News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Kiakadtak a kommentelők a Gucci és az Adidas félmillió forintos esernyőjén, ami nem vízálló

A Gucci szerint ez napernyő, és nem is mindennapi használatra készült.

Link másolása

hirdetés

Óriási felháborodást váltott ki a kínai közösségi oldalon, a Weibon az Adidas és Gucci közös kollekciójában megjelenő ernyő, ami nem vízálló. A terméket több mint 11 ezer jüanért, átszámolva több mint félmillió forintért lehet megrendelniírja a BBC.

A Weibón az egyik felhasználó azt írta, hogy amíg szegény, addig nem is tudják rávenni, hogy fizessen egy ilyen termékért. Mások szerint pedig akik ezt az ernyőt megrendelik, azoknak valójában nem is számít annak a használhatósága.

Erre azonban a Gucci weboldala is utal, ahol

eleve napernyőként kínálják, és írják is, hogy a termék nem vízálló, illetve, hogy „dekoratív célokra készült”.

A Gucci szóvivője is ezt erősített meg egy pekingi magazinnak. Ahogy fogalmazott, az ernyőt „nem ajánlott a mindennapokban esernyőként használni”, és hogy a termék a gyűjtők számára jó értéket képvisel.

hirdetés

Az esernyő, illetve napernyő június 7-én jelenik majd meg a két világmárka közös kollekciójának a részeként. Ha kedvet kapott, és mégis szeretné beszerezni egy nem vízálló, cserébe dekoratív ernyőt, akkor a Gucci oldalán jelenleg 990 euróért, vagyis mintegy 370 ezer forintért tudja előrendelni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
18 ezren jelezték, hogy elmennének, ha Orbán Viktor a Duna jegén koronáztatná meg magát
Iszonyú gyorsan emelkedik a Facebookon meghirdetett kamueseményen részt venni szándékozók létszáma. Reméljük, mindenkinek van humorérzéke!

Link másolása

hirdetés

„Orbán Viktor megkoronázása a Duna jegén” - ezzel a címmel hirdettek a Facebookon egy eseményt civilek január 24-ére, most, nyolc órakor már több mint 18 ezren jelezték, hogy a helyszínen is megnéznék a nagy eseményt.

Természetesen ez egy vicc, még mielőtt bárki komolyan venné. A "szervező" ezzel reagált a kormány törvénymódosítási tervére, amivel a megyékből vármegyéket, a kormánymegbízottakból pedig főispánokat csinálnának.

Az eseményt Váradi Gábor hozta létre, és ezt írta mellé:

„A tizenkilenc vármegye fő ispánjai megidézik a Hunyadiak szellemét, hogy ünnepélyesen s a hagyományokat tisztelve felhelyezzék dicső vezérünk dicső kobakjának legmagasabb pontjára országunk legbecsesebb ékszerét, a magyar Szent Koronát. Áldassék a Király!”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Egy médium több ezer km-ről mondta el, merre keressenek egy eltűnt férfit, meg is találták, de már holtan
Állítása szerint kapcsolatba tudott lépni a férfival, aki arccal lefelé feküdt a vízben. A hatóságok nem vették komolyan, a helyiek viszont pont ilyen helyzetben találták meg az elhunytat.

Link másolása

hirdetés

Megtalálták egy eltűnt férfi holtestét Angliában, miután egy médium több ezer kilométer távolságból elmondta, hol keressék – írja a Sun.

A 27 éves Alex Holland tavaly november végén tűnt el szülei családi házából az Anglia délkeleti részében fekvő Kentből. Miután a hatóságok nem jutottak közelebb a férfi megtalálásához, januárban édesanyja beszélt egy több mint 7000 km-re, Floridában élő médiummal, aki azt állította, tudja, hol van a fia.

A médiumnak állítása szerint sikerült kapcsolatba lépni a férfi szellemével, és látta, hogy arccal lefelé fekszik a vízben.

A médium térképeket is átadott a rendőrségnek, hogy mely vízterületeken keressék a férfit, de a rokonai szerint a hatóságok nem vették komolyan a nőt, aki azt is állította, hogy három ember gyilkolta meg a férfit.

A férfi holttestét végül helyiek találták meg, a Sun szerint egy vízterület mellett, arccal lefelé a vízben.

A halál pontos okát boncolás után sem sikerült kideríteniük, a férfi szervezetében kis mennyiségű alkoholt és kokaint találtak, de ez a szakértő szerint nem valószínű, hogy jelentős szerepet játszott a halálában. Az édesanyja elmondta, hogy

hirdetés
fiát a vízben találták meg, de a tüdeje nem telt meg vízzel, ezért arra gyanakszik, hogy meggyilkolták.

A rendőrség szerint egyelőre nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, de az édesanya panasza nyomán további vizsgálatokat folytatnak le.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Gagyi, filléres ajándékokat kapott 27 évnyi munka után a Burger King dolgozója
Kevin Ford kissé csalódott volt, de ennek ellenére még mindig hálás a munkájáért.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. június 25.


Link másolása

hirdetés

Kevin Ford 27 éve dolgozik a Las Vegas-i repülőtéren található Burger Kingben. Az 56 éves férfi a közel három évtized alatt még egyetlen napot sem hiányzott a munkából. Munkáltatóinak éppen ezért eszébe jutott, hogy meg kellene jutalmazni őt valamivel.

Ford egy TikTok-videóban mutatta be, hogy a Burger King alkalmazottait foglalkoztató HMS Host nevű cégtől egy átlátszó, műanyag zsákot kapott, benne egy néhány filléres ajándékkal.

A műanyag zsákban egy mozijegy, egy csomag mogyoróvajas csoki, egy szívószálas Starbucks pohár, nyakba akasztható szalagok, két műanyag toll, két műanyag kulcstartó és két csomag cukorka volt.

A férfi a videóban egyébként tiszteletteljesen megköszöni az ajándékokat.

@thekeep777 He's Worked for the Company for Almost 3 Decades and Has Never Called Out!!!?‍???? #Grateful #Dads #FathersDay #Loyalty #Honor #WorkersUnite #Rewards #Thankful #NorrinRadd777 #theKeep777 ♬ Slide (feat. Frank Ocean & Migos) - Calvin Harris

A TMZ-nek később viszont annyit elárult, hogy a mozijegy miatt egy kicsit csalódott, mert egyrészt csak egyet kapott, másrészt pedig azt hitte, pénzjutalom lesz a borítékban.

Azok ugyanis, akik 20 éve dolgoznak a cégnél, csekket szoktak kapni, ő meg már 7 éve nem kapott. Így azt gondolta, hogy az elmaradt csekk lesz a borítékban.

hirdetés

Ennek ellenére hozzátette, hogy még mindig nagyon boldog és hálás a munkájáért és mindenért, ami megadatott neki.

Ford videója elképesztő gyorsan terjedni kezdett és nagyon népszerű lett, a férfi javára pedig gyűjtés is indult. Alig pár nap alatt több mint 80 ezer dollár, vagyis körülbelül 30 millió forint jött össze.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Tudom, hogy csak egy bizonyos ideig lehetek vele - 83 évesen lett ismét apuka egy Argentínában élő férfi
Alberto Cormillo minden nap hangüzeneteket és videókat hagy a kisfiának, hogy a jövőben is hallhassa majd őt.
Fotó: Instagram - szmo.hu
2022. június 24.


Link másolása

hirdetés

83 évesen lett ismét kisgyermekes apuka az orvos, aki minden nap tudatosítja magában, hogy nem fogja látni a fiát felnőni. A táplálkozási szakértőként dolgozó Alberto Cormillot azt mondja, mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több emléket adjon a Emilionak, ezért kora ellenére is aktívan részt vesz a nevelésében. Felesége, a mindössze 35 éves Estefania Pasquini mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe a kisbabával – írja a The Sun.

„Tisztában vagyok vele, hogy az élet nem végtelen. Itt van ez a kissrác, és csak egy bizonyos pillanatig kísérhetem az útján. Amíg ez meg nem történik, azt tervezem, hogy minden napot a lehető legjobban kiélvezek és rövidebb távú terveket készítek”

– mondja Alberto, aki rendszeresen rögzít hangüzeneteket is kisfiának, hogy Emilio a jövőben is hallhassa őt:

„Bár még kisbaba, van egy telefonszáma WhatsApp-on, ahol hangüzeneteket és videókat küldök neki.”

Albertónak már van két felnőtt fia, Renee és Adrian, valamint három unokája is. Első felesége, Monika Arborgast 2017-ben halt meg. Az Argentínában élő férfinél 2012-ben vastagbélrákot diagnosztizáltak, de végül műtét segítségével sikerült eltávolítani a teljes daganatot.

A házaspár azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy azonnal elkezdték tervezni gyermekük jövőjét, amint megtudták, hogy a baba úton van.

Kilenc hónapos kisfiuk számára felbéreltek egy kínai nyelvtanárt, mert Alberto szerint ez a „jövő nyelve”. Édesapja ráadásul még hangszeren is tanítja őt játszani.

A 83 éves férfi minden vele töltött percben igyekszik felkészíteni fiát a jövőre, amíg még teheti.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: