mehetett ki az utcára a karantén-határidő előtt.

A Híradó kérdésére, hogy a focista miért kapott ilyen útlevelet, azt a választ kapták, hogy a törvény szabályozza ennek a dokumentumnak a kiadását, és a KKM ennek megfelelően járt el. A focista menedzsere annyit mondott, hogy Dzsudzsák az ügyben nem akar nyilatkozni.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Dzsudzsák a héten egy focimeccsen is megjelent, Szijjártó Péterrel együtt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!