hirdetés
hospital-1802679_960_720.jpg

Feliratokkal fenyegetnek a kórházakban, hogy ne fotózzák a hiányosságokat

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint viszont egyértelműen közérdek fűződik ahhoz, hogy egy kórházban képfelvételeket lehessen készíteni.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 30.


hirdetés

A kórházak jogi következményekkel fenyegetik a hiányosságokat fotózó látogatókat - írja a 444.hu, aminek olvasói képeket is küldtek a portálnak olyan táblákról, ami egyszerűen arra kérik a látogatót, hogy ne fotózzák le ezeket.

A felirat eleje szerint, másokról képet csak a beleegyezésükkel lehet készíteni, a folytatásban pedig arról írnak, hogy az intézmény területén észlelt esetleges tárgyi hiányosságokat az intézmény vezetője részére kell jelezni.

"A betegellátás biztonságához fűződő közbizalom megőrzése érdekében, amennyiben a tárgyi feltételekről készített felvételek sértik az intézmény jó hírnevét, az intézmény megteszi a szükséges jogi lépéseket"

- áll a kórház egyik falán.

Korábban már volt szó arról, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) arra utasította a kórházak vezetőit, hogy tiltsák meg, illetve kössék igazgatói engedélyhez a felvételek készítését az intézményekben. Ennek nyomán jelentek meg több kórházban ezek a feliratok.

hirdetés

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság júniusban azonban úgy foglalt állást, hogy ez nem jogszerű, mert egyértelműen közérdek fűződik ahhoz, hogy egy kórházban képfelvételeket lehessen készíteni. Hozzátették: fontos, hogy megörökített eseményeket, helyzeteket, állapotokat a véleménynyilvánítás szabadságának részeként közbeszéd/közvita tárgyává lehessen tenni.

A cikk szerint az egyik feliratot a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, míg egy másikat a budapesti Nyírő Gyula Kórházban fotózták le. ITT tudod megnézni a képeket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
operativ-torzs-majus14-.jpg

Június 20-án érhet véget a rendkívüli jogrend, utána szabadon látogatható minden intézmény

Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján szó volt a gyerektáborokról, a szociális intézmények látogathatóságáról és a miskolci tagkórházról is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

A Parlament június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszűnéséről, utána pedig

június 20-án véget érhet a rendkívüli jogrend

- hangzott el az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy nyugvópontra jutott a járvány. Jelenleg 33 szociális intézményben van jelen a koronavírus, de mindenhol csökken a fertőzöttek száma.

hirdetés

Június 20-ától újra lehet majd látogatni a szociális intézményekben, például az idősotthonokban.

Ugyanakkor azt kérik, hogy ha az időjárás engedi, az udvaron történjen a találkozás, és minden más esetben is tartsák be a javasolt távolságot. Maszk viselése mellett a fodrászt, manikűröst is be lehet engedni, vallási eseményt is meg lehet tartani. Ezen kívül élelmiszercsomag, használati tárgy bevihető az intézménybe.

Kérdésre válaszolva Müller elmondta, az operatív törzs járványügyi szempontból nem tesz különbséget a táborok között, olyan útmutatót adtak ki, ami valamennyi táborszervezőre érvényes. Szerinte a gyerekek bármelyik táborba nyugodtan mehetnek.

A kérdésre, hogy meddig marad a miskolci tagkórház járványkórház, Müller azt válaszolta, hogy ez a fogalom már nem is létezik. Új beutalási rend van, ha fogadnak egy beteget az intézmények, felmerül a gyanú, hogy fertőzött, elkülönítik, tesztelik, és ha igazoltan koronavírusos, a kijelölt intézménybe viszik őket.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy 56 kórházba visznek védőeszközt a hatóságok. Hozzátette, jelenleg 2115 hatósági házi karanténban lévő embert ellenőriznek elektronikusan. Rémhírterjesztés miatt eddig 140 esetben indítottak büntetőeljárást, összesen - egyéb jogcímek miatt is - 80 embert hallgattak ki.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gorogorszag_koronaellenorzes.jpg

Karanténba helyezték egy repülő összes utasát Görögországban

A 91 utasból 12-nek pozitív lett a koronavírus-tesztje.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Görögországban hamar megtapasztalták a korlátozások enyhítésének kockázatát, miután a Quatar Airlines légitársaság egyik gépén 12 embernél pozitív koronavírus-tesztet mutattak ki, így a gép összes utasát karanténba kellett helyezniük - írja a Guardian. A görög kormány emellett felfüggesztette az összes, Katarból érkező repülőjáratot.

„Tudtuk, hogy lehetnek majd hasonló esetek. Most megtapasztaltuk, mire számíthatunk nyáron”

- nyilatkozta Nikolaosz Sziszpasz járványügyi szakértő, hozzátéve: az incidens rávilágít arra, milyen kockázatokkal jár a turizmus járvány idején. Szerinte a legbiztonságosabb az lett volna, ha meg sem nyitják a határokat, ám az nagyon súlyos gazdasági következményekkel járt volna.

„Elsőként vírus szempontjából "biztonságos" és "nem biztonságos" kategóriákra kell osztanunk a származási országokat. Ez valószínűleg okoz majd némi diplomáciai problémát, de számunkra elődleges prioritás az emberek egészsége”

- tette hozzá a szakember.

hirdetés

A koronavírussal diagnosztizált utasokat 14 napra egy kormány által fenntartott szállodába zárták. A vírusos turisták ellátásának minden költségét Görögország állja.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
foldcsuszamlas_norvegia.jpg

Videón a norvégiai földcsuszamlás: 800 méternyi partszakasz zuhant a tengerbe

Nyolc ház is a hullámok közé sodródott, de senki nem sérült meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Földcsuszamlást videóztak szerdán Norvégia északi részén, 8 épület sodródott a tengerbe - írja az Időkép.hu.

Szerencsére nagyrészt elhagyott épületeket, vagy csónakházakat és kihasználatlan nyaralókat érintett az erózió. A területen csak egy állandó lakos volt bejelentve, akit korábban sikeresen evakuáltak a helyszínről. A partszakasz továbbra sem biztonságos.

„Egy kutya a fölcsuszamláskor belesodródott a tengerbe, de szerencsére ki tudott úszni, és életben van”

- idézi a The Local című lap Torfinn Halvarit, a helyi rendőrség munkatársát.

Landslide in northern Norway 3rd of June 2020

null

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
csongrad-csanad-megye-tablacsere-mti-rosta-tibor-cimkep.jpg

Már ki is cserélték a megyehatárt jelző táblákat Csongrád-Csanád megyében

Mostantól az új névvel találkozhatnak az utakon azok, akik belépnek a megyébe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 04.


hirdetés

Mint megírtuk, Csongrád-Csanád megyére változott Csongrád megye neve csütörtökön, Trianon századik évfordulóján.

A névváltoztatást még 2017-ben szavazta meg az Országgyűlés Lázár János, a térség parlamenti képviselőjének javaslatára.

Csongrád-Csanád megye mai területe az 1950-es megyerendezéskor alakult ki, Csongrád megyéből és a modern korban makói székhelyű Csanád megye délnyugati feléből, amelyhez tartoztak akkor az egykori Torontál vármegye Magyarországon maradt települései is.

Csütörtökön a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai már le is cserélték a megyehatárt jelző táblákat.

hirdetés

Lapozz a táblacseréről készült képekért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!