FELFEDEZŐ
A Rovatból

A halálból visszatért férfi állítja: nem fénylő alagutat, hanem saját testét látta, kívülről

Elmesélte, mit élt át és mit gondol most, hogy már sokkal jobban van.

Link másolása

Bár sok, a "halál kapujából" visszatért ember mesélte el, hogy egy fényt és alagutat látott, amely a túlvilágra vitte, de egy brit férfi egészen mást élt át – írja a Daily Star.

Az 55 éves Kevin Hill két éve, 2021-ben ment el az orvoshoz azért, mert a lába vizesedni, fájni kezdett. Először nem vették komolyan a tüneteit, de miután többször is bement a rendelésre, végül elküldték kardiológiára.

A vizsgálatok alapján kalcinózissal diagnosztizálták, ami egy ritka betegség. Ilyenkor kalciumsók rakódnak le a különböző szövetekbe és gyulladást, fertőzést okoznak.

Hillnél a kalcium a lábak bőr- és zsírszöveteiben rakódott le. A végtagjai kisebesedtek, majd közel három liter vért veszített. Végül leállt a szíve és újra kellett éleszteni.

Ezek után a férfi arról számolt be, hogy nem fényt látott, hanem kilépett a testéből. Ott állt az ágya mellett és látta, hogy mi történik körülötte és vele, ahogy próbálják újraéleszteni.

„Egy másik, szellemi síkon léteztem. Tudtam, mi folyik körülöttem, tudtam, hogy vérzek, és hogy súlyos az állapotom, mégis végtelen nyugalom töltött el. Tudtam, hogy meghaltam és kiléptem a testemből”

– árulta el.

Azt érezte, hogy lassan elalszik. Mikor újra felébredt, akkor megint a testében volt. Úgy érezte, hogy az egész élete megváltozott:

„A felépülésem utolsó fázisában vagyok. A jobb lábamban még mindig érzek fájdalmat, de már messze nem olyan rossz, mint korábban volt, amikor órákon át sírtam. Akkor egy tízes skálán százas erősségű fájdalmat éreztem, most legfeljebb négyeset. Mindenki azt mondja, halottnak kellene lennem, mégis élek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Putyin fontos titkát kotyogta ki véletlenül egy orosz balerina az Instagramon
Anasztázia Volocskova azon dühöngött az Instagramon, hogy az otthona közelében található katonai bázishoz közel robbantottak az ukránok.

Link másolása

Az Instagramon akadt ki az állítólagos ukrán dróncsapások miatt egy korábbi orosz balerina, aki azzal a lendülettel véletlenül egy orosz haditikot is elkotyogott, írja a Daily Star. Anasztázia Volocskovát húsz éve azért rúgták ki a Bolsoj társulatából, mert a Nagy Színház vezetése túl magasnak és túl kövérnek találta a 173 centiméteresre nőtt és akkor nagyjából 50 kg súlyú balerinát.

Az időközben modellkarriert befutó és influenszerré lett művész még május 30-án posztolt meggondolatlanul a közösségi oldalára arról, hogy az otthona közelében található katonai bázisnál elrepült egy feltételezett ukrán drón. A történtekről készült videóról szóló posztban ezt írta:

„Ó, emberek! Két órával ezelőtt ilyen szörnyű robbanásokra ébredtem. Itt van ez a katonai egység, közvetlenül mellettünk Nikolo-Uryupinóban.”

A meggondolatlan balerina nem sokkal később törölte a bejegyzést, de már késő volt, addigra terjedni kezdett az interneten. Az egyik Telegram-csatornán megköszönték neki a segítséget, mivel így már könnyen ki tudták számolni, hogy pontosan hol lehet Putyin egyik titkos katonai bázisa.

„Az adatainak köszönhetően megállapítottuk, hogy Volocskova háza 1,5 kilométerre van a 11105-2-es orosz katonai egységtől.”

A 47 éves Volocskova korábban nyíltan kiállt a Krím 2014-es elcsatolása ellen és kijelentette, hogy számára a félsziget mindig is Ukrajna része marad. A jelek szerint azonban meggondolta magát, és most már az oroszokat támogatja a tavaly február óta zajló háborúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Lefagyasztotta a döglött macskáját egy influenszer, hogy örökre együtt legyenek
A 35 éves nő még egy unboxing videót is forgatott arról, ahogy kicsomagolja a jéggel és virágokkal teli dobozból Lokit.

Link másolása

Egészen sajátos lépésre szánta el magát a 35 éves oregoni Soren High, akinek nemrég egy tragikus balesetben meghalt a Loki nevű macskája. A 16 évet élt állat hibernálását Soren gondosan dokumentálta, és megmutatta azt is, amikor megérkezett a lefagyasztott kedvence az otthonába egy dobozban.

A nő készített egy unboxing videót is, vagyis azt is megmutatta, ahogyan kicsomagolja a jéggel és virágokkal teli dobozból Lokit.

Soren ezzel azt szerette volna elérni, hogy jelképesen örökre együtt maradjanak a kedvenc háziállatával. Íme a videó.

@teapourn Remembering Lokicat the only way she deserved ❤️ having a pet preserved is a personal decision and one that many may never understand. When i got Lokicat as a kitten, I knew this was how i was going to deal with ber death. I knew i never wanted her to be gone, and that I wanted to always have her with me. Her death was sudden, even though she was 16. We never expected this would happen and especially by a dog we had been fostering. This situation broke us into a billion pieces. After finding a home for the dog, we had Loki preserved through @Animal Family Pet with help through donations and raising funds with memorial fabrics and pieces. Her preservation cost nearly $3k and it was worth every Penny. . . #petmemorial #petpreservation #taxidermy #petsoftiktok #freezedriedpets #fypシ #foryou #grief #loss #memorial ♬ Relaxing lofi music(1014185) - Akase

A macska szívét külön kis csomagolásban kapta meg a nő.

„Valójában teljesen sértetlen állapotban volt Loki, vagyis nem nyúzták meg, és az összes csontját megtartották”

– magyarázta Soren a rövid videóban.

A fiatal tiktokker követői szívhez szóló üzenetekkel árasztották el Sorent.

„Milyen szép dolog. Nyugodj békében, Lokicica” - írta egy kommentelő a videó alá.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Videón Joe Biden újabb óriási esése
Az amerikai elnök egy diplomaosztón esett nagyot a színpadon. Nem először fordult már elő hasonló a 80 éves politikussal.

Link másolása

Joe Biden amerikai elnök egy óriásit esett helyi idő szerint csütörtökön az amerikai légierő akadémiájának diplomaosztóján.

Az esetről videó is készült, amin az látszik, hogy a 80 éves politikus átadja a diplomáját az egyik kadétnak, majd ahogy elindulna vissza a helyére, megcsúszik és egy akkorát esik, hogy a testőreinek kell felsegíteniük.

Biden már nem először esett nagyott a kamerák előtt, tavaly nyáron az álló kerékpárja mellett esett el, 2021-ben pedig egy lépcsőn botlott el többször is.

(via Telex, Politico)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Rejtélyes eset Olaszországban: több ország titkosügynökei voltak az elsüllyedt hajón
A hírszerzők állítólag születésnapot ünnepeltek a szélviharba került hajón. A fedélzeten olasz és izraeli mellett brit állampolgárok is utazhattak.

Link másolása

Több különböző nemzet titkosszolgálatai voltak azon a hajón, amely a viharos szélben elsüllyedt Olaszországban a Maggiore tónál, négy ember életét már nem lehetett megmenteni.

A Goduria nevű hajón a jelenlegi információk szerint egy születésnapot ünnepeltek éppen, amikor egy szélvihar véget vetett az ünneplésnek. A hatóságok szerint ráadásul súlyosan túl is volt terhelve a hajó: hivatalosan 15 fő szállítására alkalmas, azonban a személyzeten kívül 20 vendég tartózkodott rajta a tragédia bekövetkezésekor.

A fedélzeten elsősorban olasz és izraeli állampolgárok utaztak, de egyes sajtóhírek szerint britek is voltak az utasok között.

A négy halálos áldozat: a hajó tulajdonosának felesége, Anja Bozskova, az olasz hírszerzés két tagja, Tiziana Barnobi és Claudio Alonzi, illetve az izraeli hírszerzés nyugalmazott tagja, Simoni Erez.

Egy névtelenül nyilatkozó izraeli tisztviselő arról beszélt a baleset után, hogy közel tíz jelenlegi vagy volt izraeli hírszerzőtisztet szállítottak izraeli kórházakba magángépekkel. Az olasz kormány pedig öt olasz állampolgárt szállított el a helyi kórházakból a nevük megadása nélkül, ami arra utal, hogy ők is a hírszerzésben dolgozhatnak.

A Corriere della Sera olasz napilap beszámolója szerint a születésnapi buli mellett egy munkatalálkozót is tarthattak a hajón. Sőt, Sesto Calende alpolgármestere szerint a balesetben meghalt Bozskova is az orosz titkosszolgálathoz kötődött, ezt az információt azonban máshonnan egyelőre nem erősítették meg.

A tragédia előtt egy nappal ünnepelték a Sesto Calendében levő Leonardo Kiképző Akadémia fennállásának 100. évfordulóját, a hatóságok szerint lehet, hogy ezt jöttek össze megünnepelni a titkosszolgálatok emberei.

A történtek miatt büntetőeljárás indult a hajó kapitánya ellen, a hatóságok egyelőre csak azt szeretnék kideríteni, hogy elkerülhető lett-e volna a tragédia.

(via Telex, BBC, Sky Italia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: