FELFEDEZŐ

Kalapáccsal az ágya mellett alszik egy angol nő, akit naponta zaklat egy Uber-sofőr

Amele hiába adott meg hibás telefonszámot, a taxisofőr levelet küldött és személyesen is megjelent a házánál.
Fotó: Free-Photos/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. október 03.


Link másolása

Sokan szeretnek a taxisofőrrel elbeszélgetni az utazás során, ám ebből ritkán születik tartós ismeretség. Egy londoni nőt azonban egyetlen fuvar után zaklatni kezdett az Uber-sofőr, aki a költözködésben segített neki - írja a Daily Star.

Amele Sossavi a bőröndjei szállításához kért segítséget szeptember 20-án, amikor dél-londoni lakásába költözött. Ekkor vette igénybe az Uber szolgáltatásait, és ismerkedett meg a Habib nevű sofőrrel.

A 25 éves tanársegéd nő eleinte udvariasan elbeszélgetett Habibbal, azonban hamar kényelmetlen helyzetbe került, amikor a férfi elkérte a telefonszámát. Mivel nem szerette volna megosztani az elérhetőségét, Amele inkább egy nem létező számot diktált le a sofőrnek, akitől azonban ezután két nappal levelet kapott:

“Helló, Habib vagyok, a számod nem működött” - állt az üzenetben, amiben a férfi leírta a saját elérhetőségeit is.

Amele figyelmen kívül hagyta a levelet, ám ezek után egy lakótársa szólt neki, hogy a férfi felbukkant az otthonánál, amíg dolgozott.

“Ez nagyon megrémített, főleg annak fényében, mik történnek meg manapság a nőkkel. Aznap éjjel nem is aludtam otthon, nem éreztem magam biztonságban. Amikor visszamentem, bezárkóztam, és egy kalapáccsal az ágyam mellett alszom, mivel tudja a címemet, és hogy hol lakom” - mondta a nő.

“Undorító, hogy ez a férfi nem egyszer, kétszer is megjelent a házamnál, és szerinte ez elfogadható” - írta Amele a Twitteren, aki zaklatásért fel is jelentette a sofőrt.

A rendőrség később arról tájékoztatta a nőt, hogy a taxitársaság kirúgta Habibot, de a hatóság képviselői is felkeresték és elbeszélgettek vele.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Kiderült, hogy miért feküdt le szinte minden kollégájával egy amerikai rendőrnő
A válás küszbére sodródott a házassága, ezért kezdett intim kapcsolatba a fél rendőrséggel.

Link másolása

Január elején derült ki, hogy egy La Vergne-i (Tennessee, USA) rendőrnő párhuzamosan több kollégájával is intim kapcsolatot tartott fenn. Akadt köztük olyan, akit szolgálat közben részesített orális örömökben, míg egy másikkal a felesége társaságában hármasban hemperegtek. Most végre az is kiderült Maegan Hallról, hogy miért feküdt le a fél őrssel, írja a Unilad.

Egy helyi tévécsatorna megszerezte a 26 éves rendőrnő kihallgatásának jegyzőkönyveit, ahol Hall elismerte a történteket. A rendőrnő a HR-osztály vezetőjének azt mondta, hogy a történtek idején a válás küszöbére sodródott a házassága, amitől kétségbe esett, majd a helyzet „teljesen kicsúszott a kezéből”.

Amikor a Patrick Magliocco rendőrrel és feleségével történt édeshármasról faggatták, azt mondta, hogy a nő egyszer csak felbukkant, pedig dolgoznia kellett volna. Ezután a kocsijához kísérték, majd valahogy egy közeli partszakaszra keveredtek, ahol megtörtént a dolog.

A kihallgatás során elismerte, hogy valóban az ajkaival kényeztette szolgálat közben egy másik munkatársát. Maegan Hall azt mondta, hogy azért tagadta le ezt korábban, mert nem akarta kerékbe törni Powell karrierjét.

Eleinte nemcsak a nő, hanem kollégái is tagadták a vádakat. Később azonban Lugo-Perez, Shields, Holladay és Powell is elismerték a történteket. Gavin Schoeberl járőr állítása szerint egyszer kapott meztelen fotót Halltól, amit nyoban ki is törölt a telefonjáról. Egy másik rendőr, McGowan bevallotta, hogy meztelen fotót küldött magáról a fehérmájú rendőrnőnek, de tagadta, hogy ezen kívül lett volna köztük valami.

Ő volt az a tiszt, aki állítólag megpróbálta rávenni Hallt és férjét egy közös kártyaparti során, hogy vele és nejével négyesben szeretkezzenek. Az elbocsátott rendőrnő szerint egy ízben pedig megpróbálta rábeszélni Maglioccót is, hogy próbálják ki házastársaikkal négyesben a párcserés szexet.

A rendőrnőt annyira megviselték a történtek, hogy egyszer üres fegyvert emelt a homlokához. A pisztolyt el is sütötte, mert kíváncsi volt, hogy „milyen a hangja”.

Hallt, Powellt és Lugo-Perezt, valamint McGowant és Shieldst kirúgták a történtek után, míg Maglioccót és Holladayt felfüggesztették a vizsgálat befejezéséig. Hall időközben jól fizető ajánlatot kapott egy nashville-i sztriptízbártól:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Zseniális: ezzel az apró trükkel pofonegyszerű a palacsintasütés
Az Anyakivan vloggere szinte forradalmasítja a legnépszerűbb étel elkészítését.

Link másolása

Neked is nehezen megy a palacsintasütés? Gondod van a megforgatással, feldobással? Ha igen, van egy jó hírünk: csak volt!

Remek trükköt közölt az Anyakivan Facebook-oldal vloggere, Semjén Nóra. Az anyaság vicces, és néha kissé nehéz oldalát bemutató oldalon ezúttal a tökéletes palacsintának nem a receptjét, netán valami extra hozzávalóját ismerhetjük meg, hanem egy forradalmi módszert a sütéshez, ami ugyanakkor egyszerűbb szinte nem is lehetne.

A titka: két serpenyő.

Mutatjuk is:

Külön érdekesség, hogy kiderült: a tippet Nóra a fiától kapta, aki viszont az ő édesanyjától leste el.

„Nem emlékeztem, hogy anyu így süti, de azóta csakis így nyomom” – írta a videó mellé.

Nektek van valami extra trükkötök palacsintasütéshez?

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Szinte csoda: különböző bőrszínű ikrei születtek a brit nőnek, akinek két méhe van
Az anya szerint amikor az emberek meglátják a lányokat, nem hiszik el róluk, hogy ikrek.

Link másolása

Az orvosok szerint egy az 50 millióhoz annak az esélye, ami egy brit ikerpárral történt: két külön méhben fejlődtek ki, ráadásul más a bőrszínűk és a hajszínűk is – számolt be róla a Daily Mail.

Édesanyjuk, a most 25 éves Jade Buckingham 2018-ban hozta világra ikreit. Elmondása szerint néhány hónapba telt, mire az ikrek bőrszíne közti különbség elkezdett láthatóvá válni.

Lanaénak sötétebb a bőrszíne, valamint fekete göndör haja van. Ezzel ellentétben testvérének, Lavellnek szőke haja és világosabb bőre van.

„Néha, amikor kint vagyunk az utcán, és az emberek róluk kérdezősködnek, nem hiszik el, hogy ikrek” - mondta a nő.

A nem egypetéjű ikrek nem is igazán hasonlítanak egymásra, mivel génjeik 50 százalékán osztoznak. Míg Lanaé olyan géneket örökölt, amelyek sötétebbé tették a bőrét, Lavell olyan géneket kapott, amelyekkel világosabb bőrszínt örökölt.

Buckingham egy 2014 februárjában elvégzett kisebb műtét után tudta meg, hogy két hüvelyi csatornája és két méhe van.

Az orvosok szerint 3000 nőből csak egy születik két méhhel.

Az érintettek csak kivételes esetben tudnak szülni, mivel nehezen tudják kihordani babájukat, mert kicsi a méhük, ami korlátozhatja a magzat növekedését. Amikor Jade megtudta, hogy terhes, nagyon félt, hogy később elvetél. Végül úgy döntött, világra hozza az ikreket.

„Annyira megkönnyebbültem, amikor mindketten megszülettek. Akkor már tudtam, hogy biztonságban vannak velem"

- emlékezett vissza a szülés utáni pillanatokra, miután az ikrek egy perc különbséggel világra jöttek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Megakadt egy kutya egy harcsa torkán, mindkét állat elpusztult
A kutya vélhetően kapálózva próbált menekülni, az egyik lába pedig kicsúszott a harcsa kopoltyúján. Így az sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a blökit.

Link másolása

Egy kutya maradványait találták meg egy 30-40 kilósra becsült harcsa szájában - írja a 444.

Az eset vasárnap történt, mindkét állat elpusztult.

„És, hogy miért nem tudta lenyelni rendesen? Erre a kérdésre a tetem megforgatása után kaptam választ: a kopoltyúfedő alól kilógó kb. 25 cm-es lábszárcsont arra utal, hogy az elragadott kutya a lenyelése közben kétségbeesetten kapálózott a harcsa szájában is.

Így fordulhatott elő, hogy az egyik hátsó lába kicsúszott a harcsa kopoltyúján és kitámasztotta, megütköztette testét a lenyelés elől. A hal nem tudta kiköpni sem, mert a kutya (vagy róka) bundájának szőre megakadhatott a sűrű gerebenfogak közt. Így se ki, se be! Ez az állapot értelemszerűen mindkét állat halálához vezetett”

- írta az esetről Pfeifer Rikárd, a Ráckevei Duna halőreinek vezetője a Facebookon.

A harcsa alsó állkapcsában megtalálták a kutya chipjét is. Gaiusnak hívták, keverék volt, 2010-ben fogadták be egy menhelyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET: