SPORT
A Rovatból

Több ezer hajléktalant hurcolnak el a foci vb helyszíneiről, hogy ne legyenek szem előtt

Amit nem látunk, az nincs – ez az ősi szemlélet köszön vissza Oroszországban az egy hét múlva kezdődő világbajnokság előtt.

Link másolása

Bár hivatalosan cáfolják, olyan hírek látnak napvilágot, hogy az utcán élők ezreit verik ki – szó szerint - azokból a városokból, ahol a világbajnokság mérkőzéseit rendezik, hogy elrejtsék a világ elől Oroszország szociális problémáit. Sokan attól tartanak, hogy megismétlődnek azok a tömeges kitelepítések, amelyeket a szovjet hatóságok hajtottak végre még az 1980-as moszkvai olimpia idején – írja a Mirror .

Arról is szólnak a hírek, hogy a fedél nélküliekkel teli transzportok végállomásai különleges táborhelyek vagy pedig használaton kívüli katonai támaszpontok.

A moszkvai szociális hivatal szerint ezek az állítások hamisak, és törvénytelen lenne embereket erőszakkal máshová telepíteni, egy hajléktalan nő azonban megerősítette az angol lapnak, hogy máris megkezdődött a városok „megtisztítása”. Ugyanerre utal a Moszkovszkij Komszomolec című lap is, amely szerint erre az intézkedésre figyelmeztették is a hajléktalanokat. Egy névtelenséget kérő rendőr szerint megparancsolták nekik, hogy távozzanak Moszkvából, és elismerte, hogy az e célra forgalomba állított buszokhoz terelik őket – „hol szóval, hol botokkal, aztán isten velük.”

Az MK a közösségi médiára hivatkozva megírta, hogy Kazanyból Nabereznyije Cselnyijbe, Jekatyerinburgból pedig Cseljabinszkba toloncolják ki a hajléktalanokat. Moszkvában már eltávolították őket a nagyobb pályaudvarokról, ahol rendszerint enni kapnak az adományozóktól.

Volt olyan jótékonysági szervezet, amely felszólította őket, hogy „önként” vonuljanak be a számukra kijelölt, a főváros közelében felállított táborokba.

A Mirror megszólaltatott több moszkvai otthontalant, akik bíznak abban, hogy az intézkedés csak a világbajnokság idejére szól, utána visszatérhetnek. Úgy tudják, hogy jó szállás és ételt kapnak, nem úgy mint azok, akiket az olimpia idején egy Moszkvától 100 kilométerre lévő táborban zsúfoltak össze.

Az MK felidézi, hogy 38 évvel ezelőtt valamennyi „bizalomra érdemtelen polgártársat” – akkor hivatalosan nem használták a „hajléktalan” kifejezést – erőteljesen felszólítottak, hogy hagyják el a fővárost, hogy ne zavarják a külföldi vendégeket. Valójában azért, hogy ne rontsák egy szocialista nagyváros imázsát. „A Szovjetunió már a múlté, de a hajléktalanok kiutasítása nem változott” – írta az orosz lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Leállt a szíve, összeesett edzésen magyar válogatott röplabdás, csapattársa mentette meg az életét
Blázsovics Péter szerencséjére csapattársa, Árvai Péter, aki orvos, azonnal megkezdte az újraélesztést. Azt írja, örökké hálás lesz neki, hogy megmentette az életét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Edzésen lett rosszul és összeesett Blázsovics Péter, válogatott röplabdázó, írta meg a HVG. Életét egy csapattársa gyors beavatkozása mentette meg. Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, azelőtt hat évig a Kazincbarcika szélső ütője volt, hivatalosan csak a a következő szezontól erősítené a DEAC csapatát, de mivel számára az idei idény véget ért, ezért vett rész leendő csapata edzésén.

A debreceni klub honlapja szerint a 28 éves játékos váratlanul lett rosszul, összeesett, elvesztette az eszméletét. Az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos rögtön a segítségére sietett. Megállapította, hogy a csapattársának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Ezt írta:

Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt.

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét.

Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics így nyilatkozott minderről:

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet.

Blázsovics jelenleg intenzív osztályon van, megfigyelésen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meglepetés: Milák Kristóf mellett Hosszú Katinka is indul az úszó országos bajnokságon
A 34 éves háromszoros olimpiai bajnok visszatér, és több számban is indul - ez derült ki a nevezési listájából.
MTI - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

Milák Kristóf mellett várhatóan Hosszú Katinka is visszatér a jövő heti úszó országos bajnokságon.

Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák Kristóf - aki éppen a tavalyi ob óta nem indult versenyen - hat számban (50, 100, 200 m gyors és pillangó) adta le nevezését a Duna Arénában sorra kerülő eseményre.

A csütörtök éjfélkor zárult határidőn belül végül

"megjelent" a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka neve is. Az első gyermeke születése után visszatérő 34 éves klasszis legutóbb a 2022-es római Európa-bajnokságon indult, most 100 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen adta le nevezését.

Hosszú korábban elmondta, célja, hogy kijusson a hatodik olimpiájára.

Az országos bajnokság döntőit keddtől péntekig a Duna World közvetíti élőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: