FELFEDEZŐ
A Rovatból

„A 15 éves fiam mindennap könyörög, hogy töröljem magam az OnlyFansről” – vallotta be az erotikus modell

Bár a 40 brit nő nem pornózik, kamasz fiának nem tetszik, hogy egy olyan oldalon keres egy rakás pénzt a képeivel, amit pornóoldalként tartanak számon.

Link másolása

A korábbi glamour modell, Carla Bellucci májusban jelentette be, hogy két évvel azután, hogy regisztrált az OnlyFans oldalra, befejezi az erotikus modellkedést. Akkor azt nyilatkozta, hogy már elég pénzt gyűjtött, így most már inkább a gyerekeire akar koncentrálni, akiknek már így is mindenük megvan. Elmondta, hogy bár sokan kritizálták amiatt, hogy erotikus fotóiból keres vagyonokat, szerinte ők csak irigyek, hiszen nekik 8 órában kell megdolgozniuk tizedannyi pénzért, ráadásul csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba.

A 40 éves nő 2020-ben regisztrált a fizetős felnőttartalom-megosztó platformra, ahol már a koronavírus-járvány ideje alatt is 40 ezer fontot (18,8 millió forint) keresett havonta. Akkor sem hagyta abba a modellkedést, amikor tavaly babát várt, a pocakos fotóival még többet is kaszált. Sőt, élőben közvetítette a szülését azoknak az előfizetőinek, akik hajlandóak voltak mintegy 4 millió forintot kicsengetni neki ezért.

Mostanra azonban már eleget keresett ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon. Májusban kijelentette, hogy év végéig lesz még elérhető az OnlyFansen, utána már csak Instagram-oldalán lehet nézegetni a képeit (ahol egyébként 140 ezren követik). Most viszont kiderült, hogy nemcsak azért döntött így, mert már eléggé megszedte magát pénzzel. A Daily Starnak bevallotta, hogy kamasz fia erősen ellenezte a tevékenységét.

"Tudom, hogy ez kissé álszentül hangzik az én számból, de azért is kell lemondanom az OnlyFansről, mert a fiam már 15 éves, és nem akarja, hogy ezt csináljam. Szinte már minden egyes nap könyörög azért, hogy töröljem magam az oldalról, többször beszéltünk már erről. Jayden szereti a pénzt, a jutalmakat és a nyaralásokat, de utálja annak a gondolatát is, hogy én fenn vagyok az OnlyFansen. Nem hazudok, gyűlöli ezt."

A modell nem posztol pornográf tartalmat magáról, fia azonban már tudja, hogy pornó is van az oldalon, és tudja, hogy emiatt az anyját is megbélyegezhetik.

"Ezért akarja, hogy abbahagyja. Nemrég azt mondta, 'anya, ha be akarsz kerülni a Big Brother-házba, törölnöd kell magad az OnlyFansről"

- mondta Carla.

Bár már korábban is úgy gondolta, hogy ha betölti a 41-et, nem fog már modellkedni, de a mostani áremelkedések miatt nehéz volt meghoznia ezt a döntést, hiszen négy gyereket nevel. Ráadásul az általa megkeresett pénzből a családját is elkényeztette, a gyerekei megkapták a legdivatosabb ruhákat, a legmenőbb kütyüket, és luxusnyaralásokra mentek együtt.

A fényűző életük viszont sokak szemében felháborító, ugyanis Belluccit azért utálta meg egész Nagy-Britannia, mert az adófizetők pénzből csináltatta meg az orrát, nem is akárhogy.

Eljátszotta, hogy depressziós, ráadásul egy háziorvost is elcsábított azért, hogy az egészségbiztosítás állja a plasztikai műtétjét.

Ezután ráadásul egy fenékplasztikát is adományokból akart finanszírozni. Úgy tűnik azonban, hogy sokakat ez nem érdekelt annyira, hogy ne fizessenek az erotikus képeiért, nekik köszönhetően pedig igencsak meggazdagodott az egykori glamour modell.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Halott férfit tolt be a bankba, a nevében akart pénzt felvenni a nő
A brazil bank alkalmazottainak feltűnt, hogy valami nincs rendben, így értesítették a rendőrséget és a mentőket is. A nő váltig állította, hogy a halott él.

Link másolása

Hitelt szeretett volna felvenni egy nő egy bankban Rio de Janeiro nyugati részén Banguban. Ilyen mindennapos dolog nem kerülhetne be a hírekbe, pláne a világ másik felén, a hölgy azonban egy kerekesszékes férfival együtt érkezett, aki láthatóan nem volt jól.

Az idős férfi viszont gyanút keltett a bank alkalmazottaiban, akik meg szerettek volna győződni róla, hogy egyáltalán életben van-e még.

A nő váltig állította, hogy az ismerőse csak „így néz ki”. Időnként fel is emelte a fejét, és beszélt is hozzá, sőt arra biztatta, hogy írja alá a papírokat, mert ő nem teheti meg helyette.

„Ha nem vagy jól, bevihetlek a kórházba. Vissza akarsz menni a kórházba?”

– kérdezgette a férfit, aki el nem ítélhető módon nem válaszolt.

Ez már végképp gyanús lett a biztonsági alkalmazottaknak és a bankpénztárban dolgozóknak, akik kihívták a mentőket és a rendőrséget is.

A mentősök megerősítették a gyanút: kiderült, hogy a 68 éves Paulo Roberto Braga néhány órával korábban hunyt el.

A nőt a helyszínen letartóztatták, a rendőrségnek azt mondta, hogy a férfi unokahúga és gondozója. A hatóság egyelőre vizsgálja, hogy a nőnek voltak-e társai, mert azt gyanítják, hogy szervezett csalásról lehet szó.

A helyi sajtó jelentése szerint a felvenni kívánt összeg több mint 1,1 millió forintnak felelt meg.

via Daily Mail, 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: