FELFEDEZŐ

A japán kannibál gyilkos nem értette, mások miért nem esznek embert

Miután se lecsukni, se elmegyógyintézetbe zárni sem tudták Isszei Szagavát, elengedték, és ezután előadásokat tartott, könyveket írt a gyilkosságról, sőt, még étteremkritikákat is publikált.

Link másolása

Egy japán kannibál, aki bevallotta, hogy megölt egy nőt, majd megette, azt mondta, nem érti, hogy másoknak miért nincs késztetésük az emberhús megevésére.

Isszei Szagava brutálisan meggyilkolta, megcsonkította, majd megette osztálytársát, Renée Hartevelt még 1981-ben.

Szagava, akit annak idején a Kobei Kannibál néven emlegettek, a párizsi Sorbonne Egyetem hallgatója volt, és meghívta Harteveltet a városi lakásába. Amint a lány odaért, lelőtte, és bizonyos részeit elfogyasztotta. Sagava a test többi részét egy bőröndbe rakta, majd egy közeli parkba vitte, de nem sokkal később elkapták és letartóztatták. A rendőröknek be is vallotta, hogy azért ölte meg, hogy „megegye a húsát”.

Jóval később, 2009-ben a Vice-nak adott egy dermesztő interjút Sagava, és azt mondta, nem tudja felfogni, miért nincs „mindenkiben” késztetés az emberevésre.

Azt mondta az interjúban: „Ez egyszerűen egy fétis. Ha egy férfi rajong egy lányért, akkor természetes, hogy vágyat érez arra, hogy a lehető leggyakrabban lássa, hogy közel legyen hozzá, érezze az illatát, és megcsókolja, igaz? Számomra az evés ennek csak egyfajta kiterjesztése.”

„Majdnem minden este hazahoztam egy prostituáltat, majd megpróbáltam hátulról lelőni. Nem az emberevés, hanem inkább az a gondolat vált rögeszmémmé, hogy egyszerűen végre kell hajtanom azt a „rituálét”, hogy megöljek egy lányt, bárki legyen is az.”

Eléggé hihetetlen, hogy szörnyű bűnei ellenére Sagava soha nem került börtönbe.

Annak idején, amikor Párizsban letartóztatták és vádat emeltek ellene, két év elteltével őrültnek nyilvánították, ezért felmentették. Később japánban egy pszichiátriára került, ahol a pszichológusok épelméjűnek nyilvánították, de a japán hatóságok nem tudtak vádat emelni, mert akkorra már eredeti aktáit a francia tisztviselők lezárták. Így nem volt más választásuk, mint szabadon engedni.

Szabadulása után Szagava előadásokat tartott, és könyveket írt a gyilkosságról. Még étteremkritikákat is írt egy japán magazinnak. Szagava tavaly november 24-én halt meg tüdőgyulladásban – erősítette meg testvére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Kommentelők világosították fel Szentkirályi Alexandrát, hogy egy döntőt látott szerdán a Puskás Arénában
A kormányszóvivő várta, ki jut tovább.

Link másolása

A kormányszóvivő a közösségi oldalán osztott meg egy képet, melyen ő látható a budapesti stadionban. Azt írta hozzá:

„Egy újabb európai kupadöntő a Puskás Arénában! Ki fog tovább menetelni, a rekordbajnok Sevilla, vagy José Mourinho AS Roma-ja?!”

A kommentelők azonnal felvilágosították, hogy tévedésben van:

„Mivel ez a döntő, senki se menetel tovább, pont annyit értetek ehhez is, mint a kormányzáshoz.”

„"Ki fog tovább menetelni?" Amúgy nem szóltak hogy ez egy döntő, de írod is "Egy újabb európai kupadöntő a Puskás Arénában!"? A meccs végén szólok hogy ki nyert!”

„Hm nem okos. Ez a döntő senki nem menetel tovább. Megvillant a Fidesz-IQ."

„Kedves Alexandra! Tájékoztatni szeretnélek arról itt már nem fog menetelni tovább senki sem mivel ez már az Európa Liga döntője. Itt az derül ki ki lesz a sorozat végső győztese.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Putyin fontos titkát kotyogta ki véletlenül egy orosz balerina az Instagramon
Anasztázia Volocskova azon dühöngött az Instagramon, hogy az otthona közelében található katonai bázishoz közel robbantottak az ukránok.

Link másolása

Az Instagramon akadt ki az állítólagos ukrán dróncsapások miatt egy korábbi orosz balerina, aki azzal a lendülettel véletlenül egy orosz haditikot is elkotyogott, írja a Daily Star. Anasztázia Volocskovát húsz éve azért rúgták ki a Bolsoj társulatából, mert a Nagy Színház vezetése túl magasnak és túl kövérnek találta a 173 centiméteresre nőtt és akkor nagyjából 50 kg súlyú balerinát.

Az időközben modellkarriert befutó és influenszerré lett művész még május 30-án posztolt meggondolatlanul a közösségi oldalára arról, hogy az otthona közelében található katonai bázisnál elrepült egy feltételezett ukrán drón. A történtekről készült videóról szóló posztban ezt írta:

„Ó, emberek! Két órával ezelőtt ilyen szörnyű robbanásokra ébredtem. Itt van ez a katonai egység, közvetlenül mellettünk Nikolo-Uryupinóban.”

A meggondolatlan balerina nem sokkal később törölte a bejegyzést, de már késő volt, addigra terjedni kezdett az interneten. Az egyik Telegram-csatornán megköszönték neki a segítséget, mivel így már könnyen ki tudták számolni, hogy pontosan hol lehet Putyin egyik titkos katonai bázisa.

„Az adatainak köszönhetően megállapítottuk, hogy Volocskova háza 1,5 kilométerre van a 11105-2-es orosz katonai egységtől.”

A 47 éves Volocskova korábban nyíltan kiállt a Krím 2014-es elcsatolása ellen és kijelentette, hogy számára a félsziget mindig is Ukrajna része marad. A jelek szerint azonban meggondolta magát, és most már az oroszokat támogatja a tavaly február óta zajló háborúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mikróban próbált tojást buggyantani egy nő, szénné égett az arca
A brit anyuka egy TikTok-trendet követve kísérletezett egy új recepttel, de gyorsan megbánta. Égési sérülésekkel került a sürgősségi osztályra.

Link másolása

Shafia Bashir arra figyelmeztet másokat TikTok-oldalán, hogy kerüljék el azt a népszerű online receptet, amely szerint mikrohullámú sütőben kell elkészíteni a buggyantott tojást. Ő maga kipróbálta, és nagyon nem lett jó vége.

A 37 éves brit anyuka azt mondta, pontosan követte a receptben leírtakat: egy nyers tojást tett egy bögre forrásban lévő vízbe, amit aztán a mikróban melegíteni kezdett. Miután kivette a mikrohullámú sütőből a bögrét és beletett egy kanalat, a tojás szökőkútként az arcába robbant, súlyosan megégetve a bőrét.

„Szörnyű és gyötrelmes volt” – mondta Shafia a fájdalmas élményről.

A baleset után a brit nő megpróbálta lehűteni a bőrét a csap alatt, de végül a kórházban kötött ki. Szerencséjére nem alakult ki hegesedés az arcán, amely egy hónap alatt teljesen meggyógyult.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Csak borsos felárért vihették volna fel a péksüteményt az utasok a Ryanair egyik járatára, ezért inkább kidobták az édességet
A légitársaság szerint az étel meghaladta a kézipoggyász korlátját, míg mások azt mondják, más gépeken ilyenért nem kérnek külön pénzt.

Link másolása

Nagy felháborodást váltott ki Spanyolországban, hogy egy párnak 45 eurót (mintegy 17 ezer forintot) kellett volna fizetnie azért, hogy péksüteményt vihessen fel a Ryanair egyik járatára.

A két utas a Baleár-szigeteki Palma de Mallorca repülőtéren hagyományos mallorcai péksüteményt, ensaimadát, más néven spanyol brióst szeretett volna felvinni a fedélzetre a kézipoggyászával.

A Ryanair arra hivatkozva, hogy az étel meghaladta a kézipoggyász korlátját, 45 eurót kért azért, hogy a péksütemény felengedjék a gépre.

Ekkor az utasok úgy döntöttek, nem fizetnek ilyen magas díjat, ezért inkább eldobták az ensaimadát.

Az esetből botrány kerekedett, Iago Negueruela, a Baleár-szigetek turisztikai minisztere pedig találkozóra hívta a Ryanair vezetését és a helyi péksütemény-készítők szövetségét „a helyi termékek védelmében és mindenfajta diszkrimináció elkerülése érdekében”.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET: