FELFEDEZŐ

Bugyira vetkőztette büntetésből a gyerekeket a többiek előtt egy nyírmeggyesi osztályfőnök

A kislány és az öt fiú bűne az volt, hogy szaladgáltak az iskola aulájában. Amikor a szülők megkeresték, még a pedagógusnak állt feljebb.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 19.



Öt fiúval együtt arra utasítottak egy 8 éves kislányt a nyírmeggyesi iskolában, hogy vetkőzzön alsóneműre az osztály előtt, írja az rtl.hu. Az osztályfőnök mindegyik gyereknek azt mondta, hogy menjenek ki a táblához és vegyék le a ruhájukat, csak a bugyi maradhatott rajtuk. A Fókusz úgy tudja, mindez azért történt, mert szaladgáltak az aulában.

„Mondta, hogy mit kell levenni, azt kellett levenni, amit mondott. Elsőnek elgondolkoztam, és azt mondta, hogy csináljam”

– mesélte a kislány a Fókusznak.

A gyerek szülei hónapokon át nem tudtak arról, hogy mi történt az osztályteremben. Végül egy másik szülő jelezte nekik, hogy valami nagy baj történt az elsősök között, ekkor már a kislány is megnyílt a szüleinek, akik teljesen ledöbbentek.

A pedagógus viszont azóta is ugyanúgy tanít az intézményben, így végül a szülők új iskolát kerestek a kislánynak, akit súlyosan traumatizált az eset.

A megalázás csak az egyik baj a szakértő szerint. Jármi Éva iskolai bántalmazásokra szakosodott pszichológus szerint a tanár többszörösen megsértette a gyerekek határait. Ráadásul azok is traumatizálódhattak, akiknek végig kellett néznie a procedúrát, ezért sem beszéltek róla azonnal. A szakember szerint az ilyen esetek a jéghegy csúcsai, és majdnem biztos abban, hogy nem egy egyszeri incidensről van szó.

A szülők mindenesetre megpróbálták felelősségre vonni a pedagógust, nem sok sikerrel.

„Elkezdte csapkodni az asztalt, ő volt felháborodva, hogy hogy képzelünk ilyet, hogy idáig fajul az egész dolog, ezt meg lehetett volna beszélni”

– mesélte a kislány anyukája.

A pedagógus nem kért bocsánatot az esetért, és egyelőre az igazgató sem adott választ arra, hogy milyen következményekkel járnak a történtek.

A Fókusz teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor egyetlen szóval kommentálta a magyar-holland meccs eredményét
Hazai pályán a válogatott 1-1-es döntetlent játszott a hollandokkal. A meccs után Marco Rossi szövetségi kapitány és Orbán Viktor is értékelt.


A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, a pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.

A magyar csapata az egész meccsen alig több mint 25 százalékot birtokolta a labdát, azonban

a 32. percben egy szép támadás végén Sallai Roland betalált a holland kapuba.

A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a magyarokra, és végül a hollandok annak ellenére egyenlítettek Denzel Dumfries fejesével, hogy Dirk van Dijk kiállítása miatt már emberhátrányban voltak.

„Úgy mondanám, van egy kis keserűség az ember szájában, mert emberelőnyben nem tudtuk megtartani a vezetést” - értékelte később a mérkőzést Marco Rossi szövetségi kapitány. Azt is hozzátette, hogy a gólt rögzített helyzetből kaptuk, és „ezt tudtuk, hogy kerülni kell, mert a hollandok nyolc-kilenc játékosa 190 centis, ráadásul fantasztikus technikai képességekkel rendelkezik”.

„Ilyen becsúszhat, úgyhogy gratulálok a srácoknak” - fogalmazott Rossi.

A meccset később Orbán Viktor is értékelte. A magyar kormányfő mindössze egyetlen szót írt ki ennek kapcsán a Facebook-oldalára péntek este:

„Majdnem”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Videó: Sokan kinevették, de most így néz ki a gigászi hevederrel rögzített ház a Milton hurrikán tombolása után
A tulajdonos lánya megmutatta, hogy milyen módszert alkalmazott az apja, és azt is elárulta, mi a helyzet a ház körül, és velük.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a pusztító erejű Milton hurrikán ellen egy férfi úgy próbálta megvédeni a házát, hogy leszíjazta azt.

A tomboló szél és esőzés után a tulajdonos lánya egy videóban mutatta meg, hogy mi történt az épülettel - írja a Daily Mail.

Sértetlenül élte túl a floridai Pedro Caceres háza a pusztító hurrikánt, köszönhetően a rendhagyó és kreatív védekezési technikának. Caceres a hurrikánra készülve úgy erősítette meg otthonát, mintha egy autó tetőcsomagtartóján rögzített volna egy csomagot: hatalmas hevederekkel kötözte le az épületet, ami megdöbbenést és kétkedést váltott ki a környezetében. Azonban, amint a vihar elült, bebizonyosodott, hogy a módszer működött.

A férfi ötlete pár nappal a hurrikán előtt végigjárta az internetet, miután lánya videót tett közzé róla a TikTokon. Bár sokan nevetségesnek tartották az elképzelést, mondván, hogy egy házat nem lehet egyszerűen „lekötözni”, mint egy zongorát egy utánfutóra, a férfi bebizonyította, hogy igenis lehetséges. Az eredmény egyértelműen őt igazolta:

háza szinte sértetlenül átvészelte a vihar tombolását, miközben a környék épületeiben súlyos károk keletkeztek.

Caceres nem véletlenül jutott erre az egyedi megoldásra. Korábban már átélt egy hasonló hurrikánt, amikor a szél csaknem letépte a házuk tetejét. Ez az élmény ösztönözte arra, hogy a Milton hurrikán előtt alaposan felkészüljön. A férfi két és fél méteres betontömböket ásott el a kertjében, amelyekhez vaskampókkal erősítette a megrendelt rögzítő szalagokat. Ezek egyenként két és fél tonna terhelést bírtak el. Az egész művelet 22 ezer dollárba, azaz nagyjából 8 millió forintba került, de az eredmény minden befektetett pénzt és energiát megért: az épület szinte sértetlen maradt, csupán néhány levél és törmelék gyűlt össze körülötte.

A lánya most egy videóban mutatta meg a házat, és elárulta, hogy

„Szerencsére jól vagyunk. Csak egy csomó levél van mindenfelé, de minden egyben van. Sok körzetet érintett a vihar errefelé”.

VIDEÓ: Így maradt meg a ház a hurrikán után

@simplyuniquesmiles93 We made it through our second Hurricane and we are blessed to have no crazy damages to rhe home. My prayers still continue to those heavily affected during this time. Me and my dad are about to drive to see if anyone needs help????#HurricaneMilton#CentralFL#Orlando#FLhomegoesviral#homestrappeddown#homedepot#lowes#USCC#cargocontrolstraps#acehardware#CNN#wash2news#spectrumnews#telemundo#univision#dailymail#abcnews#ukradiostation ♬ Inspirational - neozilla

Forrás: Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter A tanú című film egy ikonikus mondatával üzent, miközben megmutatta mit sütött
A TISZA Párt politikusa nem tétlenkedett vasárnap, többféle finomsággal is készült, de azért odaszólt az őt támadóknak is.


Magyar Péter a vasárnap estéjét sütés-főzéssel töltötte. A közösségi oldalán elárulta, hogy latte avokádót és a Magyar turmixot készített. Később pedig egy fotót posztolt arról, hogy éppen palacsintát süt.

Végül a nap végén megosztotta követőivel az eredményt is: a szépen kisütött és lekvárral megtöltött palacsinták fotójához azt írta:

"Jó étvágyat! Szép estét! És csak semmi huncutkodás nyilvános helyeken!

'Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!'"

- tette hozzá. A kultikussá vált mondat Bacsó Péter: A tanú című filmben hangzott el:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter rámarkolt egy banánra
A TISZA Párt politikusa ismét a konyhájából jelentkezett, ezúttal két dolgot is bevállalt.


Magyar Péter ismét a konyhájából jelentkezett. Ám most a palacsinta helyett egy gyümölcsös italt készít, bejegyzése szerint egy latte avokádót és egy Magyar turmixot. A választás valószínűleg nem véletlen...

"Készül a latte avokádó és a Magyar turmix"

- írta a közösségi oldalán.

Az egyébként egészséges ital akkor lett népszerű a neten, mikor Magyar Pétert egy hajón lesifotósok lefotózták, és azt állították róla, hogy egy bulihajón volt, ott vetkőzött. A politikus azonban képekkel is illusztrálta, hogy kenyérdagasztásra készült, és ehhez cserélte le az ingét. Akkor úgy reagált a fotóra: „A képet egyébként köszönöm. Figyelmeztetésnek veszem. Nem azért, aminek szánták, hanem mert látom, hogy még több latte avokádót kell meginnom ahhoz, hogy a valódi slim fit formát visszanyerjem”.

Később a TikTokon adtak közre egy "Magyar Péter turmix" receptet is, amely szintén egészséges, és természetesen piros-fehér-zöld alapanyagokból készül. Szerepel az összetevők között a banán is, és változó darabszámú málna is, no meg Tisz(t)avíz is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: