FELFEDEZŐ

Kirúgták, mert nem ment el egy céges buliba, most félmillió eurós kártérítést is kaphat

A bíróság már megítélt neki egy 1,2 millió forint értékű kártérítést. A kirúgott alkalmazottnak viszont van egy ennél sokkal nagyobb összegű követelése is.

Link másolása

A francia legfelsőbb bíróság kimondta, hogy jogtalanul bocsátottak el egy férfit, amiért nem ment el iszogatni a kollégáival - számolt be róla a Vice.

A bírósági dokumentumok szerint a csak "T. úrként" emlegetett férfit még 2015-ben menesztették a párizsi székhelyű Cubik Partners tanácsadó cégtől, mert nem volt hajlandó részt venni a hétvégi csapatépítő eseményeken.

Az ügyvédei szerint a férfi úgy érezte, a céges rendezvényekre „túlzott alkoholizmus” és „promiszkuitás” volt jellemző. Állítása szerint a vállalat „szórakoztató” kultúrája „a megalázó és tolakodó gyakorlatokban” merült ki. Többször durva beceneveken szólították egymást, valamint az ágyat is meg kellett osztani egy másik alkalmazottal.

A Cubik Partners jogászai azzal érveltek, hogy egykori alkalmazottjuk időnként „demotiváló hangnemben” beszélt a beosztottjaival szemben, és nem viselte jól a negatív visszajelzéseket, ahogy azt sem, ha valakinek más volt a véleménye egy adott kérdésben.

A Semmítőszék azonban kötelezte a vállalatot, hogy fizessen a volt alkalmazottnak 3000 euró (nagyjából 1,2 millió forint) kártérítést, valamit egy későbbi időpontban vizsgálják meg T. úr további 461 406 eurós (187 millió forintos) követelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Hátborzongató üzenetet hagyott egy nő, miután 27 percig halott volt, és újraélesztették
A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.

Link másolása

Mi történik, ha meghalsz? Erre valójában senki nem tud biztos választ. Vagy mégis?

Van néhány ember, akik talán jobban értik, mi vár ránk a halál után, mert ők valóban megtapasztalták.

Sokszor hallani olyan emberekről, akiknél beállt például műtét közben a klinikai halál, majd újraélesztették őket, és furcsa látomásokról számoltak be utána.

Tina Hinesnak még 2018 februárjában állt meg a szíve, és férje, Brian hiába próbálta újraéleszteni, meghalt.

A kórházba menet Tinát hatszor élesztették újra az orvosok, összesen 27 percig volt a klinikai halál állapotában.

A kórházi intubálás után azonban felébredt, és azonnal tollat ​​és papírt kért, hogy leírhasson egy baljós üzenetet a családjának.

Tina alig olvasható kézírással írta az „igazi” szót írta le. Később az AZfamily.com-nak azt mondta, hogy "Annyira valódi volt, a színek olyan élénkek voltak."

Azt mondta, hogy látott egy alakot, akit ő valamiért Jézusnak hitt, persze az ehhez hasonló élmények nem is olyan ritkák.

A legtöbb ember egyébként nem emlékszik arra az időszakra, amikor technikailag halott volt, mindössze 10-20 százalékuk tapasztal valamilyen élményt ezalatt.

Bár a víziók misztikusnak tűnnek, a tudósok egyre közelebb kerültek ahhoz, hogy kiderítsék, mi történik ezekben a halálközeli élményekben valójában.

A Michigani Egyetem kutatói 2013-ban végeztek vizsgálatot néhány patkányon. Az agy aktivitásának felfutása közvetlenül a halál előtt magasabb, mint a leginkább éber, tudatos állapotban.

A tanulmány vezetője, Dr. Jimo Borjigin, a Michigani Egyetem munkatársa azt mondta:

"Sokan azt gondolták, hogy az agy a klinikai halál után inaktív vagy hipoaktív, kevesebb aktivitással, mint az ébrenléti állapotban, mi viszont azt mutattuk ki, hogy ez egyáltalán nem így van.

"Az agy sokkal aktívabb a haldoklási folyamat során, mint az ébrenléti állapotban."

A kilenc patkányt megfigyelés alatt tartották, amíg elpusztultak, és a szívük megállása utáni 30 másodpercben a magas frekvenciájú agyhullámok meredek növekedését mérték.

Lehetséges, hogy Tina és társai tapasztalatai csak a magas frekvenciájú agyhullámok hirtelen megugrásának az eredménye?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A lehető legrosszabb szögből készült fotó került a Kölcsey-szoborról egy tankönyv borítójára
A meglehetősen félresikerült borító a hetedikesek irodalmi munkafüzetét díszíti.

Link másolása

Nyáry Krisztián író, kommunikációs szakember szúrta ki a 7. osztályosoknak készült, irodalmi munkafüzet borítóját. A fotón Ferenczy István szobra látható Kölcsey Ferencről, de a lehető legrosszabb szemszögből:

Az író először azt hitte, hogy valaki módosította a képet, de az Oktatási Hivatal tankönyvkatalógusa alapján tényleg így néz ki a borító.

A kommentek alapján már egy korábbi kiadványon, a Minden órám – Kölcsey Ferenc válogatott művei címűn is ez a szobor szerepel, szintén egy elég szerencsétlen szögből. Volt, aki azt írta, hogy már szeptember óta ezen mosolyognak.

A Kultúra.hu azt írja, hogy ez volt az első szobor, ami a Himnusz költőjéről készült. Ferenczy István a legnagyobb ókori költőkhöz hasonlóan ábrázolta Kölcseyt, tógában, papirusztekerccsel. A széke alá pedig Kronosz bozontos fejét tette, jelezve, hogy Kölcseyn nem fog az idő.

Azonban sokan bírálták a márványszobrot, pont azért, amiért nem magyar öltözetben ábrázolta a költőt.

Ferenczyt annyira megviselték a kritikák, hogy visszavonult szülőfalujába, Rimaszombatra, és többet egy szobrot sem készített. Szegénységben élt, úgy is halt meg tíz évvel később.

A szobrot eredetileg a Nemzeti Múzeum kertjébe szánták, ma a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Sokkolta a nőt, amikor felhívták azzal, hogy a DNS-e megoldhat egy 37 éve történt rejtélyes gyilkosságot
A mexikói-olasz származású nő második-harmadik unokatestvére lehetett az eddig ismeretlen áldozat.

Link másolása

Lehet, hogy egy nyilvános adatbázisba feltöltött, bárki számára elérhető DNS-teszt old meg egy 37 éve elkövetett San Diegó-i gyilkosságot. Nemrég ugyanis az ügyben nyomozó rendőr hívta fel Jacquleine 'Jackie' Vadurrót azzal, hogy a DNS-e szinte teljesen megegyezik azzal az ismeretlen áldozattal, akit a kaliforniai város határában lőttek le és hagytak az út mellett 1986-ban, írja a Daily Mail.

A szintén Kaliforniában, de Palm Springsben élő Jackie eleinte nem értette, hogy miről van szó. Később azonban kiderült, hogy

a mexikói-olasz származású nő második-harmadik unokatestvére lehetett az eddig ismeretlen áldozat majdnem negyven évvel ezelőtt.

A rejtélyes esetről Jackie több videóban számolt be a TikTokon.

@hittheroadjackie Living in my own Dateline episode… wait until you hear the results!!??? #coldcase #coldcasefiles #dateline #fyp #truecrime #23andme #dnatest ♬ original sound - Jacquleine Vadurro

A második részből az is kiderül, hogy a legnagyobb valószínűséggel anyai ágon lehetnek rokonok a meggyilkolt nővel. Éppen ezért a rendőrség arra kérte Jackie-t, hogy az édesanyjánál is készítsenek egy DNS-tesztet. A hatóságok feltételezése szerint

a 37 évvel ezelőtti áldozat minden bizonnyal egy eltitkolt gyerek lehet, ezért nem is tudják, hogy kiről van szó.

@hittheroadjackie Guys this whole thing is nuts!!! Keep following along this is just getting started? #fyp #coldcase #coldcasefiles #dnatest #dateline ♬ original sound - Jacquleine Vadurro

Az eddigi utolsó videóban beszámol arról, hogy a rendőrök már teljesen biztosak a rokonsági kapcsolatban közte és a meggyilkolt fiatal nő között. Az is kiderült, hogy az 1986-ban elkövetett gyilkosság áldozata nem prostituált volt, ugyanis teljesen hétköznapi ruhában találtak az ápolt nőre, akit egyetlen egyszer lőtt mellkason támadója. De ez a lövés is halálosnak bizonyult.

A felvételen Jackie elárulja azt is, hogy

rajtuk kívül még egy New Yorkban élő férfi DNS-e is egyezést mutat az áldozatéval. A férfi egyébként nagyon kedves, és már azt is elhatározták, hogy ha kiderül a nő személyazonossága, akkor a nevével kopjafát állítanak neki a temetőben.

A hatóságok úgy vélik, hogy azért nem kereste senki mindmáig a lelőtt nőt, mert bevándorló lehet, aki hátrahagyta és megszakította a kapcsolatot a mexikói családdal.

@hittheroadjackie Wow this just keeps getting crazier!!! #fyp #coldacase #janedoe #23andme #coldcasefiles #dateline #truecrime ♬ original sound - Jacquleine Vadurro

Jackie Vadurro a Daily Mailnek pénteken azt mondta, hogy még nincs igazi áttörés az ügyben, továbbra sem derült fény az áldozat és a gyilkos személyazonosságára sem. A rendőrség jelenleg a nő családfáját fésüli át, hogy közelebb kerüljön a 37 éves rejtély megoldásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban, a napsütés ellenére sem mentek vissza a medveházba
Örömmel fogadták a kikészített finomságokat, és az alvás helyett inkább az evést választották.

Link másolása

A Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondoznak barna medvéket és hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek.

Csütörtök reggel a gondozók kicsit aggódtak, mert a vadaspark két medvéje, Mici és Ursula bevackolták magukat a medveház sarkába, és aludtak, nem tűnt úgy, mintha előbújnának. Délelőtt azonban

kimásztak a kifutóba, ahol lekváros kenyér, madarin, alma, körte, szőlő és hal várta az állatokat.

A napsütés ellenére a két nőstény nem ijedt meg az árnyékától, enni kezdtek. A legjobban - a hal mellett - a gyümölcsök ízlettek nekik, amiből a gondozók a tél feliratot rakták ki. Így csakhamar a két medve meg is ette a telet.

A világ sok kultúrájára jellemző volt, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra épültek. A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez két különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik szerint Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap.

Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket:

ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.

A barna medvék - szemben a mókusfélék közé tartozó mormotákkal, melyeket a vadaspark szomszédos kifutójában gondoznak - valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ilyenkor anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Időnként azonban - általában enyhébb, napsütéses időben - kibújnak rejtekükből és fogyasztanak némi táplálékot, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

VIDEÓ: A medveles


Link másolása
KÖVESS MINKET: