KULT
A Rovatból

Elektromos Nőország boldog fejedelme – 50 éve jelent meg Jimi Hendrix remekműve

Az első kozmikus zenésze volt a rocknak, mert a benne lévő energiát, Zene-tudatot egyenesen az Univerzumtól kapta.

Link másolása

Jimi Hendrixet nem véletlenül érdekelték a csillagok, az űr a Földön túli világ, nem véletlenül írta le, hogy „bocsáss meg, amíg az eget csókolom” („scuse me, while I kiss the sky”). Nem véletlenül érezzük egyes motívumaiban – mindenek előtt a 2rd Stone From The Sun számtalanszor idézett dallamában - hogy azokat egy másik szférából kapta, hogy hírnök küldetését teljesítse.

Csak így lehetett olyan zseni, aki nem ismer korlátokat, aki számára megnyíltak a hangok mások előtt rejtett, titokzatos útjai.

Ő tudta megvalósítani Zene és Szerelem többdimenziós Egységét úgy, hogy követői legfeljebb ennek az egységnek csak kisebb-nagyobb töredékeit tehették magukévá.

Ez az egység a legtökéletesebben az Experience-trió Electric Ladyland című, 50 éve, 1968 október 24-én megjelent kettős albumában mutatkozott meg.

Hendrix és két angol társa, a becsületes iparos Noel Redding basszusgitáros, akivel volt szerencsém a 90-es években Budapesten kezet fogni, valamint a sokoldalú, hű dobos, Mitch Mitchell ebben a 82 percben, amely eredeti borítóján 24 meztelen szépséggel a Nő felszabadításához hozzájárult, (nem véletlenül tiltották be sokhelyűtt, miközben a Playboy és a Penthouse virágzott...) átértelmezett mindent, amit addig a modern zenéről tudtunk. Innentől kezdve mást jelentett a blues, amelyben Jimi első élményei gyökereztek, mást jelentett a pszichedelia, de rock and roll, a jazz, a funky és az elektronikus muzsika is. Holott Jimi is csak hat húros gitáron játszott, igaz, annak minden apró lehetőségét kihasználta, mind a hangsorokban, mind az elektromos technikában: ő nem azért használt hanghatásokat, feed-back-et, wah-wah-t, és más, abban a korban élenjárónak számító szerkezeteket, hogy "villogjon" velük, hanem azért, mert féktelen kíváncsiság, útkeresési vágy hajtotta.

Az ő michelangelói sziklája az a bizonyos Őshang volt, amelyből csak a legelhivatottabbak hallják ki saját testük és lelkük mágneses rezgéseit.

Éppen Redding mesélte el, hogy a Ladyland felvételei közben voltak napok, amikor Jimi mást sem csinált, mint a gitárját hangolta újra és újra. De nem azért, hogy társait az őrületbe kergesse, hanem, hogy megtalálja azt az egyetlen hangzást, ami számára abban a pillanatban tökéletes volt.

És bár Hendrix jócskán élt drogokkal, halálát pedig alkohol- és gyógyszermérgezés okozta, akárcsak hasonló sorsú és hasonlóan fáradhatalan útkereső kortársát, John Coltrane-t, őt sem a "mesterséges paradicsomok" tették emberfelettivé. Sajnos, túl szűkre szabta magának az időt, mindössze két hónap híján 28 év, és abból öt esztendő tündöklés jutott neki, és már soha nem tudjuk meg, meddig juthatott volna.

Életműve mégsem tekinthető torzónak, mert minden ösvény, amin elindult, utat mutatott az utókor zenei fantáziájának.

Próbáljuk meg az Electric Ladylandet csendben, akár sötétben végighallgatni – ne számítógépről, ne iPhone-ról, ha egy mód van rá, bakelitről - hogy minden hangja átjárjon minket. Öleljük magunkhoz a Női Nemet a címadó rövid dallal, találjuk meg a Rendet a Crosstown Traffic felgyorsult zűrzavarában, éljük át a Sámánok extázisának két stádiumát a Voodoo Chile hosszú, majd rövid, kataklizmatikus változatával, amely öt percbe sűríti bele egy emberré vált hangszer (vagy egy hangszerré vált ember?) teljes létét.

A Rainy Day, Dream Away rajzfilmhangú gitár-kérdéseivel a felszínességet állítsuk pellengérre. Tangólépésben bámuljuk a tüzet a House Burning Downban.

Utazzunk el az 1983...A Merman I Should Turn To Be, majd a Moon, Turn The Tides, Gently, Gently Away...15 percével (mi az, hogy 15, mi az, hogy perc?) a Galaxis sugarainak minden irányába, de mielőtt visszatérünk a Földre, vegyünk egy mély levegőt, hogy nehogy egy köztes állapotban maradjunk.

De rajzolhatunk kínai árnyakat a The Burning of The Midnight Lamp tükröződő fényeiből és kinevethetjük az egérutat nyert Bolond és a Tolvaj üldözőit a Bob Dylan All Along The Watchtowerének gúnyosra húzott pendítéseivel.

Az 50. évfordulóra a Sony különleges ajándékkal lepi meg Jimi rajongóit. Egy hat LP-ből álló dobozban jelenik meg újra az Electric Ladyland újrakevert változata, a lemez felvételei során készült más verziók gyűjteménye és végül a Jimi Hendrix Experience 1968 szeptember 14-i, Hollywood-beli koncertje. Mellékelnek hozzá egy 48 oldalas kis könyvet, amelyben korabeli fotók, Hendrix kézírásos szövegei, és a lemezkiadónak adott utasításai láthatók.

Amikor nemrégiben néhány megszállott tudós megpróbálta rögzíteni és az emberi fül számára hallhatóvá tenni az Univerzum hangjait, Jimi Hendrix jutott eszembe. Egyszer azt mondta, hogy szeretne elsőként bluest játszani a Marson. Lehet, hogy ha ma élne földi, fizikai valóságában, az egykor élő bolygó emlékeit kutatná.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: