FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszólalt az RTL-nek az édesanya, akinek kisfiát a nagymama szülte meg

Betti 16 évvel ezelőtt költözött az Egyesült Királyságba. Ott nyitva állt a lehetőség, hogy az anyukája 59 évesen ismét terhes legyen. Csak épp az ő gyerekével, aki az unokája.


A Fókusz Londonba utazott, hogy találkozzon azzal az édesanyával, aki helyett a nagymama szülte meg saját unokáját. Bettit nyíltan mesél kudarcáról, a hét sikertelen beültetésről és arról, hogy miért érezte igazságtalannak, hogy pont ő nem válhatott anyává. Aztán jött egy ötlet, ami mindent megváltoztatott. Megszületett Dani, akivel teljes lett az életük.

Betti 16 évvel ezelőtt költözött az Egyesült Királyságba, kezdetben csak nyelvet tanulni, de aztán itt maradt és végül itt szerezte meg a tanári diplomáját. Korán megfogalmazódott benne, hogy anya szeretne lenni.

"A négy gyerekem közül ő volt az, aki legjobban vágyott gyerekre, és hát pont neki nem sikerült"

– mesélt Ilona lánya tragédiájáról.

"Anyu már évekkel ezelőtt is mondta, hogy segít. Mivel nekem voltak régen is problémáim, ezért anyu azért sejtette, hogy nem lesz könnyű"

– mesélte Betti.

Ilona 4 gyermeket szült korábban. Most mindenféle orvosi vizsgálatot elvégeztek, minden lelete tökéletes volt. A megtermékenyített petesejt beültetését azonban Magyarországon, mivel korhatárhoz kötött, nem vállalták. Angliában azonban nincs ilyen feltétel, így nyitva állt a lehetőség, hogy az asszony 59 évesen ismét terhes legyen.

"Először azt hittem, hogy csak viccelnek, nem gondolják komolyan, de egy próbát megért… aztán sikerült."

– mesélte Zoltán, Betti párja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú volt a Hungaroring sztárja, Roli életében először látott élőben versenyautót
Rolit a Hungaroring vezetői hívták meg a hétvégi futamra, így élőben nézhette a versenyt.


A szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú is ott volt a hétvégén a Forma 1-es Magyar Nagydíjon. Roland most először látott élőben F1-es versenyautót.

A kisfiút Hungaroring vezetői hívták meg a futamra, ő pedig vasárnap a Hungaroring paddockjáról figyelhette élőben az elsuhanó autókat

a Blikk beszámolója szerint. Rolinak nincs kedvence a pilóták között, de a lelátón kiabáló holland drukkerek megtetszettek neki, így attól kezdve a narancssárgákért dobogott a szíve.

A Blikk képei alapján Roli, illetve a plüss teknőse, találkoztak Gyulay Zsolttal, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával, illetve Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megszólalt a szakma: ezért kerül 4000 forintba egy bundáskenyér Tihanyban
A szakember szerint akik bementek a cukrászdába és rendeltek, azok tisztában voltak az árakkal. A szakmabeliek nem értik a népharagot.


A Világgazdaság utánajárt, hogy vajon mi kerülhet 48 ezer forintba egy ötszemélyes reggeliben a tihanyi Apátsági Rege cukrászdában.

Mint arról korábban írtunk, 3 jegeskávé 11 ezer forintba, 4 töltött bundáskenyér 17 ezer forintba került a népszerű balatoni vendéglátóhelyen, az Apátsági Rege Cukrászdában.

A lap felidézte, hogy több mint négyezer forintba kerül a tihanyi cukrászdában egy töltött bundás kenyér, 2390 forintba egy limonádé, és 3690 a jeges kávé ára.

Egy ötfős reggeliző asztaltársaság több mint 48 ezer forintos számlája kapcsán valóságos népharag zúdult a cukrászdára. A brutális árak miatt megkérdezték a szakmát.

„Ezért az árért a Wörthi-tó partján senki egy szót sem szólna”

– válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A szakember szerint akik bementek a cukrászdába és rendeltek, azok tisztában voltak az árakkal.

Egy másik vendéglátóipari cégvezető a Világgazdaságnak azt mondta, hogy hisztériának tartja a tihanyi sztorit, ami újabb alkalom volt arra, hogy ismét terítékre kerüljenek a balatoni árak.

"A tihanyi cukrászda különleges helyen üzemel, és az ilyen páratlan értéket mindenhol a világon beárazzák"

– érvelt a szakmabeli cégvezető.

(via Magyar Nemzet)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A világ legforróbb városa, ahol a halak felforrnak a tengerben és a madarak holtan hullanak az égből
Olyan meleg van, hogy az ország energiafogyasztásának nagy részét az állandó légkondicionálásra fordítják.


Kuvaitváros (Kuvait) a világ legforróbb városa, ahol a leghűvösebb napon is 32°C-ot mérnek – számolt be róla a LadBible.

A Mirror brit bulvárlap szerint

a hőmérséklet olyan magas, hogy a helyi élővilág egyszerűen nem bírja elviselni: madarak hullanak holtan az égből és csikóhalak forrnak fel a tengerben.
Természetesen az ilyen perzselő hőség az emberek számára is rendkívül veszélyes, ha nem tesznek meg megfelelő óvintézkedéseket. A dehidratáció és a hőguta mindennapi probléma a város lakóinak életében.

Az Egyesült Királyságban 30°C már aggodalomra adhat okot, nálunk a hosszan tartó 40 fok körüli adatok aggasztóak, ám a világ azon részein, amelyeknek el kell viselniük ilyen forróságot, elkerülhetetlenül alkalmazkodniuk kell hozzá.

A phys.org szerint faültetéssel próbálják hűteni a nap perzselte talajt, de még ez sem segít azon, hogy

az ország energiafogyasztásának nagy részét az állandó légkondicionálásra fordítják.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nagyon ciki: fizetés nélkül távozott egy pár az étteremből, de kénytelenek voltak visszamenni
A floridai étterem vezetője már várta őket vissza. Az esetről videó is készült, a pár húzása pedig természetesen kiakasztotta a kommentelőket.


Egy fiatal nő és barátja úgy gondolta, hogy a floridai LongHorn Steakhouse-ban elköltött vacsorájukat ingyen megússzák, de a sunyi távozás után kénytelenek voltak visszatérni az étterembe. És persze az egész esetről készült egy videó is, ami pillanatok alatt felrobbant a TikTokon.

Július 11-én a páros beült egy jó kis vacsorára a Panama City Beachen található steakhouse-ba, majd az étkezés végén szándékosan fizetés nélkül távoztak.

A tervük azonban nem jött össze, mert a fiatal nő a nagy sietségben ottfelejtette a táskáját. Így a két kalandor visszakullogott az étterembe

– írta meg a Daily Mirror.

A visszatérésük pillanatait egy másik vendég videóra vette, és feltette a TikTokra. A videón jól látszik, ahogy az étterem vezetője a nő táskáját szorongatja, és addig nem adja vissza, amíg ki nem fizetik a számlát. A fiatal nő eleinte kifejezetten agresszívan, káromkodásokkal próbálta visszaszerezni a táskáját.

@missyp711 ♬ original sound - Momx3

A TikTokra feltöltött videó már több mint 7,6 millió lejátszást, 725 ezer lájkot és 18 ezer kommentet gyűjtött össze az elmúlt bő másfél hétben.

A kommentelők sem kímélték a párost. Egyikük csak annyit írt: „Rendkívüli elégtétel.” Egy másik pedig kifejtette: „Ha nincs benned annyi, hogy kifizesd, amit rendeltél, ne lepődj meg, ha a valóság durván visszaüt!” Sokan pedig azon háborodtak fel, hogy a nő még dühös is volt: „Az a kiakasztó, hogy még ő dühös” – fogalmazott egy harmadik kommentelő.

Az étteremből fizetés nélkül való távozás, vagyis a dine and dash, nem új jelenség, de mostanában egyre több ilyen esetről hallani, főleg az Egyesült Királyságban lett egyre nagyobb „divat” a pofátlan távozás.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: