FELFEDEZŐ
A Rovatból

Rejtélyes családi történet: sokáig kereste vérszerinti szüleit, közben apja benne volt az általa létrehozott Facebook-csoportban

Mikor sikerült megtalálni az anyját, súlyos titkokra derült fény. Azóta sem beszélnek, mert a lánya nem volt hajlandó hazudni.


2016-ban, anyja halála után, Tamuna Museridze, grúz újságíró és aktivista egy váratlan felfedezést tett, és ez örökre megváltoztatta életét. A ház takarítása közben egy anyakönyvi kivonatot talált, amelyen az ő neve szerepelt, de a születési dátuma nem egyezett meg a sajátjával. Ez indította el azt a kutatást, ami végül egy hatalmas emberkereskedelmi botrány felfedezéséhez vezetett, és évtizedekre nyúlik vissza.

Museridze, miután rájött, hogy valami nincs rendben, úgy döntött, hogy Facebook-csoportot alapít, hátha valaki segíthet megtalálni az igazi szüleit. A csoport hamarosan nemcsak az ő személyes történetét, hanem egy sokkal szélesebb körű tragédiát bogózott ki. Kiderült, hogy több ezer grúziai csecsemőt adtak el illegálisan, miután a szülőknek azt hazudták, hogy a gyermekek meghaltak a születésükkor. A kisbabák egy része külföldre, különböző országokba kerültek, új családba, miközben a valódi szülők örökre elvesztették őket.

Museridze munkája nemcsak az ő személyes történetének feltárásában volt jelentős, hanem számos más családot is egyesített.

Például egy 19 éves ikerpár és édesanyjuk újraegyesítésében is kulcsszerepet játszott. A gyermekeiket ugyanis évtizedekkel korábban elvették tőlük. A kórházban azt mondták az anyának, hogy a kicsik meghaltak a születésük után.

Azonban Museridze saját ügyét sokáig nem tudta teljesen kideríteni. 2024 nyarán egy Facebook-üzenetet kapott, és ez áttöréshez vezetett. Egy ismeretlen azt állította, hogy tudja, ki Museridze biológiai anyja. A megadott név azonban nem vezetett eredményre, így Museridze segítséget kért a csoporttagoktól. Ekkor egy nő jelentkezett, aki azt mondta, hogy a keresett nő a nagynénje, de hajlandó volt együttműködni egy DNS-teszttel is.

A teszt megerősítette, hogy Museridze valóban megtalálta a biológiai anyját. Az édesanya elismerte a kapcsolatot, és elárulta, hogy Museridze apja egy Gurgen Khorava nevű férfi volt, és ő egy futó kapcsolat után született. Kiderült, hogy a férfi három évvel korábban bekövette Museridze Facebook-csoportját anélkül, hogy bármit is tudott volna arról, hogy az ő lánya indította azt el.

Museridze és apja, aki ekkor már 72 éves volt, végül személyesen találkoztak Tbiliszitől 260 kilométerre. Az első találkozó vegyes érzéseket váltott ki Museridzéből, de aztán igyekeztek közös érdeklődési köröket találni, például a táncot. Khorava egykori grúz balett táncos volt, és Museridze is szenvedélyes táncos, akárcsak két lánya.

Bár a találkozó egy fontos lépés volt, nem adott teljes választ a kérdéseire. Museridze sosem tudta meg, hogy valóban eladták-e őt, vagy egyszerűen elrabolták. A válaszokat végül egy lengyel tévétársaság dokumentumfilmje hozta el, amelyben

Museridze édesanyja végül hajlandó volt elmondani a történteket. A nő szégyellte a terhességet, mert egy futó kapcsolatról volt szó, és úgy döntött, eltitkolja azt. A szülés után azt hazudta mindenkinek, hogy műtétre megy, miközben valójában a gyermekét eladta.

Museridze édesanyja azt kérte lányától, hogy hazudjon másoknak, amikor elmondja a történetét. De Museridze nem volt hajlandó ezt megtenni, mert úgy érezte, hogy a gyerekek és a szülők igazságát védelmeznie kell. Az édesanyja azt is közölte, hogy ha elárulja a titkot, akkor többet nem találkozik vele. "Ha hazudok, akkor soha senki nem fog többé hinni, azoknak az anyáknak" – válaszolta erre az anyjának, aki viszont arra kérte, hagyja el a házát.

Forrás: 24.hu, BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsókolta az állatkert oroszlánját, ami játékból letépte a karját
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Még vasárnap reggel látogatott el a queenslandi Darling Downs Állatkertbe Joanne Cabban tanárnő, amelyet testvére, Stephanie Robinson és annak férje, Steve vezet. A nő az állatokkal való közeli kapcsolat miatt rendszeres vendég volt a családi tulajdonú intézményben.

A látogatás során Cabban az oroszlán ketrecéhez lépett, majd a beszámolók szerint

megcsókolta és vakargatta az állatot a rácson keresztül. Ekkor az oroszlán hirtelen hátrakapta a fejét, és megtámadta a nőt.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az ötvenes éveiben járó tanárnőt. Állapota stabil, de az egyik karját elveszítette a támadás következtében, írja a Mirror.

Az eset idején jelen volt a nő testvére és egy gondozó is, de egyikük sem látta pontosan, mi történt. Steve Robinson szerint az oroszlán nem támadási szándékkal lépett fel: „Szerintem csak játszani akart a sógornőmmel.”

Robinson hozzátette: „Mi magunk neveltük fel ezeket az oroszlánokat. Kiváló a természetük. A ketrec hálóján keresztül is tudunk velük kommunikálni.” Mint elmondta, az állatok kifutójába még a gondozók sem léphetnek be, és ez volt az első ilyen eset az állatkert történetében. Azt is kérte, hogy senki ne hibáztassa az oroszlánt a történtek miatt.

A Robinson család 2005-ben alapította az állatkertet, ahol 2017 óta oroszlánokat is tenyésztenek, miután a házaspár a veszélyeztetett és fogságban tartott fajok szaporítására szakosodott.

A történtekről videó is készült:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Még el sem indult az óra, már bemondta a megfejtést a Szerencsekerék játékosa
A „porcelán ormányos” kategóriából érkezett szó csupán három hiányzó betűt tartalmazott. A teáskanna megoldásáért komoly nyeremény járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában villámgyors megfejtés szemtanúi lehettek a nézők, írja a 24.hu. Dávid, a szerda esti játékos bejutott a fődíj játékba, ahol egy igazán különleges témakör, a „porcelán ormányos” várta.

A feladvány egy kilencbetűs szó volt, amelyből a megadott és megtippelt betűk után csupán három maradt ismeretlen.

Dávid annyira jól ráérzett a megoldásra, hogy még azelőtt kimondta, mielőtt a visszaszámláló óra elindult volna.

A helyes válasz: teáskanna. A szerencsés játékos ezzel közel 3 millió forintot vihetett haza.

A lap megemlíti, hogy a héten a szerencse nem mindenkinek kedvezett. Egy másik versenyzőnek egyetlen betűt sem sikerült eltalálnia a fődíj játék során, és még a műsor által megadott betűk sem segítették őt közelebb a megoldáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: