FELFEDEZŐ
A Rovatból

Örökre kitiltották az üzletlánc boltjaiból, miután szóvá tette, hogy szabálytalanul parkolnak az alkalmazottak

A Sainsbury's fenyegetésnek vette a brit férfi panasztételét, akit felháborított a cég válaszlépése.

Link másolása

Nagyon kiakadt egy brit férfi azon, hogy kitiltották a Sainsbury's üzletlánc boltjaiból azért, mert jelezte, hogy a dolgozók nem a szabályoknak megfelelően parkolnak az egyik üzlet előtti parkolóban – számolt be róla a LADBible.

Garry Frost egy kisebb boltban tett panaszt Leeds Beeston városrészében, miután feltűnt neki, hogy az üzlet előtt rendszeresen parkolnak egész nap autók olyan parkolóhelyeken, ahol hétfő és szombat között reggel 8 és este 6 között maximum egy órán át lehet hagyni a kocsit.

Amikor ezt jelezte, közölték vele, hogy a bolti dolgozók autói állnak ott. A 62 éves férfi rámutatott, hogy ez nem jogosítja fel őket arra, hogy szabályt szegjenek, és ezzel például mozgáskorlátozott emberek elől is elveszik az üzlethez közeli parkolás lehetőségét. Arra is felhívta a figyelmüket, hogy a közelben van egy parkoló, ahol korlátozás nélkül lehet hagyni az autót.

A cég erre meglepően reagált. Amikor a férfi a bolttal szembeni kávézóban ült, megjelent az egyik alkalmazott és átadott neki egy levelet, amiben az állt, hogy

örökre kitiltják a Sainsbury's üzleteiből.

Azt írták, hogy nem tűrik a fenyegető, sértő vagy erőszakos viselkedést, ilyen esetekben pedig törvény kötelezi őket arra, hogy megvédjék a kollégáikat és vásárlóikat. Az alkalmazottak pedig nem kötelesek kiszolgálni olyan vásárlót, aki szorongást vagy ijedtséget vált ki belőlük. Figyelmeztették arra is, hogy nemcsak az üzleteikből, hanem a parkolóikból is ki van tiltva a férfi, és ha mégis megjelenik, akár rendőrt hívnak rá. Garry Frost teljesen elképedt ezen.

„Nem akartam elhinni. Először azt hittem, ez egy vicc, és majd jót nevetünk rajta. De nem, komolyan gondolták. Ez undorító. Nem voltam udvariatlan, se durva vagy agresszív. Csak rámutattam, hogy erkölcsileg helytelen, amit csinálnak.”

Szerinte nagyon túlzó a Sainsbury's reakciója, és nagyon nem tetszik neki, ahogy kezelik ezt a dolgot. Még jobban felháborodott akkor, amikor elutasították a fellebbezését a kitiltása ellen arra hivatkozva, hogy kötelességük megvédeni a dolgozóikat. Az üzletlánc szóvivője megerősítette a sajtónak, hogy nem tolerálják a bántalmazást és a fenyegető magatartást a kollégáikkal szemben, és ezt Frostnak is el fogják magyarázni.

A férfi azonban nem hagyja ezt annyiban. Azért mondta el a történetét a Leeds Live nevű lapnak, mert szeretné, ha mások is értesülnének a Sainsbury's "helytelen" lépéséről, ő pedig bocsánatkérést követel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk