hirdetés

FELFEDEZŐ

Túl nagy szívet kapott, ezért látja dobogni a mellkasán keresztül egy 22 éves nő

A szívátültetés miatt szedett gyógyszerektől több daganata is lett, de mára túl van az összes nehézségen.

Link másolása

hirdetés

Veleszületett szívhibával jött világra Cecilia Adamou, akinél tízéves korában életmentő műtétet hajtottak végre, írja a The Sun.

Az angol kislány egy 30 éves férfi szívét kapta meg, de mivel a szerv túl nagy volt, ezért a mai napig látja dobogni a mellkasában.

Az atrioventrikuláris szeptális defektus egy olyan rendellenség, amikor lyukak vannak a szív mindkét oldalán a kamrák között. Így született a ma már 22 éves Cecilia Adamou is, akinél az első bypass műtétet hathónapos korában hajtották végre. Nagyjából hat évig nem is volt semmi gond, ekkor kezdett romlani az állapota.

2010 áprilisában következett egy újabb műtét, de ahelyett, hogy jobban lett volna, sokkal rosszabbra fordult az állapota. A lányt hónapokon keresztül mesterséges kómában tartották, míg végül az orvosok a szívátültetés mellett döntöttek.

Még abban az évben szeptemberben találtak egy megfelelő donort. A 12 órás műtét során megállt a lány szíve, és bár nem adta fel, de elég kilátástalan helyzetben volt. A kórház dolgozói tartották benne a lelket, nekik köszönhette, hogy átlendült a nehézségeken, amik egyáltalán nem értek véget a műtét után.

hirdetés

Négy évvel később a család nyaralásra indult Törökországba, de a lánynak az út előtt nagyon fájt a feje. Újabb vizsgálatokra került sor, és bár eleinte orr- és fülfertőzésre gyanakodtak az orvosok, végül kiderült, hogy agydaganata van.

Egy londoni vizsgálat során két daganatot találtak Cecilia agyában, kettőt pedig a gerincében. Később kiderült, hogy a tumorok az átültetés miatt szedett gyógyszerekkel összefüggésben alakultak ki.

Végül sugárkezeléssel és kemoterápiával legyőzte az újabb betegséget.

A ma már 22 éves nőt csak a mellkasában dobogó túlméretes szív emlékezteti a megpróbáltatásokra. A TikTokon közzétett videójában mindenkit arra biztat, hogy jelentkezzen szervdonornak, mert soha nem tudhatja, hogy ezzel kinek az életét menti meg. Egy napon egyszer akár egy hozzá hasonló, vékony, betegségekkel küzdő kislány is örökre hálás lehet majd a felajánlásáért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Lebukott a nőgyógyász, aki szexszel „gyógyított” – többen bedőltek neki

Az olasz férfi azzal verte át az oltástól ódzkodó nőket, hogy szex közben át tudja adni a saját szervezetében termelődő ellenanyagot.
Illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2021. december 02.


Link másolása

hirdetés

A Le Iene című tényfeltáró tévéműsor buktatta le Giovanni Miniellót egy hotelszóbában, Bariban - szúrta ki a 444. A nőgyógyász tevékenységére egy volt páciense hívta fel a figyelmet, aki azért fordult orvoshoz, mert nem esett teherbe. Minello ezen nem tudott segíteni, más téren viszont felajánlotta neki a szolgálatait.

Elmondta a nőnek, hogy a méhnyakán a HPV-fertőzés nyomait látja, amin egy sajátos módszerrel tud segíteni: szexszel.

A tévések felbéreltek egy színésznőt, aki egy bekamerázott és bemikrofonozott hotelszobába hívta Minellót, aki bedőlt a trükknek. Itt derült ki, hogy az orvos a péniszét a Varázsfuvolaként, illetve a Péniszek Pió Atyjaként is emlegeti. Védekezni az orvos nem tervezett, ugyanis úgy nem tudta volna átadni az ellenanyagot.

Szexre persze nem került sor, a tévés stáb benyitott, amikor a színésznő és Minello befeküdtek az ágyba. A forgatás után a rendőrség letartóztatta a férfit, két nővel szembeni szexuális visszaélés vádjával,

de további tizenöt nő állt elő, hogy őket is szexszel "gyógyította".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Börtöncellához hasonlítják a legnyomasztóbb egyszobás lakást, amit a Facebookon hirdettek kiadásra

Az angliai lakástulajdonos olyan sok támadást kapott, amiért sokak szerint túl drágán kínálja a kicsiny lakást, hogy végül törölte a hirdetést.

Link másolása

hirdetés

Kénytelen volt letörölni hirdetését a Facebookról egy Angliában élő lakástulajdonos, aki egy kis szobával és fürdőszobával rendelkező lakást kínált kiadásra, mert olyan sok negatív kommentet kapott - írja a Mirror.

A kicsiny lakás Boltonban található, a hálószoba pedig a feltöltött képek alapján egy apró helyiség fehér falakkal, amelyben csak egy ágy van. Ezért havi 300 fontot, vagyis több mint 127 ezer forintot kért volna a tulaj, ami sokakat felháborított.

Többen börtöncellához hasonlították a szobát, mások pedig a legnyomasztóbb egyszobás lakásnak titulálták. Egyesek annyira pofátlannak találták a bérleti díjat ezért a "lyukért", hogy követelték a tulajtól, hogy törölje a hirdetést.

"Még a celláknak is van tisztességes ablaka! Egy vicc, hogy ezzel a hörcsögketreccel akarod lehúzni az embereket" - írta valaki.

"Csak viccelsz, ugye? Takaríts ki, tegyél be pár bútort és dekoráld ki. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy még a legtöbb börtöncella is jobb ennél" - osztotta meg a véleményét egy másik hozzászóló.

"Hová jut a világ, ha ilyen árat kérsz egy ilyen sokkoló helyért? A kutyám jobb helyen alszik. Ez kapzsiság" - kommentelte egy harmadik.

hirdetés

Voltak azért néhányan, akik megvédték a tulajdonost. Valaki például azt írta, hogy ő egy sokkal rosszabban kinéző szobáért többet fizetett, mint amennyit ezért kérnek, a bérlő pedig használhatja a saját ágyát is, nem kell a képen láthatót. Más pedig azon akadt ki, hogy miért kommentelnek olyan emberek a hirdetéshez, akiknek ez nem tetszik, miért nem görgetnek egyszerűen tovább.

A tulajdonos nem reagált a hozzászólásokra, de a sok támadás miatt végül törölte a lakáshirdetést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

„Aki nem tud ébren maradni az órán, hagyni kell aludni” - vallja egy tanár, akit imádnak a TikTokon

Sokak szerint több olyan tanár kellene, mint az az amerikai pedagógus, aki sok szabályon változtatna az iskolai életben.

Link másolása

hirdetés

Főleg a munkájával kapcsolatos témákról készít videókat, mégis elképesztően népszerű egy amerikai tanár a TikTokon. Több mint 1,2 millió követője van és 19,5 millió lájkot zsebelt már be a felhasználóktól.

Most azonban még közkedveltebb lett azzal, hogy több olyan dolgot is mondott, amit általában nem tartanak jónak a tanárok, de ő igen.

Első ilyen videójában például ezeket sorolta fel:

1. Az alsósoknak nem kellene házi feladatot adni.

2. A szünetet nem szabad elvenni büntetésként.

hirdetés

3. Ha egy diák nem tud ébren maradni órán, hagyni kell aludni.

A videót már több mint 6 milliószor megnézték és 850 ezer lájkot söpört be. Nem csoda, hogy Shutes készített egy újabb hasonló videót, amelyben ezeket állítja:

1. A tanároknak nem kellene eltakarniuk a tetoválásaikat.

2. A jegyek nem fontosabbak annál, hogy milyen a tanár kapcsolata a diákokkal.

3. A diákoknak nem kellene engedélyt kérniük a mosdó használatára.

A kommentekből pedig kiderül, hogy a tanár "népszerűtlen véleményei" nem is annyira népszerűtlenek, ugyanis nagyon sokan egyetértenek vele.

"Mi, szülők egyetértünkkel mindegyikkel. Köszönjük!" - írta egy anya.

"Klónozhatnánk téged, hogy minden iskolában legyen egy belőled? Köszönjük!" - kommentelte egy másik nő.

"Csodálatos vagy! Bárcsak több ilyen tanár lenne, mint te" - üzente egy harmadik hozzászóló.

Ugyanakkor ellenvélemény is érkezett, méghozzá egy kollégától:

"Én tisztelettel, de nem értek egyet. Középiskolás tanárként úgy gondolom, hogy ez nem készíti fel őket jövőbeli sikerre" - írta egy tanár.

Shutes válaszolt is erre:

"Az, hogy nem adok házi feladatot az ötödikes diákjaimnak, semmilyen negatív hatással nem lesz a középiskolai tanulmányaikra."

Forrás: The Sun


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Csak „vitiligós Meghan Markle-ként” emlegetik az egyiptomi nőt, aki bőrbetegségével együtt is keresett modell

Reham Solimant korábban sokszor bántották a bőre miatt, most viszont már rengeteg pozitív visszajelzést kap a világ minden tájáról.

Link másolása

hirdetés

Egész életében bántották azt az egyiptomi nőt, aki mára bőrbetegségével együtt is keresett modell - írja a Mirror.

A 34 éves Reham Solimant 14 éves korában diagnosztizálták vitiligóval, ami azóta továbbterjedt, és mára a teste 60 százalékát elborítja. Gyerekkorában annyian piszkálták a bőrén lévő fehér foltok miatt, hogy teljesen meggyűlölte magát. Így élt egészen hat évvel ezelőttig, amikor úgy döntött, többé nem fogja érdekelni, mit gondolnak róla az emberek.

“Amikor a vitiligóm terjedni kezdett, a gyerekek tehénnek és bohócnak hívtak. Kétszer is előfordult, hogy nem akartak velem kezet fogni, mert attól féltek, a betegségem ragályos. Volt, hogy az egyetemen nem akartak mellém ülni, vagy irányt váltottak, ha mellettem haladtak el”

- mesélte.

Reham azt is felidézte: rengetegen odajöttek hozzá az utcán, hogy megkérdezzék, mi a gond az arcával, égési sérüléseket szenvedett-e, és tudja-e sminkelni magát.

A kairói nőt 2020-ban találta meg egy modellügynökség, akik felkérték, hogy legyen a bőrápolási termékük arca. Az új karrier olyannyira bevált, hogy mára sokan “a vitiligós Meghan Markle-ként” emlegetik.

hirdetés

“Hihetetlen élmény számomra, főleg, hogy így mások is felbátorodtak, hogy elfogadják a testi másságukat. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a világ minden tájáról, és nem csak a vitiligósoktól, hanem másoktól is, akik nem felelnek meg a társadalom által diktált szépségideálnak. Rendszeresen megtalálnak súly- vagy egészségügyi problémákkal küzdő emberek, hogy elmondják, engem látva könnyebben el tudják fogadni a saját helyzetüket is.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: