FELFEDEZŐ
A Rovatból

6 furcsa jelenség, amit egy tömegkatasztrófa után figyeltek meg

Szellemek, szellemek mindenütt.
Listverse - szmo.hu
2018. február 13.



Rengeteg filmet láttunk és sztorit olvastunk arról, amikor egyes emberek tragédiáit követően az elhunyt lelkek visszajárnak kísérteni. Na de mi a helyzet a tömegszerencsétlenségekkel, melyek több száz vagy akár ezer életet is követeltek? A Listverse ilyen történeteket gyűjtött össze.

Szellemutasok Japánban...

A 2011-es Tohoku cunami óta, mely több, mint 16 000 életet követelt, a leginkább érintett városok taxisofőrei különös jelenésekről számolnak be. Szellemutasokat vesznek fel időről időre… Egy Yuka Kudo nevű szociológus hallgató több mint száz sofőrt interjúvolt meg a szakdolgozatához. Valamennyien azt hitték, hogy valós személyeket vesznek fel. Az egyik férfi azt állította, hogy pár hónappal a katasztrófa után egy fiatal nő ült be hozzá, aki azt kérte, vigye egy bizonyos kerületbe. Ő kénytelen volt elmagyarázni neki, hogy a helyből már semmi nem maradt. „Meghaltam?” – kérdezte ekkor az utas, ám amikor a sofőr hátrafordult, már hűlt helye volt.

… és Thaiföldön

2004-tsunami

A jelenség nemcsak Japánt érintette. A 2004-es karácsonyi cunami után a katasztrófa sújtotta partszakaszon élők intenzív kísértetjárásról számoltak be. Nem csoda: itt 230 ezren estek áldozatul a hullámoknak. Egy taxisofőr például olyasmit élt át, ami azóta is rettegéssel tölti el: hét utast vett fel, akik hirtelen eltűntek, ő pedig úgy érezte, ebben a pillanatban lebénult. Egy hotelben dolgozó biztonsági őr pedig az ott a cunami áldozatául esett nő sikítozását hallotta. Az a fültanú is nagyon megijedt, akinek a családja hunyt el a szökőárban: a szüntelenül csengő telefont felvéve azt hallotta, hogy az elhunyt rokonok könyörögnek, mentsék ki őket a hamvasztó lángjai közül.

A Titanic szelleme

titanic

„Még mindig nem szeretem ezt a hajót…. Furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban” – írta a kapitány, Edward J. Smith a húgának mindössze két nappal a tragédia előtt. A tapasztalt hajós hősi halált halt a Titanicon, és azóta is legendák keringenek róla. Egy alkalommal például 1977-ben látták feltűnni egy kirándulóhajó fedélzetén. Úgy látszik, azért a vízhez nagyon ragaszkodik.

Akik nem tudtak elrepülni

chicago

A chicagói O’Hare Nemzetközi Repülőtér közelében lakók gyakran számolnak be arról, hogy furcsa emberek kopogtatnak az ajtajukon, a csomagjaik után érdeklődve. A jelenséget egy 1979-es ottani szerencsétlenségnek tulajdonítják, mely során egy repülőgép felszállás után sem sokkal felrobbant, s a fedélzeten lévő valamennyi utas és személyzet a lángok közt lelte halálát (összesen 271 ember).

Kísértetek a mélyben

london

Amikor a londoni metró első vonalát átadták a 19. század közepén, sokan komolyan tartottak attól, hogy a föld alá fúrt útvonal az ördög energiáit ébresztheti fel. Az mindenesetre tény, hogy a pestisjárvány idején négyezer halottat épp egy bizonyos megálló, az Aldgate környékén temettek el. 2005-ben egy régészeti ásatás fel is tárt 238 sírt, s kiderült, hogy sok testet kettészeltek az építkezések során. Az egyik leghíresebb sztori főhőse egy metróban dolgozó munkás volt, aki véletlenül ráesett a sínekre, s húszezer voltnyi áram futott át a testén. Mégis életben maradt valahogy, ám még előtte látták, amint egy szellemszerű öreg hölgy térdel mellette s cirógatja a haját.

A 9/11-es nővér

911

A 2001 szeptember 11-i terrortámadás túlélői közül többen számoltak be arról, hogy megnyugtató személyek vezették vagy óvták őket az épületekben támadt tűzben. Az egyik szellemet azonban többen is látták: például egy rendőr, aki az épületmaradványoknál dolgozott a támadás utáni napokban. Azt mesélte, egy második világháborús vöröskeresztes egyenruhába öltözött hölgyet látott, aki egy tálcán szendvicseket cipelt. Többször is látta a nőt, akárcsak egy nyugdíjas nyomozó, aki félresöpörte az emléket s csak akkor esett le neki, hogy szellemet látott, amikor valaki rákérdezett, hogy hallott-e a vöröskeresztes szellemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
MRI-gép rántott be egy férfit a mágneses nyaklánca miatt, válságos állapotban van
A 61 éves New York-i férfi állítólag rokonát akarta megmenteni, amikor berohant a tilosba. Az MRI gép halálos erejű mágnesessége azonnal működésbe lépett.


Egy 61 éves férfit beszippantott egy MRI-gép a New York állambeli Westbury-ben július 16-án. A Nassau megyei rendőrség szerint a gép erős mágneses ereje egy fém nyaklánc miatt rántotta be a férfit, aki kritikus állapotba került.

A férfi nem tartózkodhatott volna az MRI-helyiségben. Egy szemtanú szerint mégis bement, miután meghallotta, hogy valaki sikoltozik odabent.

A tanú úgy tudja, hogy az illető valószínűleg a férfi rokona volt. A rendőrség azt közölte, hogy az eset után a férfi „orvosi vészhelyzetet” élt át, majd kórházba szállították.

A CBS News beszámolója szerint az észak-parti egyetemi kórház szakemberei elmondták, milyen veszélyekkel járhat, ha valaki engedély nélkül belép egy MRI-helyiségbe. Dr. Payal Sud úgy fogalmazott: „A veszélyek akár katasztrofálisak is lehetnek, ezért van annyi biztonsági óvintézkedésünk.” A kórház szerint minden fémtárgyat és elektromos eszközt – így az ékszereket is – el kell távolítani a belépés előtt. Charles Winterfeldt, a képalkotó szolgáltatások igazgatója azt mondta: „Olyan, mintha egy torpedó próbálna bejutni a mágnes középpontjába.”

Sud hozzátette: ha a lánc a nyak köré tekeredik, az akár fulladást vagy nyaki gerincsérülést is okozhat. Még az apró fém tárgyak is – például egy gemkapocs – akár 65 kilométer per órás sebességgel is kilőhetnek a mágneses térben.

A szakértők úgy vélik, hogy ritkán fordul elő olyan MRI-vel kapcsolatos sérülés vagy haláleset, amelyet egy tárgy, például egy ékszer okoz.

(via UniLad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A nő összeomlott, amikor kiment a konyhába: 70 csibe kelt ki a bolti tojásokból
A kínai nő 90 tojást vett egy szupermarketben, de nem számított arra, hogy többségükből élő állat lesz. A család végül megtartotta a csibéket, akik azóta az udvaron csipognak.


Nem mindennapi élményben volt része egy kínai nőnek, miután 90 tojást vásárolt egy szupermarketben. A tojásokat hazavitte, majd lerakta a konyhában. Két nappal később csipogásra lett figyelmes, amikor belépett az ajtón, írja a Blikk.

A nő a konyhába sietett, ahol döbbenetes látvány fogadta: több tucat kiscsibe szaladgált a padlón.

„Azt hittem, hallucinálok” – mesélte Csiang, aki először 40-50 kismadarat számolt meg, de később még több csibe bújt elő.

A végén összesen 70 csibe kelt ki a 90 tojásból. A nő szerint a városban tomboló forróság is közrejátszhatott ebben.

A család nem akart megválni az állatoktól, ezért egy külön helyet alakítottak ki nekik az udvaron. A kiscsibék azóta is ott élnek, szépen fejlődnek, és mindannyian életben maradtak.

Az eset Csingtaóban, a kelet-kínai Sansadong tartományban történt július 7-én.

Európában ilyen nem fordulhat elő, mivel a boltokban nem árulnak megtermékenyített tojást. A csibék kikeléséhez ráadásul általában három hét szükséges.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csókkamerás botrány: egy még kínosabb felvétel került elő a Coldplay-koncerten lebukó hűtlenekről
A felvételen már csók is látható az Astronomer vezérigazgatója és a cég HR-vezetője között. A történtek miatt vizsgálat indult a cégnél.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 19.



Egyre kínosabbá válik a Coldplay-koncert csókkamera-botránya: újabb videó került elő a hűtlen techvezérről és a HR-es szeretőjéről.

A TMZ birtokába jutott felvételen jól látszik, ahogy a massachusettsi stadionban hatalmas tömeg ringatózik a zenére. A videón feltűnik Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, és Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője is.

A páros kellemesen ringatózik a zenére, összeölelkeznek, és a felvételen az is látható, ahogy Byron odahajol a nőhöz egy csókra.

Az eset nem sokkal azután történt, hogy a Coldplay frontembere, Chris Martin észrevette őket a csókkamerán. A videó alapján egészen addig el sem szakadtak egymástól, amíg Chris Martin le nem buktatta őket. A pár a kamerák előtt összezavarodott, és megpróbált elbújni a figyelő tekintetek elől.

Az új videót a csókkamera miatt lebukó hűtlenekről itt lehet megnézni:

A netezők gyorsan kiderítették, kik is vannak a videón. A férfi nem más, mint az Astronomer techcég házas vezérigazgatója, Andy Byron. A nő pedig Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A cégnél a botrány után gyorsan léptek: Byront kényszerszabadságra küldték, és vizsgálatot indítottak az ügyben.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsal a párod? Egy magánnyomozó szerint könnyen rájöhetsz
A hűtlenségnek sokszor nem egyetlen látványos jele van, hanem viselkedésbeli apróságok sorozata. Don Aviv szerint ezekre érdemes fókuszálni.


Sokakban felmerül a kérdés, hogyan deríthetik ki, ha a párjuk megcsalja őket. Don Aviv magánnyomozó ehhez adott gyakorlati tanácsokat, írja a Unilad.

Szerinte érdemes figyelni, ha a párunk másképp kezd viselkedni, mint korábban. Például, ha hirtelen új frizurát vágat, vagy új parfümöt használ. „Többet veszekednek? Kevesebbet? Eltávolodtak? Közelebb kerültek? Egyszerűen bármi, ami más, mint korábban.”

Az is gyanús lehet, ha a párunk elkezdi titkolni a telefonját. Ha eddig nyíltan kezelte a dolgait, de most hirtelen elhallgat részleteket, az kérdéseket vethet fel. Aviv szerint érdemes arra is figyelni, ha máskor jön haza, mint szokott, vagy megváltoztatja a napi szokásait.

Ha valaki biztos választ szeretne, Aviv azt javasolja, hogy egyszerűen kérdezze meg a párját. Emellett saját maga is utánanézhet a dolgoknak, például megnézheti a másik autóját, vagy akár megbízhat valakit, aki kipróbálja a párja hűségét.

Aviv elmagyarázta, hogyan működik a hűségteszt: „A hűségtesztet nagyon vonzó nyomozók végzik, akiknek az a dolga, hogy odamenjenek hozzád egy bárban vagy étteremben, flörtöljenek veled, és megnézzék, hogy elmennél-e velük haza.” Hozzátette, hogy ez a módszer „egy kicsit igazságtalan”, mert sokan nehezen állnak ellen, ha egy különösen vonzó ember kezdi őket csábítani.

A magánnyomozó szerint a hűtlen emberek gyakran ugyanúgy csábítanak el másokat, mint ahogy annak idején a párjukat is meghódították.

„Általában ugyanúgy csalják meg a párjukat, ahogy korábban is randiztak. Ha volt egy kedvenc étterem, virág, klub, vagy egy megszokott folyamat, amivel annak idején téged is meghódítottak, akkor valószínűleg ugyanezt csinálja most valaki mással is.”

Claire Rénier párkapcsolati szakértő szerint is fontos figyelni a viselkedés megváltozását. „Lehetnek olyan mintázatok, amik korábban nem voltak jellemzőek. Például, ha valaki állandóan túlórázik, gyakran eltűnik minden magyarázat nélkül, vagy egyre többször van távol anélkül, hogy ezt megbeszélné veled, akkor érdemes leülni beszélgetni.”

A szakértő szerint az is árulkodó jel lehet, ha a párunk hirtelen elkezdi titkolni a telefonját vagy más eszközeit, főleg ha korábban ebben nyitott volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk