FELFEDEZŐ
A Rovatból

Videóra vette egy snowboardos, hogyan küzd meg a lavinával Coloradóban

Sikerült épségben megúsznia a hócsuszamlást, ami szerinte olyan erős volt, hogy simán maga alá temethette volna.

Link másolása

Ijesztő pillanatokat vett videóra egy amerikai snowboardos: éppen a havat szelte, amikor jött egy lavina.

Maurice Kevin még január nyolcadikán snowboardozott az amerikai Colorado állambeli Loveland Ski Area síközpont közelében található No Name hegycsúcsnál, amikor egyszercsak azt látta, elkezd repedezni alatta a hó felszíne, ami aztán darabokra szakadt, majd mögötte is megindult a hótömeg.

A 25 éves férfi a légzsákkal felszerelt hátizsákjával igyekezett egyensúlyozni az 1000 méteres magasságban, miközben a hegyről lefelé snowboardozott. Szerencsére sikerült a havon "szörfözve" mozgásban maradnia, amíg biztonságos helyen meg tudott állni.

Amikor leszállt a snowboardról, még mindig forgott körülötte a világ, de nagyon örült, hogy nem esett baja.

"Teljesen lenyűgözött, hogy mekkora volt a lavina. Nagyon hálás vagyok, hogy élve megúsztam, nem temetett be a hó, és nem sérültem meg. Mert elég erős volt ahhoz, hogy betemessen, magával ragadjon, és akár meg is öljön. Nagyon intenzív volt"

- mondta el a CNN-nek.

Az amatőr snowboardos fel is vette, mit élt túl. A videó végén hallatszik, ahogy azt ismételgeti, hogy "jól vagyok, jól vagyok, biztonságban vagyok", és az is, ahogy a megkönnyebüléstől felkiált.

Kervin egy barátjával együtt túrázott a hegyen annak ellenére, hogy tudták, nem a legkedvezőbbek a körülmények. Utólag belátták, hogy nem kellett volna így nekiindulni a túrának. Miután épségben megúszták a lavinát, a férfi hívta a segélyhívót, ami után egy kereső- és mentőcsapat átfésülte a környéket, hátha találnak sérülteket vagy akár halálos áldozatokat.

Mint azt a Coloradói Lavina Információs Központ vezetője elmondta a CNN-nek, a lavina nem természetes volt, pont Kervin gerjesztette. Ethan Greene elmondása szerint gyakran fordul elő, hogy a hegyen lévő emberek mozgása váltja ki a hócsuszamlást. Coloradóban egyébként is sokszor van lavina, csak idén eddig 259 történt, az évi átlag pedig 4000 körül mozog.

Greene arra figyelmezteti a téli sportok kedvelőit, hogy mielőtt elindulnak a hegyre, tájékozódjanak a hóhelyzetről és az időjárásról, vigyenek megfelelő felszerelést és olyan eszközöket, amelyek vészhelyzet esetén a segítségükre lehetnek. Ő és Kervin is azt tanácsolja, hogy egyedül senki ne vágjon neki a hegyeknek, hiszen ha baj van, az életét is megmentheti, ha van vele valaki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: