A mai szülők túlságosan rátelepednek a gyerekekre - és túl is aggódják magukat
Manapság úgy tűnik, hogy sok szülő túlságosan szorosra fűzi kapcsolatait gyermekével – így vélekedik a Huffington Postban Joanna Myers, a gyermeklélektan szakértője, két kislány édesanyja.
Joanna úgy emlékszik vissza saját gyerekkorára, hogy szülei időnként játszottak velük, de gyakran hagyták, hogy ők maguk saját fantáziájuk szerint alakítsák játékaikat, anélkül, hogy ők beavatkoznának.
Úgy véli, hogy a mai szülők életét állandó bűntudat jellemzi: gyermekem nem elég aktív, túlterhelt, játszani akar velem, nekem viszont nincs kedvem – és a lehetne folytatni a végtelenségig.
Az előző szülőnemzedék ezekből nem csinált ekkora problémát – legalábbis ő nem ezt tapasztalta.
Ugyancsak elhibázottnak tartja, hogy manapság szemünk fényeit elárasztják a játékokkal, egy idő után a gyerekszoba már egy játéküzletre hasonlít.
Joanna korosztályának sokkal kevesebb volt, viszont akadt közöttük olyan, amelyeket imádtak. A mai gyerekektől éppen a bőség zavara veszi el ezt az élvezetet.
Myers túl soknak találja az iskolán kívüli elfoglaltságokat is. Régen is voltak gyerekek, akiknek hamar a szenvedélyükké vált a sport, vagy más hobbi, de ezek többnyire természetes módon alakultak ki. Ma a szülőknek mániájává vált, hogy a lehető legjobban lefoglalják a gyerekeket. Túlzásnak tartja azt is, hogy manapság a szülők presztizskérdést csinálnak abból, hogy ott legyenek a gyerek minden meccsén, sőt, már az edzésén is. A gyerek nem a maga örömére játszik, hanem apjának-anyjának.
Joanna egyenesen nevetségesnek tartja, hogy sok szülő még a gyerekek szabadidejét is pontosan megtervezik, benne egy „félidőben” elhelyezett uzsonnával. „Mi annak idején kimentünk játszani azokkal, akik éppen a téren voltak, és megígértük, hogy sötétedés előtt otthon leszünk” – emlékszik.
Myers kiskorában már volt Atari és Nintendo, de a szülőknek nem kellett félniük, hogy a gyerekek függők lesznek tőlük, mert volt jobb dolguk is, mint egy egész nap leragadni egy játékkonzolnál. Az új szülőgenerációnak azonban naponta meg kell vívnia ezt a háborút.
Az is könnyebbség volt nekik, hogy az ő gyerekkorukban nem csináltak akkor ügyet az egészséges életmódból.
Ugyanakkor Joanna felidézi, hogy édesanyja esténként főzött, és nem nyomasztotta az a teher, hogy a gyerekeket a sokadik foglalkozásra kell hozni-vinni. De nem is volt kapkodás az étkezésekkel.
Joanna azért azt a fontos tényezőt sem hagyja figyelmen kívül, hogy az ő szüleinek nem kellett szembenézniük a közösségi média nyomásával, és megengedhették maguknak, hogy ne törődjenek azzal, amit mások gondolnak nevelési elveikről. Igaz, ők sem avatkoztak be mások dolgába.
„Mind e különbségeket számba véve, úgy gondolom, hogy talán ideje visszanyúlni az előző nemzedékek filozófiájához. Meg kell tanítanunk gyermekeinket, hogy magukban játszanak, el kell felejtenünk az állandó bűntudatot, a vásárlási kényszert. Hagyjuk, hogy a környékbeli gyerekek szabadon szórakozhassanak együtt, és főleg, ne ítélkezzünk folytonosan egymás felett” – tanácsolja.