FELFEDEZŐ
A Rovatból

Több mint száz vendéggel ünnepelte kutyalagziját a két mopsz, akik a parkban szerettek egymásba

Percy és Mabel óriási bulit csaptak: 80 ember és 30 fajtársuk vett részt a világra szóló lagzin.

Link másolása

Első látásra egymásba szeretett a parkban egyszerre sétáló Percy és Mabel, akik azóta szinte elválaszthatatlanok, írja a Mirror. Percy idén éppen Valentin-napon kérte meg élete párja kezét, a gazdik pedig az igen után nyárra be is tervezték a fényűző kutyalagzit, amit a napokban tartottak meg több mint száz vendég részvételével.

A menyasszony és a vőlegény, vagyis mostantól a férj és a feleség mellett további 30 mopsz és 80 ember tette tiszteletét a nagy napon. A boldog pár egy BMW-kabrióval érkezett a menyegzőre, amiben velük tartott Arthur, a mopsz tanú és a koszorúsnőstények is. Az örök kutyahűség megfogadása után a násznép proseccóval koccintott, majd a négylábúak elropogtattak néhány jutalomfalatkát.

Percy 24 éves gazdája szerint a két kutya szerelme egy életre szól, hiszen amióta meglátták egymást, állandóan csak közösen akarnak játszani. Danii szerint ráadásul Percy annyira odavan szíve választottjáért, hogy amikor csak megemlíti előtte Mabelt, a mopszfiú mindig lehajtja a fejét.

A tanársegédként dolgozó Daniire hamarosan szintén vár egy esküvő: a sajátja. Csakhogy a fiatal nő annyira rápörgött a kutyalagzira, hogy az elmúlt évben Mabel gazdijával máson sem járt az esze, csak az augusztusi ceremónián. Julie szerint ugyanakkor Mabel meglehetősen kapós volt a mopszok között: a menyasszonyt több fajtársa is megkörnyékezte, de végül nem volt kérdés, hogy Percyt választják, miután a két eb kapcsolata folyamatosan kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnt.

A Halifaxban élő nő szerint Percy és Mabel nem egyszerűen szeretik egymást, hanem "őrülten szerelmesek" egymásba. Ráadásul a mindent felperzselő érzelmek mellett a két kutya még nagyon jól is néz ki együtt, ahogy az esküvői fotón is látható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: A „Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód
A youtuber, humorista nehezen talál választ két jelenségre is, amely az utóbbi napokban történt. Ezekben Gulyás Gergely, Magyar Péter és Gáspár Győző is szerepel.

Link másolása

Pottyondy Edina közösségi oldalán két fontos kérdést tett fel követőinek, amelyekre választ is vár tőlük.

Mint írja:

"Eljött a pillanat, hogy kénytelen vagyok a kollektív bölcsességhez, a kommentfolyamhoz fordulni. A “Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód, és nem merek annyi tudatmódosítót bevenni, amivel közel juthatnék az igazsághoz" - kezdi a posztját. Majd felteszi a két kérdést:

1. Amikor Gulyás Gergely egy ellenzéki újságírónak válaszolva, kétszer(!), szó szerint(!) elmondja, hogy "...de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki".

Kinek üzen Gulyás kancelláriaminiszter?

Magyar Pétert fenyegeti azzal, hogy készül valami ellene? Vagy Orbánt fenyegeti azzal, hogy ha kirúgja, akkor ő is borít? És kik lesznek hálásak? A jobboldali szavazók, mert Magyar az atombomba, ami az ellenzéket robbantja szét? Vagy a baloldaliak, mert Gulyás az atombomba, aki szintén ki fogja mondani, hogy ez egy maffiaállam?

2. És ezzel egy időben a nemzethy-keresztény politizálás legfényesebb reménysége, Győzike posztol egy csomó képet Brüsszelből, az Európai Parlamentből narancssárga nyakkendőben. Letiltja a hozzászólásokat, és zenének azt az Edda számot rakja be, amit Magyar Péter is használt a Facebookon: "Álmodtam egy világot magunknak, itt állunk a kapuja előtt".

Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is? Vagy csak annyi az üzenet, hogy Magyar Péter egy Győzike?

És olyan álmai vannak, mint Győzikének? Komolyan Mónika show kampányt csinálnak az EP választásból?

Én tényleg nem értem. Egyetlen nap két ilyen rejtély... Megyek Agatha Christie-t olvasni, azzal kikapcsolódom, és izgatottan várom a tippeket"

- írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET: