FELFEDEZŐ
A Rovatból

Az amstetteni rém „jó embernek” tartja magát és több száz szerelmes levelet kap a börtönben

Josef Fritzl 24 évig tartotta fogva a lányát a pincében. Ezerszer erőszakolhatta meg Elisabeth-et, hét gyerekük született, miközben a házban élő felesége semmit sem sejtett.
Fotó: Getty Images - szmo.hu
2023. március 28.


Link másolása

Könyvet ír a börtönben az amstetteni rém néven elhíresült Josef Fritzl, írja a LADbible. A most 87 éves férfit még 2009-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre miután kiderült, hogy saját lányát 24 évig tartotta fogságban a pince egyik hangszigetelt helyiségében. Az évek alatt ezerszer erőszakolhatta meg Elisabeth-et, a vérfertőző kapcsolatból pedig hét közös gyerekük született.

Fritzl az egyik legbiztonságosabb osztrák börtön pszichiátriai osztályán ügyvédje segítségével dolgozik a könyvön, melynek címe a hírek szerint „Josef F. szakadékai” lesz. Az osztrák és német médiában megjelent részletek alapján az amstetteni rém még mindig nem hajlandó felelősséget vállalni tetteiért. Egyelőre kérdéses, hogy a könyv megjelenhet-e valaha egyáltalán.

A lányát fogva tartó férfi a kötetben azt írja magáról, hogy „jó ember” és „felelősségteljes családapa”. Azzal kérkedik, hogy a börtönben „levelek százait” kapta, főképp olyan nőktől, akik „akik szerelmesek belé”. Fritzl írásából kiderül, hogy nem érti, miért hagyta el a felesége, aki semmit sem tudott a pincében zajló eseményekről.

A börtönévekről vallva kiderül, hogy Fritzl jó barátja lett egy prostituáltakat gyilkoló férfi, aki rendre finom ételeket főz neki. A vérfertőző apa azonban próbál odafigyelni az étkezésre, mert nem szeretne elhízni. Ennél azért jóval nehezebb az élete a rácsok mögött: az idős férfi próbálja kerülni a börtön udvarát, mert több rab csak arra vár, hogy alaposan helyben hagyhassa.

Josef Fritzl tavaly kérvényezte, hogy helyezzék át egy másik börtönbe, ami egyúttal a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is magában hordozhatta volna. Ezt végül elutasították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hatalmas műmellekkel, ágaskodó mellbimbókkal ment az iskolába – fizetés nélküli szabadságra küldték a tanárt
A transznemű Kayla Lemieux tagadja, hogy mellei ne lennének igaziak, és szerinte minden vonatkozó szabályt betart a munkahelyén.

Link másolása

Fizetett szabadságra küldték kedden azt a transznemű gimnáziumi tanárt Kanadában, aki hatalmas műmellekkel és ágaskodó mellbimbókkal tanít, írja a New York Post. Kayla Lemieux kereskedelmet oktat egy ontariói középiskolában.

A Toronto Sun értesülése szerint Lemieux-t azután függesztették fel, hogy az oktatási miniszter és a régió parlamenti képviselői felemelték hangjukat a közösségi médiában nagy port kavaró fotók és videók miatt. A politikusok szerint az iskola üzemeltetője nem járt el kellő körültekintéssel az ügyben, amikor „nem a tanulók érdekeit és biztonságát helyezte előtérbe”.

Az iskolaszék hónapok óta védelmébe vette a transznemű tanárt, aki még 2021-ben kezdte meg a nővé alakulást. A szülők ugyanakkor teljesen kiakadtak, amiért Lemieux a gyerekek előtt mutatkozott a gigantikus mellprotézisekkel és a felsőjét szinte átszúró mellbimbókkal.

Az extravagáns külsejű tanár ügyét akkor kapta fel a nemzetközi sajtó, amikor a New York Post kiderítette, hogy a férfi iskolán kívül alig hordja feltűnő parókáját és mellprotézisét, valamint sminket sem visel. Ráadásul egy szomszédja elmondása szerint a többnyire teljesen hétköznapi tornacipőben, pulóverben és farmerben mászkáló férfi „rendkívül ritkán” viseli a botrányt kiváltó kiegészítőket a civil életében.

Lemieux akkor tagadta, hogy a lap fotóin szereplő férfi ő lenne, ahogy azt is, hogy a hatalmas mellei ne lennének igaziak. Kayla Lemieux szerint a szomszédai is hazudnak, amikor azt mondják, hogy másképp néz ki, mint ahogy az iskolában is lefotózták.

Lemieux azt mondta, hogy a hatalmas mellek nem protézisek, hanem a rendkívül ritka gigantomastia nevű betegség eredményei. A kórban szenvedőknél a mellszövetek gyors és túlzott növekedést okoznak.

A tanárt azután küldték fizetett szabdságra, hogy a felháborodott szülők januárban olyan szabályzat kidolgozását javasolták, mely megköveteli a „megfelelő és professzionális” megjelenést. Lemieux a New York Postnak azt mondta, hogy be fogja tartani a szabályzatban szereplő előírásokat, ugyanakkor nem gondolta azt, hogy bármi gond lett volna az öltözködésével.

Kayla Lemieux egyik korábbi iskolaszéki meghallgatásáról ebben a videóban közöltek részleteket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Eljátszotta mobilon a családja teljes vagyonát egy 13 éves lány, miután véletlenül megtalálta anyja bankkártyáját
A fizetős online játékok rabjává vált kínai kislány nem volt irigy: osztálytársainak is utalt a családi pénzből, hogy ők se unatkozzanak.

Link másolása

Megtalálta anyja bankkártyáját, majd azt a saját telefonjához hozzáadva öt hónap alatt elköltötte mobiljátékokra a családja minden megtakarítását egy 13 éves diáklány Kínában.

Az édesanya csak akkor vette észre, hogy eltűnt a bankszámlájáról a család összekuporgatott vagyona, amikor lánya bentlakásos iskolájából jelezték neki, hogy gyereke túl sok időt tölt fizetős mobiljátékokkal.

A 13 éves kislány év elején találhatta meg anyja bankkártyáját, majd miután hozzáadta a saját mobiljához, májusig több mint húszmillió forintnak megfelelő összeget költött el róla online telefonos játékokra. A fiatal lány tíz osztálytársának is utalt át összesen négymillió forintnyi összeget, hogy ők is játszhassanak.

Az öt hónapnyi mobiljáték-maraton nyomán a család bankszámlája teljesen kiürült. A lány a helyi sajtónak azt mondta, nem tudta, honnan jön a játékokra elköltött pénz, és azt sem vette észre, hogy mekkora összeget játszott el.

Forrás: RTL, Insider


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Újabb rendőrnő döntött a vetkőzés mellett – A 41 éves ex-tiszt sokkal jobban keres képeivel az OnlyFansen
A brit nőnek minden szinten jobban megéri ez a karrier, mint a rendőrtiszti. Szerinte előző munkahelyén egyáltalán nem becsülték meg.

Link másolása

Felhagy a bűnüldözéssel, és OnlyFans-modellnek áll Kerri Andrews, alias Nyssa Valentina brit rendőr – írja a Daily Mail. A 41 éves tiszt azt mondja: bár munkája során sokszor az életét kockáztatja, mégsem érzi úgy, hogy főnökei részéről megbecsülés érné, így azonnali hatállyal felmond 8 éve meglévő munkahelyén, és az online erotikus oldalak világában kezd új karrierbe.

„Ez egy teljesen más irány számomra, de újra kell élnem az életemet, mert annyira kiábrándultam a rendőri szolgálatból” – nyilatkozta a lapnak Andrews. Hozzátette:

„Izgatott vagyok, hogy az OnlyFans-szel dolgozhatok, és fogalmam sincs, hogyan fog alakulni az egész. De nem akarok valahol megragadni, csak azért, mert bizonyos szintű megélhetést biztosít. Bármi is történik, most én irányítom a saját jövőmet”.

Nyssa Valentina oldalára havi 11 fontért lehet feliratkozni, és mivel igen szép számmal kedvelik (természetesen nem szabvány szerinti) "egyenruhás" fotóit, egyelőre nem küzd anyagi nehézségekkel a váltás miatt.

A tiszt szerint a kilépés egyik fő oka, hogy a Szakmai Szabványügyi Igazgatóság vizsgálatot indított ellene két évvel ezelőtt, miután egy kollégája jogtalanul vádolta meg azzal, hogy dominaként keresett mellékvállalkozást. Szerinte ez teljes hazugság, és csak besározni akarták ezzel. Mint mondta: régen abban hitt, hogy rendőrként az igazság oldalán harcol, nagyon kiábrándította, hogy ennek ellenére irodai pletykák alapján fel lehetett menteni pozíciójából.

Kerri Andrews nem az első a brit rendőrségen, aki az utóbbi időben erotikus karrierváltásba kezdett. Néhány hete egy Samantha Lee nevű rendőrtisztről derült ki, hogy erotikus fotóival keres pénzt. Őt végül a rendőrségtől azért távolították el, mert súlyos mulasztást követett el, amikor nem tartóztatott le egy Wayne Couzens nevű férfit, aki aznap gyilkolta meg áldozatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Az életét mentette meg a serpa a hegymászónak, ő mégis a szponzorainak mondott köszönetet – nekiestek a kommentelők
Nem sokat segített azzal sem, hogy letiltotta egykori segítőjét, a róla szóló kommenteket pedig módszeresen törölgetni kezdte.

Link másolása

A biztos haláltól mentette meg Ravichandran Tharumalingam maláj hegymászót a Mount Everesten Gelje serpa, amikor a legendás hegy "halálzónájából" testi épsége kockáztatásával cipelte le.

Ennek ellenére a sportoló nem neki, hanem szponzorainak mondott köszönetet közösségi oldalán.

Ezzel természetesen hatalmas népharagot gerjesztett, a legtöbben hálátlannak gondolják. A 30 éves Gelje serpa korábban videót is posztolt a mentésről, és arról beszélt, hogy ez önmagában is bravúr volt, hiszen hat óra alatt ereszkedett le 1900 métert extrém magasságból.

Tharumalingam azzal sem lopta be magát a kommentelők szívébe, hogy letiltotta a serpát, majd törölte a róla szóló hozzászólásokat is. Felépülése óta egyébként a hegymászó már hazatért hazájába. Később úgy magyarázkodott, hogy korábban személyesen köszönetet mondott már segítőjének.

Ravichandran Tharumalingam már háromszor mászta meg a világ legmagasabb hegycsúcsát. 2022-ben nyolc ujját amputálni kellett, miután lefagytak.

(Insider, Magyar Nemzet)

Link másolása
KÖVESS MINKET: