FELFEDEZŐ
A Rovatból

Íriszimplantátumokkal akarja megváltoztatni a szemszínét egy műtétfüggő modell

Állítólag ez a legbiztonságosabb módszer a szemszín megváltoztatására. A műtét ugyanakkor illegálisnak számít az Egyesült Államokban.

Link másolása

Íriszimplantátumok beültettetésével akarja megváltoztatni szemeinek színét egy műtétfüggő mexikói-kanadai modell, írja a Daily Mail.

Mary Magdalene eddig már több, mint 100 ezer dollárt (37,5 millió forint) költött külsejének művi formálására. A 30 éves közösségimédia-sztár többek között átesett már fenékimplantátum beültetésen, szemöldök-emelésen és zsírleszíváson is. Az eddigi legextrémebb műtétje a vagina felfújása volt, amibe kis híján belehalt.

Az OnlyFans-en és Instagramon hírnevet szerző testátalakító legújabb ötletével kapcsolatban elmondta, hogy a természetes szemszínt háromféleképpen lehet megváltoztatni: lézeres eljárással, a pigmentáció befolyásolásával vagy íriszimplantátum beültetésével. A modell szerint a három lehetőség közül utóbbi a legbiztonságosabb, mert ha gond van, az implantátumot bármikor el lehet távolítani.

Mary Magdalene szerint azonban az ilyen beavatkozáson átesett emberek ott hibáznak a leggyakrabban, hogy egy idő után hanyagolni kezdik a rendszeres szemorvosi ellenőrzést. Ráadásul annyira beleszeretnek az új szemükbe, hogy nem hajlandók megszabadulni az implantátumtól még akkor sem, ha komoly probléma merül fel.

A beavatkozás jellemzően helyi vagy általános érzéstelenítés segítségével végzik el. Az orvos három metszést ejt a páciensen, melyek közül az egyik 2 milliméteres, a másik kettő pedig egyaránt 0,8 milliméteres a szem perifériáján. Az implantátumot viszkoelasztikus anyaggal töltik fel, mielőtt a szembe fecskendezik.

Dr. Menif Montasser szerint az Egyesült Államokban illegálisnak számító műtét teljesen biztonságos. A Mary Magdalene műtétjét is végző orvos ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a pácienseknek szigorúan be kell tartani a felépülés két-három hónapja alatt az orvosi utasításokat.

Az íriszimplantátum tíz évvel ezelőtt jelent meg először főként a Közel-Keleten, Panamában és Afrikában. A beavatkozás végeredménye tartós, de ha mégis el kell távolítani, akkor nagyjából hasonló műtéttel szabadulnak meg az implantátumoktól, mint a beültetés során.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elájulsz, hogy milyen brutálisan drága a sör, de minden eddiginél többen isszák az Oktoberfesten
Korsónként (1 liter) 12,60-14,90 euró közötti összeget kérnek a sörért, átlagosan 6,1 százalékkal többet, mint tavaly. Ez kb. a kétszerese, amibe egy sör általában Bajorországban kerül.
MTI - szmo.hu
2023. szeptember 24.


Link másolása

Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.

Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján 3,4 millió vendéget regisztráltak, ami a tavalyihoz képest nagyjából négyszázezres, a koronavírus-világjárvány előtti utolsó, 2019-es Oktoberfesthez viszonyítva pedig százezeres növekedés.

A látogatószám növekedése a többi között az évszakhoz képest meleg, nyárias időjárásnak tulajdonítható a fesztivál vezetősége szerint. A kellemes időben a hangulat is viszonylag békés. Eddig 838 alkalommal riasztották a rendőröket, ez csaknem százzal kevesebb a tavalyi 923-nál és jóval elmarad 2019-es fesztivál első felében regisztrált 1010-től.

Ugyanakkor a sör minden korábbinál drágább, korsónként (1 liter) 12,60-14,90 euró (olyan 5000-5500 forint) közötti összeget kérnek érte, átlagosan 6,1 százalékkal többet, mint tavaly. A sört a Terézia-réten (Theresienwiese) felállított sörsátrakban mérik, amelyekben együttvéve 120 ezer ülőhellyel várják a vendégeket.

Kiszolgálásukról és biztonságukról több ezer fős személyzet gondoskodik, csak az egészségügyi részlegen 450-en dolgoznak. Több mint 50 biztonsági kamerát is üzemeltetnek a területen, a bajor tartományi főváros rendőrségén pedig 600 munkatárs foglalkozik a rendezvény biztosításával.

Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték, és 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 26-szor maradt el, így az idei a 188. Oktoberfest Münchenben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Van, aki tíz órát dolgozik azért, amit én tíz perc alatt megkeresek az interneten” – a magyar pornós úgy érzi, hogy jótékony cselekedetet hajt végre a munkájával
A jelenleg az OnlyFans-ből élő June arról is beszélt az ex-pornófüggő Balázsnak, hogy ma már a pornófilmek végzik el a fiatalok szexuális felvilágosítását az iskola vagy a szülők helyett.

Link másolása

Egy aktív online pornós és egy korábbi pornófüggő volt a csütörtökön megjelent Egy asztalnál vendége. A YouTube-on elérhető videósorozat minden adásában egy-egy téma két ellenkező végén elhelyezkedő ember beszélget moderáció nélkül, főzés közben. Így volt már példa dúsgazdag és kilakoltatott nő beszélgetésére, vagy anorexiás és túlsúlyos társalgására, ahogy szót értett egymással a katolikus pap és a spirituális papnő is.

A legutóbbi részben az OnlyFans-ből élő June és az ex-pornófüggő Balázs beszélgetett egymással. A 27 éves férfi nagyjából hét éve szokott le a pornónézésről, azóta tisztának vallja magát. Előtte azonban el sem tudta képzelni a maszturbálást szexfilmek nélkül. June szerint azonban a pornó egyáltalán nem az élvezetről szól, legalábbis a színészeknek biztosan nem.

„A pornóban semmi igazi nincs, amit látsz. Semmi. Szerintem egy valós orgazmus nem sült még el pornófilmben”

- mondta a webcamgirl. A pornós elsősorban saját műsorokat gyárt, de időnként készít pornófilmeket is. Azonban csak olyanokkal forgat, akik tetszenek neki.

Balázsról kiderül, hogy a függősége idején egyre több és extrémebb pornót fogyasztott. Ekkor gondolkozott el azon, hogy nem egészséges, ami vele történik.

„Haragszom erre az iparra ilyen szempontból, mert tényleg hét év eltelt azóta, hogy nem néztem, de annyira intenzívek ezek a képek, annyira beleragadnak a fejembe, hogy most is, ahogy beszélgetünk róla, beugranak”

- magyarázta Balász, aki szerint nincs olyan ember, aki végignézi a pornófilmeket.

„Bele a közepébe, áttekerni és gyorsan a végére érni. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy nagyon sokan csak így bele akarnak vágni a közepébe. Semmi előjáték, semmi finomkodás, csak durr bele, mert a pornóban is úgy volt, hogy mehet azonnal, a nőnek az úgyis jó. És emiatt kimarad minden, amitől meg szép lenne maga a szex” - mondja a korábbi pornófüggő.

June szerint ma már a pornó végzi el a fiatalok szexuális felvilágosítását. Rengeteg a fiatal, huszonéves a vendégei között, „nemcsak ötvenes, dagadt amerikaiak vannak”. Az első vendége egy nagyobb darab, huszonéves amerikai férfi volt. Bár kezdetben izgult, miután végeztek, úgy érezte, hogy jótékony cselekedetet hajtott végre, mert segített a férfinak kielégülni.

„Az emberek egy napot dolgoznak, mondjuk tíz órát vendéglátásban azért, amit én tíz percre kapok interneten. Szerintem az elég extrém”

– árulta el a bevételeinek nagyságáról June.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Bedurcizott és autóval megszökött egy 10 éves kisfiú otthonról, 300 kilométerrel arrébb kapcsolták le a rendőrök az autópályán
A floridai kisgyereknek nem tetszett, hogy anyja elkobozta tőle az elektromos kütyüit. A nagy szökéshez magával vitte a húgát is.

Link másolása

Mintegy 300 kilométert vezetett anyja autójával az a kisfiú, aki húgával együtt megszökött otthonról. A rendőrök az autópályán állították meg az ifjú szökevényeket.

A floridai rendőrség tájékoztatása szerint a két kisgyerek azért döntött úgy, hogy jobb lesz nekik távol az otthonuktól, mert megharagudtak az anyjukra, amiért elkobozta tőlük az elektromos eszközeiket. Miután az anya jelentette gyermekei eltűnését, a rendőrök csütörtök hajnalban bukkantak rá a testvérpárra az autópályán.

Amikor megállították az autót, a járőrök igencsak meglepődtek, hogy a volán mögött egy 10 éves kisfiú ült. A durcás gyerekek mintegy 300 kilométert tettek meg a kocsival.

A rendőrség szerint az anya azért vette el a gyerekek elektromos eszközeit, mert „nem megfelelően” használták azokat. Hozzátették, a nő azonnal jelentette az eltűnésüket, majd mindent megtett, hogy megtalálja a gyerekeit, és a körülményeket megvizsgálva a hatóságoknak nincs okuk azt feltételezni, hogy otthon rosszul bántak volna a testvérpárral.

Forrás: BBC, Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A pottyantós vécébe esett okosórája után kutatva egy amerikai nő
A környéken kirándulók hallották meg a nő segélykiáltásait. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy senki ne próbálja egyedül visszaszerezni a pottyantós vécébe esett dolgait.

Link másolása

Az emésztőgödörből mentettek ki a michigani rendőrök egy nőt, írja a 6abc.com. A szerencsétlenül járt nő Apple okosórája esett a pottyantós vécébe, és amikor megpróbálta visszaszerezni, ő is belezuhant.

A Dixon-tó környékén kirándulók szerencsére meghallották a segélykiáltásait és értesítették a rendőrséget. A nyilvános vécét eltávolították a helyéről, majd egy hevederrel szabadították ki szorult helyzetéből a nőt.

Az egyelőre nem derült ki, hogy milyen sérüléseket szenvedett a beszorult kiránduló és az sem, hogy sikerült-e visszaszereznie az okosórát. A rendőrség mindenesetre arra kéri az embereket, hogy senki ne próbálja egyedül kiszedni a pottyantós vécébe esett holmiját, hanem kérjen segítséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: