SZEMPONT
A Rovatból

“Vágytunk arra, hogy egyszer egy szigeten élhessünk” – Gabi és Sanyi Horvátországban vágott bele az új életbe

Az Adriai szigeten élő magyar pár a rengeteg munka mellett megtanulta, mi az a 'polako' és hogy beszélik a 'Tarzan English-t'.

Link másolása

Oláh Sándor, és párja Jani Gabi jelenleg az Adriai-tenger egyik csodás helyén, Krk-szigetén él. Néhány éve jártak itt először, de beleszerettek a helybe és érezték, hogy nekik itt a helyük. Többször visszatértek, majd úgy döntöttek, hogy belevágnak egy új életbe, és elindították a Krk.tips nevű turisztikai vállalkozásukat.

Látszatra olyan az életük, mit egy romantikus film: gyönyörű vidék, kék tenger, kellemes hangulat, séták, kávézások, finom ételek, italok, de mindehhez hónapokon át tartó kemény munka, sokszor 24 órás szolgálat is társul. Ők azonban élvezik, és tele vannak tervekkel.

Hogy indultak neki Horvátországnak, milyen az élet a szigeten, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen egy új környezetben - erről meséltek nekünk.krk (3) (Copy)

A Krk-sziget rabul ejt

Sanyi: 6-7 éve jártunk Krk-szigeten először. Egy itteni utazási iroda tulajdonosa, öreg barátunk, Molnár Endre - azóta üzlettársunk - kért meg, hogy nézzem át cége marketingfolyamatait, külső tanácsadóként. Munkával és nyaralással telt el az a hét.

Gabi: Azonnal otthon éreztük magunkat. Mikor hazafelé mentünk át a hídon, mindkettőnknek könnybe lábadt a szeme. Nem tudtuk, mikor tudunk majd megint eljönni, de azt hiszem, a döntés ott és akkor megszületett bennünk.

Sanyi: Szerelem volt első látásra. Csupán a világot kellett átrendeznünk hozzá kicsit, hogy meg is érkezhessünk.krk (23) (Copy)krk (25) (Copy)

A költözés

Sanyi: Rendszeresen visszajártunk a szigetre, szerveztük a leendő kinti turisztikai cégünket. Valamikor 2015 októberében lett számomra világos, hogy ha itt akarok egy céget vinni, akkor itt is kell tartózkodni. Nem mondom, hogy szomorú kötelességként.

Gabi: Az indulás előtt gyakorlatilag annyi történt, hogy visszamondtuk az albérletünket, és bejelentettük a családjainknak és barátainkkal a hírt, hogy megyünk. Bedobozoltuk a dolgainkat, amit tudtunk eladtunk és elindultunk. Minden mást csak később intéztünk el.

A tervek és a szemléletváltás

Gabi: Sokféle tervünk volt és van, amelyek megvalósításához lépésről lépésre haladunk. Egyelőre öt évre kértünk tartózkodási engedélyt, de nagyon valószínű, hogy itt fogunk maradni utána is.

Sanyi: Horvátország turizmusa nagyon kényelmes helyzetben van. Van gyönyörű tengere, csodálatos szigetei, és vannak ágyaik, amiket kiadnak. Ennyi. Az én mániám az, hogy ennél sokkal többet szeretnének az ideérkező emberek. Ha pedig így van, akkor át kell alakítani a szemléletet. Ezen dolgozunk. Most még Krk-szigeten, de már kikacsingatunk a szárazföldre és más szigetek irányába is.FIREFLY CAMERAkrk (12) (Copy)

Az első lépések

Sanyi: Endre barátunk intézte a szállásunkat, a közös céges ügyeket, a partnereket. Fordított, ha kellett, és mindig ott volt a háttérben. Ez óriási segítség volt az elején. Mondhatjuk, hogy nélküle ki sem jöttünk volna, hiszen már az első látogatásunk is az ő meghívására, a cégével közös munkáról szólt.

Gabi: Nem volt egyszerű a váltás. Budapesten egy 120 nm-es, kényelmes, kertes családi házban éltünk, itt pedig egy 35 nm-es kis apartmanban kellett otthonosan berendezkednünk. A holmijaink nagyobbik része az utazási iroda raktárában landolt, dobozokban. Az időnk nagyobb felét munkával, a másikat kirándulással töltöttük, így csak szinte aludni jártunk haza.

A legnehezebb, a legfontosabb

Gabi: Azt gondoltam, egy hét után őrjítő honvágy tör majd rám, de nem így történt. Biztos sokat számít, hogy mellettem van Sanyi, és szinte minden nap beszélünk a szüleimmel, tarthatjuk a kapcsolatot a barátainkkal. Szerencsére az internet már sokkal közelebb hozza a határokat az emberek között. Nehéz volt elbúcsúzni a szüleimtől, barátaimtól, tanítványaimtól. Nagyon megviselt, mert úgy éreztem, mintha cserben hagytam volna őket. De olyan erősen akartunk eljönni, és megvalósítani az álmainkat, céljainkat, hogy végül legyőzte bennem ezeket a fájdalmas érzéseket.

Sanyi: Nekem a horvát mentalitással voltak kezdetben gondjaim. Megszoktam a fővárosi, pörgős életet, ahol mindenki rohan valahová, mindig percre pontosan, megbeszélések, tárgyalások, reggeltől késő éjszakáig munka.

Itt a legfontosabb szó, amit hamar meg kellett tanulnom: “polako” azaz “ csak lassan”.

Bármekkora a feladat, mindig van idő leülni egy fröccs és egy kávé mellé egy kis baráti beszélgetésre, délután egy kis sziesztára, vagy egy sétára. Először megőrültem tőle, most pedig már nagyon élvezem ezt az életformát. Rá kellett jönnöm, hogy a nagy, és gyorsan elvégzett projekt-munkáknál sokkal fontosabb, hogy folyamatosan haladjunk előre.krk (1) (Copy)krk (19) (Copy)

A helyiek barátságosak

Gabi: A szigeten élő emberek nagyon barátságosak. Sosem éreztük azt, hogy nem fogadnak el minket. Tisztelik azt, amit elértünk ezalatt a két év alatt. Sokan ismernek már minket, és jó érzés, hogy barátainknak tudhatunk néhány üzleti partnerünket is.

Sanyi: Valóban, egyre több barátunk van. Mivel itt majdnem mindenki turizmussal foglalkozik valamilyen formában, először, mint üzleti partner találkoztunk legtöbbjükkel, aztán nagyon gyorsan össze tudtunk barátkozni velük. Nagyon befogadóak, segítőkészek.

A „Tarzan English”

Gabi: Amikor eldőlt, hogy költözünk, kerestem magamnak egy horvát nyelvtanárt, akivel Skype-on keresztül, heti egy alkalommal tanultunk. 20 óra alatt eljutottam valameddig, aztán sajnos nem volt ezzel időm foglalkozni, mert költöztünk. Azóta sokszor előveszem a könyvet, de nem tanulok intenzíven. Pedig kéne. Bár én németül, Sanyi pedig angolul is elboldogulna, mégis fontos lenne beszélni a nyelvet.

Sanyi: Van itt a szigeten egy speciális nyelv: a “Tarzan English”. Ezt jó sokan beszéljük. De olyan is van, hogy egy mondatban három különböző nyelven is vannak kifejezések, mint egy kalózhajón. Boltban, étteremben, napi dolgokban már a horvát nyelven való megszólalással sincs gond.krk (8) (Copy)krk (11) (Copy)

Mediterrán életmód

Sanyi: Egy három épületből álló apartman hotelt vezetünk. Itt van a lakásunk is. Nem nagy, de kényelmes. Reggel későn kelünk, kávé, munka a gép előtt, vagy amit kell intézni, ebéd után kis szieszta, utána minden nap valami szép helyen sétálunk egyet. Este pedig újra egy kis munka.

Gabi: Azt mondanám, ez egy nyugodt, természet közeli, mediterrán stílusú életmód, ami cseppet sem állt tőlünk távol, csupán otthon nem volt rá módunk. A házimunka és a szervezési feladatok mellett is arra van időnk, amire szeretnénk.

24 órás szolgálat

Gabi: Ketté kell választani az évet. Főszezonban, július, augusztus hónapokban, kizárólag a vendégekkel foglalkozunk. Programokat szervezünk nekik, intézzük a szállásukat. Ha bármilyen problémájuk van, segítségükre vagyunk gyakorlatilag 24 órás szolgálatban. Ez nagyon kimerítő, de jól kiegészítjük egymást. Amikor már nem bírom, és kezdek kicsit antiszociális lenni, Sanyi még akkor is mosolyogva, vidáman borozgat a vendégekkel. Szezon előtt és után lényegesen kevesebb energiánkat köti le a munka. Természetesen sok programot, túrát előkészítünk, de gyakorlatilag folyamatosan kirándulunk, felfedezünk a szigeten, vagy épp a szigeten kívül. Ezeket az élményeket aztán megosztjuk a közösségi oldalunkon, csoportjainkban, és beépítjük programajánlatainkba is.krk (30) (Copy)krk (31) (Copy)

A napi feladatok

Gabi: Főleg azzal foglalkozunk, hogy élményt adjunk az ide látogatóknak. Programokat ajánlunk és szervezünk, és természetesen szállást is biztosítunk hozzá az általunk működtetett, és a más szállásadók által rendelkezésünkre bocsátott apartmanokban.

Fontos a személyes jelenlét

Sanyi: Egyelőre nagyon fontos a személyes jelenlét. Szinte mindent ketten csinálunk. Amit nem, azt pedig igyekszünk magunk kontrollálni.

Gabi: Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ideérkező vendéggel való kapcsolat ne álljon meg a szállásfoglalás folyamatánál. Rengeteg kérdést kapunk nyaralással, utazással kapcsolatban, igyekszünk mindenkinek segíteni, amiben csak tudunk. Az embereket megnyugtatja, hogy magyar vendéglátóik vannak, akiktől bátran kérdezhetnek, ha pedig problémájuk van, bizalommal fordulhatnak hozzá.

Érzik ők is, hogy mi - Sanyi szavaival élve - nem ágyat adunk el, hanem az a legfontosabb, hogy remekül érezzék magukat, és élményekkel telve utazzanak haza. Fő szlogenünk is az: “Vendégként érkezel, barátként távozol”.

Ehhez bizony szükséges a folyamatos, személyes jelenlét.krk (26) (Copy)krk (29) (Copy)

A vendégkör

Sanyi: Az elmúlt két év során csaknem kizárólag magyar vendégeink voltak. Ebben az évben már elindul a nemzetközi piac felé is a promóciónk.

Magyarok a szigeten

Gabi: Folyamatosan érkeznek magyarok a szigetre, munkavállalás, vagy épp cégalapítás okából, és üzleti partnereink között is több magyar van.

Sanyi: Nyáron már szinte egy kis magyar kolónia volt itt körülöttünk. Az idén pedig elkezdtük kiépíteni a kapcsolatot a többi szigeten, más területeken élő magyarokkal is. Valami jó ki fog sülni abból is.

A jövő

Sanyi: Majd húsz évig marketing tanácsadóként, külsősként mások vállalkozásain dolgoztam. Most a saját játékomat játszom. Van egy elképzelésünk, tudjuk, mit szeretnénk elérni, és szépen haladunk is felé. Élvezem, hogy minden nap új lehetőségek jönnek szembe. A turizmus egy ilyen ágazat.

A cél a szezon elnyújtása

Sanyi: A nyár szinte mindenhol magától teltházas. A sziget nagy részén a többi ház és szolgáltató télire be is zár. Nekünk viszont folyamatosan vannak programjaink, és emiatt vendégeink is.

Olívaszüret, szilveszter, farsang, húsvét, különböző történelmi, gasztronómiai és hajós programok, horgászat, gombász túra stb. Fontos célunk, hogy meghosszabbítsuk a szezont

a minimális 8-10 hétről legalább 40 hétre. Ha kicsiben is, de már haladunk felé. Jó érzés látni, mikor kora tavasszal egy autókaraván előtt megyünk, és a helyiek csodálkozva néznek: „ezek a magyarok már megint egy csoporttal vannak itt?”krk (22) (Copy)krk (21) (Copy)

A tél a pihenőidő

Sanyi: A tél azért még mindig pihenős időszak. Ilyenkor megengedhetünk magunknak akár több hetes családlátogatást, vagy nagyobb kirándulást. És igyekszünk minden héten legalább egy távolabbi helyet felkeresni vagy egy egész napos kirándulást szervezni magunknak. Ami persze munka is, mert ilyenkor gyűjtjük az új élményeket, és szervezzük az újabb túrákat.

Hazalátogatás

Gabi: Általában havonta, kéthavonta járunk haza Magyarországra. Ilyenkor végiglátogatjuk a szüleinket, találkozunk Sanyi gyerekeivel, és lehetőség szerint a barátainkkal.

Ami hiányzik

Gabi: Otthonról a szüleim, és a barátaim hiányoznak.

Sanyi: A gyerekeim és a zenekarom hiányzik. 17 és 18 éves csemetéimmel sokkal ritkábban tudok találkozni, mint azelőtt. Ők az édesanyjukkal élnek, és kollégiumban laknak. A zenekarommal költözésünk előtt már nagyon jól haladtunk és azt gondoltam, majd havonta 1-1 hétre Budapesten leszek, és akkor folytatjuk. Nem így lett. Csak nagy ritkán futunk össze egy kis örömzenélésre velük.

VIDEÓ: Krk-szigetről

Sokan képzelik úgy, hogy a tengerparton, egy szigeten élni, leginkább egy romantikus filmhez hasonlít. Igaz ez?

Sanyi: Mi is így érezzük. Igaz, ebben rengeteg munka van. Szoktam is mondani viccesen, hogy „Nehéz munka, de valakinek ezt is meg kell csinálni!”

Gabi: Mindig vonzott a tenger, a vitorlások, és vágytam arra, hogy egyszer egy szigeten élhessek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer mindez valóra válik. Imádunk itt és így élni, és szeretnénk, ha minél több emberhez közel hozhatnánk mindazt a szépséget, amelyet itt, Krk-szigeten láthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk