SZEMPONT
A Rovatból

A hidegháború teljes visszatérését hozhatja Putyin javaslata

Az Oroszországi Föderáció tényleg a Szovjetuniót akarja restaurálni? Vagy valami más áll a kardcsörtetés mögött?

Link másolása

Érdekes az idei december. A napokban emlékezünk meg a Szovjetunió megszűnéséről, ami magával vonta a hidegháború megszűnését. Szokás ezt a változást békésnek nevezni, de a teljes igazság azért az, hogy voltak áldozatok. Főleg a Baltikumban, a Dnyeszter mellett, Karabahban, a távol-keleti vidékén a nagy birodalomnak. Egyszer talán egy történész nem lesz rest, és kiszámolja, hány emberéletbe került ez a békés változás.

Az is igaz, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebben haltak meg, hiszen történhetett volna, hogy nem egy Gorbacsov-típusú vezető áll a kommunista kolosszus élén, hanem mondjuk egy olyan ember, mint... Putyin.

Putyin, akinek adminisztrációja, szinte a harminc évvel ezelőtti összeomlás évfordulójára időzítette azt a javaslatát, mely szerint a NATO gyakorlatilag szüntesse meg jelenlétét az 1997 után felvett tagállamaiban. Erre a javaslatra mindjárt visszatérek. De hogy megértsük, miért javasolja ezt az orosz elnök, meg kell értenünk, ki is ő?

Tehát ki Vlagyimir Putyin? Már a nyilvánosan hozzáférhető életrajzából is látható, hogy elsősorban egy titkosszolga, katonatiszt, patrióta hivatalnok. Aki fiatalemberként élte meg a földindulást, és ígéretesen ívelő karrierje roppant össze Berlinben, ahol szolgált éppen az 1989-es történelmi napokban. Amikor a berliniek megostromolták a gyűlöletes STASI irattárát, a vele szemben álló épületben éppen a fiatal KGB-tiszt, Putyin teljesített szolgálatot. Látva a tömeg erejét és elszántságát, számot vetett azzal, hogy csak magára számíthat.

Kiment a tömeg elé (nagy személyes bátorságra vall, mert bármi megtörténhetett volna), szót kért, és elmondta, kifogástalan németséggel, hogy a szemben lévő épület a Szovjetunió felségterülete, és ha támadás éri, fegyverekkel fogják megvédeni. Bár volt ebben némi blöff, mert tisztában volt azzal, hogy nem lennének képesek egy ekkora tömeggel szemben ellenállni sokáig, de szavai hatottak, a németek fegyelmezettek maradtak, s nem fordultak a szovjet épület ellen.

Cselekedete hőstett volt, ennek ellenére sokáig úgy tűnt, karrierjének leáldozott. Minden bizonnyal ezeknek az időknek a traumája is ott munkál személyiségében, abban a személyiségben, amely a sajátos autoriter és erőszakos orosz politikai berendezkedésben kulcsfontosságú.

Visszatérek a javaslatra. Amit Putyin kér, az nem más, mint hogy legyen úgy, ahogy régen volt. A NATO-bővítését de facto meg nem történtté tenné az erők visszavonása az egykori vasfüggöny mögé, hiszen a kollektív védelmet rendkívül megnehezítheti, ha semennyi erő sem állomásozik Oroszország közelében. Nézzük konkrétan. Hosszú évek óta európai sporttá vált a vadászgépek kergetőzése a balti légtérben.

Oroszország tudatosan és rendszeresen sérti meg a NATO légterét, tesztelve a védelmi képességeinket, ezek ellensúlyozására a szövetség országai felváltva látják el, rendkívül hatékonyan a légtér ellenőrzését.

Ha ez megszűnne, ugyan, milyen garanciánk lenne arra, hogy az orosz incidensek is véget érnek?

Például az MK-41-es védelmi rakétarendszerekre az orosz-ukrán konfliktus miatt van szükség. Mi változott meg, hogy ezek a bázisok eltűnjenek? Nyilvánvaló, hogy ez a javaslat is teszt, ugyanolyan, mint a balti légtérsértések. Putyin lenne a legjobban meglepve, ha igent mondanánk rá. Alkupozíció, amiből engedve majd eléri azt, amit tulajdonképpen el akar érni.

Nézzük a retorikát! Az, hogy mik is lehetnek Putyin gondolatai, szép lassan derült ki.

Emlékezetes pillanat volt, amikor 2005-ben, évértékelő beszédében a huszadik század legnagyobb geopolitikai tragédiájának nevezte a Szovjetunió szétesését. Ebből egyenesen következhet, hogy ezt a tragédiát reparálni kell. Igazából mindenki tudja, hogy a restauráció, a szovjet birodalom feltámasztása, lehetetlen.

És bár remek lenne az ázsiai olaj és nyersanyagbázisra mint orosz erőforrásra tekinteni, értelmetlen lenne a mérhetetlen kulturális különbségeket és konfliktustengert újra felvállalni. De akkor mi a terv? Például Belarusz esetében már régóta létezik elvben egy unió. De ez néhány kistafírozott hivatalnál, pecsétnél és bizottságnál többet nem jelent. Lukasenka diktátor sem szalonképes partner ebben, de a jelenlegi Belarusz csődtömeget sem érdeke a nyersanyag-exportból úgy-ahogy prosperáló Oroszországnak a nyakába venni. A cél nyilvánvalóan nem is ez. Mint ahogy Ukrajna esetében sem lesz itt valódi háború, bármennyire riogatnak ezzel minden oldalról elemzők, kommentátorok, politikusok.

A valódi terv ugyanis, bár az orosz nacionalizmus patinás barna csomagolópapírjába van burkolva, igazából sokkal prózaibb. Oroszország gazdaságilag korántsem áll olyan jól, mint korábban. A piaci versenyt megfojtotta a politikai kegyencrendszer, s ez sajnos nem tett jót az ipari innovációnak.

Jelenleg a szénhidrogéneken kívül, alig van versenyképes orosz exportcikk. Multinacionális cég is csupán ebben az ágazatban van jelen és talán néhány bank, de persze messze elmaradó méretekkel, mint világpiaci versenytársaik. Amikor 2014-ben Putyin annektálta a Krímet, akkor a pillanatnyi népszerűségért túl sokat áldozott be. A gazdasági elszigetelődés ugyanis, amit a nyugati szankciók hoztak meg, mélyen alávágott az addig már eléggé megroggyant felzárkózásnak. Az életszínvonal érdemben nem javul, és bizony már a külgazdasági folyamatok is végzetesnek tűnnek, hosszú távon mindenképpen.

A fosszilis tüzelőanyagokat belátható időn belül kiszorítja, majd felváltja a megújuló energia és itt bizony komoly csapda van. Van-e elég ideje az országnak felkészülni a váltásra, és iparát olyan mértékben megújítani, hogy magas hozzáadott-értékkel bíró, innovatív szerkezetével kiváltsa az olajgazdaságot? Ha nem, akkor Oroszország valóban egy atomrakétákkal ellátott Felső-Volta lesz, annak minden rémisztő következményével együtt.

Ez ketyeg. Ettől válik egyre agresszívabbá az orosz medve, aminek persze nem kellene szükségszerűen így történnie, de az országot egy korlátolt kreativitással rendelkező katonaember irányítja, aki sajnos nem ismer más vezetési módszert, mint ahogy egy üteget lehet vezetni. Ebből következik az egyre erőszakosabb belpolitika, a diktatórikussá váló, nacionalista rendszer, amelyik külpolitikában is csak a fenyegetőzés, csapás, ellencsapás, taktikai csapás fogalomkörében gondolkozik.

Tehát a képlet a következő:

egy erőszakos módon vezetett ország, amelyik mind rövid, mind közép, és hosszú távon is komoly kihívásokkal küld a gazdaság perspektíváit illetően, ellenséget kiált nyugati szomszédaira, holott tudja, hogy nem készül ellene agresszió. Agresszív lépéseket tesz közeli szomszédja ellen, holott tudja, hogy nem támadja meg. Az így elmérgesedett helyzetben olyan megoldási javaslatot tesz, amelyet nem fogadhat el partnere. Majd tárgyalások során gazdasági engedményeket csikar ki, és visszavonul. Otthon a folyamatot védekezésként előadva learatja a kommunikációs babérokat, ráadásul az elnyert gazdasági erőforrásokat az életszínvonal emelésére fordíthatja, hogy hatalmát megszilárdítsa.

Blöff. Ugyanúgy, ahogy a fiatal KGB-tiszt blöffölt a STASI-székházzal szemben. Veszélyes játék, mert minden benne van, csak a valódi megoldás nincsen. Amíg Oroszországot a jelenlegi hatalmi centrum vezeti, addig ilyen incidensekre fel kell készülnünk.

A Nyugatnak viszont feladata, már régóta, hogy felismerve az energiacsapdában vergődő Oroszország létfontosságú problémáit, úgy segítsen modernizációs kiutat találni, amely egyfelől nem veszélyezteti a klímacélok elérését, másfelől pacifikálja Oroszországot is. Ehhez azonban sokkal nagyobb formátumú politikusokra van szükség a mi oldalunkon is.

Mert Oroszországra szükségünk van, nagy kultúrája nélkül szegényebbek lennénk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: