hirdetés
borkai-megdobaltak-cimkep.png

Felfújt óvszerekkel dobálták meg Borkait, amikor kijött a városháza díszterméből

A politikus mosolya nem tűnt őszintének, amikor egy pillanatra összetalálkozott az ellene tüntetőkkel.
Címkép: MTI, Krizsán Csaba - szmo.hu
2019. november 08.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, milyen botrányos körülmények között tette le Borkai Zsolt győri polgármester az esküjét csütörtökön a városházán. Míg odabent a díszteremben folyt az alakuló ülés, az ajtó másik felén tüntetők dörömböltek, sípoltak és kiabáltak.

A 444 videóján látszik, hogy

hirdetés

az ülésteremből való kivonulásakor a városházán demonstrálók felfújt óvszerekkel dobálták meg a politikust, aki próbált higgadt maradni és mosolyt erőltetni az arcára.

A tüntetők egyébként az épületet is felfújt óvszerekkel "díszítették fel".

A szex- és korrupciós botrányba keveredett Borkai már korábban bejelentette, hogy péntek délutáni határidővel lemond tisztségéről. A politikus ezt szerdán a győriekhez írt nyílt levelében közölte. Mint írta, a folyamatos vádaskodás ellenére azért nem mondott le eddig, mert szerette volna, hogy a városnak olyan polgármestere legyen, akit a győriek megválasztottak és képes Győrt vezetni. A leköszönő polgármester abba is beleegyezett, hogy drogtesztet csináljon Glázer Tímea a korábbi ellenzéki polgármesterjelölt kérésére.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
liverpool_busz.jpg

Leszállítottak a buszról egy kislányt, mert nem volt elég pénze a jegyre, a sofőr eltette a maradékot

A liverpooli gyereknek csak pár penny kellett volna pluszban iskolába menet. Egy ideig tanácstalanul, szorongva ácsorgott az utcán, a stressztől még hányt is.
képünk illusztráció, fotó: Flickr - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Mindössze 10 penny, vagyis nagyjából 38 forint hiányzott a jegy árához annak a 13 éves kislánynak, akit végül a sofőr leszállított a buszról. A gyerek felszállás után átadta a pénzt a buszvezetőnek, aki közölte vele, hogy ez nem elég, és azonnal szálljon le. A kislány szomorúan elhagyta a buszt, a sofőr viszont eltette a maradék pénzt, írja a Mirror.

Az egyébként is szorongással küzdő gyerek ezután összetörve ácsorgott az utcán, és a stressztől, hogy nem jut el időben az iskolába, még össze is hányta magát. A kislány apja dühösen szólította fel a buszokat üzemeltető társaságot, hogy a sofőr haladéktalanul kérjen elnézését írásban a viselkedéséért.

hirdetés

Az Arriva képviselője végül telefonon kért bocsánatot az apától, és még egy három hónapos ingyenes bérletet is felajánlottak fájdalomdíjként. Gary Jonesszal azt is közölték, hogy a busz sofőrje ellen belső vizsgálat folyik, de ennek részleteiről többet nem árultak el a liverpooli férfinak.

"Magyarázatot akartam kapni, hogy miért bánt így a lányommal, és egy írásbeli bocsánatkérést is szerettem volna, de egyiket sem kaptam meg a cégtől"

- mondta csalódottan az 52 éves apa.

Szerencsére Liverpoolban jó fej buszsofőrök is élnek, az egyikük történetéről itt írtunk korábban:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
jail.jpeg

Egy 1590 forintos krém miatt két éjszakát töltött fogdában egy 17 éves lány

A krém véletlenül maradt nála, szó nélkül visszaadta, mégis bevitték.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Két éjszakát kellett fogdában töltenie egy 17 éves Svájcban élő brit-magyar lánynak, akinek véletlenül a kezében maradt egy krém - írja a 444.hu.

A magyart alig beszélő lány jogász édesapjával érkezett Magyarországra.

Október 22-én, délután fél 2-kor a lány és édesapja a nyíregyházi plázában vásárolgattak, majd különváltak, a lány egy drogériába ment. Az apa telefonon hívta lányát, hogy siessen, menniük kell.

A lány éppen elhagyta volna az üzletet, amikor megjelent a biztonsági őr, hogy közölje, lopáson kapta. A lány ugyanis elfelejtett fizetni egy 1590 forintos krémért, ami a kezében maradt.

hirdetés

A lány elnézést kért, és visszaadta a krémet. A biztonsági őr viszont ragaszkodott hozzá, hogy a lány vele menjen az üzlet raktárába, az édesapát pedig eközben nem engedte be.

A lány rosszul beszéli a magyart, de még a biztonsági őr által hívott rendőrökkel is egyedül kellett beszélnie, ugyancsak magyarul, a jegyzőkönyvet is ezen a nyelven vették fel, és íratták alá vele.

A rendőrök ezután magukkal vitték a lány, apját pedig csak este hat után engedték be hozzá.

Ekkor kezdődött a második meghallgatás. Itt már a férfi is jelen lehetett. A meghallgatás alapja a raktárban felvett jegyzőkönyv volt.

A lány újra elismerte tettét, bocsánatot kért, de így is őrizetbe vették.

A bíróság este 7-kor bezárt, az október 23-i ünnepnap miatt pedig csak két nappal állhatott bíróság elé a lány, ezért két teljes éjszakát a fogdában kellett tölteni. Azért, hogy végül megkapja a legenyhébb kiróható büntetést: szóbeli megrovást.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsony-bicikli-cimkep.png

Sunyi színjátéknak nevezte a Ripost Karácsony Gergely kerékpározását, reagált a főpolgármester

A lap szerint valójában szolgálati sofőr furikázza, Karácsony Facebookon válaszolt.
Címkép: MTI, Kovács Tamás - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

Korábban beszámoltunk róla, hogy amikor Karácsony Gergely hivatalosan is átvette a főváros ügyeit Tarlós Istvántól, kerékpárral érkezett a Városházára.

A "zöldebb, szadabb, emberségesebb" és részben autómentesebb Budapestet ígérő új főpolgármester a szerdai kormányülésre pedig busszal futott be. Korábbi biciklis útját és ezt is videóval dokumentálták.

hirdetés

A Ripost szerint azonban az egész egy "sunyi színjáték", mivel "minden reggel, 6:45 és 6:50 között, mondhatni konspiratív körülmények között érkezik meg a sofőr Karácsony Gergely zuglói házához".

Szerintük Karácsony csak akkor vált kerékpárra "amikor megérkezik a propagandafotós vagy a baráti stáb".

Állításuk szerint a "profi sofőr-testőr" nem a főpolgármester előtt parkol, hanem először tesz egy ellenőrző kört, majd egy közeli ház kapubejárója előtt parkol le, aminek nem igazán örülnek a lakók.

"A környéken már mindenki tudja, hogy ez itt Karácsony sofőrje"

- írják.

Úgy gondolják, hogy ugyanez volt a forgatókönyv a sajtóban kiragadott eseteknél is.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán reagált a vádakra.

"miközben főpolgármesterként is legtöbbször tömegközlekedéssel jövök dolgozni, amikor tudok, akkor pedig bringával közlekedem, valóban előfordul, hogy autóval megyek a dolgomra. Micsoda botrány, nem? Az előző főpolgármester szolgálati autójára nem tartottam igényt, viszont kiderült, hogy a Városháza korábban vásárolt egy zöld rendszámos, elektromos autót, alighanem ez a legkisebb kocsi a hivatalban, ha autót kell használnom, abba ülök"

- írta a bejegyzésben.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyogyszerek.jpg

Együtt akart meghalni az idős házaspár - a nő túlélte, de gyilkosság miatt letartóztatták

A haldokló párról szívszorító fénykép is készült a kórházban, néhány perccel a férj halála előtt.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

60 év házasság után közösen akart véget vetni az életének egy házaspár, amikor a férfi halálos beteg lett. Dennis Eccleston hiába küzdött a végbélrák ellen, a daganat gyorsan felemésztette a szervezetét. Ekkor döntött úgy a borzalmas kínokat átélő férfi 80 éves felesége, hogy korábbi egyezségüknek megfelelően itt az ideje bevenni a halálos gyógyszerkoktélt.

Mavis Eccleston beszerezte a tablettákat, és a kórházba sietett. Összetolt két ágyat, majd beadta magának és férjének is a gyógyszereket. A közös halál előtti pillanatokat pedig egy fotón is megörökítették. A 81 éves férfi a kép elkészülte után alig 20 perccel elhunyt, az asszony azonban még életben volt, amikor megtalálta őket a lányuk. Joy kétségbeesetten hívta az orvosokat, akiknek sikerült megmenteni az asszony életét.

hirdetés

Az idős nőt ezután letartóztatta a rendőrség, 30 órán keresztül köntösben, hálóingben és papucsban tartották fogva egy cellában, majd gyilkossággal vádolták meg.

Végül háromhetes tárgyalássorozatot követően szeptemberben ejtették a vádat Mavis Eccleston ellen.

A nő gyerekei úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák szüleik utolsó közös képét. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a brit kormány változtasson a halálba segítésre vonatkozó törvényeken.

Az egymás kezét szorító haldokló párról készült megható fényképet a Daily Mail cikkében lehet megnézni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!