FELFEDEZŐ
A Rovatból

Pisztáciahiányt és komoly áremelkedést okozott a dubajicsoki-őrület

Az Egyesült Államok tavalyi, gyengébb termése és a kereslet világszintű megugrása együtt 35 százalékos áremelkedést eredményezett.


Tavaly év végén valósággal berobbant a köztudatba a dubaji csoki, és pillanatok alatt meghódította a világot. A pisztáciás töltelékkel készült édesség főként a TikTokon lett népszerű: az első videót még 2023 decemberében töltötték fel, és azóta több mint 120 millióan nézték meg. Ez a felvétel lavinát indított el – rengetegen osztották meg saját élményeiket, így hamar világméretű trend bontakozott ki.

A különleges édességet eredetileg egy dubaji csokimanufaktúra készítette, de a hatalmas érdeklődés miatt a nagyobb csokoládégyártók is elkészítették a saját verziójukat. Az igény akkora lett, hogy sok helyen már csak korlátozott mennyiségben lehetett hozzájutni.

Magyarországon a lelkesedés az utóbbi hónapokban már enyhült, de több országban – például az Egyesült Királyságban – még mindig hatalmas a kereslet. A The Guardian cikke szerint a dubajicsoki-láz hatása máig érződik az országban.

A Financial Times beszámolója alapján

a csokiőrület egyik legmeglepőbb következménye az lett, hogy a pisztáciamag ára egy év alatt közel 35 százalékkal nőtt.

A jelentős áremelkedést nemcsak a megnövekedett kereslet, hanem az is okozta, hogy a világ legnagyobb pisztáciaexportőre, az Egyesült Államok gyengébb termést zárt az előző évben.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fedezd fel tavasszal Magyarország legszebb kastélyait és várait – húsvéti krimivel, állatsimogatóval és fáklyás esttel várnak
A „Tavaszi Zsongás” programsorozat izgalmas hétvégéket ígér az egész családnak – kultúra, kaland és természet egy helyen. Most megmutatjuk, hol találod meg mindezt!


Ahogy megérkezik a tavasz, a természet újjáéled, és a kastélyok falai között is felpezsdül az élet. A Tavaszi Zsongás programsorozat keretében Magyarország legszebb kastélyai és várai

    • izgalmas családi programokkal,
    •  kreatív foglalkozásokkal,
    • kulturális eseményekkel,
    • számos sportprogrammal és nem mindennapi élményekkel várják az érdeklődőket!

Páratlan kiállítások és állati jó pillanatok

A tavaszi szezon egyik izgalmas eseménye a Szántódpusztai Majorságban az április 19-ei Húsvéti Állati Jó Kastélynap, ahol az állatsimogató, lovaglás és kézműves foglalkozások garantálják a felejthetetlen családi kikapcsolódást. Ugyanitt április 19-én nyílik meg Almásy László: Autóval Szudánban fotókiállítása, amely egy egzotikus utazásra repíti a látogatókat.

Húsvéti élmények és családi kikapcsolódás

A keszthelyi Festetics-kastély is bővelkedik izgalmas ajánlatokban: április 18. és 21. között a Húsvét a Kastélyban programon keresőjátékok, kreatív műhelyek, bábszínházi előadások és lovas programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az izgalom fokozódik a Kastély-krimi eseményein, ahol április 26-án és május 24-én interaktív nyomozósjátékon vehetnek részt az érdeklődők.

A füzérradványi Károlyi-kastélyban április 21-én a Hagyományos húsvéti programmal készülnek a szervezők. Továbbá május 2–3. között A fák titkai című esemény várja az érdeklődőket, melyek során a látogatók közelebb kerülhetnek a természet szépségeihez. A program keretében természetismereti és szórakoztató előadások lesznek a fák világáról, miközben bemutatják a legnagyobb, legidősebb és legszebb fák életterét és megőrzésének fontosságát.

A rendezvény egyik kiemelkedő pontja lesz a Mesélnek a fák – Dendrológiai utazás Magyarországon című fotókiállítás, amely Kállai Márton, André Kertész-nagydíjas fotóriporter munkáját dicséri, és bemutatja hazánk legnevezetesebb fáit. Mindezek mellett a természetközeli élményeket hangulatos zenei programok koronázzák meg!

Május 2-án 16:00–18:00 között a kávézó udvarán Zenés terasz a fák alatt programmal készültek a szervezők, ahol a kombinált jegyet váltók egy pohár fröccs vagy limonádé társaságában élvezhetik a dallamokat és a jó időt. Május 3-án 19:00-tól pedig színpadra lép a Varga Livius Show Band – a lendület és a jó hangulat garantált!

Történelmi múltidézés és teadélutánok

A múltidéző események szerelmeseinek különleges kikapcsolódást kínál a geszti Tisza-kastély: április 19-én Teadélután gróf Tisza Ilonával, ahol meghitt történetekkel és ízletes teákkal idézhetik fel a múlt titkait. Április 26-án Vendégségben Tisza Ilonánál című rendezvényen pedig Teleki Kálmán lesz a meghívott vendég.

Fáklyás est és sportolási lehetőségek

A húsvéti ünnepeket a dégi Festetics-kastély, a majki Kamalduli Remeteség és a Siroki vár is különleges szabadidős lehetőségekkel teszi emlékezetessé. Az ide látogatók választhatnak tó körüli futás, erdei túra, kisvonatozás, csónakázás, és kézműves lehetőségek közül is, míg a bajnai Sándor – Metternich-kastély április 30-án egy varázslatos Fáklyás Esttel és egy hatalmas máglyával várja az éjszakai élmények kedvelőit.

A sport szerelmesei sem maradnak programok nélkül: április 19-én a Futni megyünk! rendezvény és május 31-én a Vártól Várig Futás kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget.

Ne hagyd ki!

Legyen szó kultúráról, családi időtöltésről vagy aktív pihenésről, a "Tavaszi Zsongás" garantáltan felejthetetlen élményeket tartogat mindenki számára!

Ne maradj le! További részletek ide kattintva!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A nagynénjéhez ment látogatóba Amerikába, rabosították, majd hazaküldték a magyar fiatalt
A 26 éves magyar férfit órákon át faggatták, majd elvették a telefonját és átkutatták az üzeneteit. Végül kitoloncolták az országból.


Egy 26 éves magyar férfi Detroitba utazott, hogy meglátogassa a zöldkártyás nagynénjét és a kettős állampolgárságú unokatestvérét – számolt be róla a 444 egyik olvasójuk története alapján.

A fiatal három hónapot tervezett eltölteni az Egyesült Államokban az ESTA-rendszeren keresztül igényelt beutazási engedéllyel. IT-területen dolgozik, és elmondása szerint a kint tartózkodása alatt is dolgozott volna home office-ból, amit előzetesen egyeztetett a munkáltatójával.

A detroiti repülőtéren kikérdezték, hogy kihez megy, és mivel foglalkozik. A válaszai nem győzték meg az egyik tisztet, ezért átadták a vám- és határőrségnek. Egy másik hivatalos személy ezután arról is kérdezte, hogy mit dolgozik a nagynénje, akinek egy takarítócége van, amely irodák takarításával foglalkozik.

Ezután

elkérték a férfi telefonját és a PIN-kódját, majd egy fordítóprogram segítségével átnézték a böngészési előzményeit, az üzeneteit és a fotóit.

A telefonban találtak egy korábbi információt is: három évvel ezelőtt, amikor szintén az Egyesült Államokban járt, néhány alkalommal besegített a nagynénje takarítóvállalkozásánál. Emellett az is kiderült, hogy két barátja szintén ki akart utazni hozzá.

A hatóságok úgy értelmezték a fellelt információkat, hogy a férfi dolgozni jött az Egyesült Államokba, és a barátait is hozza magával. Ezután

közölték vele, hogy nem léphet be az országba, és azonnal vissza kell térnie Magyarországra. Rabosították, ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőle, valamint rabfotót is készítettek. Átvizsgálták a csomagjait, és majdnem kidobatták vele azokat az áramköröket, amelyeket a munkájához használ.

A visszaútra szóló jegyét átfoglalták a következő Budapestre tartó járatra, amely Amszterdamon keresztül közlekedett. A gép öt óra múlva indult, a férfinak ezt az időt egy zárt váróban kellett eltöltenie, és csak engedéllyel mehetett ki a mosdóba. Fegyveres kíséret mellett szállították fel a gépre.

A férfinak azt mondták:

„Bilincset is adhatnánk rád, csak azért nem kapsz, mert szófogadó vagy.”

Átadták neki a vallomását tartalmazó dokumentumot és egy pecsétet, amely igazolja, hogy elutasították. ESTA-val a jövőben már nem léphet be az Egyesült Államokba, ehhez ezentúl hagyományos vízumot kell igényelnie.

A 444 beszámolója szerint egyre gyakoribb, hogy európai állampolgárokat fordítanak vissza az amerikai repülőterekről. Többen arról számoltak be, hogy napokig is visszatartották őket, és volt olyan is, aki szerint azért utasították el, mert Donald Trumpot kritizálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új pénzt veretnek Magyarországon – már az időpont is megvan, mikortól lesz elérhető
Különleges emlékérméket ad ki a Magyar Pénzverő Zrt. az Aggteleki Nemzeti Parkról. Az ezüst és színesfém pénzek kizárólag a hivatalos webshopban lesznek kaphatók április 23-tól.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 18.



Jövő héttől két új magyar emlékérme válik elérhetővé, amelyeket az Aggteleki Nemzeti Park inspirált. A különleges pénzeket a Magyar Pénzverő Zrt. készítette – jelentették be honlapjukon.

Az érmék április 23-án, reggel 8 órától lesznek megvásárolhatók a Magyar Pénzverő Zrt. hivatalos webáruházában. Az egyik érme 20 000 forint névértékű ezüst, a másik pedig 3000 forint névértékű színesfém.

A webshopban kapható példányok mennyisége a maximálisan verhető darabszám 10 százalékát teszi ki, valamint azokból áll össze, amelyeket korábban előjegyeztek, de az előjegyzők nem erősítettek meg – áll a pénzverő tájékoztatásában.

Legutóbb Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából bocsátottak ki emlékérméket. Azok szintén két címletben, 20 ezer és 3 ezer forintos változatban jelentek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tíz métert zuhant a felesége elől összekötözött lepedőkön menekülő férfi
Szeretőjével volt egy ravensburgi szállodában, amikor váratlanul megérkezett a felesége. Két lepedőn próbált meg leereszkedni, de lezuhant.


Szokatlan jelenet játszódott le nagypénteken a németországi Ravensburgban, ahol egy férfi igencsak különös módját választotta annak, hogy elkerülje a kellemetlen magyarázkodást, írja a Südkurier.

A 66 éves férfi éppen egy hotelszobában töltötte az időt a szeretőjével, amikor váratlanul kopogtatás zavarta meg őket – a felesége állt az ajtó előtt. A férfi pánikba esett, és úgy döntött, az ablakon keresztül próbál meg kijutni a negyedik emeletről.

Két lepedőt kötött össze, és ezek segítségével próbált leereszkedni az utcára.

A szokatlan megoldás azonban nem hozta meg a várt eredményt: a férfi elveszítette a fogást, és tíz métert zuhant, mielőtt a szálloda előtetőjén landolt.

A baleset következtében súlyosan megsérült, mentő szállította kórházba. A városi rendőrség tájékoztatása szerint „állapota nem életveszélyes, a körülményekhez képest jól van.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: