News here
hirdetés

FELFEDEZŐ

„A padló csúszik!” táblát tettek az inkontinenciában szenvedő nő mellé a boltban, miután nem engedték be a mosdóba

Az angol anyát megdöbbentette, hogy az üzlet dolgozói hűvösen viselkedtek vele, és semmilyen segítséget nem nyújtottak neki. Panaszt is tett a cégnél, amely bocsánatot kért a történtek miatt.

Link másolása

hirdetés

Megalázó élményben volt része egy angol nőnek: nem engedték meg egy ruhaüzletben, hogy használja a mosdót, ezért maga alá vizelt – számolt be róla a Mirror.

Bianca Artwell Rugby városában, egy üzletközpontban található River Island boltba tért be, hogy visszavigyen egy pár gyerekcipőt, ami nem lett jó a hároméves kislányára. Ám épphogy belépett az üzletbe, érezte, hogy pisilnie kell. Ez pedig azért volt probléma számára, mert funkcionális neurológiai rendellenességben szenved, ami inkontinenciát okoz nála, vagyis nem tudja visszatartani a vizeletét. Azonnal szólt is egy dolgozónak, hogy szeretné használni a mosdót, el is mondta, hogy miért sürgős neki, de hiába. Az alkalmazott az üzleti szabályzatukra hivatkozva nem engedte be a vécébe.

A 30 éves nő ezután az üzletvezetőhöz fordult, de nála sem járt sikerrel. Azt mondták neki, hogy menjen az út túloldalán lévő kávézóba, de erre már nem volt ideje. Ahogy elindult kifelé az üzletből, maga alá vizelt. Ha ez nem lett volna még elég, a dolgozók ahelyett, hogy segítettek volna neki, kitettek mellé egy "A padló csúszik" táblát.

„A vizelettócsámban állva bocsánatot kértem a dolgozóktól a balesetem miatt. Csak bámultak rám, az éppen távozóban lévő üzletvezető pedig csak annyit mondott nekik, hogy tegyék ki a táblát. Ott álltam lefagyva a teljes rémülettől. Az egyik alkalmazott odajött, de ahelyett, hogy felajánlotta volna a segítségét, csak letette mellém a táblát és elment. Döbbentem álltam ott. Azt hittem, biztos visszajön még, de nem, folytatta a beszélgetést a kollégáival.

Az üzletvezető pedig egyszerűen elment mellettem, épp csak rám pillantott. Amikor más vásárlók is bejöttek a boltba, és elmentek mellettem, nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a problémát nekem kell megoldani, mert a dolzoók semmilyen módon nem fognak segíteni” – mesélte a szégyenében hagyott nő.

Felhívta két barátját, akik azonnal a segítségére siettek. Egy másik boltba mentek, hogy tiszta ruhát és tisztálkodószereket vegyenek neki. Bianca azonban nem felejtette el azt a bánásmódot, amiben részesült a River Islandben, ezért panaszt nyújtott be a céghez, követelve, hogy a dolgozók viselkedjenek emberségesebben a vásárlókkal.

hirdetés
„Soha életemben nem bántak még ilyen hűvösen velem. Otthagytak egy bolt bejáratánál egy táblával, amely arra készteti az embereket, hogy megbámuljanak, mindenféle segítség nélkül.”

A történtek után az üzlet új ruhákat ajánlott neki, de Bianca ezt nem volt hajlandó elfogadni. A River Island végül bocsánatot kért a nőtől, és azt közölték, felülvizsgálják az irányelveiket és az eljárásaikat annak érdekében, hogy minden vásárló komfortosan érezhesse magát a boltjaikban.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Konok Péter: „A benzinkutakon lassan kifogy az üzemanyag. Kell a láncfűrészekbe.”
Összekötötte a válság két fajsúlyos elemét az ismert publicista.

Link másolása

hirdetés

„A benzinkutakon lassan kifogy az üzemanyag. Kell a láncfűrészekbe.”

– írta Konok Péter a Facebookon.

A publicista, történész így kommentelte azokat a híradásokat, miszerint egyre több benzinkút kénytelen ideiglenesen bezárni, mert egyszerűen kifogytak az üzemanyagból.

Ahogy a kormány azon intézkedését is, hogy a rezsicsökkentés részleges megszüntetése miatt egy csütörtöki kormányrendeletben lazítottak az erdővédelmi szabályokon, így védett területen is egyszerűbb lesz a fakivágás.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Három típusa van a női orgazmusnak egy tanulmány szerint: lavina, vulkán vagy hullám
A kutatáshoz 54 nőt kértek meg egy Bluetooth-kapcsolattal rendelkező okosvibrátor használatára.

Link másolása

hirdetés

Egy új kutatás szerint a női orgazmus a medencefenéki izmok mozgása alapján három kategóriába sorolható, írja a Metro.

Amikor ugyanis a nők a csúcspont közelébe érnek, ezek az izmok leginkább a vulkánkitöréshez, a lavinához vagy a hullámokhoz hasonlóan viselkednek.

A prágai Károly Egyetem idegtudományi intézetének egyik professzora 54 nőt kért arra, hogy egy Bluetooth-kapcsolattal rendelkező vibrátort használjon önkielégítésre. A Lioness nevű eszköz úgy működik, hogy használat közben érzékeli a medencefenék összehúzódásának erősségét, így képes elemezni a mozgás ritmusát is. Az önkéntesektől James Pfaus azt kérte, hogy napokon keresztül juttassák csúcsra magukat az okosvibrátor segítségével.

A professzor és csapata az adatok elemzése után arra jutott, hogy

a többség a hullámokhoz hasonló orgazmust él át. Ilyenkor a nők izmai ritmikusan megfeszülnek és elernyednek.

Ennél valamivel ritkább a lavinaszerű orgazmus, melynek során elképesztő erővel következik be a csúcspont, majd folyamatos apró hullámokban vezeti le a feszültséget. Ennek éppen ellentéte a vulkán, amikor kisebb összehúzódásokkal kezdődik az orgazmus, majd hirtelen óriási erővel robban be az utolsó lökés.

A tudós megjegyzi, hogy a kutatás mintája meglehetősen alacsony, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, vagy további orgazmus-típusok létezését kizárni. Terveik szerint a közeljövőben szélesebb körben folytatják a felméréseket azoknál a nőknél, akik ilyen típusú vibrátort használnak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Szuperhold lesz péntek hajnalban, idén utoljára
Zsinórban a negyedik hónapban fordul elő szuperhold. Aki látni akarja, korán kell kelnie.

Link másolása

hirdetés

Az idei év negyedik és egyben utolsó szuperholdja lesz péntek hajnalban - írja a LiveScience.

Szuperholdnak nevezik azt, amikor a telihold fázisa az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be, ilyenkor láthatjuk a legnagyobbnak a Földről a Holdat. Ez egy nem tudományos elnevezés, a csillagászok inkább közeli holdnak hívják ezt a jelenséget.

Bár a hold szerda és péntek este is fényesnek és telinek fog tűnni,

teliholdat pontosan csütörtökről péntekre virradó éjjel, magyar idő szerint 3:36-kor láthatunk.

Zsinórban a negyedik hónapban lesz szuperhold, májusban ráadásul ez az esemény teljes holdfogyatkozással is párosult. Az augusztusi szuperhold után idén már nem lesz több, úgyhogy aki szeretné látni, ne maradjon le róla.

Telihold nagyjából havonta egyszer fordul elő.

hirdetés
A következő ilyen alkalom szeptember 10-én lesz, ezt arató holdnak hívják.

Mostanában egyébként egy másik látványos égi jelenséget is meg lehet figyelni: a Perseidák hullócsillagzáport augusztus 14-ig is lehet elcsípni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Belső vizsgálat indult a turisták feje fölött landoló Wizz Air-gép ügyében
Kielemzik a repülési adatokat és beszélnek a pilótákkal is.

Link másolása

hirdetés

A Wizz Air belső vizsgálatot indított, hogy minél több részletet megismerjen a nagy port kavart szkíathoszi landolás pontos körülményeiről - írta a Telexnek a légitársaság.

Mi is beszámoltunk róla, hogy augusztus 5-én

a Wizz Air Airbus A321neo repülőgépe annyira alacsonyan közelítette meg a görög szigeten található kifutópályát, hogy az még az erre felkészült bámészkodókat is meglepte.

A társaság most azt írta: a gép alacsony szögben közelítette meg leszállópályát, mely a repülőtér kialakításának sajátossága.

„Bár személyi sérülés nem történt, a légitársaság belső vizsgálatot indított, hogy kielemezze a repüléshez kapcsolódó adatokat, beszéljen a pilótákkal, és megtudjon minél több részletet a landolás pontos körülményeiről” - írták. Az eredményekről későbbre ígértek tájékoztatást.

A szokatlanul izgalmasra sikerült landolásról a görög GreatFlyer videósa készített felvételt.

hirdetés

Az üggyel kapcsolatban Háy György balesetvizsgáló és nyugalmazott pilóta a Telexnek azt mondta, hogy

létező probléma, ha kisebb szögben száll le egy gép. Ennek több, nem szándékos oka is lehet: jöhet például egy váratlan széllökés, ami lejjebb nyomja a repülőt, vagy bezavarhat egy éjszakai érzéki csalódás.

Bár az embereket fizikailag még így sem tudja elsodorni a gép, mert a leszállópálya szintje magasabban van a kerítésen kívüli talajszintnél, a szakértő szerint ennek ellenére „nagy marha”, aki ilyen helyeken a repülőgép turbinája közelébe megy.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: