MÚLT
A Rovatból

Miért kellett a koronázáshoz minden vármegyéből 5 kg föld?

Mi mindent kellett megszervezni az utolsó magyar király megkoronázáshoz a rendelkezésre álló alig több, mint egy hónap alatt és milyen viták zajlottak ekkor a parlamentben?
Balogh-Ebner Márton írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép forrása - szmo.hu
2018. március 08.


Link másolása

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Ferenc József halála után utoljára koronáztak magyar királyt és királynét; az első világháború közepén – 1916-ban – tartott koronázásról szól cikkünk. Azt kívánom röviden bemutatni, hogy a koronázásig rendelkezésre álló alig több, mint egy hónap alatt mi kellett a koronázás előkészítéséhez és milyen viták zajlottak ekkor a parlamentben.

Az 1867-es koronázáshoz hasonlóan a ceremóniára Budapesten került sor, ezt megelőzően ugyanis Pozsony adott helyet az aktusnak. A fővárosban már a december 30-ai esemény előtt lázasan készülődtek; ugyanis egy sor ideiglenes építményt fel kellett állítani az ünnepségekre.

Többek között minden vármegyéből be kellett szerezni egy kisebb mennyiség földet – 5 kg –, hogy az így összeadott mennyiség szimbolizálhassa az ország földjét, illetve a vármegyéknek ki kellett jelölniük azokat a követeket, akik részt vesznek a ceremónián.

"Trencsénből jelenik: IV. Károly király Koronázásához Trencsén vármegye is szállított földet a melyet a vármegye alispánja trencséni vár nagy udvarának földjéből szerzett be. Trencsén vára fénykorában sok magyar király látogatásának volt helye. Mint királyi vár és lakóhely többek között Szent Lászlót, II. Istvánt, IV. Bélát, Róbert Károlyt, Nagy Lajost, Zsigmondot és Hunyadi Mátyást látta falai között. Természetes tehát, hogy abból a földből kellett küldeni melyet uj királyunk nagyon sok hírneves elődre ismert Trencsén vármegyében."

(Forrás: Budapesti Hirlap, 1916. december 19.36. évf. 352. sz. 8. o.)

Azt, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottak a fővárosba szállított szimbolikus földnek mi sem példázza jobban, mint azon erdélyi vármegyék adománya, amely területeket frissen szabadítottak fel az osztrák-magyar és német hadak a néhány hónapig tartó román megszállás alól.

"Ősi szokás, hogy a koronázási halomhoz, amely hazánk szent földjét képviseli, az ország valamennyi törvényhatósága küld földet. A koronázási ünnepek e fennséges mozzanata sohasem volt jelentősebb, mint most, mikor királyunk északon és délen, keleten és nyugaton vezeti győzelemre hős seregeinket."

(Forrás: Brassói Lapok, 1916. december 14. 2. o.)

koronazas1

Szentháromság tér a IV. Károly koronázásának idejére épített ideiglenes tribünnel. Fortepan/Németh Tamás

koronazas2

Jótékony célra árusított levelezőlap Károly kézjegyével. Tolnai Világlapja, 1917. január 18. 17. évf. 3. 22. o.

A Ferenc József halála – november 21 – és a koronázás időpontja közötti rövid idő nem kedvezett a felkészülésnek, hatalmas pompának, mindazonáltal Károly utasítására az előkészületek visszafogottak is voltak. A költségek egy részét az új király jótékony célokra ajánlotta fel – ez persze nem jelentette azt, hogy a koronázás ne járt volna nagy költséggel.

"Nagyon visszás volna ugyanis, ha most, amikor oly sok fájdalom és nyomorúság van, amikor ezrek és ezrek pusztulnak még mindig a fronton, akkor itt benn az országban irreális luxussal meg jobban kiéleznénk az óriás társadalmi különbségeket, amelyek a háború folyamán gazdasági téren is csak fokozódtak."

(Forrás: Tisza István a koronázás pompájáról. Népszava, 1916. december 1. 44. évf. 338. sz. 11. o.)

koronazas3

A Borsszem Jankó karikatúrája a két koronázás közötti különbségről. 1916. december 31. 49. évf. 53. sz. 6. o.

Az előkészületek másik csoportjába azok a heves viták tartoztak, amelyek a parlament falain belül zajlottak, elsősorban Tisza István személy körül. A csörte apropóját az adta, hogy az ellenzék padsoraiban úgy vélték, hogy noha törvényesen Tisza volt az, aki koronázás menetében a nádor helyett eljárhatott, de – szerintük – ő megosztó személyiség, helyette mást kellett volna választani. Tisza saját megítélést az ellenzék szemében azzal is rontotta, hogy saját magát jelölte arra a tisztségre, hogy az esztergomi érsek mellett részt vehessen a koronázásban. Az ellenzék ezzel szemben József főherceget jelölte a tisztségre.

"Kik koronázzák meg a királyt? Törvényeink értelmében a királyt az esztergomi érsek koronázza meg és a koronázásnál a nádorispáni állás megszűntéig rendszerint a mindenkori nádorispán segédkezett az érseknek. IV. Károly királyt tehát Csernoch János biboros-hercegprimás fogja megkoronázni. A kérdés az csupán, hogy ki fölti be ezúttal a nádorispán eddigi szerepét."

(Forrás: Budapesti Hirlap, 1916. december 19.36. évf. 352. sz. 8. o.)

Jellemző példája a parlamenti vita hevességének a következő jelenet, amikor Khuen-Héderváry Tisza védelmében próbált felszólalni:

"Fölkiáltások: Kérdezzék meg a székelyeket! Kérdezzék meg az éhező népet!

Huszár Károly: Az utcán ácsorgókat

Khuen-Héderváry: Kötelességünk Tiszát erre a tisztségre... (óriási zaj.)

Batthyány Tivadar: Hát maga visszafizette a belvárosi választás költségeit?

Khuen-Héderváry: Kötelességünk ez addig, amíg a nemzet többsége mögöttünk áll. (Óriási zaj.)"

(Forrás: Népszava, 1916. december 19. 44. évf. 351. sz. 5. o.)

koronazas5

A budai Szentháromság tér a Budai Koronázó Főtemplommal (Mátyás templom) az előkészületek alatt. A fekete lobogó Ferenc Józsefre emlékeztet. Érdekességként megemlíthető, hogy a háborús kor szokásainak megfelelően a díszleteket orosz hadifoglyokkal építették fel. Németh Tamás/Fortepan

Károlyi Mihály, a későbbi miniszterelnök, majd a köztársasági elnök a következőket jegyezte meg a parlamenti vitában:

"Sértők voltak azok a szavak, amelyeket Andrássy és Lovászy használták Tiszával szemben, de a tények igazak, amelyek alapján használták. Szükséges-e, hogy olyan egyént keressünk ki a húszmillió lakosból, aki a koronázás összhangját ennyire megzavarja? Tiszát cézárománia vezeti, amikor csak Önmagát nyilvánitja alkalmasnak. József főherceget azért ajánlottuk, mert hagyományainál fogva is alkalmasnak tartjuk erre. A többség jogára hivatkozni az ország közhangulatával szemben nem lehet, ez csak a munkapárti többség, de nem az országé."

(Forrás: Népszava, 1916. december 19. 44. évf. 351. sz. 5. o.)

koronazas6

A Borsszem Jankó karikatúrája a koronázás menete körüli vitákról.1916. december 24. 49. évf. 52. sz. 7. o.

A kormánypárti többség végül az ellenzék próbálkozásai ellenére Tisza mögé állt, így Csernoch mellett a miniszterelnök állhatott a koronázáson.

E vitának lezárulta azonban még messze nem jelentette azt, hogy más kérdések ne szolgáltattak volna vitára lehetőséget a parlamentben,

ezek azonban nem voltak olyan hevesek, mint a fenti, belpolitikailag sokkal fajsúlyosabb kérdés.

"Ezután Barabás Béla terjesztette elő sürgős Interpellációját, amelynek veleje az, hogy az uj királynak ne katonai minőségében ábrázoló arcképét függesszék ki a hivatalos helyiségekben és a koronázásnál ne játsszák a Gotterhaltét Tisza megvédte a tábornoki egyenruhát és az osztrák himnuszt egyenlő sikerrel — nem első ízben fordítván az ellenzéki szónokok ellen azt a tényt, hogy — üres ellenzéki padoknak beszélt."

(Forrás: Népszava, 1916. december 16. 44. évf. 348. sz. 5. o.)

A koronázáson egy olyan király került Magyarország élére, aki nem trónörökösnek született, ugyanis 1887-ben még élt unokatestvére, Rudolf főherceg, Ferenc József fia is. 1914-ig pedig Ferenc Ferdinánd volt a trón várományosa, majd csak meggyilkolása után választotta utódjául nagybátyja, az akkor már idős király Károly herceget. S amilyen váratlan volt hogy trónra került, olyan olyan hatalmas sokként érte országait uralkodásának vége is. Koronázása alkalmával legfőbb ígérete az volt, hogy kivezeti a Monarchiát a háborúból, ezen erőfeszítése végül kudarccal végződött, s dinasztiájának utolsó koronás fője volt.

Károly lemondása után megkísérelte hatalmát helyreállítani a Magyar Királyságban, de ezen kísérlete Horthy ellenállása miatt megbukott, kapcsolódó írásainkat ITT és ITT olvashatod. Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: