hirdetés
piko.jpg

Feljelentést tesznek Pikóék: „saját szemükkel látják aktivistáink, ahogy folyik a fideszes szavazatvásárlás”

A Józsefváros több pontjáról is kaptak bejelentést arról, hogy pénzt kínálnak az embereknek ismeretlenek, ha elmennek szavazni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.


hirdetés

Pikó András ellenzéki polgármesterjelölt a Facebookon írta meg, hogy a Józsefvárosban a csapatának szeme láttára vásároltak szavazatokat a fideszesek. Ezért rendőrségi feljelentést is tesznek.

Ezt írta:

"Aktivistáink kint vannak Józsefváros utcáin egész nap. Saját szemükkel látják, ahogy folyik a fideszes szavazatvásárlás. Természetesen a rendőrségnél megtettük a szükséges bejelentéseket. Amellett, hogy a hatóságokhoz fordulunk, a mi eszközünk a nyilvánosság, de főleg az, hogy minél többen elmegyünk szavazni ma este hét óráig, éppen azért, hogy megtisztítsuk Józsefvárost ezektől az alattomos eszközöktől és emberektől."

hirdetés

Az Index információi szerint a VIII. kerület több részéről is érkezett a Pikó-csapathoz bejelentés arról, hogy ismeretlenek az utcán azt kiabálták, hogy

8000 forintért vesznek szavazatot.

A lap úgy tudja, hogy az aktivisták szemtanúi is voltak, mikor pénzt adtak át egy embernek, aki ezek után a szavazóhelyiséghez ment.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
1_3500.jpg

„Rettegett, hogy az átlaga 4,5 alá esik, saját magát hajszolta” - megszólalt a késelő diák rokona

A Blikknek a rokon azt mondta, soha nem gondolták volna, hogy a 17 éves fiú ennyire képes bedühödni.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy az egyik diák késsel többször is megszúrta az egyik tanárát a győri Jedlik Ányos középiskolában.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a sértettet pedig a mentők kórházba vitték.

Az iskola igazgatója is nyilatkozott az esetről, most pedig a késelést elkövető fiú egyik rokona beszélt a történtekről.

hirdetés

"Teljesen ledöbbentünk, azt mindig tudtuk, hogy fontos számára, hogy jól teljesítsen.

Ám azt soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire képes bedühödni.

A szüleinek soha nem kellett őt noszogatni azért, hogy tanuljon, ő maga választotta, saját magát hajszolta" – mondta a Blikknek névtelenséget kérve a fiú egyik rokona.

A lapnak azt is elmondta, hogy

a fiú rettegett, hogy tanulmányi átlaga 4,5 alá esik, és akkor a délutánjait tanulószobán kell töltenie.

A Blikk információi szerint a 17 éves fiú átlagos, normális családban nőtt fel egy Veszprém megyei kisvárosban. Általános iskolában is jó tanuló volt, a reál tantárgyakon kívül a zene érdekelte, a kedvenc hangszere a trombita volt. Középiskolába Győrbe került, ahol kollégiumban lakott.

A Bors megkereste a tanárnőt, aki elmondta a lapnak, hogy jól van, de még nem tud nyilatkozni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
eperjes-panelhaz-video.jpg

Videó került elő a pillanatról, amikor felrobban az eperjesi panelház

A gázrobbanásnak eddig hét halálos áldozata van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Mint azt megírtuk, a legújabb hírek szerint legalább heten meghaltak, valamint negyvennél többen megsérültek a pénteki eperjesi gázrobbanásban.

A súlyos baleset péntek dél körül történt a kelet-szlovákiai város egyik 12 emeletes panelházának felső részében. A robbanás hatására több szint teljesen lángba borult, és rendőrségi szakértők szerint nem kizárt az sem, hogy az egész épület össze fog omlani.

A lakások átkutatása még mindig zajlik, így az áldozatok száma tovább is nőhet. A noviny.sk nevű szlovák portál videót is közölt a tragédia pillanatáról – szúrta ki a 24.hu.

Itt látható a robbanás:

hirdetés


KÖVESS MINKET:






hirdetés
onos-eso-figyelmeztetes.jpg

Vigyázzatok: itt az ónos eső és a köd, több megyére is figyelmeztetést adtak ki

Csúszóssá, jegessé válhatnak a járdák és az utak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható ónos eső miatt.

"Ezeken a területeken csúszóssá, jegessé válhatnak a járdák, utak, emiatt gyalogosan és közúton is közlekedjünk rendkívül óvatosan és körültekintően"

- írja az Időkép.

hirdetés

Több másik megyében a tartós köd veszélye miatt van érvényben figyelmeztetés.

Pénteken Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest megyében vált jegessé az útburkolat a hajnali ónos eső, a jégpáncél miatt veszélyessé válik a közlekedés.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
cheget.png

Megmutatta Putyin rakétaindító aktatáskáját az orosz állami tévé

Benne a gombbal, ami atomháborút indíthat el, ha megnyomják.
Kép forrása: TV Zvezda - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Nyílt titok, hogy Vlagyimír Putyin mindenhová magával viszi híres aktatáskáját – vagy ahogy Oroszországban hívják, a Chegetet –, amelyben nem más lapul, mint a gomb, amellyel beindíthatja az atomrakétákat.

A tizennégy kilós aktatáskát eddig nem igazán lehetett látni, főleg kinyitva nem, most viszont az orosz állami tévé, a TV Zvezda bekukkanthatott a szupertitkos kiegészítőbe – írja a Mirror.

A nem túl bonyolultnak tűnő szerkezet legfontosabb része a számsor, ahová Putyin beüti a saját kódját, és egy fehér gomb, amellyel elküldi azt az orosz Hadászati Rakétacsapatoknak, akik ezt követően indítják az atomrakétákat.

hirdetés

Az is kiderült, hogy nem csak Putyin jóváhagyása szükséges ehhez, hiszen az övén kívül még két ilyen táska létezik. Bár sosem hozták nyilvánosságra, szinte biztos, hogy a másik kettő a védelmi miniszternél és a vezérkari főnöknél van, nekik is jóvá kell hagyni hasonló módszerrel az atomrakéták indítását.

A táskák a Kavkaz nevű kommunikációs rendszerre vannak kötve, amely a Hadászati Rakétacsapatokkal áll összeköttetésben. A Cheget a nap huszonnégy órájában az elnökkel van, és állandó őrszolgálatot igényel.

Nemrégiben botrány is volt belőle, amikor Dél-Afrikában nem akarták beengedni egy csúcsra anélkül, hogy át ne világítanák a táskát. Az ügy egészen a tettlegességig fajult a táska őrzői és a helyi biztonsági erők között, ám végül egy helyi diplomata segítségével megértették a biztonságiak, hogy miféle táskával is van dolguk.

Hasonló táskája van egyébként Donald Trumpnak is, az amerikai elnök előszeretettel szokta is emlegetni az ő nagy piros gombját amellyel leigázhatná ellenfeleit.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!