hirdetés
SZFE_16.jpg

Felfüggesztették az SZFE honlapját

Jelenleg elérhetetlen az egyetem weboldala, egyelőre nem tudni, szándékos akcióról van-e szó.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Felfüggesztették a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) honlapját, minden információ eltűnt szerda koraeste - szúrta ki a hvg.hu.

A honlapról órákkal ezelőtt eltűnt minden tartalom, kezdve a dolgozók névsorától egészen a szervezeti felépítésig. Azt egyelőre nem tudni, hogy technikai hiba vagy tudatos akció áll-e a felfüggesztés mögött.

Forrás: szfe.hu

Ugyanakkor az intézmény új vezetőinek akciói között szerepelt már az internet teljes lekapcsolása, sőt kikötése, valamint a diákok kiparancsolása előrehozott őszi szünetre való hivatkozással, így nem kizárt, hogy ezt az esetet is "fentről" szervezték.

A diákok már több mint 50 napja tiltakoznak az SZFE két épületének blokádjával, az új vezetőség eddigi akciói az egyetemfoglalás ellen nem jártak sikerrel.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kunetz-zsombor.jpg

Kunetz Zsombor: Más országok segítségét kéne kérni az intenzíven fekvő betegekhez

A szakértő szerint az osztályok kapacitásuk végén járnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorban reagál Gulyás Gergely azon kijelentésére, amelyben a kormány részéről először közölték, hogy 961 koronavírusos beteg van intenzív osztályon.

A szakértő szerint ez a betegszám „nagyon súlyos adat”, ezzel az intenzív osztályok a kapacitásaik végén járnak, és az intenzív ellátásra szoruló betegek kétharmada gépi lélegeztetésre szorul. Szerinte a hazai intenzív terápiás szakma nem építette ki azt a struktúrát, amilyet külföldön több helyen alkalmaznak, hiányzik például az úgynevezett szubintenzív ellátás.

Beszélt arról is, hogy neki „matematikailag nem jön ki”, hogy a fertőzöttek és a kórházban felvettek száma növekszik, a halálozás viszont nem nő. Arról is beszélt,

nem igaz, hogy bírni fogja az egészségügy a terhelést, amit most látunk, az az összeomlás része.

hirdetés

Kunetz szerint már most több szigorúbb intézkedésre lett volna szükség. Ahol csak lehetne, home office-ra kéne átállni a munkahelyeknek, ahol pedig ezt nem lehet megoldani, ott kötelező maszkhasználatra volna szükség. Ezt szerinte be kellene vezetni az általános iskolák felső tagozatában is.

Szerinte elérkezett az idő a magyar egészségügyben, hogy külföldi segítséget kérjünk: a PCR-tesztekben elmaradtunk, de ő megfontolná néhány intenzív osztályon kezelt beteg átadását más országoknak.

Szerinte túl sok mindent a háziorvosokra bíztak anélkül, hogy ehhez megfelelő útmutatót kaptak volna, emellett pedig a lakosságot is minél szélesebb körben értesíteni kéne.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
havas-taj.jpg

Szombatra megérkezik a hó, jövő héten akár 10 centi is eshet

A hétvégén elsősorban az északi tájakon lesz havazás.
Fotó: Superemelka / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Holnap kora reggeli óráktól kezdve északkelet felől egy csapadéktömb érkezik, melynek köszönhetően főként Vác-Tiszaújváros-Debrecen vonalától északra várható ismétlődő havazás, nappal akár havas eső - írja a MetKép.hu.

Ezeken a területeken 4 cm hó várható, ám a hegyekben és az északi határ mentén akár 5 cm-t meghaladó hó sem kizárt hétfőig.

Másutt inkább kevés esőre, havas esőre kell számítani, maximum látványhavazásra.

Jövő hétre aztán megérkezik az igazi és országos havazás. Ennek oka egy kedden érkező hidegfront által generált mediterrán ciklon, ami jelen számítások szerint rajtunk gázolna át.

A hidegfront kedd délután, szerda délelőtt okozhat többfelé kisebb havazást, hószállingózást és főként a Dunántúlon 1-2 cm friss havat. A legtöbb csapadék a délnyugati határ mentén eshet, itt akár 20-25 mm is várható, ami jobbára hó formájában hullhat, sőt meg is maradhat, ám a hőmérséklet fagypont körül lesz, így olvadó hóra készülhetünk. Ennek ellenére

hirdetés

a Dunántúlon 5-10 cm, a Bakonyban és délnyugaton akár 10-15 cm-t elérő hóvastagság alakulhat ki.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
orban-radio.jpg

Kiderült, miért mondott 2000-rel nagyobb számot Orbán a kórházban fekvő betegekről

Nem a hivatalos adatokban szereplő 7500, hanem 9500 kórházban fekvő betegről beszélt. A kormány megmagyarázta, miért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Orbán Viktor reggeli interjújában nem a hivatalos adatokban szereplő 7500, hanem 9500 kórházban fekvő betegről beszélt, tűnt fel a 444-nek is.

A kormány válasza nem sokat késett, megírták, hogy Orbán

„a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírusgyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz”.

Az MTI így idézte a kormányfőt:

A kormányfő elmondta, egyelőre nem lát biztató jeleket, egyre többen vannak ugyanis kórházban, az ott kezelt betegek száma hamarosan eléri a tízezret, de az egészségügy állni fogja a sarat, még van mintegy másfélszer ennyi tartalékágy. A miniszterelnök mindenkit óvatosságra intett, hangsúlyozva, "ki kell tartanunk", és "ha betartjuk a szabályokat, akkor sikerülni fog".

hirdetés

A videóban 15 perc után hangzik el a 9500-as szám:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kasler-miklos2.jpg

Kásler Miklós szerint az emberek fegyelmezetlensége miatt robbant be így a második hullám

A kormány eközben minden esetben megfelelő intézkedéseket hozott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Nagyrészt az emberek fegyelmezetlenségén múlt, hogy a tavaszi első hullámnál sokkal súlyosabb lett az őszi második - mondta el Kásler Miklós facebookos interjújában. Szerinte a nyári utazási kedv miatt a lakosság hurcolta be külföldről a vírust, az azért tudott ilyen mértékben elterjedni.

„[A kormány] mindig a fertőzés adott állapotának megfelelő, rugalmas intézkedéseket hozott, amiknek egyetlen egy kritikus pontja volt, hogy azokat be kellett tartani”

- mondta el a saját felelősségükről.

Hozzátette: „elegendő szakember lesz Magyarországon ahhoz, hogy átjussunk a koronavírus-járvány mostani kritikus időszakán. Persze ennek a feltétele az, hogy a szigorító intézkedéseket betartsuk, és mértéken felül ne terheljük túl az egészségügyi rendszert.”

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, szerinte „lelki megnyugvást” fog hozni a tanárok és a szociális dolgozók tömeges tesztelése. A rövid interjú végén kitért Soros György kritikájára is, aki nem tartja helyesnek, hogy a kormány elkötelezte magát az orosz vakcina mellett. Mint fogalmazott, nincs tudomása róla, hogy a milliárdos üzletembernek orvosi diplomája lenne, kritikáját ennek megfelelően kezeli.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!