Fenyegető üzenet a síron túlról – Bella Thorne esete az apokalipszissel és a szellemmániás fiúval
Nem szabad alábecsülni a hollywoodi filmeket. Egy közepesen erős, okos forgatókönyvvel bíró mainstream mozi is komoly értékeket rejthet, legalábbis képet adhat arról, az alkotók milyennek látják a világunkat, társadalmunkat, az embert. Bella Throne legutóbbi filmje is ilyen: nem a legerősebb thriller a mezőnyben, még a szellemes filmek között sem a „legszellemesebb”, mégis elgondolkodtató. Vajon miért félünk még mindig ennyire a szellemektől? Miért ennyire ijesztő az ismeretlen?
A thriller egyébként annyiban egyedi is, hogy romantikus elemekkel is játszik, miközben a természetfeletti erői dolgoznak keményen benne. Tíz évvel azután, hogy egy apokaliptikus eseményt követően szellemek árasztották el a földet, Roni (Thorne) fenyegető üzenetet kap a síron túlról. S ha az ijesztő felütés még nem lenne elég: egyre szorosabbra fűződik a kapcsolata egy fiú osztálytársával, aki megszállottjává vált ezeknek a szerencsétlen, itt ragadt és kommunikációra képtelen lelkeknek. Ők ketten aztán összeállnak és egyre mélyebbre hatolnak az árnyékvilágba és megpróbálnak egyszer és mindenkorra jól odapörkölni a negatív erőknek.
A film érdekessége a kataklizma utáni állapotok feldolgozása: miként élnek utána az emberek, s ha már természetfeletti megközelítés: mi lesz azzal a sokmillió lélekkel, maradvánnyal, aki mind egyszerre lelte tragikusan halálát? Az élet megy tovább a katasztrófa után is, s ennek ábrázolása meglehetősen realisztikus.
A romantikus szál néhol kicsit érzelgős, de működik, és főleg: Bella Thorne alakítása gyakorlatilag elviszi a hátán az egész történetet. Throne igazi őserő, akinek minden pillanat hiteles és magával rántó. Külön erénye a filmnek, hogy főhősei intelligens, okos tinédzserek, akiknek céljaik vannak. Nem tökéletes mozi – abból amúgy is kevés van -, de izgalmas, vannak látványos, sőt, megkapó pillanatai.
Vannak horrorfilmek, amik túlmutatnak önmagukon és az adott korról árulnak el sok mindent. Goerge A. Romero zombis filmjei pontosan ilyenek: a zombik nem egyszerűen élőhalottak, hanem a társadalom által kitermelt félelmek és önkép megtestesítői. A Látlak azonban tipikusan olyan mozi, aminek erős alapötletét hullámzóan tudták végigvinni az alkotók. Kár, mert sok potenciál volt benne.