FELFEDEZŐ
A Rovatból

Világvégét jósolt: azonnal el is rejtette a CIA Chan Thomas hátborzongató jóslatait, most kiadták az egészet

Egy, a CIA által ötven évvel ezelőtt titkosított könyv most először vált teljes egészében elérhetővé. Az „Ádám és Éva története” című mű szerzője merész jóslatokat tett a világ pusztulásáról.


Chan Thomas, az amerikai légierő egykori munkatársa, aki ufókutatóként és önjelölt médiumként is ismert, 1966-ban írta meg „Ádám és Éva története” című könyvét. A mű a világvégéről és az emberiség jövőjéről tartalmazott hajmeresztő elméleteket. A CIA akkoriban megakadályozta a könyv kiadását, állítólag azért, hogy elkerülje a tömeges pánikot.

A Daily Mail információi szerint a könyvet 2013-ban részlegesen hozzáférhetővé tették, Thomas halála után tizenöt évvel. Teljes terjedelmében azonban mostanáig nem lehetett megismerni. Az amerikai ügynökség adatbázisából most először vált szabadon hozzáférhetővé a könyv - írja az Index.

A szerző szerint a Föld 6500 évente özönvízszerű katasztrófát él át, amely a bolygó mágneses mezejének drámai eltolódásával jár. Thomas úgy vélte, hogy ezek az események hamarosan bekövetkeznek, és elkerülhetetlenek. A mágneses mező elmozdulása szerinte óriási pusztítást okoz majd, amely az egész bolygóra kihat.

„A nap töredéke alatt a civilizáció minden nyoma eltűnik, és a nagyvárosok – Los Angeles, San Francisco, Chicago, Dallas, New York – csak legendák. Alig egy kő marad ott, ahol milliók sétáltak néhány órával azelőtt”

– idézi a LADbible a könyv egyik fejezetét.

Thomas a könyvében arra is kitért, hogy a Jelenések könyve és az ősi mítoszok szerint a Föld nagy átrendeződés előtt áll. Az utolsó ilyen jellegű eseményt Noé bibliai özönvizével azonosította, amely szerinte 6500 évvel ezelőtt történt.

A NASA szakértői, köztük Martin Mlynczak, hangsúlyozták, hogy bár a Föld mágneses pólusai az elmúlt 160 millió évben többször is megfordultak, ezek a változások több száz vagy ezer év alatt mennek végbe, nem pedig hirtelen. A paleomágneses feljegyzések szerint egy ilyen fordulat átlagosan 300 ezer évente történhet meg, és nem okoz drámai katasztrófát.

A CIA titkosításának pontos oka nem ismert, de feltételezések szerint a könyv információkat szivárogtathatott volna ki titkos kormányzati kutatásokról. Thomas ugyanis tagja volt egy kutatócsoportnak, amely az UFÓ-król szóló jelentéseket vizsgálta.

Chan Thomas úgy vélte, hogy az egész észak-amerikai kontinens három óra alatt megsemmisülne. Ezt azonban nem csak a NASA cáfolja, a Berkeley News-ban 2014-ben megjelentek szerint még ha a mágneses mezők irányt is váltanának, és ez az emberiség életében bekövetkezne, az nem váltana ki katasztrófát, csak az elektromos hálózatok károsodását.

A könyv most elérhetővé vált teljes terjedelmében, így bárki elolvashatja Chan Thomas hátborzongató jóslatait. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy mennyire lehetnek valósak az általa leírt elképzelések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Épp most éltem túl egy repülőgép-balesetet. Istenem” – Fejjel lefelé landolt a Delta gépe Torontóban – sokkoló fotók a fedélzetről!
A baleset után több utas is azonnal videózni kezdett. Volt, aki azt is megmutatta, ahogyan fejjel lefelé lóg az ülésében.
FM. Kép: Facebook - szmo.hu
2025. február 18.



Egy Minneapolisból induló Delta-járatot leszállás közben baleset ért Torontóban, aminek a végén szó szerint fejre állt a repülő – írtuk meg korábban mi is. A fedélzeten lévő 76 utas és a 4 fős személyzet túlélte a balesetet, de 18 sérültet kórházba vittek.

Több utas azonnal megosztotta a történteket a közösségi médiában – írja a LadBible, ami össze is szedett párat az első közösségi médiás beszámolókból. Egy utas, Ashley Zook például Snapchat-videóban mutatta meg, ahogy fejjel lefelé lógott a biztonsági övben.

„Épp most éltem túl egy repülőgép-balesetet. Istenem”

– hallható a felvételen. Egy másik utas, John Nelson a Facebookra posztolt egy videót, amelyen ő és több más utas látható a repülő közvetlen közelében, miközben a tűzoltók habbal locsolják a gépet. Közben azt mondja:

„A legtöbb ember rendben lesz, mindenki leszáll a gépről, egy kis füst látható.”

Ez a videó kedd délben még mindig elérhető:

Még nem tudni, mi okozta a balesetet, de egy utasok által készített felvételen látható, hogy a gép egyik szárnya hiányzik.

Az utasoknak, akik a baleset utáni pillanatokat fényképezéssel és videózással töltötték, nagy szerencséje volt, hogy így is időben el tudtak távolodni a roncstól. A gépen ugyanis percekkel a baleset után robbanás történt a beszámolók szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ránk dőlnek-e a panelházak? Szakértők vizsgálták meg, meddig lakhatóak a lakótelepi lakások
Kiderült, hogy a tervezésnél alábecsülték az élettartamot, és a panel tartósabbnak bizonyul, mint gondolták. Aggodalomra nincs ok, de fontos a karbantartás és az odafigyelés.


Egy lengyel cikk alapján utánajárt az NLC, hogy vajon meddig tart a szocializmus alatt népszerű panelházak élettartama. A Lengyelországban is elterjedt építési technológia (becslések szerint a 38 milliós országban mintegy 12 millióan élnek ma is panelban) legfeljebb 70 évig garantálta a biztonságos lakhatást. Újabb vizsgálatok szerint azonban a szocialista építészek némileg alábecsülték munkájukat.

A jelenlegi becslések szerint a panelek átlagos élettartama 100 és 120 év közé eshet.

Magyarországon 1959-ben épült az első kísérleti jellegű panelház Dunaújvárosban, majd nem sokkal később Budapesten is sorra emeltek ilyen épületeket. Azaz hazánkban ezek a házak akár a 2060-as, 2080-as évekig valószínűsíthetően megmaradnak.

A cikk írói hozzáteszik, azonban fontos, hogy mind a benne lakók, mind a hatóságok tisztában legyenek vele, milyen módon tudják megfelelően karbantartani az épületeket. Az NLC cikke szerint

Magyarországon panelházak esetében tipikus hiba a szigetelés hiánya, a rossz minőségű ablakok és a fűtési rendszer korszerűtlensége.

Jarosław Szulc, a lengyel Épületkutató Intézet munkatársa a Money.pl gazdasági lapnak elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben pánikra semmi ok. „A már megtörtént bontási munkákban való részvétel során az intézetnek lehetősége nyílt a vasalás mintáinak, valamint magának a betonnak a vizsgálatára. Az eredmények kielégítőek voltak” – fogalmazott a szakember.

A nagyméretű panelházakat gyakran a kommunista korszakhoz kötik, de eredete az 1920-as évekig nyúlik vissza, Hollandiába, ahol a forradalmi építész, Le Corbusier valósította meg merész koncepcióját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Félelmetes videó: bekapta a bálna a kajakost, édesapja vette fel az esetet
A szakértő szerint véletlenül kaphatta be az állat a 24 éves férfit, mert nem jellemző, hogy ekkora zsákmányra vadásszon, és anatómiai okokból lenyelni sem lett volna képes.


Egy chilei férfi élete legfélelmetesebb pillanatait élte át, amikor kajakozás közben egy hosszúszárnyú bálna bekapta. Az egész esetet az édesapja vette videóra, és a felvételen jól látszik a hihetetlen jelenet.

A 24 éves Adrián Simancas éppen kajakozott Patagónia partjainál, amikor a mélyből felbukkant egy bálna és szájába zárta.

Néhány másodperccel később sértetlenül bukkant fel a vízfelszínen, majd rémülten kapaszkodott apja csónakjába.

Ezután együtt indultak vissza a szárazföldre.

Simancas később a CNN-nek mesélt az esetről. Elmondása szerint hirtelen nyálkás anyagot érzett maga körül, és egy sötétkék-fehér színű valami fogta közre. „Amikor megfordultam, az arcomon nyálkás anyagot éreztem; sötétkék és fehér színeket láttam, valami közeledett hátulról, ami bezárult... és lehúzott" – mondta.

„Abban a pillanatban azt hittem, hogy nincs mit tennem. Úgy éreztem, semmit se tehetek, meg fogok halni”

– tette hozzá.

Csak amikor ismét a felszínre került, akkor kezdte felfogni, mi történt vele.

Miután a kijutott a szorításból, Simancas aggódott édesapja biztonsága miatt is. „Féltem, hogy valami történhet az apámmal is, hogy nem érünk időben a partra, vagy hogy hipotermiát kapok” – mondta.

Vanessa Pirotta biológus szerint a hosszúszárnyú bálnák főként planktonikus rákokat esznek, így nem vadásznak ekkora prédára. A szakértő elmagyarázta, hogy az állat véletlenül kaphatta be Simancast, és mivel a nyelőcsöve túl vékony, lenyelni sem tudta volna.

Simancas azóta is gondolkodik az eseten. „Valószínűleg kíváncsiságból közeledett hozzám a bálna, vagy talán kommunikálni akart” – véli férfi.

Videón a hátborzongató eset

(via CNN, 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döbbenet: a metrón szülte meg gyermekét a fiatal nő – így derült ki, hogy eltűntként keresték
Nem mindennapi esemény játszódott le egy New York-i metrón, itt hozta világra gyermekét egy fiatal nő. Az utasok próbáltak meg ollót találni, amivel elvágták a köldökzsinórt.


Egy fiatal nő a New York-i metrón hozta világra gyermekét, miközben az utasok segítettek neki a szülésben. A nő hirtelen felkiáltott, hogy terhes és azonnal szülni fog. Az utasok azonnal a segítségére siettek, és mellette maradtak, amíg megszületett a kisbaba.

A fiatal nő, Jenny Saint Pierre, Floridából származik, és a családja hónapok óta kereste. Nyár óta nem adott hírt magáról, pedig tudták, hogy terhes, és aggódtak érte - írta a Daily Mail.

A család döbbenten ismerte fel a nőt egy videóban, amely a metrón történt szülésről készült.

A felvétel gyorsan terjedt az interneten, amelyen látható, hogy a nő a metró padlóján fekszik, mellette pedig egy utas tartja a kisbabát. A videó készítője ezt írta a felvétel mellé: „Amikor épp munkába mész, de szemtanúja leszel annak, hogy valaki a metrón szül."

Az egyik szemtanú elmondta, hogy a nő már 25 perce a metrón utazott, amikor jelezte, hogy szülni fog. Az utasok szóltak a metró vezetőjének, hogy álljon meg a következő megállónál, a 34. utcánál Manhattanben. Ezután beindult a szülés.

A beszámolók szerint az utasok megpróbáltak ollót találni, amivel elvághatják a köldökzsinórt.

Végül egy Riley Allen nevű férfi odaadta a zsebkését, hogy elvégezzék a műveletet. Több nő is a kismama köré gyűlt, és segítettek neki világra hozni a gyermeket.

Nem sokkal később a hatóságok és a mentők is a helyszínre érkeztek. A mentők kórházba szállították az anyát és a kisbabát. A rendőrség megerősítette, hogy mindketten jól vannak.

A nő családja Texasban látta a róla készült videót, és megdöbbentek, hogy így találtak rá. Édesanyja elmondta: „Mindennap gondolok a lányomra, és naponta imádkozom érte, hogy ő és a baba is jól legyenek. Ma már jól fogok aludni este."

A nő családja üzent neki, hogy mindig mellette állnak, és várják haza, ha úgy dönt, hogy visszatér.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: