hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Csont nélküli lábakkal született egy kislány, az amputáció után már boldogan jár a protézisekkel

A kislány szülei soha nem gondolták volna, hogy valaha is járni fog a gyerekük.

Link másolása

hirdetés

Csont nélküli lábakkal jött világra egy angol kislány, aki ma már az amputációt követően boldogon jár a művégtagjain, írja a Yorkshire Post.

Posie-Aurora Sadler-Smith-nél még 20 hetes korában szúrták ki az orvosok, hogy valami nincs rendben a lábaival, de csak születése után derült ki, hogy fibuláris hemiméliával jött világra. Ez egy olyan rendellenesség, amikor a szárkapocscsont részben vagy teljes egészben hiányzik az esetek többségében csak az egyik lábból. Az angol kislány esetében azonban a rendellenesség mindkét lábat érintette, és szinte alig volt csont a lábaiban.

A gyereknek eleinte az is komoly kihívást jelentett, hogy megtanuljon kúszni, de nem adta fel. Kitartó munkával fel tudta húzni magát a kanapéra, hogy összebújjon a család kutyájával. A szülők és az orvosok végül arra jutottak, hogy kislány érdekében amputálni kell a gyerek lábait, és meg kell tanulnia protézissel élni.

Az első műtétet Posie-Aurora első születésnapja után hajtották végre: ekkor a bokától amputálták a bal lábát, a művégtag pedig rózsaszínű lett, ami a kislány kedvenc árnyalata.

hirdetés

Mivel a gyerek jobb lábában combtól lefelé szinte egyáltalán nincs csont, így ez a végtag elfér a protézisben addig, amíg a szülők és az orvosok még októberben döntenek az újabb amputáció szükségességéről. Erre a kislány meglehetősen instabil térde miatt lehet szükség a jövőben.

A gyerek szülei azt mondják, hogy bár hiányoznak nekik az aranyos babalábujjak, de lenyűgözi őket Posie-Aurora ereje. Ahogy megkapta a kislány a mesterséges végtagokat, olyan volt, mintha hirtelen felnőtt volna. Az anyuka és az apuka nagyon hálásak az orvosoknak, mivel korábban meg sem fordult a fejükben, hogy valaha látják majd járni a lányukat, aki most gyakorolja a járást.

A család elhatározta, hogy két hónap múlva 100 mérföldet gyalogolnak a kislánnyal a babakocsiban. Az egész hétvégés séta alatt pedig pénzt gyűjtenek annak az ortopéd kórháznak, ami segített a kis Posie-Aurora lábra állásában.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Fizetsz-e még készpénzzel?

Vagy már simán elvagy üres bukszával, mert elektronikus módon fizetsz a vásárlásaidnál? Mi a tapasztalatod, mi megy könnyebben: készpénzzel fizetni vagy bankkártyát használni? Válaszolj te is felmérésünk kérdéseire!

Link másolása

hirdetés

Készpénz vagy kártya? - hangzik el gyakran a kérdés, ha vásárlásnál a kasszához érünk, vagy épp egy szolgáltatásért akarunk fizetni.

Legalábbis jó esetben, mert néha még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nincs választási lehetőségünk, hogyan is rendeznénk a számlát.

Pedig a lehetőségek tárháza immár széles: ha macerásnak érezzük, hogy legyen mindig nálunk elegendő készpénz, már nem csak a bankkártyánkat ránthatjuk elő, hanem például az okostelefonunkat, vagy akár az okosóránkat is - egy-egy csippantással ezeknek a kütyüknek a segítségével is fizethetünk.

Na de hogyan szoktál te fizetni általában?

Erre vagyunk most kíváncsiak - anélkül, hogy mélyen a pénztárcádban turkálnánk. Egy felmérést készítünk a vásárlási szokásokról, arról, hogy mennyire általános még a készpénzzel fizetés, és mekkora az igény az egyéb elektronikus fizetési lehetőségekre. Segíts nekünk, szánj néhány percet a kérdőív kitöltésére, hogy a válaszok összesítéséből majd egy következő cikk készülhessen.

A kitöltés természetesen anonim, csak néhány demográfiai adatot kell megadnod a kérdőív végén.

hirdetés
Kezdhetjük?

Create your own user feedback survey

Köszönjük közreműködésedet, hamarosan újra jelentkezünk az eredményekkel!

Cikkünk az OTP Bank támogatásával készült.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Nem lehet kibírni nevetés nélkül, ahogy egy ír fiú meglepődik az élő tévéműsorban

Megmutatta, milyen az, amikor valaki ellopja a showt. Könnyen lehet, hogy pénteken este új mémkirály született.

Link másolása

hirdetés

Még múlt pénteken lépett fel DJ Callum és öccse, Hype Man Jackson az egyik legismertebb ír tévéműsorban, de nem a szettjük miatt marad számukra örökké emlékezetes az este. A The Late Late Toy Show című gyerekműsorban ugyanis a párost követően a hozzájuk hasonló korú, 10 éves Fergal állt színpadra, hogy elénekelje az Ave Mariát, írja az Indy100. Ami ezután következett, az maga a színtiszta mémtörténelem.

A háttérben álló DJ Callum már akkor elképesztően vicces, meglepődött arcot vágott, amikor Fergalt még csak felkonferálják. Ahogy a fiatal fiú énekelni kezd, DJ Callum egyre csak fokozza a megdöbbent arcokat, ami miatt szinte lehetetlen figyelni az egyébként valóban nagyon tehetséges énekesre.

A helyzet odáig fajul, hogy egy idő után a műsor rendezője inkább le is keverte az élő adás képét, a három fiú helyett pedig másodpercekig egy, a hangulathoz jobban passzoló karácsonyi díszkivilágításban pompázó házat mutattak. Feltehetően a viccesebbnél viccesebb arcok hatására a vezérlőben is egymás térdét csapkodták a nevetéstől a stábtagok.

Az elképesztően mulatságos jelenetet itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Lebukott a nőgyógyász, aki szexszel „gyógyított” – többen bedőltek neki

Az olasz férfi azzal verte át az oltástól ódzkodó nőket, hogy szex közben át tudja adni a saját szervezetében termelődő ellenanyagot.
Illusztráció: Unsplash - szmo.hu
2021. december 02.


Link másolása

hirdetés

A Le Iene című tényfeltáró tévéműsor buktatta le Giovanni Miniellót egy hotelszóbában, Bariban - szúrta ki a 444. A nőgyógyász tevékenységére egy volt páciense hívta fel a figyelmet, aki azért fordult orvoshoz, mert nem esett teherbe. Minello ezen nem tudott segíteni, más téren viszont felajánlotta neki a szolgálatait.

Elmondta a nőnek, hogy a méhnyakán a HPV-fertőzés nyomait látja, amin egy sajátos módszerrel tud segíteni: szexszel.

A tévések felbéreltek egy színésznőt, aki egy bekamerázott és bemikrofonozott hotelszobába hívta Minellót, aki bedőlt a trükknek. Itt derült ki, hogy az orvos a péniszét a Varázsfuvolaként, illetve a Péniszek Pió Atyjaként is emlegeti. Védekezni az orvos nem tervezett, ugyanis úgy nem tudta volna átadni az ellenanyagot.

Szexre persze nem került sor, a tévés stáb benyitott, amikor a színésznő és Minello befeküdtek az ágyba. A forgatás után a rendőrség letartóztatta a férfit, két nővel szembeni szexuális visszaélés vádjával,

de további tizenöt nő állt elő, hogy őket is szexszel "gyógyította".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Csak „vitiligós Meghan Markle-ként” emlegetik az egyiptomi nőt, aki bőrbetegségével együtt is keresett modell

Reham Solimant korábban sokszor bántották a bőre miatt, most viszont már rengeteg pozitív visszajelzést kap a világ minden tájáról.

Link másolása

hirdetés

Egész életében bántották azt az egyiptomi nőt, aki mára bőrbetegségével együtt is keresett modell - írja a Mirror.

A 34 éves Reham Solimant 14 éves korában diagnosztizálták vitiligóval, ami azóta továbbterjedt, és mára a teste 60 százalékát elborítja. Gyerekkorában annyian piszkálták a bőrén lévő fehér foltok miatt, hogy teljesen meggyűlölte magát. Így élt egészen hat évvel ezelőttig, amikor úgy döntött, többé nem fogja érdekelni, mit gondolnak róla az emberek.

“Amikor a vitiligóm terjedni kezdett, a gyerekek tehénnek és bohócnak hívtak. Kétszer is előfordult, hogy nem akartak velem kezet fogni, mert attól féltek, a betegségem ragályos. Volt, hogy az egyetemen nem akartak mellém ülni, vagy irányt váltottak, ha mellettem haladtak el”

- mesélte.

Reham azt is felidézte: rengetegen odajöttek hozzá az utcán, hogy megkérdezzék, mi a gond az arcával, égési sérüléseket szenvedett-e, és tudja-e sminkelni magát.

A kairói nőt 2020-ban találta meg egy modellügynökség, akik felkérték, hogy legyen a bőrápolási termékük arca. Az új karrier olyannyira bevált, hogy mára sokan “a vitiligós Meghan Markle-ként” emlegetik.

hirdetés

“Hihetetlen élmény számomra, főleg, hogy így mások is felbátorodtak, hogy elfogadják a testi másságukat. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a világ minden tájáról, és nem csak a vitiligósoktól, hanem másoktól is, akik nem felelnek meg a társadalom által diktált szépségideálnak. Rendszeresen megtalálnak súly- vagy egészségügyi problémákkal küzdő emberek, hogy elmondják, engem látva könnyebben el tudják fogadni a saját helyzetüket is.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: