FELFEDEZŐ
A Rovatból

Nem csitul a botrány: elégette a menyasszonyi ruháját Ralf Schumacher exneje

Ralf Schumacher 2024-ben jelentette be, hogy homoszexuális. Azóta alig telik el úgy nap, hogy Cora Brinkmann ne nyilvánulna meg valamilyen formában volt férjéről.


Cora Brinkmann, Ralf Schumacher egykori felesége ismét felkavarta az állóvizet. A volt Playboy-modell az utóbbi időben elég gyakran feltűnik médiában, hiszen alig telik el úgy nap, hogy ne nyilvánulna meg valamilyen formában volt férjéről. Ezúttal pedig egy igen látványos gesztussal állt elő: megvált esküvői ruhájától, ráadásul nem is akárhogyan.

Cora volt férje, a hétszeres világbajnok Michael Scumacher öccse, Ralf Schumacher 2024-ben jelentette be, hogy homoszexuális, és jelenleg egy francia férfival, Étienne Bousquet-Cassagne-nal él kapcsolatban. A korábban szintén Forma-1-es versenyző közel 14 évig élt házasságban Corával, akivel egy fiuk is született, David.

Az egykori Playboy-modell azóta több interjút is adott, amelyek arról szóltak, hogy csalódottságát és fájdalmát megossza a világgal. Ezért elég meglepő húzás volt tőle, hogy végül úgy döntött, megtartja a híres férje vezetéknevét, akire „elvesztegette a legjobb éveit”.

Ralf Schumacher egyébként ezek után úgy nyilatkozott: kész jogi lépéseket tenni annak érdekében, hogy megtiltsa volt feleségének, hogy továbbra is a kapcsolatukról vagy a magánéletéről beszéljen. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy ebben egyelőre nem történt előrelépés.

Cora ugyanis nemrég arról beszélt egy televíziós interjúban, hogyan dolgozza fel a múltbeli eseményeket. Elmondta, hogy az Escada menyasszonyi ruháját, amelyet 2001-es esküvőjén viselt, elégette.

„Ennyi maradt belőle, nem is értem, miért tartottam meg eddig”

– mutatta meg a ruha maradványait.

Hozzátette, hogy terápiás folyamatának része volt elengedni a múltbeli csalódásokat, és ma már csak azokra a dolgokra összpontosít, amelyek pozitív hatással vannak rá. Azt mondja, most már a jövőre próbál koncentrálni és békét szeretne.

„A terápiám során megtanultam, hogy a csalódások gyakran hamis elvárásokhoz kötődnek. Ma már igyekszem nyitottabban és kevésbé ítélkezve közelíteni a helyzetekhez és az emberekhez. Visszahúzódás helyett inkább keresem a kapcsolatot azokkal, akik jót tesznek nekem. Ez egy olyan utazás, ahol megtanulok elengedni és előre nézni.

Végre magam mögött akarom hagyni a múltamat, és azt kívánom, hogy Ralf hagyjon békében gyógyulni, hogy végre elkezdhessem gondtalanul élni az életemet”

– mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Marika for Prezident: gyűjtést indítunk Orbán Viktornak, mindenki utaljon a NAV-nak
Egymás után jelennek meg a népszerű influenszerek videói A dinasztia című film kapcsán. Marika for Prezident is a saját szemszögéből beszélt az alkotásról és az elmúlt napok aktuális közéleti kérdéseiről.
F. P. - szmo.hu
2025. február 09.



A humorista szerint a film minden mondata rágalom, és egyértelműen kijelenthető, hogy Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek semmi közé Orbán Viktorhoz, Orbán Viktornak pedig semmi köze ahhoz, hogy a lánya férje állami tendereket nyer. Mindez csak a véletlen és a képzelet műve – jelentette ki a youtuber, majd hozzátette: Tiborcz minden vagyonát és sikerét a saját tehetségének köszönheti, nemsokára be is mutatja a filmjét Házasodna a gazdag címmel.

„Tiborcz egy neki kiírt pályázatnak köszönhetően nemsokára a rákosrendezői területet is megveszi – jósolja Marika for Prezident a videóban.

Ezt követően még arról is beszél a humorista, hogy Orbán Vikornak gyűjtést indítanak, mert a vagyonbevallása alapján alig van valamije. Mindenki oda utaljon, ahová eddig is szokott, vagyis a NAV számláira – jegyezte meg viccesen a youtuber.

A bejegyzés végén pedig azt állapítja meg Marika, hogy a mohácsi csatát is annyira nyertük meg mint a Covidot.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez most tetkó vagy fanszőr?” – Egy nő fűzőt próbált, de a kommentelők máson akadtak fenn
A kommentelők valamiért nem a fűzőre figyeltek, hanem a köldöke alatt lévő tetoválásra.


Egy TikTok-felhasználó meg akarta mutatni, hogyan vesz fel egy fűzőt, de a nézők figyelme egészen másra terelődött. A legtöbben nem az alakformáló ruhadarabbal foglalkoztak, hanem azzal, amit a hasa alján láttak.

Az @ivansydnodx nevű tiktoker egy videót osztott meg, amelyen a fűző felvételét mutatta be. Hogy jobban látszódjon a folyamat, felhúzta a pulóverét, így kilátszott a hasa is. A kommentelők azonban nem a fűzőre figyeltek, hanem a köldöke alatt lévő tetoválásra.

Sokan megjegyezték, hogy a minta első ránézésre valami egészen másnak tűnik. Egy hozzászóló például ezt írta: „Azt hittem a tetoválásodra, hogy fanszőr” – a megjegyzést pedig több mint 20 ezren lájkolták. Ez is jól mutatja, hogy a videó végül nem a fűző miatt lett emlékezetes.

@ivansydnodx #foryou #waisttrainer ♬ La La La - Sped Up Version - Naughty Boy & Sam Smith

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„10/10-es fájdalom volt, úgy éreztem, mintha a fél arcom lángokban állna” – annyira bestresszelte a TikTok betiltása, hogy félig megvakult
A floridai nő bevételeinek nagy részét a TikTokból szerezte, ezért hatalmas stresszt okozott neki a helyzet. A feszültség miatt övsömör alakult ki a szeménél, és kilenc napig nem látott rendesen.


Donald Trump beiktatása előtti napokban lépett életbe egy törvény, amely főként a TikTokot érintette. A cél az volt, hogy a kínai tulajdonosok adják el az alkalmazás amerikai részét, mert a politikusok attól tartottak, hogy a platform gyűjti a felhasználók adatait, visszaélhet velük, és Kína dezinformációit terjesztheti.

A törvény nem jelentette volna a TikTok azonnali betiltását, de ellehetetlenítette volna a működését. A platformot üzemeltető cég azonban előre bejelentette, hogy inkább bezárja az alkalmazást az Egyesült Államokban.

Ez komoly problémát jelentett volna azoknak, akik a TikTokból szerzik a bevételüket, hiszen az USA-ban körülbelül 170 millió ember használja az appot. Az alkalmazás elérhetetlenné vált, de Trump közbelépett. Rendeleti úton több időt adott az anyacégnek az amerikai részleg eladására, így 12 órával később elkezdték visszaállítani a szolgáltatást.

A történtek egy floridai nőt különösen megviseltek. Requinn Nicollette, aki magát színésznek és énekesnek tartja, elmondta, hogy bevételeinek nagy részét a TikTokból szerezte, ezért hatalmas stresszt okozott neki a helyzet. A feszültség miatt övsömör alakult ki a szeménél, és kilenc napig nem látott rendesen.

„Mintha valami csiklandozta volna a bőrömet, mintha kúszott volna valami alatta. 10/10-es fájdalom volt, úgy éreztem, mintha a fél arcom lángokban állna”

– emlékezett vissza a nő.

A tiltás reggelén arra ébredt, hogy a jobb szeme be van dagadva, mintha egy méh csípte volna meg. A duzzanat egyre nőtt, végül már egyáltalán nem látott az egyik szemére, ezért kórházba ment. Az orvos fájdalomcsillapítót és szemcseppeket írt fel a vírusfertőzés ellen. A diagnózis szerint szemövsömör lett, amelyet vírusellenes gyógyszerrel kezeltek. Kilenc napig homályos volt a látása, és attól félt, hogy örökre megvakul, ami a karrierje végét jelentheti.

Szerencsére a kezelés hatott, és visszanyerte a látását.

„Hosszú lesz a felépülésem, de hálás vagyok, hogy újra látok”

– mondta Nicollette. A TikTok betiltását végül elhalasztották, miután Donald Trump bejelentette, hogy nem hagyja, hogy az alkalmazás végleg eltűnjön.

A Mirror szerint a szem körüli övsömör egy fájdalmas vírusfertőzés, amelyet a stressz is kiválthat. A tünetek közé tartozik a szem körüli bizsergés, fájdalom és zsibbadás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Sokkoló tragédia: szeretett kutyája tépte le egy nő orrát egy váratlan támadásban
Egy nő élete örökre megváltozott, amikor saját kutyája rátámadt. Shayna Crimo orra hiányzik, homloklebeny-plasztikára lesz szüksége. Furcsa ok miatt támadhatott az eb.


Shayna Crimo mindig is szerette a kutyákat, és két kedvencét, Kinget és Krieót nevelte. Egy este, amikor egy művészeti óráról hazaért, lehajolt, hogy megpuszilja Kinget, aki hirtelen rátámadt.

„Ahogy lehajoltam, hogy megöleljem és megpusziljam, azonnal megharapott. Nem morgott, nem adott semmilyen figyelmeztető jelet, nem hátrált, nem adott ki hangot – semmi. Olyan gyorsan történt az egész”

– emlékezett vissza Shayna.

A nő azonnal a fürdőszobába rohant, ahol meglátta a tükörben a sérüléseit.

„Emlékszem az érzésre, ahogy rázott, ami borzasztó volt, aztán berohantam a fürdőszobába, megláttam magam a tükörben, és sikítva kértem a páromat, hogy hívja a mentőket.”

A nő több videót is megosztott a TikTokon a támadás után, ahol láthatók a sérülései.

@shaynabcrimo♬ original sound - Shayna Crimo

King soha nem volt agresszív, de Shayna elmondása szerint nem szerette, ha éjszaka zavarják. A nő úgy véli, hogy King szokatlan viselkedése összefügghetett azzal, hogy Krieónál nemrég gyorsan előrehaladó rákot diagnosztizáltak, és a kutya érzékelhette a változásokat.

A támadás után Shayna orrának nagy része hiányzik, és homloklebeny-plasztikára lesz szüksége a helyreállításhoz.

Két nappal az első műtétje után Krieót el kellett altatni. Shayna továbbra is együtt él Kinggel, de folyamatosan gondolkodik azon, hogy mi legyen a kutyával.

„Ezek a kutyák szó szerint velem együtt nőttek fel. Több mint egy évtizede velem vannak… gyakorlatilag a gyerekeim. El akarom altatni Kinget? Határozottan nem” – mondta. "Inkább otthon maradnék élete végéig, nem mennék sehova, nem lenne szükség bébiszitterre, és rendkívül óvatos lennék – de ez nem opció."

Shayna GoFundMe-kampányt indított, hogy pénzt gyűjtsön a szükséges műtétekre.

via LadBible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk