hirdetés
eltunt-maglodi-vallalkozo-1.png

Felforgatták a rendőrök az eltűnt férfi maglódi házát – hírességekkel is kapcsolatban állt a vállalkozó

Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.


hirdetés

Ahogy azt korábban megírtuk: lassan két hete nincs nyoma Pintér Gyula maglódi vállalkozónak. A férfi rejtélyes körülmények között tűnt el: a kutyájával és fekete Hummerével indult útnak, de még a rokonai sem tudják, hová mehetetett és miért nem tért még haza, a telefonján keresztül sem érik el.

A vállalkozó szeretett Répa nevű vizsláját végül Szlovákiában találták meg, ő már otthon is van gazdája családjánál.

A keddi Blikk azt írja: a férfinak felforgatták a házát és a kertjét is a rendőrök.

"Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki"

– mesélte egy utcabeli asszony a lapnak, aki szerint gyanús, hogy szomszédja begyújtotta a kemencéjét néhány hete, miközben étel illatát nem lehetett érezni.

hirdetés

A lap úgy tudja a férfi számos hírességgel dolgozott együtt, előfordult, hogy valamelyik méregdrága luxusautóját kölcsön is adta nekik egy-egy klipforgatáshoz.

A rendőrség tájékoztatása szerint jelenleg is személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak az eltűnése kapcsán, ismeretlen tettes ellen. A magyar rendőrök felvették a kapcsolatot a szlovák egyenruhásokkal is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kocsi-ajto-pixabay.jpg

Kiesett a 3 éves kisfiú a kanyarodó autóból, miután kinyitotta a kocsiajtót Salgótarjánban

A kisgyerek súlyosan megsérült, amikor az útra esett. Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. Apja megrovást kapott.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Megrovást kapott az a 24 éves Nógrád megyei férfi, akinek a majdnem 3 éves gyereke kiesett a kocsiból menet közben - olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi március 5-én délelőtt a családját szállította autójukkal Salgótarjánban, mellette anyósa, mögötte élettársa és 2 év 10 hónapos kisfiuk, valamint másfél éves kislányuk ült.

Egyik gyermek sem volt gyermekülésben elhelyezve, és az autó hátsó ajtajának gyermekzárjai sem voltak bekapcsolva. A Csokonai út és a Nagymező út kereszteződésében az apa jobbra kanyarodott, miközben a kisfiú a kocsi bal hátsó ajtaját kinyitotta, az útra esett a kanyarodó autóból, és nyolc napon túl gyógyuló állcsont-, valamint orrcsonttörést, továbbá tüdőzúzódást szenvedett.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr megszegte a KRESZ egyik szabályát, mely szerint a kocsiban 3 évnél fiatalabb gyereket csak gyerekülésben rögzítve lehet szállítani, és az üléshez tartozó biztonsági övet is be kell kapcsolni.

hirdetés

Lapozz a büntetésért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
kigyok-kigyoznak.jpg

Mérgeskígyó tetemére bukkantak Mosonmagyaróváron egy kukatároló mellett

Az állatot valószínűleg engedély nélkül tartották, rejtély, hogy került oda.
L.D. - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Both Zoltán vadállatbefogó napi szinten szembesül olyan hajmeresztő esetekkel munkája során, amelyeket az emberi felelőtlenség okoz.

Legutóbb arról számoltunk be, hogy egy sisakos kaméleon mászott egy telefonkábelen Óbudán, amit egy ott lakó család vett észre. Ők értesítették a szakembert, akinek végül sikerült épségben befognia az állatot.

Pár héttel korábban pedig egy utcán talált madárpókhoz hívták Újlipótvárosba, azt azonban már nem tudta megmenteni.

"Valószínűleg aki ezt tette vele, undorodott a testét beborító szőrtől és mind a 8 lábától... Sajnos a segítség későn érkezett. Az emberi felelőtlenség áldozata" – írta akkor Zoli.

hirdetés

Nemrég Mosonmagyaróvárról kapott egy fotót, amelyen egy szarvasvipera teteme látható egy kukatároló mellett. Zoli a posztjában azt írja, az állatot biztosan engedély nélkül tartották, mivel a törvény szerint

az emberéletre veszélyes állatok tartását nem csak bejelenteni köteles a szakirányú végzettséggel rendelkező állattartó, de az elhullását is jelezni kell az illetékes hatóságnak.

Ráadásul a legális tartáshoz kötelező rendelkezni érvényes szavatosságú ellenszérummal is – ez akár milliós tétel is lehet, és 1-2 év után lejár, tehát akkor is újat kell rendelni belőle, ha nem használták fel.

Talán ez a legjellemzőbb oka annak, miért döntenek sokan az illegális tartás mellett, ugyanakkor így szó szerint időzített bombának számít egy ilyen állat, akár a gazdáját marja meg, akár megszökve bárki mást.

"Nos, a képen tisztán látszik, hogy az vipera elhullása nem lett bejelentve, ugyanis ha úgy lett volna, akkor nem végezhette volna a közterületen egy kukatároló sötét árnyékában" – írja Zoli.

Hozzáteszi: csak reménykedni tud abban, hogy a felelőtlen állattartó nem tart több, még élő, emberéletre veszélyes egzotikus fajt a lakásában mindenféle biztonsági előírást megszegve, ezzel veszélyeztetve a saját és mások testi épségét.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Zolit időközben megkereste az eredeti poszt tulajdonosa, aki egy helyi Facebook-csoportban tette közzé a képet. Az illető állítása szerint, miután a poszt kikerült, ráírtak, hogy törölje le, mert ez az állat csak egy preparált kígyó volt.

"Ezt rátok bízom, hogy elhiszitek vagy nem. Én csak megosztottam" – reagált erre a vadállatbefogó.

Annak viszont utánanézett, hogy pár órányi kocsikázásra Magyarországról, mindössze 150 euróért gond nélkül megvásárolható ez a faj. Ugyanott hasonló árfekvésben fekete vagy zöld mamba, csörgőkígyó, illetve kobra is kapható.

A határon ellenőrzés híján gond nélkül át lehet vinni, így nem sokkal később már egy panellakás sokadik emeletén, terráriumban piheni ki az utazás fáradalmait a pár ezer forintért vásárolt "biztos halál"

– fogalmaz Both Zoltán.

A szarvasvipera (Cerastes cerastes) mérge mytotoxinokat és cardiotoxinokat is tartalmaz, emellett vérzékenységet is okozhat.

Előfordulási területe Észak-Afrikában és a Közel-Keleten van. Afrikában Marokkótól, Mauritániától és Malitól keletre, Algérián, Tunézián, Nigeren, Líbián és Csádon keresztül, egészen Egyiptomig, Szudánig, Etiópiáig és Szomáliáig lelhető fel.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kisfiu-jatszoter-pexels.jpg

Apja rabolta el a kétéves kisfiút az édesanya mellől, hónapok óta nem találják őket

A kisfiú még anyatejen élt, amikor a férfi elvitte őt egy játszótérről. Az anya és a rendőrség sem bukkant a nyomukra eddig.
Illusztráció: Kaboompics.com/Pexels - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Saját édesapja rabolt el egy kétéves kisfiút egy játszótérről, az anya pedig hónapok óta nem tudja, hol van a gyermeke.

Az erdélyi nő a Blikknek mesélte el, mi történt. Az interneten ismerkedett meg a kisfiú édesapjával, akivel eleinte jó volt a kapcsolata, de aztán annyira megromlott köztük a viszony, hogy a férfi már a gyerek születésénél sem volt ott.

A kicsi az anyja vezetéknevét kapta meg, születése után pedig a nő szülővárosában, Marosvásárhelyen éltek. A szülők közös felügyeletben állapodtak meg, az anya nem is akadályozta a láthatásokat. Egy ilyen alkalommal rabolta el a férfi a gyereket úgy, hogy az édesanya is ott volt a helyszínen.

"Tavaly is jött József, az anyja és a testvére is vele voltak. Rábeszéltek, hogy menjünk ki együtt a játszótérre. Ott József elvitte a kisfiamat csúszdázni, nekem meg a testvére mutogatott valamit a telefonján. Mire felnéztem, a gyerekem nem volt sehol, a kocsi viszont, amivel érkeztünk, igen. Később kiderült, hogy valakit odahívtak, aki elvitte őket az autóval, míg engem lefoglalt a testvér. Azonnal feljelentést tettem az ottani rendőrségen, a mai napig nyomoznak. Ahogy tudtam, Budapestre jöttem, és azóta is harcolok a gyerekemért"

- mesélte Tímea a Blikknek.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
érintés.jpg

Egy férfi elhajította síró kisbabáját, a gyerek agysérülést szenvedett és 13 évvel később meghalt

Az apát 20 évvel az eset után gyilkossággal vádolják.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 12.


hirdetés

Az angol Maisie Newell mindössze négy hetes volt, amikor 2000. augusztusában az apja elhajította őt a szoba másik felébe, mert felidegesítette, ahogy sír. A kislány ekkor életre szóló sérüléseket szenvedett, majd 2014 júniusában meghalt, mindössze 13 éves korában - írja a Mirror.

Maisie majdnem pontosan négy hetes volt, amikor édesanyja, Amanda Lee meglátogatta egyik barátját, és ezért két gyermekét a férjére bízta. Amanda később azt nyilatkozta, hogy amikor elment, házastársa kiakadt és azt mondta:

„Ne hagyj itt engem órákra ezzel a ki***tt sikoltozó babával.”

Majd, mikor nagyjából másfél órával később hazaért, a kislányon súlyos sérülések voltak.

A férfi állítólag hirtelen fellángolásból dobta át a gyereket a szoba másik felébe, mert nem hagyta abba a sírást. Az apa bár a kiságyat célozta meg – a lány az ágy mellett landolt. Amikor felesége hazaért, csak annyit mondott neki, hogy a gyerek alszik.

hirdetés

Miután azonban a kis Maisie nem kelt fel, az anyuka kihívta a mentőket.

A történet még furcsábbá válik ezután, merthogy, amikor a mentősök kiértek, a házaspár azt hazudta nekik, hogy a kislányt a 18 hónapos bátyja húzta el a fürdőszobába, ahol leejtette.

2001 augusztusában végül a férfi beismerte, hogy bántalmazta lányát. Akkor 3 év börtönre ítélték, a kislány pedig nevelőszülőkhöz került.

Maisie egész életében csak táplálékcsövön keresztül tudott étkezni, és képtelen volt önállóan ülni, mászni vagy járni.

2014-ben kórházba szállították légzési problémákkal és belső vérzéssel, azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Így idén februárban, majdnem 20 évvel az eset után a lány apját, a 45 éves Dean Smitht bíróság elé állították emberölés vádjával. Az ügyet most kedden tárgyalták újra. A férfi, bár elismerte, hogy bántotta csecsemő kislányát, azt tagadja, hogy gyilkosság történt volna.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!