Magyar idő szerint délután 3 órakor kezdődött a Forma-1-es Sao Paolo-i Nagydíj sprintfutama, amit félig vizes pályán kezdtek meg a korábbi esőzések miatt.
A verseny nyolcadik körében a helyenként még mindig vízfoltos pálya komoly áldozatokat szedett:
a világbajnoki pontverseny második helyezettje, Oscar Piastri megcsúszott a 4-es kanyar előtti kerékvetőn, és a falba rakta a McLarenjét.
A pálya állapotát jól mutatja, hogy a sauberes Nico Hülkenberg és az Alpine versenyzője, Franco Colapinto néhány másodpercen belül ugyanott dobta el az autóját, mint az ausztrál, ami miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani a versenyt. (Hülkenberg, ugyan komolyan megsérült autóval, de tovább tudott menni.)
Ez a baleset különösen rosszul jött Piastrinak, aki eddig mindössze egyetlen ponttal volt csapattársa, Lando Norris mögött az összetettben, míg a versenyt egyébként vezető brit számára legszerencsésebb esetben így 9 pontra nőhet a különbség – miközben az összetett harmadik Max Verstappen is közelít a papayaszínűekre.
A Sao Paolo-i Nagydíj időmérőét egyébként magyar idő szerint szombat este hét órakor, a fő versenyt pedig vasárnap este 6 órakor tartják.
Magyar idő szerint délután 3 órakor kezdődött a Forma-1-es Sao Paolo-i Nagydíj sprintfutama, amit félig vizes pályán kezdtek meg a korábbi esőzések miatt.
A verseny nyolcadik körében a helyenként még mindig vízfoltos pálya komoly áldozatokat szedett:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Később a stadion hangosbemondója azt közölte, hogy Christian a körülményekhez képest jól van. Nemsokkal később a játékos felesége is bement a pályára, mikor a focista felállt és megölelte párját. A nézők nagy örömmel fogadták a jelenetet, ami után a focistát kórházba szállították.
A sport.tv2.dk beszámolója szerint hatalmas taps fogadta a bejelentést, hogy Eriksen a körülményekhez képest jobban van. Ezt követően pedig a két csapat játékosai körbesétáltak a pályán, hogy tapsoltak a közönségnek, akik szintén tapssal fogadták a focistákat.
Morten Boesen, a válogatott orvosa elmondta, hogy látta, amint a focista a mellkasához kapott. Azt is elárulta, hogy korábban pacemakert kapott Eriksen, ami most segíthetett abban, hogy hamar visszanyerje az eszméletét. De azt, hogy mi volt a gond, majd később derülhet ki.
A közösségi médiában megjelent fotón látszik, hogy a játékosok testükkel veszik körbe a földön fekvő sportolót.
Christian Eriksen öt éve hasonló módon lett rosszul a finnek elleni meccsen. Akkor a dán középpályás életét csapattársai és a pályára érkező orvosok mentették meg. Még a füvön fekve élesztették újra a játékost, miközben a tévé előtt és a lelátókon helyet foglaló emberek hosszú perceken keresztül nem tudták, sikerül-e megmenteni a játékos életét. Eriksen később átesett egy szívműtéten is.
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezt a csapatot jósolja világbajnoknak a matematikus, aki az utóbbi három vb-győztest eltalálta modelljével
Joachim Klement már tudni véli, melyik ország válogatottja emeli magasba a futball legfontosabb trófeáját idén. A szakember modellje korábban Németország, Franciaország és Argentína győzelmét is helyesen jelezte előre.
Egy német matematikus, Joachim Klement modellje szerint 2026-ban Hollandia nyeri a labdarúgó-világbajnokságot. Jóslata azért keltett feltűnést, mert korábban három vb-győztest is eltalált, most mégis azt kéri, senki ne fogadjon a tippjére - írta a LADbible.
Klement modellje szerint Hollandia az elődöntőben Spanyolországot győzi le, majd a döntőben Portugália ellen diadalmaskodik.
A tipp szembemegy a legtöbb fogadóiroda várakozásával, amelyek jelenleg Spanyolországot, Franciaországot és Angliát tartják a legesélyesebbnek.
A szakember szerint a sikersorozata miatt sokan téves következtetéseket vonnak le a módszeréről.
„Mert háromszor egymás után igazam lett, most sokan úgy gondolják, ez a modell verhetetlen, és nyilván legközelebb is igazam lesz”
Klement szerint a valóság ennél jóval bonyolultabb, és a véletlennek óriási szerepe van.
„Minden meccs – különösen amikor ennyire hasonló képességű, magas minőségű csapatok játszanak egymás ellen – a napi forma, egy bírói ítélet vagy a szerencse függvénye, például hogy a kapufáról be- vagy kipattan a labda”
– mondta, hozzátéve, hogy az ilyen tényezők teljesen megjósolhatatlanok.
„Ha a világbajnokságra fogadsz emiatt a modell miatt, senki nem tud segíteni rajtad, és ne lepődj meg, ha pénzt veszítesz” – írta saját elemzésében.
A 48 csapatosra bővített, Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett világbajnokság 2026. június 11-én kezdődik, a döntőt július 19-én játsszák. Hollandia története során háromszor játszott vb-döntőt (1974, 1978, 2010), de eddig egyszer sem tudta elhódítani a trófeát, így egy esetleges győzelem történelmi siker lenne a számukra.
Egy német matematikus, Joachim Klement modellje szerint 2026-ban Hollandia nyeri a labdarúgó-világbajnokságot. Jóslata azért keltett feltűnést, mert korábban három vb-győztest is eltalált, most mégis azt kéri, senki ne fogadjon a tippjére - írta a LADbible.
Klement modellje szerint Hollandia az elődöntőben Spanyolországot győzi le, majd a döntőben Portugália ellen diadalmaskodik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.
A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.
Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.
„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”
A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.
VIDEÓ: A legszebb gólok
Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.
A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.
Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”
Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.
„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”
A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”
A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.
A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.
Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen, írja az MTI.
A 60. percig fölényben futballozó nemzeti együttes mindkét gólját Varga Barnabás szerezte, az AEK Athén csatára előbb a 26. percben fejjel volt eredményes, majd a szünet előtt lábbal is betalált.
A vendégek a 72. percben Tony Miettinen távoli bombájával szépítettek.
Marco Rossi szövetségi kapitány összesen három újoncot avatott: Csinger Márk a kezdőben kapott helyett, míg a két nagy védést is bemutató Yaakobishvili Áron a válogatottól búcsúzó Szappanos Pétert váltotta a kapuban, a csatár Kovács Bendegúz pedig a duplázó Vargát elöl.
Az őszi Nemzetek Ligájára készülő magyarok jövő kedden Debrecenben a kazahokat fogadják.