SZEMPONT
A Rovatból

Az egész iskola tudott róla, hogy egy idősebb fiú bántalmazza

Két fiatal nő mesélte el, hogyan érte őket gyerekkorukban szexuális abúzus, és hogyan képesek ilyen emlékekkel élni az életüket.

Link másolása

A gyermekkori szexuális bántalmazásról szóló történetek nagyon sokfélék lehetnek, ami azonban mindig közös, az a bántalmazó hatalmi fölénye, amit az illető kihasznál a kiszolgáltatott, sokszor az elkövetőhöz szorosan kötődő áldozattal szemben. Az Abcúgon két fiatal nő meséli el, ki és hogyan bántalmazta őket gyerekkorukban. Mindketten már fiatal felnőttként, komoly önismereti munkával ásták elő az egész életükre kiható, beláthatatlan lelki károkat okozó történetek emlékeit.

A gyermekkori szexuális bántalmazás az egyik legnagyobb társadalmi tabunak számít Magyarországon, pedig

a hivatalos bűnügyi statisztikák szerint minden hatodik gyerek az áldozatává válik.

A rejtve maradt esetekkel együtt ráadásul jóval nagyobb ez a szám, az abúzusok többségét ugyanis nem jelentik, mert az áldozat fél és szégyelli magát, és sok esetben az elkövető direkt manipulálja, rájátszik a félelmére és szégyenérzetére.

A szexuális visszaélést, bántalmazást 90 százalékban az áldozat családtagja követi el, aki visszaél az áldozat naivitásával, kiszolgáltatottságával. A gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatainak többsége csak jóval később, már a bántalmazó környezetéből kikerülve vall a történtekről, ekkor azonban gyakran szembesülnek azzal, hogy szüleik, más családtagjaik nem hisznek nekik, felmentik a bántalmazó családtagot.

A gyermekkorban elszenvedett abúzus az áldozat egész életére kiható károkat okoz, amelyek közül a leggyakoribbak: depresszió, szorongás, poszttraumás stressz szindróma, antiszociális viselkedés, egyéb pszichés zavarok.

Az áldozatok azonban sokszor annyira eltemetik magukban a velük történteket, hogy sokáig nem tudják felfejteni pszichés problémáik okait.

Ebben a cipőben járt Anna és Júlia, akik úgy döntöttek, megosztják történetüket a nyilvánossággal és sorstársaikkal. Mindkét fiatal nő annyira mélyen eltemette magában a gyermekkori traumákat, hogy csak sok év múltán, felnőttkorukban jöttek elő újra az emlékek, miután kikerültek a bántalmazó környezetből. Komoly önismereti munka eredményeként jutottak el odáig, hogy egy interjúban tárják a nyilvánosság elé történetüket. Igaz, csak álnévvel és arcuk megmutatása nélkül, mert mindketten úgy érzik, túl nagy terhet vennének a nyakukba azzal, ha felfednék kilétüket a szélesebb nyilvánosság előtt.

Az iskola végignézte, hogy egy idősebb fiú használta

Anna 28 éves egyetemista, gyermekkorában szexuális abúzus áldozata lett – 11 éves korában egy nála jóval idősebb iskolatársa kényszerítette rendszeresen anális szexre emlékei szerint minimum egy éven keresztül.bantalmaz1

- Mi a te gyerekkori bántalmazásod története?

- 11-12 éves koromban történt, és egy 15-16 éves, félig-meddig írástudatlan fiú osztálytársam követte el, aki lebukott hozzánk az ötödik vagy hatodik osztályba. Igaz, még nem volt nagykorú, de egyértelmű volt a hierarchia.

- Rendszeresen bántalmazott téged?

- Igen, zsarolással szexre kényszerített. Hogy ez hány alkalom volt, és meddig tartott ez az egész, arra én sem tudok világosan visszaemlékezni, de másfél évre, maximum 2 évre saccolom, ami alatt 5-6 alkalommal történt meg. És mindig análisan. De a sztorinak az talán a legdurvább és legfelfoghatatlanabb része, hogy mivel tudott sakkban tartani. Ezt később elmesélem, csak nehezebb róla beszélnem.

- Mi az oka annak, hogy nem vállalod képpel és névvel az interjút?

- Bár sokat hezitáltam, végül az győzött meg, hogy nem készültem fel abból, milyen jogi következményei lehetnek a nyilvánosság elé lépésemnek. Nem lenne példa nélküli eset, ha a sztori képpel, névvel való kikerülése után feljelentenének rágalmazásért. Ebből nem kérek, nem vagyok rá felkészülve.

- Tartasz tőle, hogy a fiú, aki veled ezt tette, magára ismerne és feljelentene?

- Azt erősen kétlem, hogy olvasgatja az Abcúg híreit. Nem tőle tartok. Mivel ez a fiú hosszú időn keresztül használt engem, ennek óhatatlanul ki kellett derülnie valamilyen módon. Konkrétan nyílt titok volt az iskolában, több tanár tudott róla.

Ha az intézményt be lehetne azonosítani, nyilván felmerülne a felelősségük. Ezért megvádolnának azzal, hogy nem mondok igazat.

- Hogyan tudott nyílt titok maradni az iskolában, hogy egy kislányt egy idősebb fiú szexuálisan bántalmaz?

- Egyszerűen nem került szóba. És nem kell ehhez gyereknek lenni. Egy felnőtt bántalmazottnak is akkora a szégyenérzete, hogy nem tud kiállni magáért. Egy gyerek meg végképp nem. Nincsenek eszközei hozzá.

Az iskolapszichológus nem vette észre, az osztályfőnök meg rákérdezett, de én nemmel válaszoltam, és ez elég volt neki, nem is feszegette tovább a témát.

- Rákérdezett, és te nemmel válaszoltál, mert féltél a sráctól.

- Is, de leginkább az apámtól féltem. Neki nagy szerepe van az egész történetben.

11 éves koromra a szüleim már nem funkcionáltak szüleimként. Addig az anyám, amennyire tudta, ellátta a szülői feladatait, de aztán skizofrén lett. Az apám kergette őt őrületbe, aki egy bántalmazó alkoholista, rendszeresen verte édesanyámat. Apámról tudni kell, hogy megrögzött nőgyűlölő: minden nő kurva, megátalkodottan gonosz lény a szemében. Beleértve a feleségét és a lányát is. Elképzelhető, hogy milyen szeretetlen környezet volt ez. Volt olyan, hogy az apám kivert otthonról este. Máshol kellett aludnom, aztán reggel időben keltem, hazamentem a cuccaimért, és mentem iskolába. Egy ideig még próbáltam az édesanyámat ölelgetni, simogatni. Mint minden gyerek, vágytam a kedves szóra, arra, hogy a szüleim szeretgessenek és megöleljenek. De az anyukámat hiába ölelgettem, olyan volt, mint egy darab fa. Az apukám meg csak akkor ért hozzám, ha megütött.

- És erre te…?

- Máshol kerestem azt a szeretetet, amit a szüleimtől nem kaptam meg. Ezt használták ki a helyi fiúk, csak én ezt akkor nem így éltem meg. Most már tudom, hogy ezen van mit elgyászolni, ugyanis

egy 11 éves kislány magától nem fog leszopni egy 13-14 éves fiút. Egy egészséges gyereknek ilyen eszébe sem jut.

Nem tudom megszámolni, hogy hány ilyen, még szinte gyerek, alig ivarérett fiú volt, akik között elterjedt, hogy ezt a lányt könnyű manipulálni Én meg mint egy riadt kis állatka, éjszakánként kimásztam az ablakon, és kerestem az érintést.

El lehet képzelni az apukámról a leírtak alapján, hogy reagált volna, ha ezt megtudja. Attól féltem, hogy még jobban pokollá teszi az életemet, ha ezekről tudomást szerez. És ez a szemfüles fiú tudta ezt, és úgy gondolta, hogy kiváló eszköz lesz a sakkban tartásomra. Megfenyegetett, hogy elmondja a szüleimnek az esti kiruccanásaimat, ha nem teljesítem a vágyait.

- Hogyan sikerült kikerülni ebből az ördögi körből?

- Nyilván nem saját erőből. Egy kisebb csoda volt. Egy nálam idősebb lány, akivel jóban voltam, egyszer megkérdezte egy órai levelezésben, hogy igaz-e, és hogy miért nem teszek valamit, miért nem könyörgök a fiúnak, ha kell, hogy hagyja abba. Mondtam, hogy nem fogok neki könyörögni, mert azzal a maradék gerincemet húznám ki, utána pedig tényleg azt csinálna velem, amit akar. Aztán egyszer csak felhívott ez a lány, hogy miután térden állva könyörgött neki, a srác azt mondta, nem fog engem többet keresni. Én nem hittem el, bizonygatnia kellett, hogy nem csak mondta, tényleg nem fog többet fenyegetni. Ezzel tényleg vége lett. Miután letettem a telefont, a fürdőszobában legalább fél órán át gyönyörködtem a a letörölhetetlen mosolyomban, és úgy éreztem, elemelkedtem a talajtól. Onnantól elástam mindent, tíz évre.

- Hogyan került elő mégis?

- 20 éves koromig laktam a szüleimmel, aztán összeköltöztem az akkori barátommal, akiről kiderült, hogy szintén bántalmazták gyerekkorában: 6 évig, 12-től 18 éves koráig volt egy felnőtt férfi áldozata, akihez különórákra járatták a szülei. Az ő történetein és az őt ért trauma miatt produkált tünetein keresztül magamra ismertem. Önismereti csoportokba, majd pszichológushoz, egyéni terápiára kezdtem járni, ami visszahozott nagyon sok emléket.

- Felmerült-e benned valaha, hogy jogilag felelősségre vond valahogyan a férfit, aki a téged bántalmazó fiúból lett?

- Ha feljelenteném, az azzal lenne egyenlő, mintha névvel és fényképpel vállalnám az interjút, ezért erre azt kell mondanom, hogy nem. Én a szüleimnek sem mondtam el a mai napig, mert tudom, hogy alkalmatlanok arra, hogy értő módon kezeljék. Többet ártana, mint használna. Nyilván sejtették akkor, hogy mi történik, csak sosem fogják elismerni, mert akkor a saját felelősségükkel is szembe kéne nézniük. Egyébként ez az egyik legkockázatosabb rész a gyermekkori szexuális abúzus áldozatai számára a velük történtek feldolgozásában. Egyszer az illető eljut oda, hogy elszámoljon a családjával, kipakoljon nekik, és felelősségre vonja őket. És ekkor jön a második trauma – amikor a szüleid nem hisznek neked, és azt mondják, hogy te találod ki: “Te kisgyerek voltál akkor, honnan tudnád?”

Ezt sokszor nehezebb feldolgozni, mint ami gyerekkorodban történt veled, hiszen ismét a biztonságérzeted sérül, amit annyira próbáltál megerősíteni.

- Tartod a szüleiddel a kapcsolatot?

- Anyám szokott keresni telefonon, de személyesen vele is, apámmal is nagyon ritkán találkozom. Elváltak azután, hogy elköltöztem otthonról. Önpusztító életet élnek, mind a ketten 10-15 évvel idősebbnek néznek ki a koruknál. Különösebben nem vagyok rájuk kíváncsi. Minél távolabb vagyok a bántalmazó környezettől, annál inkább tudok magam lenni, a múltamat értő szemmel nézni, és nem benne totyogni.

Közös fotóval üzente meg az édesanyja: nem hiszi, hogy a nagyapa bántalmazta

Júlia 33 éves családanya, kislány korában nagyapja fürdés közben folyamatosan leskelődött utána, egyszer meg is erőszakolta a kislányt.bantalmaz2

- Milyen szexuális abúzus ért téged gyerekkorodban?

- Gyermekkoromban sok időt töltöttem a nagyszülőknél, mert a szüleim sokat dolgoztak. Szinte ők neveltek, iskola után mindig hozzájuk mentem tanulni. Szerettem velük lenni, és egészen felnőttkoromig nem emlékeztem arra, hogy mi történt a délutáni tanulások alatt.

Ugyanis nem csak tanultunk a nagypapámmal, hanem mindenféle furcsa emlék is kezdett bevillanni az elmúlt 5 évben.

Először fürdőszobai jelenetek ugrottak be, hogy én ott tusoltam, ő ott volt a fürdőszobában, és engem nézett. Aztán ahogy az önismereti feldolgozásban haladtam előre, jöttek vissza a további emlékek. Most már biztosan tudom, hogy 8 és 11 éves korom között többször molesztált, egyszer pedig megerőszakolt engem.

- Mi volt az, ami előhozta ezeket az emlékeket?

- 22 évesen életmódváltásba kezdtem: leraktam a különböző szereket, és különböző önismereti csoportokba kezdtem járni. Ezeken a csoportfoglalkozásokon pedig valahogy mindig ebbe a szexuális abúzusos történetbe akadtam bele. Egyszerűen vissza-visszajöttek emlékképek.

- Ekkor még élt a nagypapád?

- Nem.

- Tehát akkor nincs meg a lehetőség…

- Konfrontálódni? Sajnos nincs. Pedig megtenném, nagyon szívesen megtenném.

- Mikor és kinek beszéltél először arról, hogy téged gyerekkorodban szexuálisan bántalmaztak?

- Amikor kiderült, a csoportban beszéltünk erről többször. Aztán meg megosztottam a férjemmel. Ahogy egyre több részlet jutott az eszembe, fokozatosan tágult azoknak az embereknek a köre, akik előtt felvállaltam. Jó, hogy vannak olyan barátaim, akiknek tudok erről beszélni.

- Mi változott azután, hogy rájöttél, mi történt veled gyerekkorodban? Hogy írnád le a különbséget a felismerés előtti és utáni életed között?

- Ez az egész önismereti munka azért kezdődött, mert meg akartam érteni, hogy miért volt ilyen zaklatott a kamaszkorom, miért voltak dühkitöréseim, miért fordultam az alkoholhoz, miért vagyok ennyire szorongós. Meg akartam tudni, mitől menekültem ennyire. Mostanra érzem, hogy összeállt a puzzle, megvan az egyik legfontosabb kulcs a viselkedésem megértéséhez. Tudom például, hogy miért irtózok az olyan helyzetektől, amiben kiszolgáltatottnak érzem magam. Nagyon erősen jelentkezik ez a szorongás egészségügyi ellátás során. Amikor anya lettem, és a gyerekekkel orvoshoz kellett mennem, vizsgálat miatt át kellett adnom őket egy idegen kezébe, az például egy ilyen helyzet volt. A várandósság hozott még fel emlékeket, mert az tényleg egy más állapot: a tudatalatti ilyenkor sok mindent átenged, segít a feldolgozásban.

- Hogy reagált a családod, amikor szembesítetted őket azzal, hogy mit tett veled a nagyapád kislánykorodban?

- Először meg is lepődtem, hogy anyukám milyen jól fogadja. Sosem voltunk kifejezetten szoros kapcsolatban, ennek ellenére nem kérdőjelezte meg az én feltételezésemet, kifejezte a sajnálatát. Pedig nehezítette a helyzetét, hogy az ő édesapjáról beszélünk. Aztán a következő 2 év alatt fokozatosan átfordult a hozzáállása tagadásba. Ezt több gesztussal is kifejezte:

a szülői házban például két fényképet rakott ki egymás mellé: egyet rólam, egyet a nagyapámról. Ez egy üzenet volt nekem, hogy nem fogadja el, amit állítok.

Akkor meg is szakítottam vele a kapcsolatot, mert ez az a pont, amikor már nincs miről beszélni. Nem ülhetek a szüleimmel a gőzölgő húsleves fölött úgy, hogy nem hisznek nekem egy ilyen horderejű kérdésben.

- És édesapád?

- Édesapámnak sokáig nem mondtam el, de amikor igen, akkor tőle is csak a tagadást kaptam, és még engem hibáztatott azért, hogy tönkreteszem a családi békét.

- Meddig éltél végül is nagyapád közelében?

- 18 éves koromig, de a vége felé már nem jártam annyit hozzájuk. Aztán meghaltak. 21 éves voltam, amikor a nagypapám meghalt, 22 évesen jött az életmód-váltás, amiről beszéltem, aztán a szülői házból is elköltöztem 25 évesen. Ahogy nőtt a távolság, úgy kezdte egyre inkább megengedni a tudatom, hogy emlékezzek a történtekre.

- Ha lett volna lehetőséged, felelősségre vonattad volna a nagyapádat?

- A mai fejemmel nem félnék az ő felelősségre vonásától. Nem okozna nekem leküzdhetetlen érzéseket. Feljelenteném, odaállnék tanúskodni. Talán csak egy dolog akadályozhatna meg ebben: hogy az igazságszolgáltatási rendszer nem alkalmas arra, hogy a biztonságérzetemet az egész folyamat során garantálja. Nem hiszem, hogy lenne normális kihallgatásom, és olyan közegben tudnám a történetemet elmondani, hogy az ne traumatizáljon újra. Szerintem végig tudnék csinálni egy pert, de a hatalmi helyzetekben feszülten érzem magam.

- Hol tartasz most a traumád feldolgozásában?

- Most ott tartok, hogy túl vagyok az emlékek begyűjtésén, és megvan a biztonsági háló, ami megtart: a férjem, a barátaim, és egy megbízható terapeuta, akikkel beszélhetek erről. Van bennem vágy arra, hogy másokkal is megosszam az emlékeimet – önsegítő csoportban, egyéni terápiában. Közben zajlik egy fejlődési folyamat is, amit magamnak úgy fogalmazok meg, hogy áldozatból túlélő, túlélőből pedig élő leszek a végén. Most a túlélő üzemmódban vagyok, de az a célom, hogy az életet megélni is tudjam, nem csak túlélni.

- Lehet ebben valaha kész állapotot elérni?

- Azért nincs kész állapot, mert az életben történnek veled olyan dolgok, amik előhozzák a régi traumákat. A gyerekszülés is ilyen volt, mert az egy kontrollálhatatlan folyamat. Beláthatatlan, hogy milyen lesz a lefolyása, hogy fogom magam érezni közben. Ez eleve ijesztő. A magyar egészségügyben ráadásul olyan hatalmi struktúra érvényesül, ami még azokat a nőket is traumatizálhatja, akik korábban nem voltak abúzus áldozatai – hát még a bántalmazottakat. Egy istennő születhetne a szülés alatt, de ha minden oldalról meglopják, akkor áldozatként fog kijönni belőle a nő. Én ezért is szültem a második gyerekemet már otthon, bábákkal.

- Úgy tudom, a munkád mellett a szabadidődben önsegítő csoportot szervezel gyermekkori szexuális abúzus áldozatainak, sorstársaidnak. Mi is egy hasonló eseményen találkoztunk. Miért tartod fontosnak, hogy szervezz ilyen csoportokat, vagy interjút adj?

- Ez a feldolgozás folyamata. Egyrészről, bizonyos idő után már van bennem vágy, hogy másokkal is megosszam a történetemet, amivel ráadásul lehet, hogy valamelyik sorstársamnál éppen elindítom a feldolgozási folyamatot. Másrészről, szeretném, hogy minél többen tudjanak, halljanak arról, hogy igenis létező probléma a gyermekkori szexuális abúzus, mert még mindig iszonyat nagy társadalmi tabu, nem beszélnek róla, sőt, gyakori a kollektív tagadás – lásd egy csomó közelmúltbeli, nyilvánosságra került ügy esetében.

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: