FELFEDEZŐ
A Rovatból

Bekapott egy kisfiút egy víziló Ugandában – döbbenetes, ami utána történt

Sokkal súlyosabb baj is történhetett volna.
Fotó: Sylwia Głowska / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. március 31.


Link másolása

Megdöbbentő dolgot csinált egy víziló Ugandában: lenyelt egy kisgyereket, utána viszont ki is köpte, így a kisfiú életben maradt - írja a Telegraph.

A kis Paul az otthona közelében játszott pár száz méterre az Edward-tótól, amikor megjelent egy éhes víziló, ami bekapta a szájába.

Már éppen le akarta nyelni, amikor egy helyi férfi meglátta, mi történik, és elkezdte kővel dobálni az állatot. Az ettől megijedt és kiköpte a gyereket, majd visszarohant a tóhoz.

Az ugandai rendőrség szerint eddig ez volt az első olyan eset, amikor egy víziló az Edward-tótól eltávolodva megtámadott egy gyereket. Közlésük szerint

az állat már félig lenyelte a kisfiút, amikor a segítségére sietett a megmentője.

A történtek után Pault kórházba vitték, ahol elővigyázatosságból veszettség elleni oltást is kapott, majd hazaengedték.

A vízilovak növényevők, de ha fenyegetve érzik magukat, képesek nagyon agresszíven viselkedni. Hajlamosak csónakokra támadni, de arra is volt már példa, hogy egy víziló három oroszlánnal szállt szembe egyedül. Becslések szerint évente legalább 500 embert ölnek meg vízilovak, általában úgy, hogy az agyarukkal megsebesítik áldozatukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Zseniális szóviccel köszöntötte a születésnapos Orbánt az amerikai nagykövet
David Pressmannek láthatóan van humorérzéke, kétértelmű szöveggel lepte meg a magyar miniszterelnököt.

Link másolása

60. születésnapja alkalmából az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman is felköszöntötte a miniszterelnököt a Twitter-oldalán, de nem akárhogy.

A diplomata a Twitteren közzétett üzenetében azt írta, hogy „no pressure”, aminek elsődleges jelentése a „nincs gond”, vagy „csak nyugodtan”, de ezt a kifejezést szokták használni ironikus értelemben is. A hvg.hu emlékeztetett rá, hogy ezt a kifejezést olyankor is használják, amikor valakinek stresszes, nagy munkával járó melót osztanak ki sürgős határidővel, és a feladat ismertetése végén közlik vele, hogy „csak nyugodtan”.

Ezzel nyilvánvalóan arra is célzott Pressman, hogy korábban a miniszterelnök többször utalt arra, hogy a nagykövet azért van itt, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kormányra.

Sőt, van egy harmadik értelmezés is, hiszen Orbán Viktor az évértékelőjében a nevére utalva Présemberként hivatkozott Pressmanre, majd később is arról beszélt, hogy a nagykövet bele akarja préselni Magyarországot a háborúba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
SUV autód van? Akkor ne lepődj meg, ha egyik éjjel leeresztenek a gumijai
Persze nem maguktól, hanem klímaaktivisták egy csoportjának jóvoltából, melynek tagjai célba vették az utcai terepjárókat. Visszaszorítanák a hatalmas szabadidő-autókat.

Link másolása

Világszerte leeresztik az SUV-k gumiabroncsait a Tire Extinguishers nevű nemzetközi klímavédelmi csoport aktivistái, akik így szeretnék elérni, hogy csökkenjen a Föld autóinak szén-dioxid-kibocsátása.

A brit székhelyű aktivistacsoport 2022-ben hajtotta végre első akcióit, majd az utcai terepjárók ellen irányuló klímavédelmi demonstrációik gyorsan átterjedtek Németországra, Franciaországra, Spanyolországra, Hollandiára, az Egyesült Államokra, és a legfrissebb hírek szerint Ausztráliában is megvetették a lábukat – írja a LADbible.

A Tire Extinguishers taktikája az, hogy az éj leple alatt leereszti az SUV-k gumiabroncsait. Álláspontjuk szerint az utcai terepjárók aránytalanul nagy hatással vannak a klímaválságra más járművekhez képest, és gerillaakcióikkal az autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére ösztönöznek másokat.

Úgy vélik, amit csinálnak, az nem jogellenes, és nehéz rajtakapni őket, mert az a SUV-tulajdonosok nem töltik ébren az összes éjszakát, hogy megvédjék járműveik gumijait a leeresztéstől.

„Az Egyesült Királyságban a rendőrség megosztott abban, hogy bűncselekménynek számít-e kiengedni a levegőt egy gumiabroncsból.

Ez még a bűnügyi kár küszöbét sem éri el” – mondta a Tire Extinguishers egyik szóvivője. Hozzátette, nem titkoltan kellemetlenséget, frusztrációt szeretnének okozni azoknak, akik „hatalmas, gyilkos járművekkel” közlekednek az utcán.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Mikróban próbált tojást buggyantani egy nő, szénné égett az arca
A brit anyuka egy TikTok-trendet követve kísérletezett egy új recepttel, de gyorsan megbánta. Égési sérülésekkel került a sürgősségi osztályra.

Link másolása

Shafia Bashir arra figyelmeztet másokat TikTok-oldalán, hogy kerüljék el azt a népszerű online receptet, amely szerint mikrohullámú sütőben kell elkészíteni a buggyantott tojást. Ő maga kipróbálta, és nagyon nem lett jó vége.

A 37 éves brit anyuka azt mondta, pontosan követte a receptben leírtakat: egy nyers tojást tett egy bögre forrásban lévő vízbe, amit aztán a mikróban melegíteni kezdett. Miután kivette a mikrohullámú sütőből a bögrét és beletett egy kanalat, a tojás szökőkútként az arcába robbant, súlyosan megégetve a bőrét.

„Szörnyű és gyötrelmes volt” – mondta Shafia a fájdalmas élményről.

A baleset után a brit nő megpróbálta lehűteni a bőrét a csap alatt, de végül a kórházban kötött ki. Szerencséjére nem alakult ki hegesedés az arcán, amely egy hónap alatt teljesen meggyógyult.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Csak borsos felárért vihették volna fel a péksüteményt az utasok a Ryanair egyik járatára, ezért inkább kidobták az édességet
A légitársaság szerint az étel meghaladta a kézipoggyász korlátját, míg mások azt mondják, más gépeken ilyenért nem kérnek külön pénzt.

Link másolása

Nagy felháborodást váltott ki Spanyolországban, hogy egy párnak 45 eurót (mintegy 17 ezer forintot) kellett volna fizetnie azért, hogy péksüteményt vihessen fel a Ryanair egyik járatára.

A két utas a Baleár-szigeteki Palma de Mallorca repülőtéren hagyományos mallorcai péksüteményt, ensaimadát, más néven spanyol brióst szeretett volna felvinni a fedélzetre a kézipoggyászával.

A Ryanair arra hivatkozva, hogy az étel meghaladta a kézipoggyász korlátját, 45 eurót kért azért, hogy a péksütemény felengedjék a gépre.

Ekkor az utasok úgy döntöttek, nem fizetnek ilyen magas díjat, ezért inkább eldobták az ensaimadát.

Az esetből botrány kerekedett, Iago Negueruela, a Baleár-szigetek turisztikai minisztere pedig találkozóra hívta a Ryanair vezetését és a helyi péksütemény-készítők szövetségét „a helyi termékek védelmében és mindenfajta diszkrimináció elkerülése érdekében”.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET: